Érzelmekről a kicsik nyelvén

Segítőkönyvek szülőknek és gyerekeknek

Ahhoz, hogy magunkkal és a környezetünkkel is harmóniában éljünk, elengedhetetlen, hogy ismerjük, a helyén kezeljük és jól kommunikáljuk az érzelmeinket. De hogyan beszélsz meg egy kisgyerekkel olyan témákat, mint az önbizalom, az önfegyelem vagy az elengedés fontossága? Vagy akár azt, hogyan dolgozza fel a haragot, a bánatot és a szorongást? Ebben a szemlében olyan könyveket válogattunk össze, amik éppen ebben segítenek! Kattints, és válaszd ki, amelyikre nektek szükségetek van! Bármilyen érzelmi nehézség leküzdéséhez keresel segítséget, itt megtalálod!

Minden szülő szeretne gyermekének harmonikus életet biztosítani, ezért az érzelmi intelligencia – röviden EQ – fejlesztése és érzelmeink tudatosítása már egészen korai életkorban szerepet kap. A harmonikus élet egyik alapköve ugyanis a stabil érzelmi háttér, ami alapjául szolgál annak is, hogy a gyermek sikeresen küzdjön meg egy-egy élethelyzettel, illetve ezt a sikerességet tudja továbbvinni felnőttkorában is. Ezek mellett az önszabályozás és érzelmeink kontroll alatt tartása is mind fontos szerepet kap a gyermek életében, így ezek tudatosítására kiemelt figyelmet kell fordítani. A gyermek még nem tudja, hogy ez hogyan működik, ezért a szülőnek kell mintát adnia, amihez nagyszerű mentőövek lehetnek a segítőkönyvek. Ezeknek a könyveknek az alaptémái között találhatunk olyat, ami a beilleszkedésről, a barátságról, magáról a családról vagy akár a halálról szólnak, megkönnyítve a beszélgetés elkezdését, majd a téma feloldását is.

minden_hiba_kinyit_egy_ajtot_borito_1500px.jpgÖlelj meg!-sorozat
2-5 éveseknek

A Pagony egyik kedvenc sorozata az Ölelj meg! könyvek, amelyekről elfogultság nélkül mesélni lehetetlen feladat, úgyhogy meg sem próbálkozunk vele. Nagyon szeretjük őket és hihetetlenül fontosnak tartjuk, hogy minél több családhoz eljussanak, hiszen olyan témákról szólnak, amikről nem könnyű beszélgetni, és nagyon nagy segítséget nyújthatnak a szülőknek és gyerekeknek egyaránt. A szerző, Shona Innes maga is pszichológus, így nyugodtan rábízhatjátok magatokat a meséi üzeneteire. Alkotótársa pedig Agócs Írisz, aki a gyönyörű illusztrációk nyelvén mesél a gyerekeknek a különböző témákról.

Az első kötet, A család olyan, mint egy süti a család felépítéséről szól, arra helyezi a hangsúlyt, hogy minden család más és más, de egyik sem tökéletes. Pontosan, mint egy sütemény, csak ebben a helyzetben a családtagok a hozzávalók és minden nehéz helyzetben maga a szeretet a kulcs.

A második kötet, Az élet olyan, mint a szél az élet elmúlásáról szól. Segít abban, hogy a gyerekek megértsék, mindenki múlandó, de aki egyszer eltávozott, azt örökké a szívünkben őrizzük.

A legújabb, Minden hiba kinyit egy ajtót című mesekönyv megmutatja a kicsiknek, hogy nem kell mindent tökéletesen csinálni, a hibázás az élet része. Méghozzá egy igen fontos, és pozitív üzenettel is bíró része: aki ugyanis hibázik, az új, csodálatos lehetőségekre is lelhet.

A sorozat további kötetei A gondolatok kertje, A rosszkedv olyan, mint egy felhő, A harag olyan, mint a páncél, A szeretet olyan, mint egy fa, A barátság olyan, mint a libikóka, Ez mind te vagy,A játszótér olyan, mint a dzsungel és Az internet olyan, mint egy pocsolya címet viselik.

Ismerd meg a sorozatot!

a_csupaful_nyuszi_borito_1000px.jpgA csupafül nyuszi
2–5 éveseknek

Ajjaj, Tomival nagy baj történt. Ledőlt a hatalmas vára, amit olyan nagy lelkesedéssel épített. Szerencsére egy csomó jószándékú, kedves állatka igyekszik a segítségére. Hogyan lehet igazán jól megvigasztalni valakit, aki elkeseredett? Csupafül nyuszi tudja a titkot, és most el is árulja. Olvassátok együtt ezt a könyvecskét, ami nemcsak nagyon aranyos, de nagyon fontos témáról is mesél: hogyan legyünk ott a másiknak jóban is és rosszban is?

