Bendl Vera: Berci nem megy iskolába – 4. fejezet
Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?
Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!
Madarak repülnek valamikor délután
Berci alig várta, hogy megnézze a galambposta küldeményt, de amikor másnap felébredt, a bátyja még bőven aludt. „Nem úgy van az, hogy egy tizenhat éves csak úgy felkelne reggel hétkor, vagy valami rendes időben, ki hallott már ilyet”, morgott néha apa, de akkor anya mindig csitítgatta, „ugyan már, Csaba, hát most sajnálod az álmot attól a gyerektől?”, „az álmot? na, azt nem. Bár ami azt illeti, kicsit sokat álmodik, lejöhetne már a földre, az biztos, ide, ebbe a világba, és kinézhetne a monitoron kívülre. Esetleg észrevenné, hogy akad egy kis por, amit letörölhet, meg szemét, amit kivihet, tudom is én – valóság, érted, Mártikám?”, és a valóságon kívül még más feladatokat is talált ilyenkor apa Jusztinak, amit ő persze soha el nem végzett, mert nem is volt jelen, amikor elhangzottak, meg mert csak vonogatta a vállát úgy egyébként is. Bercit ez persze nem annyira érdekelte, egyszerűen csak alig várta, hogy kimehessen Juszti egyszemélyes erkélyére a sok mocsok közé, hiszen Juszti – természetesen – ott sem takarított, és meglássa, mit küldött Mamó.
Sajnos, úgy tűnt, sokat kell várni, mert közben kiderült, hogy mégiscsak lesz iskola – online –, az vajon milyen lehet?, és ettől Berci egyszerre lett szomorú, hiszen ilyen helyzetben most akkor mégis tanulni is kell? hát miért veszik el tőle ezt a nagy gyönyörűséget?, ugyanakkor – közepesen legalábbis – lelkes, na jó, beletörődő, mert Juszti előző nap azzal fenyegette, hogy ha teljesen elmarad az iskola, akkor újrajárhatja az osztályt, és ezt, ezt rémálmaiban sem akarta. Annyi jó mindenképpen volt az egészben, hogy használhatta apa régi gépét, és Juszti előző este feltelepített neki minden szükséges programot.
Mivel korán kelt, még bőven volt ideje, és így nyugodtan leülhetett a reggelihez anyával meg apával, és utána még unatkozva továbbkortyolgathatta a második kakaóját, hiszen Juszti még mindig durmolt, és a suli sem kezdődött. Anya már a laptopja előtt dolgozott, ahogy egyébként máskor is szokott délután, és most apa is mellette ráncolta a homlokát a monitorját bámulva, mert neki sem kellett bemenni a céghez, sőt, nem is engedték volna, és anya – ahogy máskor is gyakran –, folyamatosan a levegőbe beszélt, nem számolva azzal, hogy hallgatósága is támad apa személyében. Anya könyvszerkesztő és jógaokató volt, de ilyenkor éppen könyvszerkesztő, és ebben a minőségében folyton a mondatokkal jött mélázva, aznap reggel például ilyenekkel, „’Burukkoló galambok röppentek mélán, árnyékuk a macskakövekre vetült sanyarúan’ – édes istenem, ezt nem hiszem el, ez a világvége. Ezt valaki leírta 2020-ban, most ezzel mit csináljak?”, és talán káromkodás helyett, talán megszokásból hatalmasat hörpölt a neszkávéjából, de erre – váratlan és szokatlan módon – apa válaszolt: „Mártikám, mi a baj? Hát itt madarak repültek valamikor délután. Legalább értjük. Ez az irodalom. Ha már értjük, akkor jó, mit kell ezen kiakadni? Bárcsak mind ilyen világos lenne!”, és ő meg a buborékos vizéből hörpölt, mert apa ragaszkodott a buborékos vízhez, anya pedig legyintett a kezével, és így szólt ábrándosan, „jaj, Csaba”, és ebben a pillanatban Berci inkább elment az asztaltól, mert mindig zavarba jött, amikor anya azt mondta, „jaj, Csaba”, csak mert ezt olyan kedvesen tudta mondani, hogy Berci úgy érezte, valami fontos történik apa és anya között, amit baba kora óta nem tud, hogy mi, de a lényege, hogy apa meg anya szereti egymást, akkor is, ha rengeteg dologban nem értenek egyet, példának okáért a galambokkal kapcsolatban, és hát ez egyszerre végtelenül megnyugtató, de néha picit zavarba ejtő is. Egyes váratlan és túl kedves legyintések esetében. Bár ami azt illeti, a galambokkal kapcsolatban neki is volna véleménye, mégpedig az, hogy tökmindegy, hogy burukkoltak vagy nem, mutassák meg, hogy mit hoztak!
