„Helló, szexi lány!”
Emma O’Donovan egy kisvárosban nőtt fel, ahol mindenki ismer mindenkit. Emma más, mint a többi tinilány.
Ő a kiválasztott, a gyönyörű, a népszerű. Aki bármit megtesz, hogy ez így is maradjon. Mígnem egy buliban minden megváltozik. Másnap reggel a házuk teraszán ébred. Fogalma sincs, hogyan került oda. Nem tudja, miért fáj minden porcikája. De rajta kívül mindenki más igen. És elszabadul a pokol.
Merész, szókimondó regény a szexualitásról, árulásról, áldozathibáztatásról és felelősségről.
– Helló, szexi lány!
Egy baseballsapkás fiú hajol ki egy kocsi ablakán, amely a park bejáratánál áll, a barátja az anyósülésen hátravetett fejjel nevet. Továbbsétálunk, és úgy teszünk, mintha nem hallottuk volna. A vállam fölött hátranézek, persze a fiú rám mutat.
– Mi a baj? – kiált utánam.
– Semmi.
– Akkor mosolyogj egy kicsit! Fogadok, hogy még szebb vagy, amikor mosolyogsz.
– Atyám – sóhajtok fel, amikor már elég távol járunk tőlük. – Miért mindig én?
– Talán mert te vagy az egyetlen, aki visszanézett, és szemezett velük? – kérdezi Jamie, és Maggie-ből kitör a nevetés.
– Ugyan, J., ne légy olyan szigorú vele! Lehet, hogy tetszik neki valamelyik.
Maggie összeszorítja a száját, hogy visszafojtsa a kuncogását.
– Az a fehér melegítős pasi totál szívdöglesztő. Pont a te eseted, igaz, Em?
Nevetnek.
– Ha-ha – felelem. – Nagyon vicces.
Ali nem csatlakozik hozzájuk, elfordítja a fejét.
– Nagyon nehéz a barátnődnek lenni – mondta egyszer tavaly, Dylan Walsh partiján. Seggrészeg volt, a vécécsésze fölé görnyedt. – Mintha én nem is léteznék, amikor te a közelben vagy.
Megint öklendezett, én pedig megnéztem a telefonomat, nem írt-e valaki SMS-t. Ali a keze fejével megtörölte a száját.
– És néha úgy gondolom – sóhajtott –, hogy éppen ezért szeretsz velem barátkozni.
Mondtam neki, hogy ne butáskodjon. Mondtam neki, hogy téved.
– Hogy őszinte legyek, Al, már rosszul vagyok attól, hogy folyton zaklatnak.
– Ja – felelte –, marha nehéz lehet állandóan azt hallgatni, hogy milyen káprázatosan nézel ki.
– Azt csak úgy mondják – válaszolom, mert így illik, ha valaki azt mondja, hogy szép vagy. – Nem jelent semmit.
Ali hirtelen megtorpan, és Jamie hátulról nekimegy.
– A francba.
– Jesszusom, Ali! Vigyázz már, jó? – lép hátrébb Jamie.
– Cssss! – susog Ali, aztán halkan így szól: – Nézzétek, ki van ott!
Sean Casey és Jack Dineen a park egyik sarkában áll, a szökőkút takarásában. Levették az ingüket, és egy rögbilabdát dobálnak egymásnak, a testük nyurga és feszes.
– Sean eszméletlen jól néz ki – sóhajt fel Ali.
– Seannak naptejet kéne használnia – mondom én.
Sean erre felnéz, és amikor meglát, még jobban elvörösödik.
– Szia, Emma.
Odaint nekem, én is megbillegtetem felé az ujjaim.
– Nem kéne bátorítanod Seant – mondta Maggie a múlt héten, amikor skype-oltunk. – Tudod, Ali hogy érez iránta.
– Én nem bátorítom – feleltem ingerülten –, de szerinted mit kéne tennem? Levegőnek nézzem? Nem akarom megbántani.
(Nem akarom, hogy azt gondolja, hogy szemét dög vagyok.)
– Bejelentkeztem a Facebookra – közli Ali, amikor találunk egy szabad padot. Leülök az egyik végére, Jamie pedig mellém, ahová árnyékot vet mögülünk egy kis tölgyfa. Ali leveszi a blézerét, leteríti a fűre és ráfekszik, Maggie kölcsönveszi az enyémet. Odaadja azt a fairtrade, illatmentes, vegyianyag-mentes naptejet, amit Hannah használ, a tenyeremre öntök belőle, és bekenem vele a lábam. Felnézek, hogy Jack Dineen észrevette-e, de épp leteperte Seant a földre, hogy kicsavarja a kezéből a labdát.
– Ööö, azt hiszem, már elég jól bekented, Emma.
– Mi?
Jamie nyom egy kis naptejet a lábára, és elkezdi belemasszírozni a bőrébe.
– Ó, igen, igen, igen! – nyögdécsel. – Jaj, de jóóó!
– Na, fogd már be – szólok rá. Behunyom a szemem, körülöttem a világ tompa hangokká halkul. Hallom az arra haladó autókat, egy felharsanó dudát.
– Szerinted tetszem neki? – kérdi Ali Maggie-t. – Eli nem mondott neked valamit? Nem mondta, hogy Sean beszélt-e rólam?
