Soha nem egyértelmű semmi
Mitől működik jól egy antológia? Egyáltalán miért vonzódunk ennyire a válogatáskötetekhez? Mi a titkuk? Hogy lehet, hogy a Tilos-antológiák nemcsak a szövegek, de az illusztrációk terén is ilyen vagányak? A Szívlapát, a Lehetnék bárki, a Budapest OFF, a Szevasz és a Tízig aludni szerkesztőjével, a Tilos az Á Kiadó alapító szerkesztőjével, Péczely Dórával beszélgettünk.
A Tízig aludni az ötödik válogatásod a Tilos az Á Könyvek kiadásában. A Szívlapát, a Budapest OFF, a Lehetnék bárki és a Szevasz mind sikerkönyvek voltak, és nagyon úgy néz ki, hogy a Tízig aludnira is ez a sors vár. Milyen szempontok alapján válogatod be a szövegeket az antológiákba? Honnan tudod, hogy valami működni fog-e vagy sem?
A Budapest OFF című kötet egy kicsit kilóg ebből a sorból, több szempontból is. Az egyik, hogy ott a tematika volt meg először, a főváros maga, amely köré az összes szöveg szerveződik. Amikor a koncepció kialakult, akkor felkértem szerzőket, hogy Budapest egyes részei „főszereplésével” írjanak novellákat egy fiataloknak készülő kötetbe.
A másik négy antológia viszont korábban már megjelent, és nem kamaszoknak szánt szövegekből épül fel. A válogatás fő szempontja mindig az, hogy kamaszok számára magas esztétikai értékű, izgalmas és befogadható versek és novellák kerüljenek a kötetekbe. Ez jelent tematikai és nyelvi kapcsolódni tudást is. Ezekben a válogatásokban meghatározó szerep jut a ciklusoknak, amelyek segítenek eligazodni a szövegvilágban, bár azt mindig kiemelem, hogy a legtöbb alkotás más ciklusba is tartozhatna, hiszen a jó szövegek egyik ismérve a sokrétűség. Az, hogy ezek az antológiák miért működnek jól, összetett kérdés. Az egyik talán az alapos végiggondoltság és a fiatalok felé való nyitottság.
A válogatásra nagyon sok időt szántam, ahogy a ciklusok kitalálásába is. A kiadó többi szerkesztőjével és munkatársával együtt sakkoztuk ki, pontosan mikor jelenjenek meg ezek a kötetek, és azt is, hogy illusztráltak legyenek. Sokat időt fektettünk a végleges címek megtalálásába, a megfelelő grafikusok kiválasztásába és az átgondolt kommunikációba is. De ugyanilyen fontos, hogy az olvasók felől is nagy volt a nyitottság ezekre a kötetekre, beleértve a szakmai olvasókat is.
Rendeld meg a legújabb Tilos-antológiát!
Hol helyeznéd el a Tízig aludnit, a legújabb kötetet a Szívlapát, a Lehetnék bárki és a Szevasz hármasához képest?
Az előző válogatások visszajelzései bátrabbá és szabadabbá tették ezt a folyamatot. Tisztában voltam vele, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, vagy nem fog egészében tetszeni egyik antológia sem, és ez a tudás nem korlátozni kezdett, hanem felszabadított. Esztétikailag már a Lehetnék bárkinél is felvállaltam, hogy nem a „legnagyobb” versek kerülnek a klasszikus szerzőktől a kötetbe, hanem a kísérletezőbb szövegek, amelyekhez jobban tud kapcsolódni egy fiatal, és megláthatja azt is, hányféle verset írt egy általa ismert költő. A Tízig aludni esetében nyilvánvaló, hogy például a kötetben szereplő Csáth-novella nem a legtökéletesebb írása a szerzőnek, de olyan megdöbbentő szituációra épül, ami valószínűleg felkelti az érdeklődést a többi műve iránt is. A válogatás fő szempontja továbbra is az maradt, hogy minél többen olvassák és szeressék meg a kortárs irodalmon keresztül a kortalanokat, vagy a kortalanok felől olvasva a kortársakat.
