Rómából minden út hazavezet
Nagyon büszkék vagyunk az Abszolút Töri pályázat minden résztvevőjére, hiszen szuper írások érkeztek! Sokan kértétek, és mi is szeretnénk, ha minél több emberhez eljutnának ezek a szuper szövegek, ezért most a nyertesek pályamunkáit megosztjuk veletek is. Fogadjátok szeretettel Kiss Virág Borbála novelláját!
Rómából minden út hazavezet
„Itt ülök egy ház sarkánál. Már két napja vagyok itt, és a legfurcsább, hogy fogalmam sincs, hogyan kerültem ide! Az utolsó emlékem, hogy Dominikkal egy aluljáróba menekültünk a vihar elől. Itt van ő is. Ő egész jól kijön a helyiekkel. Most koldulunk, hogy ne haljunk éhen. Annyit sikerült eddig leszűrnöm az emberek beszélgetéseiből, hogy ez itt Róma, és kb. i. e. 40 körül vagyunk. Ez annyira elképesztő! Túl vagyok egy időutazáson! A kommunikáció nem okoz túl nagy gondot, mert a suliban latint tanultam. Ruhánk is van már…”
– Hé, kölyök! Mi az ott a kezedben? – kiáltott oda egy férfi, aki éppen egy óriási amforát emelt le egy várakozó szekérről. Márk felnézett a naplójából, majd a kezében tartott golyóstollra meredt.
– Hát… egy toll – mondta bizonytalanul.
– Ne szórakozz velem, kölyök! Lehet, hogy már öreg vagyok, de egy pennát azért még felismerek! – Márk alaposan végigmérte az embert, aki állításával ellentétben egyáltalán nem volt öreg. Gyanakodva nézett a fiúra. – Kérdeztem valamit, kölyök! – kiáltott ingerülten.
Márk már azon volt, hogy odébbáll, de barátja a segítségére sietett:
– Ave, jóember! Kérem, hagyja dolgozni a barátomat, tudja, mi Julius Caesar személyes feltalálói vagyunk! A munkánkat óriási titok övezi! – A férfi úgy állt ott, mint akit pofon csaptak. – És ha most megbocsát, nekünk dolgoznunk kell! – mondta, és elindult az ellenkező irányba. Márk dermedten állt, majd barátja után szaladt.
– Kösz, haver.
– No para! De mondd, nincs valami ötleted a hazatérésünk ügyében? Nincs kedvem többször magyarázkodni! Apropó! Tedd már el azt a tollat!
Márk rádöbbent, hogy még mindig görcsösen szorongatja az írószerszámot, így hát a ruhája alá süllyesztette.
– Egyedül tuti nem jutunk haza! Valahonnan segítséget kell szereznünk, mondjuk, nem hiszem, hogy itt bárki is konyítana valamicskét az időutazáshoz. Legfeljebb a tudósok, ők meg nem hiszem, hogy járnak piacra. – Dominik körülnézett. Egy tér szélén álltak, amit teljes egészében egy óriási piac foglalt el. Kellemes fűszerillatot fújt feléjük a szél, a vevők kiabálva alkudoztak az árusokkal. A két fiú figyelmét azonban a tér felett köröző sirályok kötötték le, amik időnként lecsaptak a standokra kirakott paradicsomokra. Először Márk ocsúdott föl. – Nézzünk körül. Te szerezz valami kaját, én meg figyelem az embereket, hátha akad itt valaki, aki segíthet nekünk – szólt, és elindult a piacot körülvevő házak mentén. Pár lépés után megállt, és felnézett egy düledező házra. Az épületről több helyen lepattogzott a vakolat, és a nagy részét benőtte a borostyán. Az ajtó fölött egy hatalmas felirat hirdette: Taverna. „Az ilyen fogadókban sokféle ember megfordul” – gondolta – „Meg már úgyis innék egy kávét.”
Belépett az ajtón, de a szeme elé táruló látvány nem volt épp szívderítő: a helyiség bútorzatát néhány ütött-kopott asztal, és egy hosszú pult alkotta. Az utóbbi mögött egy szakállas férfi állt – feltehetőleg a fogadós –, aki egy piszkos ronggyal egy agyagkorsót törölgetett. Márk szeme a pultosról az asztalokra siklott: minden ember előtt egy-egy korsó állt, egyesek kockáztak, mások malmoztak.
