Generációk kedvence: Marék Veronika

Tudj meg mindent a legmeghatározóbb gyerekkönyveidről!

Mondj egy mesét, amit imádtál gyerekként, most pedig a te gyereked rajong érte. Fogadjuk, hogy Boribon, Kippkopp vagy A Kockásfülű nyúl hármasából ugrott be elsőre valamelyik. Bizony, ezek az évtizedeken keresztül meghatározó mesék mind Marék Veronika alkotásai, és a szerző életműve ennél még sokkal gazdagabb. Most egy új kötettel is bővül: itt a Prémszakáll és Torzonborz. Ebből a cikkből mindent megtudhatsz Marék Veronika könyveiről. Olvass tovább!

503.jpgMarék Veronika 1937-ben született Budapesten, orvos családban. Már kicsi kora óta szerette a meséket, négyéves korában olvasni is megtanult, később pedig rajztehetsége is megmutatkozott. Tizenhét évesen szeretett bele a bábműfajba, érettségi után bábszínész diplomát szerzett, és egészen 1963-ig dolgozott a Budapest Bábszínházban.

Eddigre már több könyve is megjelent, de ekkor döntötte el, hogy szabadúszóként az írásnak és a rajzolásnak szenteli magát. Hamarosan, 1965-ben elkészült a Laci és az oroszlán japán kiadása, innen pedig már nem volt megállás a nemzetközi sikerig. Mára lengyel, szerb, román, szlovák, angol, francia, német, spanyol, koreai és kétféle kínai kiadásban is olvashatók a meséi.

A könyvek mellett Marék Veronika dolgozott gyerekújságnak, írt bábjátékot, rádiójátékot és televíziós forgatókönyvet. 1974–76 között született A Kockásfülű nyúl is, melyet a Magyar Televízió sugárzott. A szerző mára kis túlzással beutazta az egész világot, de Magyarország szinte minden szegletében is megfordult már, annyi helyre hívták a lelkes rajongók.

Több mint 50 könyve jelent meg magyarul, meséiből többek között film, kiállítás, bábszínházi előadás és társasjáték is lett. Tagja a Magyar Szépírók Társaságának, számos díja között szerepel Janikovszky Éva-díj, József Attila-díj, magyar IBBY életmű díj, Pro Familiis- és Budapestért-díj. Továbbá jelölték Astrid Lindgren-díjra és Andersen-díjra is. Bár a szerző már elmúlt 86 éves, még ma is aktív alkotó, és reméljük, hogy további fantasztikus kötetekkel lepi meg a kicsiket és a szüleiket egyaránt.

A továbbiakban életkor szerinti ajánlás sorrendjében mesélünk Marék Veronika mindegyik kötetéről. Találd meg a nektek legmegfelelőbbet!


18841.jpgAmikor Te kicsi voltál – Félig kész mesekönyv
0-3 éveseknek

Ez a mesekönyv csupán félig van kész. A másik fele az olvasóra vár. Egészítsd ki fényképekkel, feljegyzésekkel, hogy egy olyan egyszeri és megismételhetetlen könyvet kapj, amely a te gyereked első három évének történetét meséli el. És aminek a felét ráadásul Marék Veronika írta! Ennél izgalmasabb babakönyvet el sem tudunk képzelni.


boribon_a_jatszoteren_borito_1000px.jpgBoribon-sorozat
1-4 éveseknek

Gyerekek, szülők és lassan nagyszülők örök kedvence Boribon! A játékmackó Annipannival lakik, van egy cicája és egy saját, kis kék játékmackója is. Vele indult a Pagony Kiadó története, és meséi már évtizedek óta kísérik a legkisebbeket.

Ezek a kedves történetek észrevétlenül tanítanak minden kötetben valamilyen fontos apróságot, miközben humorukkal és cukiságukkal megérintik a kicsik lelkét.

3330.jpgKippkopp-sorozat
2-5 éveseknek

Marék Veronika Kippkopp-sorozatán szintén több generáció nőtt föl. A gesztenyefigurák nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvencei is, kedvesen és egyszerűen hívják fel a figyelmet azokra a dolgokra, amit a gyerekek az első években észlelnek, fontosnak találnak.

Képzeld csak el, mekkora élmény lehet a gyereknek, ha ősszel ő is elkészítheti a saját Kippkopp és Tipptopp gesztenyebabáját!


