"Néha úgy érzem, mintha a szomorúságomat is fel akarnám zabálni..."
Annyi minden van, ha az ember 14 éves... Hanga élete is egyre bonyolultabb: az apja halála óta nem tudja magát összeszedni. Evési zavarokkal küzd, próbál lelket önteni az anyjába, ráadásul három osztálytársa folyamatosan cseszteti őt az iskolában. Olvass bele az Egy szót se szólj!-ba, és ismerd meg Hangát!
Néha úgy érzem, mintha a szomorúságomat is fel akarnám zabálni. Egyszerűen nem tudom leállítani magam. Anya is folyton szomorú, de ő meg pont hogy nem tud enni, szegénykém egyre soványabb. Lehet, hogy helyette is eszem?
Félek, hogy egyszer ő is megbetegszik, én meg egy szerencsétlen árvagyerek leszek, akin mindenki csak szánakozik. Tegnap délután is annyira beleéltem ebbe magam, hogy bemásztam az ágyamba, a fejemre húztam a takarómat, és csak sírtam.
Tudom, tudom... Ez oltári cikiiiii.
Anya reggel leküldött kenyérért. Aztán amikor bejöttem a lépcsőházba, összefutottam Joli nénivel, aki pont alattunk lakik, és ő is épp akkor ért haza. Behívott, hogy ugyan már, kis szívem, egyél egy szelet pitét! Korán reggel sütöttem. Olyan finom, szinte szétolvad a szádban, majd meglátod!, és úgy mosolygott, hogy majdnem kiugrott a szájából a protkója. Amúgy bírom őt, rendes nő, meg vicces is. Olyan, mint nyáron a vattacukor. Puha és gömbölyű,és mindig édeskés illatfelhőbe van burkolózva. Ráadásul a haja is hófehér. Imád a konyhában tüsténkedni, állandóan sül nála valami. És mindig megkínálja sütivel a fél lépcsőházat. Van három macskája is. Egyik hatalmasabb,
mint a másik. Herélt kandúrok. Dezső, Gazsi, Ricsi. Igen, tudom, idétlen nevük van. De attól még jó fej cicák.
Szóval bementem megkóstolni a pitét. Hát, ami azt illeti, tényleg oltári finom volt. Teli meggyel, meg dióval.
Sütni nagyon tud Joli mamus, az tény. Kérdezte, mi van a suliban, én meg, hogy semmi, csak a szokásos punnyadás és kriptafíling. Aztán jött a menetrend szerinti pasikérdés, hogy ideje lenne már jobban forgolódni a fiúk körül, kis szívem. Én a te korodban már jó pár fiút az őrületbe kergettem. Hát igen, ezt el is tudom képzelni. Anyádnak sem ártana már összeszednie magát! Hetvennyolc évet megéltem, kislányom, de én még olyan férfival soha nem találkoztam, aki miatt érdemes lett volna hónapokon keresztül keseregni.
Joli mamusba nem szorult túl sok tapintat, és elég érdekes a hozzáállása az élet dolgaihoz. Már elfogyasztott négy férjet. Mind kihaltak mellőle. Gyereke viszont egy sincsen, nem tudom, miért, talán nem lehetett. De nem csodálkoznék, ha lenne egy ötödik férj is a tervei között. Mert az tuti, hogy vannak még neki tervei. Hajcsavarókban alszik, hogy mindig frankó legyen a frizúrja, reggelente feldob egy laza sminket, és rendszeresen kacérkodik a parkban a nyolcvanéves, töttyeteg bácsikákkal, amikor megy bevásárolni. Kicsit sem kizárt, hogy ő hamarabb fog bepasizni, mint én.
Amúgy meglehet, hogy tényleg lenne mit tanulnom tőle.
Persze ő biztosan a menő csaj volt annak idején az iskolában, nem a lúzerisszimus Gömbi.
..............
A tegnap este sírással végződött. Valahogy annyira ideg gyenge vagyok újabban. Tanulás semmi. Konkrétan három órát ültem a törikönyv felett. Már zsibbadt a fenekem, és éjfél lett, mire ágyba kerültem. De ha reggel megkérdeztél volna, milyen tetves anyagrészből is lesz a felelés, hát nem biztos, hogy meg tudom mondani.
Szóval reggel kábé annyira voltam friss, mint egy zöldre penészedett, három hónapos, töttyedt citrom. Még jó,hogy anya már korán elment és nem látott. Persze a suliban a töritanár egyáltalán nem feledkezett meg rólam.
Én voltam az első, akit feleltetett. Újabb kettes. Igazából csodálom, hogy nem karó.
De volt jó része is a napnak. A büfében sikerült Szárnyaló Sas mögé kerülnöm a sorban. Teljesen közelről néztem őt legalább három percig. Annyira hipermenő, hogy arra nincsenek szavak. Leejtette a mobilját, és amikor fel akarta venni, véletlenül meglökött. És megfordult, rám nézett, és azt mondta, hogy ne haragudjak. Még mosolygott is! Istenem! Hogy haragudnék? Persze egy szót sem bírtam kinyögni azon kívül, hogy oké, semmi gáz. Meg persze jöttem az idétlen vigyorgással. Képzelem, hogyan nézhettem ki. Na, mindegy, a lényeg, hogy beszéltünk!
Amikor hazaértem, összefutottam Balázzsal a lépcső házban, éppen indult valahova. Biztosan látott rajtam valamit, mert megkérdezte, hogy minden rendben ment-e a suliban. Hát persze, nem is lehetne másként, gondoltam magamban, de aztán elmondtam neki, hogy nem igazán, mert kettest kaptam töriből, és anya most majd jól leszedi a fejemet. Erre azt felelte, hogy emiatt ne majrézzak többet, neki a töri a kedvenc tantárgya volt, és ha akarom, szívesen segít a tanulásban. Mondtam neki, hogy az elég frankó lenne, és kösz, meg minden. Megbeszéltük, hogy hetente egyszer-kétszer átmegyek hozzájuk törizni. Kérte, hogy azért anyával is beszéljem meg előtte. Már meg is beszéltük, és azt mondta, menjek csak nyugodtan.
Ha tetszett a részlet, olvass tovább: kattints, ide Senkár Éva pszichológus ajánlójáért!