Miért foglalkoztat, hogy összevesd a kanonizált szerzők fiatalkori munkáit a kortársakéval?
Hosszú ideig irodalomtörténésznek készültem, és az ebből fakadó szempontrendszerem nem múlt el nyomtalanul. Amikor egy antológia összeállításán gondolkodom, akkor megpróbálom a fentiek mellett azt is figyelembe venni, mi lehet ezek közül érdekes egy fiatalnak. Az irodalomtörténet tele van olyan szempontokkal, amiket ritkán tudunk érvényesíteni, mert kinek van ideje arra, hogy megnézze, a klasszikusok közül ki milyen novellákat írt a korai időszakában? Érdekes volt a válogatás során nekem is végigkövetni, hogyan kezdte Örkény István vagy Mészöly Miklós a kisprózaírást, és persze hozzájuk képest mennyire más a fiatal kortárs magyar novellisztika témáiban és nyelvében is.
Olvass el egy kortárs és egy kortalan novellát a Tízig aludni antológiából!
Miért fontos számodra az antológia formátum? Mivel tud egy jó válogatás többet adni, mint például egy szerzői kötet?
A válogatás, akár egyetlen szerző műveiből is, speciális figyelmet, fókuszt követel. A válogató szeme előtt lebegnie kell egy koncepciónak, ami alapján kiválasztja és sorrendbe állítja a szövegeket. Ez rendkívül sokféle szempontrendszer lehet, akár egy szerző műveiből hozza létre a szerkesztő a válogatást, akár egy téma köré csoportosítja több szerző műveit. Egy élő szerző új novelláskötete is szelektálás után kerül az olvasók elé, de a darabjait többnyire a szerző válogatja össze, gyakran a sorrendjüket is ő határozza meg. A szerző elfogadhat javaslatokat változtatásra a szerkesztőjétől, de alapvetően az ő több éves munkájának eredménye rendeződik sajtó alá, és főként azt mutatja az új kötet, hol tart az írói munkássága az addigihoz képest. Ez ugyanolyan fontos és érdekes, mint egy külső szem által összeállított, többszerzős antológia.
Egy antológia azonban annyiban más, hogy saját koncepciója alapján épül föl, és jellegéből adódóan sokszínűbb a hangja, mint egy szerzői kötetnek. A tilosos antológiák fiatal olvasóközönsége talán ekkor találkozik először egy költő vagy egy író saját hangjával, nyelvével, szövegével. A Szívlapát megjelenése után a kereskedők arról számoltak be, hogy sok már nem olyan fiatal vásárló is kereste a kötetet, mert szeretett volna rálátni a magyar kortárs költészetre, és ez egy vagy több antológia elolvasásával a leghatékonyabb.
Korábban nyilatkoztad, hogy a Budapest Off koncepcióját Jeli Viktória novellája segített körvonalazni. Mi adta az ötletet a Szevaszhoz?
A Szívlapát sikere után gondolkoztunk valamilyen folytatáson, több ötlet is felmerült, de közben Jeli Viktória elküldte egy másik projekthez készült szövegét a Pagonynak. Úgy láttuk, ez sokkal inkább a tilosos korosztálynak szóló elbeszélés, mint egy mesekönyv alapja, így lett ez a kiindulópontja egy „Budapest” antológiának. Ráadásul régen szerettem volna Kárpáti Tiborral dolgozni, akinek már korábban is voltak Budapest ihlette grafikái, így az illusztrátor személye is magától értetődően kapcsolódott a könyvtervhez. A Budapest Off és a Szívlapát sikere vezetett a Szevasz keletkezéséhez, a két koncepció ötvözete lett a megvalósult novellaantológia.
Ismerd meg a Szevaszt ebből a cikkből!
Honnan a Tízig aludni koncepciója?
A Tízig aludni egyfelől a Lehetnék bárki párja, mert ugyanaz a koncepciója, csak nem verseket, hanem novellákat tartalmaz: tizenöt fiatal kortárs prózaíró novellái kerültek bele és tíz mára klasszikussá vált, köztünk nem élő novellista szövegei, de csak olyanok, amelyeket harmincöt éves koruk előtt írtak.
