"Ahány ember, annyi Petőfi."
Vajon mi közünk van ma Petőfihez? Lehet-e róla másképpen beszélni, mint a március 15-i iskolai megemlékezéseken szokás? Szerintünk és a Költővel nem járnék című, most megjelent Tilos az Á novellaantológia szerzői szerint lehet. Megkértük a kötet szerkesztőjét, Grancsa Gergelyt, meséljen nekünk az antológiát alakító koncepcióról, a munkafolyamatról, a kötet illusztrációiról és úgy általában a Petőfihez fűződő viszonyáról is. Olvasd el a válaszati!
A Költővel nem járnék antológiát egy ülésre végig lehet olvasni. Annyira lendületes és erős szövegek kerültek bele, hogy legszívesebben le sem tenné az ember. Mesélnél egy kicsit a kötetet alakító koncepcióktól?
Magának az antológiának az ötlete viszonylag hamar megvolt a fejemben. Petőfi gyerekkoromtól kezdve így vagy úgy jelen volt az életemben és úgy tekintek rá, mint az egyik olyan szerző, akinek a hatására fordultam a könyvek és az irodalom felé. Ugyanakkor ez nem valamiféle rajongás, hanem ennél összetettebb, belefér a kritika is, meg a szövegekhez való viszonyom felülvizsgálata is. Az antológia koncepciója pedig ennek a fajta kapcsolatnak a továbbgondolásából született. Az járt a fejemben, hogy nagyon szeretnék egy olyan kötetet szerkeszteni Petőfi születésének kétszázadik évfordulója kapcsán, ami nem pusztán egy főhajtás vagy sablonos emlékkötet-szerűség. Eszembe jutottak az iskolai megemlékezések, meg a mindenféle egyéb, hivatalos események és tudtam, hogy még nagy vonalakban sem szeretném, ha ez az antológia hasonlítana rájuk.
Kattints ide és szerezd meg az antológiát!
Az kezdett el érdekelni, hogy itt van egy költő, aki egyike, hanem ő maga a fő nemzeti költőnk, akiről egy csomó tényszerű adatot meg kell tanulni. Érettségi tétel is, rengeteg utca, tér van róla elnevezve, és szobrai is bőven vannak. Nyilván ha az utcán bárkit megkérdezünk, hogy ismer-e magyar költőt szintén Petőfi neve bukkan fel legtöbbször. De valójában mi közünk van hozzá? Mármint ezen az idolságon túl. Mit lehet mondani ma Petőfiről, Petőfi kapcsán? Hogyan lehetne olyan kötetet összehozni, ami a kamaszoknak is szól, megmutat nekik valamit abból, hogy nem feltétlenül az az egyetlen és érvényes kép Petőfiről, amit eddig ismertek?
Ehhez viszont arra volt szükség, hogy bátran nyúljanak a kötet szerzői - akiknek, azt gondolom, hogy ez sikerült is - az életműhöz és a személyhez is. Tudjanak olyan pontokat mutatni, kérdéseket feltenni vagy pusztán a humort - aminek Petőfi sem volt híján - úgy használni, hogy azáltal olyan szövegek szülessenek, amiket olvasva árnyalódik, vagy még inkább, elevenebbé válik az olvasó Petőfihez vagy akár a saját magához való viszonya. Dióhéjban pedig az volt a koncepcióm, hogy kicsit leporoljuk Petőfi Sándort és a kerek születésnapja apropóján egy jó kötettel mutassuk meg, hogy nem kell megijedni az ikonoktól, és semmi gond nincs azzal, ha kicsit karcosabban, viccesebben, provokatívan állunk hozzájuk. Mert ha betesszük őket egy vitrinbe, akkor bizony megeszi őket az idő.
Mivel többnyire új novellák kerültek a kötetbe, egy helyett tizenöt szerzővel kellett együtt dolgoznod. Nehezebb, vagy éppen érdekesebb volt ettől a szerkesztés?
