Pagony Kiadó, 2023
416 oldal , Puha kötés
A Vitéz János Gimnázium udvarán álló ősöreg fa gyökerei közt a múltba vezető alagutak kanyarognak. Egyre több gyerek szeretné megnézni, milyen is egy másik korszak – ki a családját keresi, ki történelmi tények után kutat, más meg csak sodródik. Főhőseink most 1914-be, a magyar filmgyártás hajnalára mennek vissza, előbb Budapestre, majd Kolozsvárra, hogy megnézzék, Kertész Mihály tényleg azonos-e az Oscar-díjas Michael Curtizzel, akiről házi dolgozatot kell írniuk. Mire azonban elmerülnek a korabeli filmsztárok és színházi estek világában, és Fejó megtanul filmezni, Karolának pedig komoly udvarlója akad, kitör az első világháború. Ekkor döbbennek rá arra, hogy a felszín alatt nagyon erős társadalmi és nemzetiségi feszültségek forrnak, a nagyhatalmi játszmák pedig pillanatokon belül a trianoni határokhoz fognak vezetni.
Az Abszolút Töri sorozatba olyan olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesen, abszolút színvonalasan, abszolút mai nyelven szólnak a magyar történelem fontos pillanatairól és korszakairól. A szereplők útra kelnek az időben, és az olvasó egy fordulatos kalandregényt végigizgulva, szinte észrevétlenül kerül közelebb az adott kor szelleméhez, fontos alakjaihoz. Utazzunk bármilyen messze is a múltba, egy biztos: ezeket a könyveket abszolút jó olvasni!
1901 - Első magyar film
1906 - Első állandó pesti mozi
1914 - I. világháború kitörése
1921 - Trianoni békeszerződés
Elérhetőség: rendelhető
Várható szállítási idő: 3- 5 munkanap
Kedves pedagógusok!
Az év végi jutalomkönyv kiválasztása mindig nehéz feladat, ha szeretnénk valóban személyre szóló, az érdeklődési körnek megfelelő, nem nyomasztóan nehéz, de mégis minőségi olvasmányt adni a diákok kezébe. Ehhez szeretnénk most segítséget nyújtani a felső tagozaton tanítóknak a Pagony és a Tilos az Á kiadásában megjelent könyvekből.
Alábbi szemlénk évfolyamos és tematikus rendszerezésével a választást kívánja megkönnyíteni, de ennél jóval gazdagabb kínálatból válogathatsz.
Remélem, világos: Handling! – mindenki a helyére, felvétel indul! Figyelem, összpontosítás, akció. Sok-sok apró snitt, gyors vágások, időbeli ugrások. Jászai Mari és Berky Lili mint zombik egy kolozsvári forgatáson, ahol Kertész Mihály borít ki éppen mindenkit, hogy aztán ő is jól kiboruljon. Mindez nem sokkal az I. világháború kitörése előtt gróf Bánffy Miklós bonchidai birtokának közelében. Nem sok ez így együtt? De, igen, mégis organikusan összeáll Zágoni Balázs Szamos-parti Hollywood című regényében, amely az Abszolút töri – sorozat legújabb kötete.
Olvasd el Vinczellér Katalin magyar-média szakos tanár ajánlóját!
Ahol Casablanca és Kolozsvár összeérMegérkezett Zágoni Balázs Abszolút töri regénye, a Szamos-parti Hollywood! Állítjuk, hogy ezt a könyvet a szülők ugyanannyira fogják élvezni, mint a kamaszok. Ismerd meg ezt a sodró lendületű, kalandos történetet a kolozsvári némafilmforgatásról és az első világháborút megelőző utolsó pillanatokról Budapesten és Erdélyben. Olvasd el Szakács Zsu ajánlóját!
Összes kapcsolódó cikk