Vagányság kipipálva
A Szevasz antológiából lehetetlen egy olyan novellát választani, ami az egész kötetet bemutatja. Olyan sokszínű és gazdag ez a válogatás, hogy úgy gondoltuk, a legjobb lesz, ha mindegyik szövegbe beleolvashatsz! Kiválogattuk a kedvenc idézeteinket a 25 novellából, sőt, a cikkből azt is megtudhatod, mit üzen Nádasdy Ádám, Tóth Krisztina, vagy épp Grecsó Krisztián a 16 éves önmagának! Olvass tovább!
„MI MINDNYÁJAN VÁRUNK VALAKIRE”
Fotó: Csanádi GáborNádasdy Ádám: Vár a századosom
Egy ismerős srácnál szállt meg, aki anglikán lelkésznek készült, egyházi delegációval járt Magyar országon, Vácra is eljöttek a papneveldébe, Géza mint tolmács ment velük, ott barátkoztak össze. Jópofa gyerek volt, de kő heteró, menyasszonya is volt, alig várta, hogy fölszenteljék, akkor elveszi feleségül, és elfoglalja a parókiáját valami Isten háta mögötti faluban, vagy még jobb, egy nagyváros lekoszlott nyomornegyedében. Komoly hivatástudattal nézett pályája elé. Géza a megérkezése után azonnal megmondta neki, hogy meleg (ezt Vácon valahogy nem akaródzott közölni). A srác jóindulattal hallgatta, értem, mondta, én meg balkezes vagyok, képzelheted, mennyit basztattak az iskolában, aztán még a Biblia is folyton „Isten jobbjáról” ír, mit kezdjek én azzal?
Bán Zsófia: Merülőforraló
Svájcibicska apától, mindig legyen nálad svájcibicska, kés, villa, olló, dugóhúzó, reszelőcske, gombocska, minden, ami neszesszer egy ilyen vidám kempingútra, gumipapucs, flipflop, flipflop, klaffog a kereke, napolaj, ragtapasz, mondd utánam, rak tapasz, ha csurog a vér, rak, ha nyílik a seb, rak, ha hullanak a könnyek, ha fáj, rak, rak, rak, legyen rá tapasz, de ha nincs – legyen! –, de ha nem ragad, ha homok kerül alá, ha homok kerül a gépezetbe, hát akkor meg kell napolajozni, csillagom.
Rendeld meg a kötetet!
Fotó: Falus KrisztaTóth Krisztina: Vaktérkép
Két hét valószerűtlen álom, hangok és párbeszédek fölötti néma lebegés, gyolcsalagút, föl-le rázkódás az üvegcse falán, folyóvíz vagyok, folyóvíz lettem, nincs tenger, ahová tartanék.
Grecsó Krisztián: Sűrű szövés
Még a Hajnikáét is jó volt megszorítani, pedig kis szaros, kettővel alattuk jár, még alsós, és mégis. Liliéhez sohasem mert volna nyúlni, pedig neki is van. Minden lánynak van. Rengeteg van. De Lili, az más.
Szabó T. Anna: Dákó és lidércfény
Álom leszek csak neki, vágyálom és rémálom, százfejű, százkarú, százölű álom, ami elveszi az eszét örökre. Soha nem szeret földi nőt énutánam.
„AZ ÓVODÁBAN SEPRŰ VOLT A JELEM, EMIATT BOSZORKÁNYNAK CSÚFOLTAK”
Bakos Gyöngyi: Apám háta
Ha nagymamámmal imádkozunk, mindig arra kérem Istent, ne kelljen többé lúdtalpbetétet hordanom.
Nagymamám szerint ilyen apróságokat nem szabad kérni. Isten nem a kívánságainkat teljesíti.
Maros András: Bluetooth
Mellesleg most is leráztak, csak mivel az egyik srác, aki jött volna, megbetegedett, rólam meg véletlenül kiderült, hogy születésnapom van (a huszonharmadik), a bátyám, talán mert életében először őszintén megsajnált, elhívott: „Gyere, leszarom.”
Bodor Ádám: Testvérek
Nem azért nem megyek haza, mert van hova menjek, hanem azért, mert nem megyek többé haza. Egyedül azért.
Mán-Várhegyi Réka: Viszlát, kamaszkor!
Ha valóban választhattak volna, kérdezte tőlem, ha valaki felteszi nekik a kérdést, hogy mit szeretnének jobban, de jól gondolják meg, gyereket vagy cserepes növényt, akkor szerinted mit választanak?
Tedd kosárba!
Fotó: Raffay Zsófi
Ughy Szabina: Én vezetek
Anyám kifelé nézett és dúdolt, mint egész életében, kifelé nézett az életéből, és egy sosem hallott dalt dúdolt. Ezt a dalt dudorászta főzés közben, a karácsonyfa beékelésekor, ablakpucoláskor, mosogatás közben, minden egyes végigizzadt utazáskor, bevásárláskor, rokonlátogatáskor, a ponty agyonütésénél, amit apám csak kifogott, de mindig anyámnak kellett leütni és megpucolni. Újra és újra kezdte a dallamot, körbe-körbe, de a csoda most sem jött el, nem bírta kidúdolni magát az életéből.
„OLYKOR AZ ISTENEK IS EMBERBŐL VANNAK”
Cserna-Szabó András: Mikor a Jóisten vendéglő volt
A Jóisten még üvöltözött kicsit, kakasherével hajigálta a megszeppent pincéreket, megtaposta a rémült séf hófehér sipkáját, aztán legyintett egyet, mint akinek minden mindegy, és mérgében kihúzta a kockás terítőt a verandának terített világ alól. Az emberi öröklét hangos üvegcsörömpöléssel tört ripityára.
