Egy kislány emlékezik a nagymamájára. De ezek nem pusztán emlékképek, inkább utániratok, feldolgozások, a halál feldolgozásának folyamata, ahogyan végbemegy a gyermeki lélekben. Mamuska a halála után is jelen van. Az unokájával dobálja a kavicsokat a pinceablakon át, és akárcsak a gyerekek, ő is hallgatózik, hogy csobban-e vagy koppan-e odalent. Ahogyan a nagymama jelen van a halála utáni történésekben, úgy van jelen a még meg sem született unoka, a nagymama régmúltjában. Képzelet és valóság összeér, a gyermekek még ösztönösen tudják, hogy a halál nem választ el, csak a felejtés. (Papp Eszter teljes cikkét a könyvről itt olvashatjátok)