14602.jpgA Kockásfülű nyúl
2-5 éveseknek

A Kockásfülű nyúleredetileg szöveg nélkül készült, az eseményeket a képek és a zenei effektusok jelenítik meg a televíziós műsorban. Később a szerzők az animációs sorozat történeteire épülő csodás, képregényszerű mesekönyvet hoztak létre, kötetenként 2-2 mesével.

Garantáljuk, hogy A Kockásfülű nyúl a könyv lapjain is legalább akkora kedvenc lesz, mint a tévében!


14360.jpgKavicsmese
2-5 éveseknek

Sokáig hordtam a zsebemben egy háromszögletű fekete kövecskét. Pici volt, csillogott – és semmire se volt jó. Hol eltűnt, hol előkerült. Mindig megörültem, ha láttam, és gyönyörködtem benne. Ő adta az ötletet ehhez a meséhez.” – írja a szerző.

A megható történet legfontosabb üzenete, hogy mindenki értékes, még az is, aki kicsi és jelentéktelennek tűnik.


70956.jpgLaci és az oroszlán
2-6 éveseknek

Laci volt a leggyávább kisfiú a környéken. Félt a kutyáktól, félt a sötéttől, sőt, még a többi gyerektől is félt...

A könyv, amely a nemzetközi siker felé indította el Marék Veronikát, arról mesél, hogyan találhatja meg magában minden kisgyerek a bátorságot. A kötetnek természetesen a magyar gyerek és felnőtt szívekben is bérelt helye van!


8144.jpgA csúnya kislány
2-6 éveseknek

Hogyan lesz egy csúnya kislányból farsangra tündér? Ebből a bájos, szívmelengető történetből kiderül. A mese ráadásul az alapvető higiénia mozzanatait is segít rögzíteni az ovisokban.

Emellett komoly és fontos üzeneteket fogalmaz meg arról, hogy ne ítéljünk első látásra, és segítsünk másokon, ha lehetőségünk van rá.


202487.jpgHol terem a sok gyümölcs?
2-6 éveseknek

Egy kisfiú és egy kislány felelgetőset játszik. Beszélgetésükből megtudhatjátok, hol terem a cseresznye, a meggy, az eper, az őszibarack, a szőlő, a füge meg a banán és még sokféle más gyümölcs.

Ha a gyerekedet nehezen veszed rá a gyümölcsevésre, akkor az a könyv lesz az új kedvenced!


16588.jpgJátsszunk utazást!
2-6 éveseknek

Szintén felelgetős könyv, ám ebből a közlekedésről, a közlekedési eszközökről tanulhatnak a kicsik. Busszal és villamossal hamar hazaér az ember, de a vonat még gyorsabban robog! És akkor a repülőről még nem is beszéltünk! És mi a helyzet a vízen vagy a föld alatt?

Kis járműrajongóknak kötelező!


61384.jpegTélapó és Ezüstmackó
2-6 éveseknek

Kicsi és nagy, fiú és lány – nagy a baj, ha mindkettő ugyanarra a játékra vágyik, amiből csak egy van. Szegény, fáradt Télapó nem is sejti, hogy ajándéka, az Ezüstmackó mekkora felfordulást okoz Marci és Mónika életében.

Marci azonban megsajnálja kistestvérét, és kalandos útra indul, hogy örömet szerezzen neki, és békében ünnepelhessenek Karácsony estéjén. Végtelenül aranyos történet a testvéri szeretetről.

premszakall_es_torzonborz_borito_1000px.jpgPrémszakáll és Torzonborz

Prémszakáll, a szörnyen szétszórt tudós professzor napi sétája során találkozik Torzonborzzal, a csapzott kutyussal. Szegény kutyát nem tartották jól, gazdája megszabadult tőle. A két új ismerős sétája és beszélgetése végére azonban megtörténik az igazi karácsonyi csoda.

Igazán szívhez szóló mese felelős állattartásról és az igaz barátságról.


covers_106044.jpgCeruza cirkusz
3-6 éveseknek

Csupa rejtély ez a Ceruza cirkusz! Vajon hogyan kell kiszínezni a sok egyforma bohócot, labdát vagy papagájt? Ha alaposan megnézitek a színes képeket, hamar rájöttök a titok nyitjára. Mindig eligazít valami: egy-egy gyümölcs, néhány szál toll, vagy éppen a nyakkendők mintája.