Olvass el egy cikket a Szevaszról itt!
Bartis Attila: A vámos és az Úristen
Csupán ellenőrizni jött, elvégezni az utolsó simításokat, de már az első kartondobozban talált kivetnivalót: íme, másfél négyzetméternyi csipke, igaz, itt-ott kávéfoltos, ráadásul valamelyik karácsonykor, vagy valamelyik nagy áramszünet alatt egy gyertyától ki is égett, viszont mégiscsak kézi horgolású csipke, amire az államnak még szüksége lehet.
Fotó: Dragomán György
Bereményi Géza: Jézus újságot olvas
Szemének hatására én felültem az ágyban, aztán a padlóra léptem. Odamentem a közelébe. Összecsapta, eltette az újságot. Felállt. Lenézett rám. Én egyre csak gyógyultam, erősödtem az ő erejének közelében, még az ágy támláját is elengedte a kezem.
Neki most már mennie kell. Nagyanyámnak üzeni, örül, hogy életben talált engem. Elment.
A következő az volt, hogy mezítláb álltam a padlón, amikor a kendős asszony visszaérkezett. Magasan fölém jött, felkapott, az ágyba vitt.
Azóta is élek.
Vida Gábor: Kelj fel, és járj!
Szóltam neki, hogy az idő csak bennünk múlik, ott legbelül, a mellkasban.
Fotó: Jaksa Tímea
Erdős Virág: Absolut Christmas
Nem fogod elhinni! Odaintegetett! De ez még mind semmi! Mert rögtön utána fogta magát, se szó, se beszéd, lábra pattant, odaszaladt hozzánk, kezet nyújtott és bemutatkozott. Elmondta, hogy ő a kisjézuska, és már sok szépet hallott rólunk, úgyhogy most külön örül a személyes találkozásnak! A Menyus persze ettől teljesen elolvadt, azon nyomban kicsomagolta az alufóliából a főtt kolbászát, és úgy, ahogy volt, kenyér nélkül, minden nélkül odanyomta a kisjézuska tenyerébe. Az meg szépen megköszönte, és nekilátott nagy vidáman falatozni.
„A HEGEDŰ MEG EGY ARC”
Fotó: Valuska GáborNémeth Gábor: Szevasz
Örökszürke vasárnap délelőtt. Minden eleve mollban.
Darvasi László: Veisz, a béna
Veisz az étkezés alatt jószerivel ügyet sem vet a vendégre. Veisznét figyeli, az asszony minden mozdulatát, hogyan emeli a szájához a leveses kanalat, hogyan válnak el egymástól az ajkak, hogyan rág, hogyan nyel, hogyan nyúl, kissé előrehajolva, a csontostálért, miközben kivillan hónaljának dús szőre, hogyan fogja ujjaival a fényes csontot, hogyan szopogatja, hogyan babrál a gyöngysorral, hogyan pillant mind gyakrabban a vendégre... és így tovább. A vendég jellegtelen fiatalember lenne, ám vendég mivolta különössé és titokzatossá teszi.
Szvoren Edina: Jönnek a verseim
Rájöttem valamire: ha a könyvet kissé távol tartom magamtól, és hunyorgok, a szövegfolyam hullámozni kezd, mint a kapcsolatom apámmal, és olyan dolgokat vehetek észre benne, mint korábban soha.
Fotó: Szilágyi LenkeKiss Noémi: A rajzoló
Látni akarta, igen, mikor elindult ma délután a strandra, eszébe jutott a fiú. Akarta őt. Arra gondolt, hátha ott ül majd a magasított székében. Korábban kifigyelte, régóta tetszett neki. De most megrémült. Ez nem az életmentő, ez ölni tudna.
Dragomán György: A varázstábla
Ott volt az arcom a táblán, úgy rajzolt le pár mozdulattal, hogy abban benne volt minden, a félelmeim, a vágyaim, az arcomra égett szigor, amivel a bizonytalanságaimat próbáltam leplezni egész életemben, minden, ami vagyok.
„NEM ISMERT MÁS HELYET, CSAK EZT A FALUT”
Fotó: Szilczer KrisztinaHáy János: Disznó kicsi darabja
Aki sajnálja a malacot, az soha nem lesz férfi. Eszébe jutott, amit az apja mondott: ha a hurkát szereted, akkor ezt is szeretni kell. És ő a hurkát szerette.
Csutak Gabi: Csendélet nyúllal
Nagymama azt is a selyemszálakból tudta meg, hogy háború lett. Egyszerre csak eltűntek a színek, minden gépből csupa fehér szál zuhogott, amiből több ezer zsinórt kellett sodorni az ejtőernyősöknek, hogy aztán ők is fehéren zúdulhassanak az ellenségre.
Fotó: Bach Máté
Hartay Csaba: Az első kocsma
Örültem, hogy végre kijöttünk a kocsmából. Biliárdoztam, ittam kevertet, vagányság kipipálva.
Krusovszky Dénes: Ismeretlen égbolt
Gyönyörű, kora őszi, finoman didergető éjszaka lett volna különben, ha nem borítja füst és keserű, a szájpadlást maró könnygázpermet az egész belvárost.
Fotó: Aleksandra Haklik
Haklik Norbert: Amerikai palacsinta
Rövidesen városszerte elterjedt a hír, hogy a gofri tésztája csak látszólag hasonlít a hagyományos palacsintatésztához, valójában titkos recept alapján készül, és ezt még Budapesten is hét lakat alatt őrzik, illetve csak több tízezer forint fejében osztják meg leendő kollégáikkal a gofrisütők.
Itt találod a novelláskötetet!