A Szevasz antológiának pedig abban párja a Tízig aludni, hogy ugyanúgy huszonöt novella szerepel benne, öt ciklusban. Ciklusonként három kortárs és két kortalan novella kapott helyet az antológiában.
A Szevasz ciklusai, ahogy az utószóban írod, ugyanazok, mint a Szívlapátban. Miért fontos számodra ez a tematikus osztás?
A Szívlapátban 150 vers szerepel, amit nem szerettem volna rászabadítani az olvasókra mindenféle koncepció nélkül. A legtöbb szerzői kötet versei, novellái is ciklusokba szerveződnek, és ennek rendszerező, értelmező szerepe van. A szerző vagy a szerkesztő a szövegek kiválasztásával és ezek sorrendjének felállításával, csoportosításával egy kontextust hoz létre, ami maga a műalkotás, egy egyedi szellemi termék. Az is egy döntés, ha nincsenek ciklusok és ábécérendben követik egymást a szerzők, és az is, ha a szerző vagy a szerkesztő egy határozott nézőpont szerint csoportosítja a szövegeket.
Amikor készen van egy ilyen koncepció, általában nagyon nyilvánvalóan működik, de fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy tisztában vagyok azzal, hogy bármelyik antológiában tudnának „vándorolni” a szövegek egyik ciklusból a másikba. Az is egy nagy előnye ennek a szemléletnek, hogy egy nagyobb életműből válogatva gyakran több vers és novella is számításba jön egy kötet szerkesztésénél ugyanattól a szerzőtől, és a ciklusok szem előtt tartása megkönnyíti a választást.
A Szívlapáthoz hasonlóan a Szevasz estében is sokat variáltál azon, melyik szöveg melyik ciklusba kerüljön? Vagy a novellák esetében ez egyértelműbb volt?
Ah, soha nem egyértelmű semmi. Amikor elkezdek válogatni egy antológiához, többnyire csak 2-3 ciklusötletem van meg, és arra alapozom a folytatást, hogy látni fogom a szövegek alapján, milyen ciklus kívánkozik még. Aztán ez vagy kialakul, vagy nem, és az utóbbi esetben kezdhetem elölről az egészet végiggondolni. A Szevasznál az történt, hogy a leadás előtti hetekben döntöttem úgy, hogy a Szívlapát ciklusai alapján szerveződik végül a kötet koncepciója. A prekoncepcióm az volt, hogy az esetleg erőltetett lenne, és még az elején elvetettem. Aztán nem akart kikerekedni az antológia, és visszatértem az alapokhoz azzal a felkiáltással, hogy megnézem, mire vezetne a Szívlapát szerelem, család, hit, művészet és történelem ciklusrendje. És láss csodát, működött!
Miért pont ezeket az idézeteket emelted ki a Szevasz fejezeinek elejére?
A cikluscímek meghatározóak a kötet felépítése szempontjából. Figyelemfelhívónak kell lenniük, frappánsaknak és minden novellára vonatkozónak akkor is, ha csak az egyik szövegből emelem ki őket. Ugyanakkor szabadabbnak, tágasabbnak érzem ezeket az idézeteket, mint a korábban felsorolt tematikus csoportosítási szempontokat, amelyek csak az egyértelműbb fókuszt segítenek megtalálni.
Nagy öröm, amikor már egy novella olvasásakor találok egy olyan mondatot, amiről látom, hogy alkalmas cikluscímnek. A Szevaszban ezek a „megtalált” mondatok annyira hangsúlyosak lettek, hogy azok a novellák kerültek az első helyre a ciklusokban, amelyekből az idézetet választottam, és hozzájuk képest alakítottam ki a többi novella sorrendjét.
Hogyan választottad ki a cikluscímként kiemelt idézeteket a Tízig aludni esetében?
Egy antológia anyagához sokszoros mennyiségű szöveget válogatok kiindulásnak, és amikor eljön a pillanat, hogy a terjedelem maximuma felől közelítsek az anyaghoz, elkezd kialakulni, melyek azok a novellák, amelyek egy ciklust alkothatnak. Ezután kell szűkebben vagy tágabban megragadnom, mi is az, ami összeköti a ciklusba kerülő novellákat. A legjobb példa talán az, hogy ebben a kötetben lett anya és apa ciklus is, ezekhez olyan frappáns, izgalmas mondatokat kerestem, amelyek cikluscímnek is beválnak.