Ez a színezhető kis könyv pici kezekre szabott, egyszerű feladatokkal remek szórakozás lesz az egész családnak.


tegnap-ma-holnap.jpgTegnap, ma, holnap
3-6 éveseknek

Tudjátok-e, mennyi egy nap? És hogy össze ne keverjük a napokat, hogyan nevezzük őket? És mi következik a vasárnap után?

Ha figyelmesen lapozzátok a könyvecskét, megtudhatjátok, milyen sorrendben követi egymást tegnap, ma és holnap. Kis ovisoknak és iskolára készülő gyerekeknek is ajánljuk!


15936.jpgA barátságos harapófogó
3-6 éveseknek

Nálatok is probléma néha a játék utáni rendrakás? Hát ezután már nem lesz az!

Ez a történet egy polc születéséről szól, a közös munkáról, a szerszámokról, és arról, hogy nem is olyan harapós a harapófogó.

Peti és Kata igyekeznek rendet csinálni, de nincs elég hely a játékoknak, kellene még két-három polc... Talán ők maguk is el tudják készíteni! Kell hozzá néhány deszka, szerszám, festék - no meg egy ügyes apuka.


kepernyofoto-2024-02-26-123531.pngVásároljunk valamit
3-6 éveseknek

Tudjátok-e, hol lehet megvásárolni mindazt, amit a lakásban magatok körül láttok? Hol kapható a tej és a kenyér? Hol vette anyu a fogkrémet? És a függönyt? És a bútort? Az autót is üzletben árulják?

Ebben a mesében a gyerekek elkísérhetik Lacit és Katit, akik éppen vásárolni indulnak. Megtudhatják, melyik üzletben mi kapható, sőt még arra is fény derül, mit vettek Laci kerek tízforintosáért.


18717.jpgA kékpöttyös elefánt
3-6 éveseknek

A kékpöttyös kicsi elefánt lány, hajában piros szalaggal, ámuldozik a többi állaton. Utánozni akarja őket, vagy csak egyszerűen virgoncan játszadozni velük.

A kékpöttyös elefánt kislány a 60-as évek végén született, és egy régi újságban játszadozott havonta egy-egy barátjával. Most mindannyian összegyűltek egy könyvben. 20 vidám, pajkos, rajzos képregényes történet vár benneteket ebben a kötetben.


24555.jpgA kék kerítés
3-6 éveseknek

Van valahol egy kék kerítés, amelyik szereti, ha rajzolgatnak rá. Így kezdődnek Marék Veronika meséi ebben a kötetben. A kék kerítés falán szereplő krétarajzok, festékfeliratok előtt sok gyerek játszik, az olvasó minden mesével egyre jobban megismeri őket, és bepillantást nyer az életükbe.

Három jó barát hóembert épít, cirkuszi előadást tart, jelmezbált rendez, focizik. Közben sokszor összevesznek és sokszor kibékülnek.


27769.jpgVakáció 2500-ban
3-6 éveseknek

Visszamenni az időben! Kiválasztani azt a kort, amelyik leginkább izgatja a fantáziánkat! Mennyire szeretnénk mi is ezt mindannyian. Atónak, az óceán mélyére merített világváros szorgalmas diákjának sikerült. 2500-ban elindulhat visszafelé, hogy találkozzon az ezer évvel korábban élt sziú indiánokkal.

Azt hiszi, mindent tud róluk, hiszen minden indiánkönyvet elolvasott. Valóban mindent tudna? Vagy érik majd meglepetések?


kepernyofoto-2024-02-26-124816.pngMandi, a kis vakond
3-6 éveseknek

Ha a Kisvakond meséit szeretitek, akkor Mandi is a kedvencetek lesz. Hamisítatlan retro hangulat és egy utánozhatatlanul kedves mese vár rátok ebben a kötetben.


b325293.jpegSzínes ceruzák
3-6 éveseknek

Különleges kifestőkönyv a Színes ceruzák. Hatféle szín kell a képek befejezéséhez, hogy mikor melyikre van szükség az a lap szélén látható.


kepernyofoto-2024-02-26-125610.pngCsalirajzok
4-7 éveseknek

Minden rajzból más lesz, minden megváltozik, és csak a legvégén derül ki, mi micsoda. A csalirajzokat csali szövegek kísérik, fokozva a megtévesztést.