A pulthoz sétált, a férfi felnézett és letette a poharat:
– Mit adhatok? – dörmögte.
– Egy lattét kérek szójatejjel – felelte Márk, a legnagyobb természetességgel. A fogadós közelebb hajolt, a szakálla szinte súrolta a fiú arcát.
– Még egyszer megkérdezem. Mit adhatok?
– Ember, maga süket!? Egy lattét kértem szójatejjel! – emelte fel a hangját Márk. Teljesen elfelejtette, miért is jött be.
– Kérem, ez itt egy borozó, itt bor van! Ha nem tetszik, el lehet menni! – üvöltött magából kikelve a fogadós. Márk motyogott valamit, amit akár „oké”-nak is lehetett értelmezni, mert a pultos elfordult, majd egy borral teli korsót csapott le a fiú elé.
Márk még sohasem ivott alkoholos italt, de eszébe jutottak a mocskos kutak, ezért úgy döntött, hogy most az egyszer kockáztat. Belekortyolt. A bor nem volt különösebben jó ízű, de úgy gondolta, hogy ez még mindig jobb, mint az a zavaros folyadék, amit reggelente az asszonyok hordanak a kútról. Márk egy húzásra kiitta a korsó felét. Hirtelen elvesztette hatalmát a teste felett, érezte, hogy a lábai megindulnak, ő maga sem tudta, merre. Csak elmosódott foltokat látott. Hallotta, hogy valaki a közelében kiabál, de nem tudta megállapítani, ki az. Majd egyik pillanatról a másikra minden elsötétült.
***
Márk arra ébredt, hogy valaki pofozgatja, de nem nyitotta ki a szemét.
– Helló! Csipkerózsika! – Márk nagyon távolról hallotta a hangot. Nehéznek érezte a testét, mintha hozzászögezték volna a földhöz. A hang megint megszólalt, de ezúttal latinul: – Akkor mégis inkább hozz egy kis vizet a kútról… – Erre azonnal kipattantak a szemei:
– Ne... nehogy megpróbáld! – dadogta. Dominik felnevetett:
– Hát, te aztán jól „bekávéztál”! Komolyan kértél egy lattét a kocsmában?
– Most miért? – értetlenkedett Márk. Még mindig szédült egy kicsit és a feje is sajgott.
– Én tudtam, hogy nem figyelsz törin, de azt nem, hogy ennyire! A kávét Kolumbusz hozta Amerikából… néhányszáz évvel később – mondta, még mindig vigyorogva.
Márk most nézett körül először. Egy szűk sikátorban feküdt, Domi mellette térdelt, mögötte egy hosszú hajú lány ácsorgott, aki megilletődve nézett a földön fekvő fiúra. Dominik ekkor a homlokára csapott, majd így szólt:
– De hülye vagyok! Még be sem mutattalak titeket egymásnak! Cilla, ő a barátom, Márk! Egyébként nem szokott ordítozva tántorogni a téren – szólt mentegetőzve.
– Micsoda? Mi történt pontosan?
– Hát… elmentem, hogy szerezzek egy kis kaját, majd arra lettem figyelmes, hogy nagy tömeg verődött össze azelőtt a romos ház előtt. Te meg ott álltál a tér közepén és kurjongattál. Aztán meg elájultál. Úgy dőltél el, mint egy zsák krumpli – sorolta Dominik.
– Nagyon leégettem magam? – kérdezte ijedten. Erre Domi szája széles mosolyra húzódott.
– Biztos, akarod hallani, mit mondtál? – Márk bólintott. – A tömeg közepén tántorogtál és azt üvöltötted, hogy 2 szeszterciuszért adom az iPhone 11-et! – Dominik már úgy röhögött, hogy a mondatot is alig tudta befejezni. A lány nem tudhatta, mi az az iPhone 11, de ő is zavartan elmosolyodott. – Márk, ő pedig Cilla. Egyébként Julius Caesar rabszolgája – az utolsó három szót jelentőségteljesen megnyomta.
