HANDLING!
Remélem, világos: Handling! – mindenki a helyére, felvétel indul! Figyelem, összpontosítás, akció. Sok-sok apró snitt, gyors vágások, időbeli ugrások. Jászai Mari és Berky Lili mint zombik egy kolozsvári forgatáson, ahol Kertész Mihály borít ki éppen mindenkit, hogy aztán ő is jól kiboruljon. Mindez nem sokkal az I. világháború kitörése előtt gróf Bánffy Miklós bonchidai birtokának közelében. Nem sok ez így együtt? De, igen, mégis organikusan összeáll Zágoni Balázs Szamos-parti Hollywood című regényében, amely az Abszolút töri – sorozat legújabb kötete.
Olvasd el Vinczellér Katalin magyar-média szakos tanár ajánlóját!
Az egyre bővülő Abszolút Töri sorozat frissen megjelent része bizonyos értelemben kilóg a sorból. Sokkal szabadabban kezeli a teret és az időt, megbontja azt a jelen-múlt-jelen szerkezetet, amelyet az eddigi dramaturgiák követtek. Szinte a „végébe vágó” a kezdés, nem is egészen érthető, hogy hol is vagyunk, ki kicsoda, milyen tér- és időbeli határhelyzetben vannak épp a szereplők. Ha jól sejtem, ez a filmes kezdés, és a későbbiekben is többször megvalósuló, a filmes vágások logikáját követő szerkesztésmód nem véletlen az író részéről. Én azonban megpróbálok egy ehhez képest unalmas linearitást teremteni, hogy világosabb legyen, miről is beszélek. Mert Zágoni Balázs könyve kapcsán sok mindenről lehet beszélni.
Kattints ide a könyvért!
Egyfelől a sorozatból már jól ismert kerettörténet platánfástul, Tempi nénistül itt is megjelenik, azonban a három hetedikes időutazó (Karola, Bende és Fejó) ki-be járnak az időben, hogy sikeresen végrehajthassák „küldetésüket”. Kétszer is visszamennek a múltba (amelynek egyik síkjában a regény indul), de nem sikerül pontosan ugyanoda jutniuk. A kerettörténet szerinti küldetésük egy egyszerű filmtörténeti ppt összeállításából indul ki, amelyhez azonban alig találnak forrásokat az interneten, viszont Karolának köszönhetően megismerve az időutazás módját, mi sem tűnik magától értetődőbbnek, mint megtalálni azt a feljárót, amellyel eljuthatnak az általuk kutatott korba. Ez pedig 1914. De nem a háború miatt, hanem amiatt, hogy minél többet tudjanak meg Kertész Mihály kolozsvári filmes pályafutásáról, A tolonc című filmről és egyáltalán a magyar némafilm kezdeteiről. A regény azonban azzal, hogy az 1910-es évek Budapestjéről leviszi a gyerekeket Kolozsvárra, máris hatalmasra nyitja az ollót, és olyan mennyiségű történelmi, filmtörténeti és kulturális információt regényesít, hogy abból sok-sok tankönyvi fejezetet lehetne írni.
Zágoni az időt és térbeli váltásokat is a kiskamaszoknak szóló, hagyományosabb dramaturgiájú könyvekhez képest merészen kezeli, bízik az olvasója figyelmében, fókuszváltási képességében.
Itt találod a szerzővel készített interjúnkat!
Ha irodalomórákra gondoljuk bevinni a könyvet, ez a kortárs magyar kamaszirodalomban egyáltalán nem megszokott időkezelés mindenképp nagyon hasznos lehet abban, hogy bevezetődjenek a fiatal olvasók abba, hogy egy regény narrációja is lehet filmszerű. Ha igaz az az állítás, hogy a 21. század fiataljai már másként olvasnak, türelmetlenebb, az akciót, a gyors váltásokat jobban igénylő olvasók, akkor ezt az elvárást Zágoni könyve abszolút teljesíti. De úgy, hogy miközben visznek az események, és valóban sodró a lendület, nagyon figyelmes és elmélyült olvasást is igényel a regény, hogy valóban értsük, mikor, mire és miért váltunk. Azaz a történet elbeszélése nem egy, a sebességet mindenek fölé helyező szempontnak rendelődik alá, hanem, véleményem szerint megvalósítja azt, hogy a gyerekek ne tegyék félre a könyvet a „hosszú, unalmas leírások” miatt. Mindeközben a sodró lendület egyáltalán nem jelent felszínességet, hanem, ahogy azt előbb is írtam, valódi figyelmet igényel.
Kattints ide, és tudd meg, hogyan kezdődik a regény!
Történelem órákon megbeszélve a regényt nagyon életszerűen, személyes történetekké váltan lehet jobban megérteni a Monarchián belüli Erdélyben élő magyarok és oláhok ellentéteit, gróf Bánffy Miklós alakjának jelentőségét. Történelmi szerepe és tettei szintén mozaikosan állnak össze, de mégis kikerekedik a kép erről a nagyon izgalmas, összetett személyiségről. A fikcionalizálásban rejlő lehetőséget Zágoni maximálisan kihasználja, hiszen az általa írt Bánffy egyszerre egy titokzatos, regényes, nagyon szerethető karakter, akinek sokoldalú tehetsége, érzékenysége nem leíródik, hanem cselekedeteiben, reakcióiban mutatkozik meg.
És természetesen élményszerűvé válik a könyv filmtörténeti szempontból is nagyon alapos kutatómunkán alapuló cselekményszála. Bánffy alakjához hasonlóan szintén egy puzzle-ként áll össze Kertész Mihály karaktere és karrierje is. A legendásan nehéz természetű, Oscar-díjassá váló rendező alapvetően nem szimpatikus egyéniség, azonban a könyv, miközben egyértelműen megmutatja, miért is lehetett olyan küzdelmes Kertész útja és érvényesülése, aközben itt is személyessé, emberivé válik a figura minden gyengeségével, gyarlóságával együtt.
Olvass el egy jelenbeli részletet is!
És akkor ott van még a mellékszereplők hada, akik nagyon fontos részei ennek az óriási tablónak, és engem, felnőttként, magyar-média szakos tanárként is arra indítottak, hogy elkezdjek kutatni Janovics Jenő, Fekete László vagy akár Bodroghy Anny után.
De nemcsak a valós és fiktív karakterek hozzák élményszerű közelségbe az I. világháború közegét, hanem a terek, például a New York kávéház jellemzői, étlapja, szokásai, a korabeli lapok dramaturgiailag is fontos beemelése, vagy a Kolozsvári Színkör atmoszférájának megidézése.
És akkor még a kortárs kiskamasz szereplőkről egy szót sem ejtettem. Nem is fogok. Miattuk is érdemes elolvasni ezt a regényt!
Vinczellér Katalin ajánlóját olvastad.
