Bendl Vera: Berci nem megy iskolába - 3. fejezet
Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?
Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!
Mamó, a varázslatos mikrobiológus
Amikor Juszti tárcsázta Mamót, Bercit már az is meglepte, hogy nem telefonon, de ráadásul még csak nem is skype-on hívja, amit anya meg apa használt, ha a távoli barátaival akart beszélni, hanem egy ismeretlen programot nyitott meg, a grannykype-ot; villogott rajta virágos díszítések között, hogy „Mamó-hívás”. „Ez meg mi?”, kérdezte, miközben a válaszra vártak. „Ja, ez a nagyszülők networkje. Tudod, itt kontaktálnak, sokkal menőbb, mint a skype, a what’s app meg a többi.” „De Mamó olyan ügyetlen, sosem találja meg a gombokat, ezt tényleg tudja kezelni?”, kérdezte aggódva Berci, viszont Juszti erre úgy válaszolt, hogy „idefigyelj, Pupák, nem kell ám mindent elhinni elsőre ebben a világban! Az, hogy a nagyszülők eljátsszák, hogy itt bénáznak, ott bénáznak a technikával, nem találják a gombot, nem látják a betűt ésatöbbi, szerinted a teljes igazság? Nem gondoltál még bele, hogy talán kenik-vágják az egészet, csak úgy tesznek, mintha ügyetlenkednének, hogy ne hozzák zavarba a fiatalabb generációt? Na, figyelj!”, és mielőtt Berci átgondolhatta volna, amit hallott, már meg is jelent Mamó arca a képernyőn, szőkére festett haja szépen bondorodott a feje körül, világoskék szemével a kamerába nézett, látszottak a szeme alatt Berci kedvenc ráncai is, és belépés után egyből számonkérte a nagyobbik unokáját: „Jusztikám, hát végre hívsz”, mondta összeszorított szájjal, mint akinek éppen rengeteg a dolga, de közben valaki elmulasztotta vele szemben a kutya kötelességét, jelen esetben Juszti, és ezt egyáltalán nem helyesli. Viszont amikor Berci is belebújt a kamerába, hirtelen ellágyultak a vonásai, „na hát, itt az én legkisebb unokám, a Berci is”, majd hirtelen felnézett, „Juszti, őt is beavatjuk?”. „Mibe? mibe?”, kezdett izgatottan a bátyjára és Mamóra nézni Berci, „Juszti, mibe?”, Juszti meg vállat vont, „aha”. „Oké, Bercikém, most nincs sok idő magyarázkodásra, az egész hetet kutatással töltöttem”, és Mamó kattintgatni kezdett a gépén, villámsebességgel ütögette a billentyűket, ráncolta a homlokát és hümmögött, talán számsorokat és grafikonokat nézett a beszélgetés közben, és egyáltalán nem úgy tűnt, mintha gondjai lennének a technikával, sőt, ami azt illeti, apánál ezerszer jobban használta már a billentyűzetet is, „szóval, kicsikéim, egyrészt kutattam, másrészt szomorkodtam, mert ha fiatalabb lennék, akkor most ott süröghetnék a laborban, tesztelhetném a vírusokat és fejleszthetném a vakcinát, ami rettentően izgalmas volna, de a nyugdíjazott mikrobiológusok tanácsát nem szokták kikérni sajnos, szóval egyénileg kellett bevetnem magamat. Annyi előnye van, hogy legalább a mágikus forrásokhoz is hozzáférek már, nem csak a tudományosakhoz, szóval, most hogy már ketten vagytok, készítek nektek két köpenyt. Juszti, szigorú titoktartást kérek”, nézett komolyan a kamerába, Juszti meg bólintott, és megrázta a sörényét, „eddig is számíthattál rám, Mamó”, „holnapra a galambok leteszik az erkélyeden, azon a kis ficakon, ami neked jutott, erkélynek nem nevezném az ablakod előtt álló kerítést, ahova maximum állva férsz ki, de mindegy. Ha lehet, Blökknek is csinálok egyet, bár egy kutya formája… nos, hagyjuk”, erre Blökk persze a lelkesedés és a felháborodás közötti morgással reagált, ám Mamó ezzel nem törődött, „de tudnotok kell: a köpenyek – antikáköpenynek neveztem el őket, jó, mi? – na, egy órán át védenek, ha nem éri nap őket, utána három órán át kell tölteni mindet – elég, ha kiakasztod a korlátodra –, és csak a tizenhét évnél fiatalabbaknál működnek, plusz kutyáknál, macskáknál. Az idősebbeknek még nem sikerült legyártanom hasonlót, nekik komolyabb felszerelésre van szükségük. A másik dolog megvan, ugye?”, Juszti bólintott, Berci pedig semmit sem értett. „De Mamó, miről beszéltek? És miért férsz hozzá a mágikus dolgokhoz, ezt soha nem mesélted el! És mi ez az egész?”