Tedd a kosaradba!


sandra-grimm-sirunk-es-nevetunk-osszeveszunk-es-kibekulunk-259091.jpgSírunk és nevetünk, összeveszünk és kibékülünk
2 éves kortól

Anna az anyukája kalapját szeretné felpróbálni, de túl kicsi ahhoz, hogy le tudja venni a komódról. Szerencsére Tomi segít neki. Mira elesett a háromkerekűjével, és most sír. Ám Jónás ott van vele, és megvigasztalja. Franci pedig ráébred, hogy a játék Ábellel együtt sokkal vidámabb! A kihúzható ablakokban konfliktushelyzetek láthatók, mögöttük pedig mindig ott a megoldás.

Rendeld meg itt!

19923.jpgÖrülök, félek, haragszom
3 éves kortól

A Scolar mini ismeretterjesztő gyerekkönyvsorozatának ez a kötete az alapérzelmekkel ismerteti meg az apróságokat. A könyvet lapozgatva elgondolkodhatnak azon, minek örülnek, mitől félnek, miért lesznek mérgesek vagy szomorúak. Megtudhatják, hogyan ismerhetik fel ezeket az érzéseket magukon és másokon. Megérthetik, mi történik, amikor sírnak vagy veszekednek.

Tedd a kosaradba!

covers_834964.jpgA színszörny
3 éves kortól

A színszörnynek fogalma sincs, mi van vele. Összekuszálódtak az érzelmei, és most ki kell bogoznia a szálakat. Vajon helyére tudja tenni a vidámságot, a szomorúságot, a haragot, a félelmet és a nyugalmat önmagában?

A katalán művészetterapeuta és illusztrátor, Anna Llenas nemzetközi sikert aratott könyve elsősorban az érzelmek megismerésére tanítja a kicsiket és a nagyobbakat is.

Rendeld meg most!


3457352.jpegTudj meg többet! – Érzelmek
3–5 éveseknek

A különböző érzelmeket és ismerős élethelyzeteket bemutató könyv segít a gyerekeknek érzéseik felismerésében és kifejezésében, növeli az önbizalmat, fejleszti az empátiát. A kedves rajzokkal illusztrált történetek és a felnyitható ablakok jó alapot nyújtanak az érzelmekkel kapcsolatos beszélgetésekhez.

A Tudj meg többet!-sorozat többi részét itt találod.

Az Érzelmek című kötetet rendeld meg itt!

4104154.jpgDomi és az érzelmek – Dühös vagyok
3 éves kortól

Vajon mi a megoldás a dühkitörések kezelésére?

Domi, a könyv főszereplője öt vicces és kreatív tippet ad a gyerekeknek, hogy mit tehetnek, ha úrrá lesz rajtuk a düh. A könyv ugyanakkor a szülőkhöz is szól: dr. Chiara Piroddi gyermekpszichológus egyszerű és jól alkalmazható tanácsait megfogadva megtaníthatják gyereküknek, hogyan fejezze ki úgy az érzelmeit, hogy közben kontrollálja a dühkitöréseit.

A Domi és az érzelmek – Félek az orvostól című kötetet pedig itt találod.

A Dühös vagyok című kötetet rendeld meg most!

21976.jpgHolnapra kutya bajod!
3-6 éveseknek

Egy gyerekekből álló közösségben – főleg, ha aktívak, és hát pont egy ovis csoport ne lenne aktív? – sok apró sérülés és kisebb-nagyobb betegség fordulhat elő. Nincs ez másként a Mackó csoportban sem, de szerencsére Éva néni mindig ott van, hogy segítsen a kis betegeken.

Legyen szó új szemüveg miatti szorongásról, mandulagyulladásról vagy allergiáról, a csoport tagjai az óvó néni türelmes és szeretetteljes magyarázatai által jobban megérthetik testük működését.

Az orvostól, és úgy általában a betegségektől, a testi változásoktól is sok gyerek szorong. Ezek enyhítésében segít Igaz Dóra könyve, aki orvos családban él, így rengeteg olyan hasznos információt tud átadni az olvasó gyerekeknek, ami segít nekik megérteni, mi történik, és rátalálni a magabiztosságukra.

Rendeld meg itt!

zsebaljai_idojarok_borito_1000px.jpgZsebaljai időjárók
4-8 éveseknek

Vajon meg tudja fogalmazni a nagyovis-kisiskolás gyerkőcöd, hogy mit érez? Biztos mindig dühös, amikor csapkod? Talán néha szomorú vagy fél valamitől. És vajon azt meg tudja állapítani, mikor nyitott a tesója egy kis viccelődésre, és mikor nem kellene piszkálni? Kertész Erzsi legújabb könyve éppen az ilyen helyzetekben segít, hiszen a négy alapérzelmet mutatja be egy izgalmas és aranyos mesén keresztül.