Maggie csitító hangon felelget, folyton megállva mondat közben, valahányszor csipog a telefonja; egy légy zümmög körülöttem, de lusta vagyok elhessenteni, az egyik anyuka felkiált: „Fionn, azonnal gyere ide, indulunk haza!” Csak fél füllel hallgatom Alit, aki egy történetet mesél egy lányról az Államokban, akinek meghekkelték a webkameráját, miközben magához nyúlt, és erre túladagolta magát.
– Pfuj – fintorítom el az orrom. – Ez annyira közönséges.
– Hannah szerint a maszturbálás teljesen normális dolog a nőknél és a férfiaknál is – így Maggie, és megint megnézi a telefonját.
– Micsoda, akkor ezek szerint te is csinálod? – kacsintok rá. – Amikor tegnap este felhívtalak, és azt mondtad, hogy „zuhanyoztál”, akkor igazából magadhoz nyúltál?
– Nem! – Maggie elvörösödik. – Dehogyis!
– Hmm-hmm.
– Én nem szoktam – ismétli Maggie. – Én nem szoktam! Hahó, nekem ott van Eli, nem?
– Szóval, visszatérve a sztorihoz – folytatja Ali, aki utálja, amikor félbeszakítjuk –: a hekker elküldte a lánynak a róla készült videót, és azt mondta, hogy, nem is tudom, ha le nem szopja, vagy valami, kiposztolja a videót a Twitteren, és mindenkinek elküldi a linket a lány iskolájában. Erre öngyilkos lett.
– Hogy csinálta? – kérdezi Jamie, és annyira előrehajol a padon, hogy a hasa a combjához ér, de Ali csak vállat von.
– Kár, hogy nem Sarah Swallows volt az – mondom, és nagyot nyújtózom. – Ő örömmel megtette volna, az a koszos ribanc.
– Ki a koszos ribanc? – kérdezi egy fiúhang. Eli az, Conor és Fitzy jönnek mögötte.
– Szia, Eli.
Feltolom a napszemüvegem, és rámosolygok.
– Hogy vagy?
– Jól… – kezdi, de Maggie felvisít, mintha már évek óta nem látta volna, a karjaiba ugrik, és a lábát a srác derekára fonja. Elinak sikerül leülnie Maggie-vel a derekán, és csókolózás közben elmormol neki egy hellót. Nem fejezi be a mondatát. Conor persze mellém ül.
– Helló, Emmie – üdvözöl.
Felhúzom a szemöldököm.
– Vagyis Emma.
– Helló. – Lehalkítom a hangom, hogy a többiek ne hallják. – Hogy van a mamád?
– Jól. Még mindig nagyon fáradt, de azt hiszem, ez normális. Azért kösz.
– Mit köszönsz?
– Hogy megkérdezted.
Mélyen a szemembe néz, a bal válla súrolja az enyémet.
– Gyerekek, ideengedtek? – kérdezi Fitzy Maggie-t és Elit, és leül Jamie mellé.
– Bocs – mondja Maggie, és elszakad Elitól, de épp csak egy kicsit, az arcuk néhány centire van egymástól.
Egyik kezével megborzolja Eli rövidre vágott afróját.
– Nem bírok neki ellenállni.
Csipog a telefonom. Ali betegelt minket, ezúttal a fiúkkal együtt. Fáradtan az égre fordítom a tekintetem, kinyújtom a lábam, és csak félig figyelek a beszélgetésre, érzem, hogy menten elolvadok a hőségtől.
– Meg lehet sülni…
– Naptej… ötvenes faktorú… fair trade…
– Fair micsoda?
Nevetés. A napfény áttör a fák lombján, mozog az égbolt. A zümmögő légy megint itt van, leszáll a lábamra, csiklandozza a bőröm.
– …és nem kapom meg sehol azt a kék árnyalatot. Azt akarom, hogy pontosan úgy nézzen ki, mint…
– …igen, én egészen odavoltam azért a darabért, bár Mr. Shanahan azt mondta, hogy szerinte a Turner Prize manapság már semmit sem ér.
– Mr. Shanahan mentálisan instabil.
Fitzy és Maggie nagyon összebarátkoztak, mióta Fitzy különleges engedéllyel átjöhetett a St. Brigidbe, hogy humán tárgyakat vehessen fel az érettségijéhez.
– Maggie nagyon jó arc – mondta Fitzy legutóbb, a szülinapi buliján. – Csinos, de okos, és még vicces is.
Mondjuk ki, ezt nem sok lányról lehet állítani Ballinatoomban, igaz?
Egy pillanatig nem tudtam, mit válaszoljak, Fitzy pedig diadalmas pillantást vetett rám.
– Maggie jó fej – hagytam rá végül. – Bár az meglep, hogy csinosnak találod. Nem is tudtam, hogy ti ketten…
Fitzy lefagyott, a félelem megdermesztette az arcvonásait, én pedig hitvány kárörömöt éreztem.
– Nem érdekes – mosolyogtam rá, és vettem még egy szeletet a szülinapi tortából. – Ugye, nem bánod, ha veszek még egy kicsit? – Körülnéztem a szinte üres szobában. – Biztos maradt még egy csomó.
Ha szeretnéd a polcodon tudni a könyvet, akkor szerezd meg kedvezményesen innen!