. „Berci, ne aggódj, Juszti elmagyarázza majd, de a dolog lényege, hogy én is hozzáteszek ezt-azt a vírusvédelemhez, és az eredményeimet főleg nektek szeretném elküldeni, hogy biztonságban legyetek. A mágikus tudás meg… hát, az olyasmi, ami mindenkinek van hatvanöt felett – ennyi, a korral adják. Minden nagyi és nagyapa ért egy kicsit a varázslatokhoz… hogy is mondjam, ez csak jön, az embert egyszer csak megszállja nagyjából a nyugdíj előtti években, de mit mondjak, egyesek, akik felett nem akarok ítélkezni, nem veszik észre – megvan a véleményem róluk természetesen. Én most ezt a tudást akartam felhasználni a védelmetek érdekében. Ezt plusz a mikrobiológiát, de túl bonyolult lenne pillanatnyilag elmagyarázni, hogy a peptidek és a sárkányfű elegye egész pontosan milyen molekulákat alkot, hagyjuk is” Mamó szigorú vonásai kicsit meglágyultak, és icipicit ábrándossá váltak, mintha eltávolodott volna a pattogó utasításosztogatástól, amit az unokái úgysem vettek annyira magukra. „A varázshajlamot először akkor éreztem, amikor öt évvel ezelőtt kitotyogtam az erkélyre, és feltűnt, hogy össze tudom gyűjteni a szememmel a napfényt. Milyen csoda az már, az összes sugarat érezni az arcomon! Jaj, remélem, egyszer ti is megtapasztaljátok! Fél órán át csak rám sütött, mindenki mást kihagyott a házból, az otromba Gézát is az emeletről, aki mindig az én erkélyemre folyatja a vizet a virágládáiból. Fél óra múlva aztán adtam nekik is belőle. Na, de ez régi történet, utána aztán elkezdtem kísérletezni, és a napsugárgyűjtés persze csak a kezdet volt, jobb napjaimon picit tudtam repülni is, nem nagyon, csak a talajtól megemelkedve néhány percig, meg hát beszéltem az állatokkal ésatöbbi. Mindegy most. A tudomány javára fordítottam, amit megtanultam, ez a lényeg. Sajnos viszont teljes ellenszert nem találtam a mostani járványra, így, Bercikém, nem találkozhatunk egy ideig, amíg ez az egész el nem múlik, hacsak addig ki nem fejlesztek egy teljes védőfelszerelést, ami idősebbeknek is használható, sőt, annyira erős, hogy rajtam is működik. Addig viszont messze kell maradnunk, mert ez a fránya vírus éppen a nagyszülőkre veszélyesebb. De beszélünk még, jó?, most még sokat kell dolgoznom.” És Mamó majdnem bontotta a vonalat, de még kicsit meghatottan nézett maga elé, egy ideig nem lehetett tudni, miért, majd így szólt, „Bercikém, ölellek, puszillak, Juszti, persze téged is… Blökk, viseld magad jól. Na, tovább kísérletezek, mielőtt megsütném a kuglófot – azt is kell, végtére is nagyi vagyok, vagy mi”, és még maga elég mormogott, „de azért ez a vírus érdekesebb egy kicsit a kuglófnál”, és bontotta a vonalat, eltűnt, Berci pedig éppen semmit sem értett. „Juszti, mi történik? Mamó mindig is picit fura volt, de ennyire? Miért galambokkal küldi a köpenyt? Hogy tudta ezt megcsinálni? Mit adott még neked?” Juszti pedig vonogatta a vállát és titokzatoskodott. „Mamó – az ilyen. Nem kell ezt túlmagyarázni. És mi a bajod a galambokkal? Érintésmentesen fogják szállítani az antikáköpenyeket, még a postára sem kell hagyatkoznunk, főleg nem kell Mamónak a sok postásnéni közé merészkednie védőköpeny nélkül. A többit meg időben megtudod. Bárcsak ne lenne rájuk szükségünk!”, sóhajtott Juszti, amit Berci nem értett, miért ne?, de rájött, hogy Juszti azt kívánja, ne legyen ez az egész járvány, ő talán még a suliba is szívesen bemenne, és erre Berci is azt kívánta, hogy ne legyen, ne legyen ennyire ez az egész újfajta, ismeretlen és néha-néha nyomasztó, máskor viszont szuper izgalmas helyzet, de ha már van, akkor bizony legyen minden tekintetben kalandos. És varázs- vagyis antikáköpennyel meg Mamó egyéb titkos fegyvereivel felszerelkezve az egész nagyon is annak ígérkezett.