Az összetettebb érzelmek megértéséhez elengedhetetlen az alapok magabiztos ismerete, csak így válhatunk – gyerek és felnőtt – empatikus, önazonos lényekké. Fedezzétek fel ti is az érzelmeket a két zsebaljai időjáró, Pehely és Gomoly segítségével!

Kosárba vele!

gaston_erzelmei_nem_tudok_aludni.jpegGaston érzelmei
4-7 éveseknek

Gaston, az unikornis lassan már mindenki számára ismerős, hiszen érzelmekről szóló kötetei elvarázsolják kicsiket és nagyokat egyaránt. Minden kötetben más és más érzelemmel ismerkedhetünk meg. Először mindig egy történetet olvashatunk Gaston egy napjáról. Ma este például hiába fáradt és álmos, nem jön álom a szemére. Csak ébren forgolódik az ágyában. Vajon hogy tud végül elaludni?

A szerző mindig szuper és érzékletes metaforákkal szemlélteti az érzelmeket, így a gyerekeknek lehetőségük van már egész kis korban megérteni, milyen szoros kapcsolatban állnak egymással az érzelmeink és a testünk. A relaxációs módszer, ami a mozgásos légzőgyakorlatok mögött áll, a “szofrológia” nevet viseli, ami a mindfullness egy formája. Olyanoknak szokták ajánlani, akik a jógát túl bonyolultnak, a relaxációt viszont túl passzívnak találják - éppen ezért is passzol annyira az óvodás korú gyerekekhez!

Persze a légzőgyakorlatok önmagukban nem oldják meg a nehézségeket, sok-sok beszélgetésre is szükség van, de könnyebb úgy kezelni az ilyen helyzeteket, ha előbb sikerül lehiggadni. Ha megtanítjuk a gyerekeknek, hogyan billenthetnek vissza az egyensúlyba, akkor máris sokat tettünk azért, hogy ezeket a szélsőségeket a későbbiekben is sikeresen elkerüljék.

Ismerd meg a sorozatot!

24013.jpgRelaxációs mesekönyv-sorozat
4-8 éveseknek
Buborékrepülés

A relaxációs mesekönyv-sorozat Buborékrepülés című kötete olyan vizualizációs technikát tanít a gyerekeknek, melynek segítségével eredményesen kezelhető a stressz és a szorongás. Kutatási eredmények szerint a rendszeres vizualizáció pozitív hatással van az általános egészségi állapotra, a kreativitásra, sőt a fizikai teljesítményre is. A színes mentális képek segítenek ellazítani a testet, elcsendesíteni az elmét és álomba merülni.

Rendeld meg!

23652.jpgA Vidra-öböl című kedves mesekönyv hősei, a kis sellő és a vidrák megtanítják gyermekünknek a mélylégzés helyes technikáját, melynek segítségével megnyugtathatja magát, hatékonyan csökkentheti szorongását.

Stresszes helyzetben hajlamosak vagyunk felületesen lélegezni, ami fenntartja a feszült állapotot. Ha a gyermek elsajátítja a lassú ütemű mélylégzést, könnyebben meg tud majd nyugodni, képes lesz uralni az érzelmeit.

Tedd kosárba!

23651.jpgA dühös polip
Ez a relaxációs mesekönyv nagyon népszerű, sokaknak segített már az egyik legszélsőségesebb érzelem megfelelő kezelésében. Fontos, hogy a gyerekek megéljék a haragjukat, hiszen az elfojtásnak nagyon rossz következményei vannak, de határokra is szükség van. De hogyan lehet megtalálni ezt az egyensúlyt? Ha a kicsik felismerik a düh első jeleit, és megküzdési stratégiájuk is van, akkor jó eséllyel kevésbé pusztító következményekkel jár a harag.
Nem tudjuk minden stresszforrástól megkímélni a gyerekeket, bármennyire is szeretnénk, de abban segíthetünk, hogy hatékonyan tudják kivédeni ezeket a nehézségeket. A dühös polip segítségével a gyerekek megtanulják, hogyan nyugtassák meg magukat relaxációs gyakorlatokkal - természetesen semmi bonyolultra nem kell gondolni, hiszen ez a mesekönyv ovisoknak készült. Ha eszközöket adunk a kezükbe, amikkel feldolgozhatják az őket ért negatív ingereket, azzal nem csak abban a pillanatban segítünk nekik: ezeket a technikákat a felnőtt életükben is hasznosítani tudják majd.

Tedd kosárba itt!

