Stuart Horten ismét színre lép
Az apró kis Stuart Horten visszatért! Hogy ki is az a Stuart? Egy kicsi, de bátor tízéves srác, aki barátjával, Aprillel megtalálja a fiú nagybátyjának, Tonynak a bűvészműhelyét, ahol hat titokzatos találmány várja, hogy megfejtsék a titkát. Mindegyik egy betűt rejt, amelyet összerakva Stuarték megtalálják a nagybácsi végrendeletét. Akié a végrendelet, azé a sok varázslatos masina... Olvass bele a Stuart Horten talányos trükkjeibe!
– Szerbusz, kisfiú – üdvözölte Stuartot a múzeum recepciósa, és lemosolygott rá. – A mesedélutánprogramra jöttél?
– Nem – válaszolta Stuart.
– Pedig kapnál egy különleges fejfedőt – próbálta győzködni őt a nő.
– Nem – felelte Stuart összeszorított fogakkal. Mindig fiatalabbnak nézték, mint amennyi volt. Ez az egyik legrosszabb abban, ha valaki alacsony.
Végigment a folyosón, aztán tétován megállt Rod Felton irodájának ajtaja előtt.
– Mi a gond? – kérdezte az édesapja, aki vele tartott, főképpen azért, mert a múzeumban működött egy könyvesbolt.
– Szerinted Mr. Felton tudja, hogy én vagyok az, aki összetörte azt a sok mindent?
Stuart arra a rettenetes incidensre utalt, amely két héttel korábban történt. Egy Viktória korabeli szerszámokkal teli teremben Stuart véletlenül meglökött egy bábut, egy viasz fejőlányt, a fejőlány pedig egy szekeret, ami viszont egy kovács bábuját, amely pedig végül ledöntött egy hatalmas műlovat. A ló elvesztette az egyik fülét és lábát. Az okozott kár fedezésére Stuart apukája kiállított egy tetemes összegről szóló csekket.
– Hogy így van-e vagy sem, ez felettébb hamar világossá válik a számunkra – felelte az apja óvatosan. Stuart feje fölött átnyúlva bekopogtatott az ajtón.
– Tessék! – mondta egy buzgó hang. Rod Feltonnak rengeteg foga volt, és mindet meg is mutatta, amikor szélesen mosolyogva fogadta a belépő Stuartot. – Nocsak, az ifjú lótörő és az apukája!
– Jó napot! – mondta Stuart erőtlenül mosolyogva.
– Üljenek le, üljenek le!
Miközben Stuart és az édesapja elhelyezkedtek a nagyon alacsony székeken, Rod Felton az íróasztal szélére ült, és onnan nézett le rájuk.
– Szeretnék újra bocsánatot kérni – mormogta Stuart. – Úgy értem, a ló miatt. Én tényleg nem akartam…
Rod Felton felemelte a kezét, hogy félbeszakítsa.
– Készen állunk megbocsátani és felejteni – mondta –, ugyanis támadt itt a múzeumban egy ötletünk, ami szerintem remek. A „Beeton háború idején” nevű kiállítás véget ért, és van egy kéthetes szünet, mielőtt megnyitjuk a „Római kori Beeton”-t, ami nyilvánvalóan tömegcsalogató, hatalmas bevételt hozó esemény lesz. Egy kisméretű triclinium és egy működő balneum várja majd a vendégeket.
– Talán egy triclinium stratum? – érdeklődött Stuart édesapja.
Rod Felton olyan szaporán bólogatott, hogy Stuart pillanatokig szinte csak homályosan látta a fejét.
– Igen, bizony. Minden triclinium lectust átalakítunk, így lehetséges lesz az accubatio, és ami roppant izgalmas, kiállítjuk egy cathedra másolatát, amely egy olyan illusztráció alapján…
Miközben zajlott a szenvedélyes beszélgetés, javarészt latinul, Stuart csak ült ott és hallgatott, mint a kuka. Miután eltelt egy vagy két perc, feltartotta a kezét, mintha iskolában lenne. Alig egy újabb percnek kellett eltelnie, és Rod Felton észre is vette.
– Igen? – kérdezte.
– Egy remek ötletet tetszett említeni. A nagy-nagybácsikám műhelyével kapcsolatban…
– Ó, igen, valóban. Nos, mint te is tudod, múzeumunk felajánlotta, hogy elraktározza a bűvészkellékeket, amíg nem sikerül állandó otthont találni nekik.
Stuart bólintott.
– Arra gondoltunk, hogy a következő két hétben, amíg a római kori kiállítást készítjük elő, és a legtöbb galéria zárva lesz, a múzeum egyik oldaltermét arra használhatnánk, hogy kiállítjuk a nagy-nagybácsikád színpadi kellékeit. Azt találtuk ki, hogy Pöttöm Kis Tony Horten Időszaki Trükkjei lenne a kiállítás elnevezése. És most jön az, amitől tényleg remek ez az ötlet: arra gondoltunk, hogy te lennél a kiállítás kurátora.
– Én? – hüledezett Stuart.
