Igen, velem is megtörtént már
Hanga, Nagy Anikó Johanna Egy szót se szólj! c. regényének főszereplője 15 éves. Ez az a kor (nagyjából), amikor elkezd kialakulni egy ember szexualitása. Kamaszként sokszor nem tudjuk, mi is az, amit valójában szeretnénk, vagy mire állunk készen. Plusz ilyenkor mindenki vágyik a külső megerősítésre, arra, hogy szerethető, hogy szép, hogy vonzó. EZ TELJESEN NORMÁLIS. De mi van akkor, ha ebben a korban, amikor amúgy is több törődésre és odafigyelésre van szükségünk, és hiperérzékenyek vagyunk a külsőnkre, elveszítjük az apukánkat, hízunk 10 kilót és minden egyes nap válogatott módon aláznak meg minket az osztálytársaink?
Hangával ez történik. És ő természetesen elkezd még jobban sóvárogni az emberi kapcsolatok, a törődés iránt. És igen, naná, hogy jólesik neki, hogy Balázs (a 38 éves új szomszéd) figyel rá, kedves vele, szépnek, sőt „jó nőnek tartja”. Ez az egészben az ördögi csapda, igen, velem is megtörtént már, a legtöbb barátnőmmel is, hogy amikor éppen a legmegzavarodottabb kamaszéveinket éltük, jól esett egy férfi figyelme, barátsága.
Hanga néha gyanút fog, hogy nem minden okés ezzel a kapcsolattal, de aztán elhessegeti a gondolatot. Utólag persze lehet hibáztatni, hogy mekkora egy buta liba volt, miért maradt egy lakásban kettesben egy felnőtt férfival? Ez a hozzáállás azt tanítja nekünk, hogy legyünk előítéletesek a korral, a nemmel szemben. Nem lehet úgy élni az életed, hogy minden férfiban egy szexuálisan agresszív pszichopatát látsz.
Nekem volt egyszer egy – a Hangáéhoz kicsit hasonló – élményem, átmentem valakihez, akihez nem kellett volna. Utána következetesen mindenkinek azt mondtam, hogy nem megyek fel a lakására legyen bármiről szó, üljünk be egész nap a könyvtárba, vagy egy kávézóba, nem érdekel min kéne közösen dolgozni, soha többet nem bízom meg senkiben. Könnyű utólag valakit hibáztatni, a „minek ment oda”, „minek beszélt vele”, „miért öltözött úgy”, „miért voltál vele olyan kedves” és egyéb válogatott hülyeségek. Abba senki nem gondol bele, hogy ez nem életszerű? Nem járhatok férfi külön-tanárhoz? Nem dolgozhatok együtt egy férfival? Nem beszélgethetek egy férfival? Járjak egész életemben a kinyúlt, fekete gimis futópólómban és susogós melegítőben? Mert ha nem teszem, akkor okot adtam rá, hogy szexuális objektumként kezeljenek? Nem. Ezeket felejtsd el.
A molesztálást és zaklatást hajlamosak vagyunk elbagatellizálni. Szerintem azért kéne minden gyereknek és szülőnek elolvasnia az Egy szót se szólj!-t, mert erről nem lehet elég hamar elkezdeni beszélni. A zaklatás nincs életkorhoz vagy nemhez kötve, akárhány évesen megtörténhet akárkivel. És erről igenis beszélni kell, tudatosítani kell önmagunkban, hogy jogunk van a saját testünkhöz és intimitásunkhoz. Merjünk nemet mondani, bárkivel szemben. De mire is kell nemet mondanunk? Mi az, ami még „belefér”? Semmi. Semmi olyan nem „fér bele”, ami neked rosszul esik, kellemetlenül érzed tőle magad vagy egyszerűen nincs hozzá kedved. Én például kimondottan hálás voltam az anyukámnak, hogy nem kényszerített a nagy családi összejöveteleken (karácsony, húsvét stb.), hogy a százhúszezer fős rokonseregből mindenkit kötelező jelleggel végig pusziljak vagy eltűrjem, hogy végigpuszilgassanak. Mert az, hogy ki ölel meg, ki érinti meg az ajkával az arcom, az igenis az én intim zónámba tartozik, amiről kizárólag én döntök, hogy kivel, mikor és hogyan szeretném megosztani.
Tudom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor már tökmindegy, hogy mit mondasz, vagy mit akarsz csinálni, nem az fog történni, amit te szeretnél. Hangával is megtörtént, és ezért nem ő a felelős. Hanga naplójában végigkövethetjük mindazt, amit ilyenkor átél az áldozat: hogy mocskosnak érzi magát, a saját testét idegennek, a sorozatosan rátörő pánikrohamokkal és sírógörcsökkel tűzdelt napjait.
Sokat gondolkoztam azon, hogy mi is ez valójában. Egy (ön)segítőkönyv? Egy izgalmas sztori? Vagy egy társadalomkritika? Aztán arra jutottam, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy. Azt hiszem a szexuális erőszak az egyik legégetőbb probléma, amiről nem beszélünk eleget, amit igyekszünk a látókörünkön kívülre helyezni, mert az „csak másokat érinthet, minket nem”. Vagy ha beszélünk is róla, akkor is elképesztő az, ahogyan tesszük.
AzEgy szót se szólj!-t mindenkinek ajánlani tudom, mert akármennyire igyekszünk úgy tenni, hogy ez csak a bizonyos más emberek problémája, ez a mi problémánk, Magyarországon minden ötödik nő él át szexuális bántalmazást élete során. Lehetsz te, vagy a barátnőd, vagy a kettővel mögötted ülő lány földrajz órán.
Nagy Eszteranna írása
A könyv amellett, hogy beszélgetésre biztat a témáról, segítséget is nyújt a trauma feldolgozásában.
Ha érdekel a pszichológus véleménye, olvasd el Senkár Éva cikkét!
Ha el szeretnéd olvasni Nagy Anikó Johanna Egy szót se szólj! c. regényét, katt ide!
A felhasznált képek forrását itt, itt és itt találod.