3412597.jpegHirtelenharagú Hugó – Segítő mese és játékos tevékenységek a düh és az agresszió kezeléséhez
4 éves kortól

Időnként mindannyian dühösek vagyunk, ez természetes – csak az nem mindegy, hogy mit kezdünk a dühünkkel. Ezt tanulja meg Hirtelenharagú Hugó a mesében, amely egyben egy komplett eszköztár a gyermeki düh és agresszió hatékony kezeléséhez.

A mérgében tomboló és romboló kis dinoszaurusz története több olyan egyszerű technikát is felvonultat, amelyek segítségével a gyerek megtanulhatja elfogadható (másokra és önmagára nem veszélyes) módon kifejezni haragját, majd pedig megnyugtatni önmagát. A kötet ezenkívül számos játékos aktivitásötletet is kínál a nehéz érzelmek megnevezéséhez és feldolgozásához.

Itt tedd a kosaradba!

9789634832621_erzelmek-erdeje_eg-veled-szorongas_web.jpegÉrzelmek erdeje
4-8 éveseknek

Az Érzelmek erdeje hatkötetes sorozat, minden része más és más érzelemmel foglalkozik. A gyerekek kedves állatkák segítségével vizsgálhatják a mindennapi érzéseket, és arra is találnak ötleteket, hogyan ismerjék fel és kezeljék őket. Olivia béka és barátai kalandjaiban minden kisgyerek megtalálhatja a számára legfontosabb történetet, hiszen mindenki félt már, esetleg el kellett válni a legjobb barátjától, kistestvére született, egyedül érezte magát a táborban, felbosszantották vagy nem úgy sikerültek a dolgai, ahogyan szerette volna.

Ezek a kedves történetek segítenek abban, hogy a gyerekek ne tévedjenek el az érzelmek erdejében, és segítenek tisztázni saját magukban azt, hogy az érzéseik igenis helyénvalók, mutassák ki őket bátran! Ugyanakkor megmutatja, hogy hogyan kell kordában tartani azokat, hiszen az senkinek sem jó, ha valakin elhatalmasodik a bánat vagy a félelem. Ezáltal is fejlődik a gyermek érzelmi intelligenciája és önszabályozása.

Ismerd meg a sorozat további köteteit!

30286.jpgMit kezdjünk a szorongással? – Pszichológiai útmutató és félelemoldó mesék
4 éves kortól

Deliága Éva és Lovász Hajnalka könyve kettő az egyben, hasznos ötletek gyűjteménye a felnőtteknek, és szorongásoldó mesekönyv a gyerekeknek.

Deliága Éva kidolgozott egy olyan szempontrendszert, mely a különböző személyiségű gyermekek szorongását helyzethez illően más-más módszerrel kezeli. A pszichológiai útmutatóban a gyermeki szorongás lélektanáról, illetve a mindennapi gyakorlatban jól használható módszerekről olvashatunk.

A Lovász Hajnalka által írt mesék pedig a felvázolt módszereket csomagolják humoros, kalandos állattörténetekbe, melyekből a gyerekek új megoldásokat kaphatnak félelmeik, szorongásuk enyhítésére. A bájos állatkák varázslatos történetei észrevétlenül formálják a gyerekek mindennapi helyetekhez való nyitott, pozitív hozzáállását, fejlesztik empátiakészségüket, bővítik érzelmi szókincsüket.

Tedd kosárba!

+1 szuper társas:
Boribon, hogy vagy?

2–4 éveseknek
29595.jpg
Feltétlen mutatnunk kell egy játékot is, ami nagyon közel áll a szívünkhöz, ráadásul 2018-ban a kicsiknek szóló játékok kategóriájában elnyerte az Ország Játéka díjat! Rövid időn belül hatalmas népszerűségre tett szert, ami jól mutatja, milyen nagy igény van az érzelmi intelligenciát fejlesztő játékokra. Mi nagyon örülünk neki, hogy ennyire sokatoknak fontos, hogy megfelelően tudjatok kommunikálni a gyerekekkel, már egészen kicsi kortól kezdve.
A Boribon, hogy vagy? egy beszélgetős társasjáték, ami segít a kisgyerekeknek felismerni és kifejezni az érzéseiket. Pontosan annak a korosztálynak készült, akik éppen oviba készülnek. A közösségbe kerülés hatalmas változásokkal jár, ami stresszelheti a gyerekeket, épp ezért annyira fontos, hogy különleges figyelmet fordítsunk a lelkiállapotukra. Azok a kicsik, akik nehezebben beszélnek az érzéseikről, egyszerűbben tudják játékos formában kifejezni azokat. A társasról bővebben is írtunk itt, érdemes elolvasni!

Tedd kosárba!

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságainkról, akcióinkról és különleges programjainkról, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

  • Biztos segítség az érzelmi nevelésben

  • Ne legyen tabu!

  • Ha nagyon nagy az elkeseredés...

  • Az olvasás felszabadít!

  • Hogyan beszélgess az érzelmekről?