Meséljetek és rajzoljatok együtt a kicsikkel és természetesen Marék Veronikával ebben az ötletes, kreatív könyvecskében!


29053.jpgA bohóc és a kismajom
4-8 éveseknek

Boribont, Kippkoppot, a Kockásfülű nyulat mindenki ismeri és szereti. De ismeritek-e Harcsabajusz kapitányt, Cuppogót, a kis sünit, vagy Rombolli cirkuszából a kismajmot? Őket talán már kevésbé… Pedig érdemes!

Ezek a történetek eredetileg gyerekújságokban jelentek meg, de szerencsére mára már megkapták az őket megillető, könyv formátumot. Nosza, nosztalgiázz velük!


15134.jpgÖcsi és Bátyó
4-10 éveseknek

Bár ezek a történetek akkor születtek, amikor még nem volt számítógép, mobiltelefon, MP3-as lejátszó, de a mai öcsik és bátyók ugyanannyit civakodnak, mint a régiek. Szerencsére éppen ugyanannyiszor ki is békülnek.

A rövid, képregényre emlékeztető meséket még a legizgágább öcsik és bátyók, hugik és nővérkék is végig tudják ülni.


kemenysepro_kelemen_borito_1000px.jpegKéményseprő Kelemen
5-8 éveseknek

„Fiatal voltam, körülbelül húszéves, amikor megszületett bennem ez a mese. Azóta őrizgettem saját magamnak. Most elengedem, olvassák el mások is. Szegedi Katalin költői képeivel új életet kapott a réges-régi mese, és remélem, ma is lesznek, akiknek örömöt szerez, és akiket megvigasztal. A mesében benne van a hatvanas évek csodavárása, az, hogy semmi sem lehetetlen, s a hozzád méltó párod pillanatok alatt rád találhat.” - írta Marék Veronika, amikor a kötet 2021-ben, több mint hatvan évvel a születése után kiadásra került. Így utólag biztosan állítjuk, nagy kár lett volna, ha nem juthat el az olvasókhoz ez a szívmelengető történet.


31027.jpgAlfa bácsi titka
5-8 éveseknek

Alfa bácsi egy nagy, gangos házban lakik, és nagyon titokzatos. Mindig furcsa ruhákban jár és különös párbeszédeket folytat. A bérházban lakó gyerekek elhatározzák, hogy kinyomozzák ki lehet ez az idős úr, ebből kifolyólag pedig egy nagyon szórakoztató barátság veszi kezdetét.

Mint egy bájos, nosztalgikus utazás, olyan ez a mesekönyv. Gyerekeknek és nagyiknak egyaránt ajánljuk!


3841317.jpgA karácsonyi felhő
5-8

Figyelem, figyelem! Különleges riasztás! A 458-as ajándékosztó karácsonyi felhőt veszély fenyegeti! Ha Franciska és kezdő angyalcsapata nem végez elsőként, a 458-as hamarosan esőfelhővé lesz minősítve. A felhőn alighanem egy krampuszcsapat is tartózkodik, akik megpróbálnak borsot törni az angyalok orra alá. Mindenki védje az ajándékokat – és a csokiját!

Marék Veronika karácsonyi meséje tele van szeretettel, humorral, izgalommal, huncutsággal. Garantáljuk, hogy fel fogja dobni az ünnepeket!


697874.jpegCenti-sorozat
5-10 éveseknek

Centi a legalacsonyabb az osztályban. Ez önmagában is elkeserítő, de még csúfolják is emiatt. És otthon? Hát ott sem fenékig tejfel az élet: az apukája a világot járja, a nagymamája meg folyton prédikál neki. Ráadásul a boltban nem tud fizetni, mert lyukas nadrágzsebéből kipotyogott a pénz...

Marék Veronika, Tarbay Ede és Urbán Gyula „hatkezes meseregényt” írt, nem is egyet! Egyikük elkezdte, majd felváltva szőtték tovább a történetet fordulatról fordulatra. Radnóti Blanka pedig most új illusztrációival új életre keltette Centit.


30473.jpgCoffi, Pocak, Paprika
6-8 éveseknek

Coffi, Pocak, Paprika, no meg Csoki, a kutya elválaszthatatlan barátok. Egy nap azonban Coffi másik városba költözik, így a gyerekek levélben tartják a kapcsolatot.

