Az „Emmák” pedig köztünk élnek
Napok óta ülök a papír felett és próbálom megfogalmazni gondolataimat Louise O'Neillúj könyvével, aTe kerested a bajttal kapcsolatban. Újra és újra nekiállok, aztán áthúzom a leírtakat. A szerző húgának ajánlja művét, a regény igazi megszólítottja a középiskolás, főiskolás korosztály. Főhőse, Emma maga meséli el az olvasónak mindazt, ami vele történt
Az első fejezetekben még nem sejlik fel Emma tragédiája. Gazdag, elkényeztetett „tökéletes” lányok és fiúk bontakoznak ki a történetből, akik szüleik luxus autóin „beleszédülnek a szabadságba”. Felszínes barátságok, közös bulik, de az egymáshoz intézett szavaiknak éle van, ott bujkál bennük az őszinte vélemény, de ekkor ez még senkit sem zavar.
Aztán elérezik az a bizonyos este és minden megváltozik. Emma kíméletlen őszinteséggel tárja elénk annak a végzetes bulinak a következményeit, miközben ő maga megpróbál a feledésbe menekülni. Olyan fejezetek következnek, melyek nagyon kényes problémákat tárnak fel. Az olvasó kényelmetlenül mocorog székében és önkéntelenül olyan mozdulatokat tesz, mint ha le akarná rázni magáról a témát. Kellemetlen, ugyanakkor nagyon is aktuális. Összeszorul a gyomrom, mert nem csupán a televízióban, sajtóban találkoztam már vele, hanem pontosan tudom, hogy a közvetlen környezetemben is élnek „Emmák”. Míg ők hallgatnak, Louise O'Neill főhőse beszél a regény lapjain keresztül. A „szóról, amit nem mondunk ki”, a megbélyegzésről, kiközösítésről, előítéletekről, az emberi gonoszságról, a fiatalok kegyetlenségéről. A felnőttek? Szánalmasan tehetetlenek, ahogy mondják: „könnyebb így”, a látszatott fenntartva, a problémákat a szőnyeg alá söpörve élni. Nagyon megrázó olvasni, ahogy a menő, gyönyörű lány „piros hússá” közszemlére tett testrészekké aljasul. Ki a felelős? Ki a bűnös, ki az áldozat? Érdekel-e valakit az igazság? Kinek kell figyelmeztetni a fiatalokat az internet, a mobiltelók veszélyeire? Csupa megválaszolatlan kérdés, hiteles tükörkép arról a korról melyben élünk.
#MeToo – Miért az áldozatnak van bűntudata?
Egy olyan világ körvonalazódik Emma szavaiban, ahol az ítélkezés, az értelmetlen gonoszság a meghatározó. Miért viselkednek értelmes, komoly fiatalok kegyetlen állatként? Ők vagy a szülők hibáztathatók? - ehhez hasonló kérdéseket szegez nekünk ez a könyv. Miközben az önvád, a szégyen és bűntudat emberi sorsokat tesz tönkre, Emma életén keresztül nem kapunk választ azokra a kérdésekre, hogy túl lehet-e élni, hogyan kell túlélni egy ilyen megaláztatást.
A botrányos fotók napvilágra kerülése után lelassul a regényidő, lassan peregnek az események a napokat záró „életcélért, az alvásért”. Emma alig lép a felnőttkorba máris értelmetlenek érzi az életét, többször kísérel meg öngyilkosságot. Testvére, Bryan mondja ki azokat a dolgokat, amiket a felnőttek elhessegetnek, a problémákat, amiket legszívesebben leráznának magukról.
Rendeld meg a regényt kedvezményesen innen!
Ahogy haladunk a regény olvasásával egyre inkább nő az olvasóban valamiféle kényelmetlen érzéssel párosuló feszültség. Aki arra számít, hogy a végén majd felszabadult katarzissal teszi le a könyvet, csalódni fog.Ez a rossz érzés befészkeli magát és ott motoszkál tovább, ugyanis a befejezés ködbe vész, nincs megoldás. Azt hiszem éppen ez a cél. Louise O'Neill elénk tár egy agyonhallgatott, aktuális problémát, a befejezetlenség pedig arra ösztönzi az olvasókat, hogy továbbgondolják, átértékeljék azt. Észrevegyék a környezetükben élő Emmákat, hogy emberségesebben, okosabban viselkedjenek, mint a regény szereplői. Mi a legfontosabb üzenete a műnek? A szerző szavaival tudnám megfogalmazni:
Ajánlom Louise O'Neill Te kerested a bajt című könyvét minden kortársamnak, szülőknek és pedagógusoknak, olvassák, beszéljenek róla, akkor talán sosem lesznek többé „Emmák”.
Telkes Bea írása