Márk értette a célzást: Caesarnak tudósai vannak! Biztosan van köztük, aki segíteni tud! Miután sikerült feltornáznia magát, így szólt:
– Cilla, el tudnád intézni, hogy mi is Caesar rabszolgái lehessünk? – kérdezte lámpalázasan.
– A rabszolga mindig jól jön a palotában, de megmondom őszintén, most találkozom először olyan emberekkel, akik rabszolgák akarnak lenni – mondta meglepetten. – Velem jöhettek a palotába, csak még előtte be kell fejeznem a bevásárlást. Már így is késésben vagyok – szólt, és elindult a piac felé.
***
Ha a fiúk tudták volna, mi vár rájuk, a lábukat sem tették volna be a piacra. Többször bukfencet vetett a gyomruk, mikor látták, hogy Cilla miket pakol a kosarába. Volt ott mókus, muréna és valami fura, halszagú lötty is (a kiírás szerint „garum”), amiből Cilla két üveggel is vásárolt.
Mire kikeveredtek a térről, a fiúkat már a hányinger kerülgette.
– Gyertek, sietnünk kell, még a vacsorát is el kell készíteni – mondta a lány.
Ezután hosszú gyaloglás következett. Rozzant szekerek és díszes fogatok is elhaladtak mellettük. Utóbbiakat jól ápolt lovak húzták, és mindegyiken fehér tógába öltözött patríciusok álltak. Márknak majd’ leszakadt a lába, mire megérkeztek egy óriási, díszes palota elé. Megkerülték az épületet, majd a hátsó ajtó előtt a lány szembefordult a fiúkkal.
– Bemutatlak titeket Fabónak, az intézőnek. Én beszélek, ti csak a legvégső esetben szólaltok meg – mondta, majd benyitott az ajtón.
Egy homályba burkolózó konyhába érkeztek. A helyiségben csak pár gyertya égett. Cilla megindult egy köpcös emberke felé, aki éppen az egyik konyhalánnyal pörölt.
– Fabó! Itt ez a két… – kezdte Cilla, de Fabó mogorván ráreccsent:
– Nem érek rá most a fecsegésedet hallgatni! Eredj és segíts Balbinának, ne ügyetlenkedjen azzal a hallal! – Cilla megszeppenve elsietett.
– Ti meg kik vagytok? Nem veszünk semmit, nem adunk el semmit…
– Mi nem akarunk sem eladni, sem venni! – sietett leszögezni Dominik – Mi… mi rabszolgák szeretnénk lenni – szólt. Fabó ugyanolyan meglepett képet vágott, mint Cilla, mikor megtudta, hogy rabszolgák szeretnének lenni.
– Annak semmi akadálya – mondta egy árnyalatnyival nyugodtabb hangon az intéző –, de akkor azonnal munkába kell állnotok! Vegyétek elő a seprűket, söpörjétek fel az átriumot! Rajta!
***
A következő pár nap elképesztően fárasztó volt. Megállás nélkül sepertek, felmostak, vagy épp felszolgáltak. Caesart többször is látták, nemegyszer tudósoknak látszó emberek gyűrűjében. Se Márk, se Dominik nem számított rá, hogy ennyire nehezen férkőzhetnek a közelükbe.
Éppen a konyhában mosták a padlót, amikor berontott Fabó.
– Ma Caesar a jósainak ad lakomát! – Egy szempillantáson belül az egész konyhában nagyobb lett a sürgés-forgás, mint egy felbuzdult méhkasban. „Jósok...” Márknak támadt egy ötlete, de a többi rabszolga előtt nem merte megvitatni barátjával, ezért motyogott valamit Fabónak, hogy még nem fejezték be a portörlést, és Dominikot magával húzva kisietett a konyhából.
– Haver! Ezek jósok! Hátha tudnak valamit arról, hogyan juthatunk haza!
– Az lehet, de hogy tudnánk elcsalni valamelyiket Caesar közeléből? Ráadásul hinne-e nekünk?
– Nem tudom, de meg kell próbálni! Nincs jobb ötletem!
***
Estére már tudták a vendégek névsorát, mivel Fabó a konyhában felejtette a listát. Azonban még mindig nem találták ki, hogyan csalhatnák ki valamelyiküket a teremből. Végül úgy döntöttek, hogy jobb híján rögtönöznek valami butaságot.