Ebben a könyvben az összes levelüket megtaláljátok, így ti is beleolvashattok a titkaikba. Ahány oldal, annyi mese, rejtvény, játék! Hógolyóznak, jelmezbált rendeznek, kirándulnak az oroszlánokkal. Sziklát másznak, nyomokat keresnek, sátoroznak. Hol összevesznek, hol kibékülnek.

Garantáljuk, hogy nem fogtok mellettük unatkozni!


37391765.jpgJó játék a papír, a filc
6-10 éveseknek

Ebben a könyvben számtalan ötletet találsz arra, miféle játékokat, ajándékozásra alkalmas tárgyakat lehet csinálni papírból és filcből. A papírból hajtogatott madárkák, az ötletes bábok, a szilveszteri, farsangi mókás jelmezek, a papírszínház jó mulatság mindenkor.

A filc anyag is sokoldalúan használható. Fésű- vagy tolltartó, díszpárna, babapapucs, szűrrátét, pénztárca meg más egyéb készíthető belőle. Nem beszélve a mindenféle formájú foltokról, zsebekről, melyek jótékonyan eltakarják a kitérdelt és kikönyökölt ruhák megviselt részeit, melyeket mindennek ellenére annyira szerettek, hogy semmi pénzért nem dobnátok ki.


lassu_viz_b1.pngLassú víz, sebes patak - Már tudok olvasni
7-9 éveseknek

Lassú Víz és Sebes Patak tökéletesen kiegészítik egymást: egyikük a kéz, másikuk az ész. A két testvér együtt indul útnak Fehér Hódhoz, hogy megszerezzék a medvefüvet beteg édesanyjuknak. Ám a különleges gyógynövényre Mosómedve is igényt tart… Vajon a testvérek képesek kicselezni egy tolvajt egymás nélkül? Mire képes a kéz, ha nincs vele az ész?

Tanuljatok olvasni Marék Veronika meséivel!


3771315.jpegLandolás a jövőben - Már tudok olvasni
7-10 éveseknek

2503-at írunk. A Föld kopár és néptelen, az emberek tenger alatti városokban élnek. Vajon lesznek még valaha erdők és állatok a felszínen? Visszatérhetnek majd az emberek? Mindenki ebben reménykedik, köztük Ato is, aki éppen osztálykirándulásra indul. Repülőgépük azonban kényszerleszállást hajt végre Észak-Amerikában.

A segítség késik, a kisfiú pedig felfedezőútra indul. Amit talál, az egész Föld sorsát megváltoztathatja. A könyv a Vakáció 2500-ban című mese folytatása, ám a történet az előzmények ismerete nélkül is élvezetes olvasmány.

Végül két érdekességet hoztunk nektek:


covers_347823.jpgA Bem téri gyerekek

Bár időben a Boribon után született, A Bem téri gyerekek volt Marék Veronika legelső kiadott könyve. A szerző elmondása szerint a Móra Kiadó biztosra akart menni, látni szerették volna, tud-e mást is írni a fiatal írónő. (Ha eddig eljutottál, már te is látod, hogy bizony, tud!) Ezért kérték meg, hogy mielőtt kiadják a Boribont, mutasson be egy másik mesét is. Végül úgy alakult, hogy Boribon 1958-ban került a polcokra, A Bem téri gyerekek pedig 1956-ban. A kötet ma már csak antikvár példányok formájában elérhető, de semmiképp sem szerettük volna, ha lemarad erről a listáról.


covers_392780.jpgBrekkenő és a többiek

Ez a kötet Marék Veronika bábjátékait gyűjti össze. Megtalálod benne Az öt testvér, a Surranó és Cincogó, a Brekkenő, a pótpapa, a Kaktuszkirály, A csúnya kislány, Az utolsó kincs és a Lassú Víz, Sebes Patak című bábjátékokat.

Ebben a könyvben a legendás darabok kulisszái mögé pillanthatsz be.

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságainkról, akcióinkról és különleges programjainkról, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

  • Boribon karácsonya

  • Minden, ami Boribon

  • Mi Boribon titka?

  • A játszóterek titka

  • Boribon ott segít, ahol tud!

  • Mesélj és játssz Boribonnal!

  • Építs velem, Boribon!

  • Apró kikacsintásokkal

  • Marék Veronikával beszélgettünk

  • Kéményseprő Kelemen

  • Hogy érzi magát a gyerek?