Ismerd meg a legújabb Tilos antológiát ebből a cikkből!
Ahogy a többi antológiába, úgy a Szevaszban is nagyon friss, nagyon vagány illusztrációkkal találkozhatunk. Hogy találtad meg ezeket az innovatív szemléletű illusztrátorokat?
Bár elég határozott szempontjaim vannak az illusztrátorok kiválasztásánál, a grafikus személyéről mindig közösen döntünk a kiadóval. Dániel András volt az első választás, aki nemcsak kiváló és sokszínű grafikus, hanem író és olvasó művész. Korábban ő volt a művészeti vezetőnk, így volt időnk többet beszélgetni, megismerni egymást a közös munka során, így az első név, akié felvetődött a Szívlapát kapcsán, az övé volt. A Lehetnék bárki születésekor újabb szempont került az elvárások közé: szerettük volna, ha az illusztrátorunk harminc év alatti, ahogy a kötet szerzői is. Ekkor elkezdtünk tájékozódni, és a nekünk tetsző fiatal illusztrátorok portfóliói alapján néhányuktól próbamunkát kértünk. Remek anyagok születtek, nehéz volt a döntés. Locsmándi Mátyás azzal győzött meg, hogy egy nagyon erős koncepciót hozott, ami markánsan különbözött a Szívlapát illusztrációtól. Szinvai Dánielt Kovács Eszter ajánlotta a figyelmembe, akivel már dolgozott együtt a Pagonyban, így néhány kiválasztott novellát elküldtünk neki, és az azokhoz készült rajzok alapján nem volt kétséges, hogy ő lesz a Szevasz illusztrátora.
Miért esett a választásod Jásdi Julira, mint a Tízig aludni illusztrátorára?
Juli neve már a Lehetnék bárki kapcsán is felvetődött, de Locsmándi Mátyás koncepciója közelebb áll ahhoz, amit elképzeltem a kötethez. Karcos, sötét, szimbolikus képi világot teremtett, amiről úgy tartottam, hogy a kamaszokhoz is közel tud kerülni. Juli rajzai felszabadítóbb vizualitást hoznak, és lágyabban közelítenek a drámaiság felé is. Mivel a Tízig aludni sok érzelmileg megterhelő élethelyzetet vet fel, nagyon jót tesz a kötet egészének egy játékosabb, humorosabb vizuális világ.
Az olvasási szokások rohamosan változnak az utóbbi években, egyre rövidebb ideig tart a figyelmünk. Mit gondolsz, jobban illeszkedik a novellaformátum a megváltozott életvitelhez?
A magyar novellairodalmat elnézve akkor az elmúlt századok írói a jövőbe láttak, és hatalmas mennyiségű rövidprózát írtak a 21. század olvasóinak! Annyit, hogy az sem tudja a nyájas olvasó, hol is kezdje ezek olvasását. Sokszor ebben segítenek az antológiák, a válogatott novellák kötetei. Viszont az tény, hogy a 21. század legelejének irodalma világszerte regénycentrikus volt, és csak az elmúlt években kezdtek újra megjelenni és sikert aratni a novelláskötetek. Hogy külföldi példákat említsek, Jo Nesbønek két éve jelent meg egy novelláskötete magyarul, és Agatha Christie tematikus novellaválogatásai is piacra kerültek. Ez valóban összefügghet az olvasói szokások megváltozásával, hiszen egy novella elolvasása elenyésző idő egy nagyregényéhez képest. Egy jó novella egy mikroregény, amelyben egy rendkívül gyorsan felépülő világba kerülünk, és rövid idő alatt végigélhetünk egy történetet az elejétől a végéig. Akinek kevesebb ideje jut az olvasásra, egy novelláskötettel könnyebben tud eljutni a katarzis élményéhez, a Szevasz és a Tízig aludni esetében akár huszonötször is.