– Bizony. Így mutatnánk meg a fiataloknak, hogy a múzeum mindenkié, még azoké is, akik korábban csúnyán viselkedtek. Tudod, valami ilyesmi: „A múltkor romboltam, pusztítottam, most meg segítek!”
– Én nem pusztítottam meg romboltam – tiltakozott Stuart. – Baleset történt.
– Öregbíteni fogja múzeumunk hírét – folytatta Rod Felton, tudomást sem véve Stuart közbevetéséről. – Micsoda szenzáció: Tony Horten kis rokona a kurátor! Azt hiszem, még a helyi tévét is rábírhatjuk, hogy küldjön ide egy stábot. Nos, érdekelne az ajánlat?
– Mi lenne a dolgom?
– Fogadod a látogatókat, mesélsz nekik a nagynagybácsikádról, válaszolsz a kiállított tárgyakkal és történetükkel kapcsolatos kérdésekre. Volt valami rettenetes tűzeset hajdanán, nem igaz?
– De igen. Tony bácsi első műhelye a Hortengyárban volt, de a háborúban bombatalálat érte, és minden masinája megsemmisült. A menyasszonya, Lily – aki az asszisztense is volt – ugyanakkor tűnt el. És aztán Tony bácsi újra megcsinálta a szerkezeteit egy titkos műhelyben a színpad alatt, mielőtt ő maga is eltűnt volna négy évvel később.
– Kiváló – bólintott a kurátor elégedetten. – Már látom, hogy remekül fogod végezni a munkádat. És lesz egy hivatalos jelvényed is! – Felemelt egy parányi tárgyat az íróasztaláról, és odanyújtotta Stuartnak. Egy jelvény volt, rajta egy talárt és szögletes kalapot viselő kisgyerek.
– Nos, mi a véleményed? – tette fel a kérdést Rod Fenton.
Stuart nem válaszolt azonnal. A jelvény rémséges volt, a szöveg ostoba, és biztosra vette, hogy a látogatók vagy tudomást sem vesznek róla, vagy kiröhögik.
Másrészt viszont…
– Hozzányúlhatok a kiállítási tárgyakhoz? – kérdezte tétován.
Rod Felton mintha meglepődött volna.
– Természetesen – felelte. – A kiállítás kurátoraként mindent tudnod kell a gondodra bízott tárgyakról. Lenne kedved most velem jönni és megnézni őket?
– Igen, kérem.
Stuart elindult Rod Felton után ki az irodából, amikor észrevette, hogy az apukája még mindig a széken ül, és üres tekintettel mered a semmibe: általában ilyen kifejezés ült az arcán, amikor egy különlegesen nehéz rejtvényen törte a fejét. Stuart megbökte a karját.
– Apa?
Édesapja a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy kicsike noteszt meg tollat.
– Ravasz ötlet után kötött paripa gordonkává válik – mondta szinte álmodozóan.
– Tessék?
– A megoldás: cselló.
– Tényleg?
– Csel meg ló, azaz cselló. Ezzel nagyon elégedett vagyok. Támadt egy másik izgalmas ötletem is, ami…
– Apa, elmegyek megnézni Tony bácsi cuccait.
Mr. Horten szórakozottan bólintott. Stuart már régen rájött, hogy apja egészen mást tart „izgalmas”-nak, mint a legtöbb ember. Egy egytől tízig terjedő skálán valahogy így nézne ki:
0 Elmenni a vásártérre.
1 Szabadesés ejtőernyővel.
2 Egy ötven évvel ezelőtt eltűnt közeli rokon által készített mágikus masinákkal teli, csodálatos műhely felfedezése.
5 Beszélgetés latinul.
8 Egy új szótár karácsonyra.
6 trillió Egy keresztrejtvény-meghatározás kitalálása.
– Majd később találkozunk – mondta Stuart, és ment a kurátor után.
A „Beeton háború idején” című kiállítást éppen lebontották. Egy óvóhely darabjai hevertek a földön, és egy bepólyált, meglehetősen baljós kinézetű bábut a falnak támasztottak.
– Erre – mondta Rod Felton, és kinyitott egy korábban láthatatlan ajtót: eddig eltakarta egy plakát, amely a légitámadások esetén szükséges óvintézkedésekre hívta fel a figyelmet.
Egy négyzet alakú, magas mennyezetű terembe léptek, amelyből csak egyetlen ablak nyílt, az egyik falnak majdnem a tetején. A kurátor többször is megpróbálta felkapcsolni a lámpát, de hiába.
– Biztosan kiégett a körte – mondta türelmetlenül.
– Megyek, megkeresem a gondnokot. Addig nézz körül! Tudom, hogy bízhatok benned, és semmiben sem fogsz szándékosan kárt tenni.
– Baleset történt – ismételte el Stuart, de a kurátor már elment.
Stuart egyedül maradt a teremben a nagy-nagybácsikája hagyatékával.
Ha lemaradtál a sorozat első részéről, itt beleolvashatsz!
Tetszett a részlet? Olvasd el a könyvről írt ajánlónkat is!