Az volt a terv, hogy várnak egy kicsit, nehogy gyanút fogjanak, amiért rögtön a lakoma elején elhívják az egyik vendéget. Már a marhasültet is kihozták, mikor Dominik odalépett a falatozókhoz.
– Elnézést uram! Egy követ érkezett. Üzenetet hozott Caius
Benignusnak – Az egyik szakállas férfi felemelte a fejét.
– Mit akar? – kérdezte.
– Nem tudom, személyesen akarta átadni önnek – mondta. A férfi feltápászkodott, majd elindult az ajtó felé. Dominik követte. Már egy hosszú folyosón jártak, amikor kicsapódott az egyik ajtó. Két kéz megfogta, és berántotta Benignust, Dominik pedig gyorsan besurrant utána. – Elnézést kérünk, uram, de segítenie kell nekünk – mondta Márk.
– Hagyjatok békén! – kiáltotta Benignus. – Merénylők!
– Nem! Uram! Nyugodjon meg! Nem akarjuk bántani!
– Akkor mit akartok? – kérdezte gyanakodva. Márk gyorsan elmesélte, hogyan jutottak ide, az időutazástól kezdve egészen addig, hogyan kerültek be Caesar palotájába. Benignus figyelmesen hallgatta, csak egyszer szúrt be egy kérdést:
– Mi az az Áljfóm 11?
– Hát tudja… az egy olyan dolog, ami most még nincs, de a jövőben majd lesz – mondta Márk. Ötlete sem volt, mi jobbat mondhatna ennél. Az elbeszélés végén Benignus hallgatott, de mikor megszólalt, Márk magabiztosságot érzett a hangjában.
– Lehet, hogy tudok segíteni nektek! A legendák úgy tartják, hogy mikor Jupiter isten, és Vénusz istennő bolygója egy vonalban van Mars isten bolygójával, az kaput nyit az időben. Ennek az esélye APRILIVS havában 53 az 1-hez, de megpróbálhatjátok. Ha szerencsétek van, akkor ez ma éjfélkor következik be! – A két fiú egymásra nézett. – Sietnetek kell. Negyedóra múlva éjfél! A tetőről induljatok! – Dominik és Márk egyszerre kiáltott oda egy-egy „köszönjük”-öt, de már futottak is az ajtó felé. A folyosóról még hallották Benignus hangját:
– Hagyok nektek jelet. Majd keressétek meg, ha a saját korotokba értek!
Hosszú lépcső vezetett a tetőre. Odafent egyből kémlelni kezdték az eget. Nem történt semmi. Azonban hangokat véltek hallani a kertből.
– Te is fiam? – A két fiú a tető széléhez sietett. Közvetlenül alattuk Caesar és Brutus állt. Brutus egy rövid pengéjű kést szorongatott. Márk hátrahajolt, hogy ne kelljen látnia, ami ezután következik, de véletlenül megcsúszott a lába, és lerúgott egy cserepet. Ordítás és csörömpölés hallatszott. Caesar felnézett. Brutus ájultan feküdt mellette. Mikor azonban Caesar észrevette a fiúkat, megnyílt az időkapu, és magával rántotta mindkettőjüket.
Hat hónappal később
– Nagy ötlet volt ez a római kirándulás – mondta Márk. A nyári szünetben kitalálták, hogy Rómában töltik a vakáció egy részét.
– Igen, és most jön a legjobb része! Megnézzük a palota romjait – szólt Dominik. – A Forum Romanumon rejthette el Benignus azt a bizonyos jelet!
Hosszan sétálgattak a romok között, mikor Dominik hirtelen megbotlott és hasra esett. Márk a segítségére sietett, de barátja felkiáltott.
– Ezt nézd! – Az egyik oszlop talapzatán ez a felirat állt:
2 szeszterciusz az Áljfóm 11.
Márk és Dominik egymásra néztek és szájuk széles mosolyra húzódott.
Keresd itt az összes nyertes pályaművet!
Kósa Tamás Zalán – 1:7 órára a múltban
Császár Melánia – Amikor csak neked dalolnak
Berkecz Lázár – A misztikus whisky
Krajnyák Zsófia – 2060
Lehoczky Tamara – Az igazolás