Csakhogy lassan közeledett az iskolakezdés, Juszti nem adott életjelet, apa végül bedörömbölt hozzá, hogy ébredjen már, és menjen iskolába a gépe elé, mire Juszti kikiabált, hogy hagyják már békén, és egyébként is tudja, mikor kezdődik az iskola, és valószínűleg pizsamában leült a monitorja elé reggeli nélkül, így nem lehetett bekukucskálni hozzá, és mindezt Berci eleve onnan sejtette, hogy nála meg nem indult a program, nem tudott csatlakozni az osztály videókonferenciájához, amitől nagyon ideges lett, és amitől aztán apa meg anya is nagyon ideges lett, mert ők sem tudtak segíteni, erre áthívták Jusztit, aki éppen az osztályfőnöki megbeszélésen ült kialvatlan szemekkel, és azt mormogta, hogy „bocs, tanárnő, az öcsémnek kell segítenem, annyira sajnálom”, és – Berci elképzelése szerint – nagy örömmel kinyomta a mikrofont, majd mikor odaért, Berci nyakába lihegett, őszintén szólva nem túl jó illatúan, kétszer meghúzta az egeret, hármat átkattintott, és egyszerre minden működött, Berci már ott is ült az első órán, vagyis otthon, de mégis az iskolában, osztálytársai arca pillanatokra fel-felvillant, amikor valamit beüvöltöttek Elvira néninek a hétvégéjükről. Egy idő után Berci is beüvöltött mindenfélét, a káosz igazán felszabadította, csak hát Elvira néni arca már egyáltalán nem látszott, amikor meg mégis, egy kicsit mintha tétova lett volna, vagy esetleg ideges? És szerencsére éppen azelőtt a pillanat előtt, hogy Elvira néni elkiáltotta volna magát, hogy „most azonnal mindenki kapcsolja ki a mikrofonját, és ezentúl csak az kapcsolja be, aki beszél”, na, azelőtt még Blökk is beleszólt a társalgásba néhány igazán vidám ugatással, mire Berci az ölébe ültette, Blökk megint ugatott, és így mutatta a kamera mindenkinek Berci kedvencét, és hát nyilván az osztálynak ez nagyon tetszett, mert Blökk cuki meg mert egyébként is tanóra van, így Berci úgy gondolta, hogy nem is olyan rossz ez az online oktatás, “hát hogy ismerhették volna meg a kutyámat másképpen?” De mindezek után Elvira néni egy kis rendet teremtett, és mindenki egyenként elmesélhette, hogy tölti a napjait, és kiderült, hogy sokan leköltöztek a Balatonra, amit Berci szívből irigyelt, és arra gondolt, hogy ő meg az Antarktiszra szeretne költözni, ha már mindegy, hogy honnan nézi a tanórát, és Elvira néni Blökk helyett inkább Bercit akarta látni, így Blökk lesunyta a fejét, és úgy feküdt Berci ölében, hogy a kamera látóköréből kimaradjon. Szóval az egész mindenképpen tűrhetően telt.
Juszti délután kettőig ült a gépe előtt – a nagyoknak mindig hosszabb az iskola –, aztán megette a családi adag spagetti felét, majd újra bevonult a szobájába, de ekkor már Berci nem tudott nyugton maradni, és kopogás nélkül nyitott be. „Hol vannak, Juszti, mutasd! Megjöttek a galambok?” Unottan fordult az öccse felé Juszti, láthatólag kifárasztotta a délelőtti bámulás. „Nem, még nem. Én sem értem”, de ekkor Berci már alig bírt magával, kinyitotta az erkélyajtót, megvizsgálta a korlátot, amelyik tényleg csak egy lépésnyi távolságra helyezkedett el az ajtótól, ráadásul tisztára le volt kakilva, mintha az összes galamb odajárna, de sehol semmit nem talált, és szomorúan sóhajtott. Álldogált egy darabig, aztán hirtelen két bagoly repült feléjük, az egyikük egy kisebb, a másikuk egy nagyobb csomagot hozott a lábára kötve, láthatólag alig bírták, ledobták az erkélyre, míg Berci csak meglepődve bámult rájuk, és gyorsan tovább is repültek.
Juszti nagyot kiáltott. „Baglyot! Baglyot küldött, hát ezt nem hiszem el! Az egész utca minket fog nézni, ha elkezdi küldözgetni a dolgait baglyokkal. Megőrülök ettől a flancolástól. Mamó folyton felvág!”, és már üzenetet is írt neki a telefonján, azonnal kapta a választ. „Baglyot küldött, mert szerinte az elegánsabb! Hát, gratulálok! Legfeljebb a boszorkányoknál. Minek akarja felhívni magára a figyelmet? Mamó azért egy picit néha háttérben maradhatna!”, csakhogy Bercinek erről a kérdésről nem igazán volt véleménye, neki tetszettek a baglyok is, felőle burukkolhattak volna baglyok a mélázó macskakövek felett sandán vagy hogy, nem számított, már tépte is fel a csomagokat, és előhúzott egy kamasz és egy gyerekméretű, átlátszó zöld kabátot, plusz egy kutyaméretűt, és magához mérte, éppen passzolt, talált még egy bónusz kuglófot is a a kabátok mellett, ezt félretolta, elolvasta Mamó üzenetét, „itt vannak az antikák, mosni nem szabad, vasalni semmiképpen, de tudom, hogy úgysem csinálnátok ilyesmit:), pá, Mamó”, és odaadta Jusztinak a sajátját. „Hú, de ronda, ez nagyon ciki lesz”, kommentálta Juszti, és ezzel mindketten egyetértettek, de nem volt mit tenni. „Remélem, legalább működik”, mondta még a bátyja, és ebben most már közösen reménykedtek.