Herbszt László illusztrációjaA kettő nem feltétlenül zárja ki egymást nálam. Szerkesztői szempontból egy nehezebb feladat sokszor érdekesebb, mint egy szinte kész szöveg - bár annak is megvan a maga előnye. Nehezebbnek nem éreztem, mintha egy regényt szerkesztettem volna, már ami magát a szerkesztői folyamatot illeti. A kötet szerzőivel remekül ment az együttműködés, jól lehetett együtt dolgozni velük és ők is nagyon lelkesek voltak a kötettel kapcsolatban. Az egy nagyon klassz tapasztalat volt, hogy míg egy regénynél az ember megkap egy szöveget, amivel aztán elkezdhet dolgozni, itt a tizenöt szerző tizenöt szövege különböző időpontokban érkezett meg, és kicsit olyan volt az olvasásuk, mint az adventi kalendárium nyitogatása. Sose tudni, mire számítson az ember. Vajon ki miről, hogyan és mit ír. Ami újszerű volt és eltért az eddigi tapasztalataimtól, hogy - mivel a szerzőknek nem adtam konkrét témát - hogyan lehet megtervezni a beérkezett szövegek alapján a kötetet. Hiszen egy regénnyel szemben itt ahány szöveg és szerző, annyi megközelítés, elképzelés. De igazából ez inkább csak egy jófajta kihívás volt.
Olvass el egy novellát a kötetből!
A Költővel nem járnék a Tilos az Á antológiákhoz méltó, halálvagány illusztrációkat kapott Herbszt László jóvoltából. Hogyan választottad ki őt? Mennyiben egyeztettétek az elképzeléseiteket a kötet vizuális világát illetően, és mennyiben kapott szabad kezet az illusztrátor?
Herbszt László illusztrációit már régóta szeretem, a Kőmajmok háza és a Móránál megjelent népmesegyűjtemények képei mindig lenyűgöztek - bíztam is benne, hogy lesz egy pont, amikor vele mint illusztrátorral dolgozhatok együtt. Amikor a kötet koncepciója megvolt, akkor kezdtem el gondolkozni, hogy vajon ki lenne az, aki egy ilyen könyvhöz passzolna. És egyszer csak beugrott, hogy itt a lehetőség egy ilyen, szerkesztőként és magánemberként is fontos kötet kapcsán megkeresni Lacit. Szerencsére neki is tetszett az ötlet. Szuper borítót tervezett, illetve a kötet belső illusztrációi és tipográfiai megoldásai is igazán kiemelkedővé teszik az antológiát mint könyvtárgyat is.
Teljesen szabad kezet adtam neki, párszor leültünk átbeszélni ugyan az én elképzeléseimet az antológia egésze kapcsán, de máskülönben rábíztam magam, ami a könyvet elnézve teljesen megérte.
Egyértelmű, hogy Petőfivel foglalkoztunk a legtöbbet az általános- és középiskolai irodalomórákon, de szerinted mennyire ismerjük valóban Petőfit?
Herbszt László illusztrációjaSzerintem különbséget kell tenni aközött, hogy az életművére vagy a személyére vonatkozik a kérdés. De se irodalomtörténész, se egyéb nem vagyok, nincsenek erre vonatkozólag releváns információim. Azt gondolom, hogy ahány ember, annyi Petőfi. Nyilván van egy általános, közös elképzelésünk, hogy ki volt, mi volt, meg van az - ha van -, amit magunkban gondolunk róla ezen a közösön túl. De szerintem ez a kép sem állandó, mert különböző életszakaszokban, meg információk hatására ez biztos, hogy változik, ahogy mi magunk is. És talán nem is ez a lényeg, hanem hogy mit tudunk vagy akarunk kezdeni vele a 21. században, vagy hogy mondd-e nekünk még valamit, amit írt vagy képviselt. De ha nem, meg akinek nem, az is teljesen rendben van, Petőfi ismerete nélkül is lehet boldog az ember.
Olvasd el a szerkesztő ajánlóját az antológiáról!
Ha egy mai hírességhez/celebhez kellene hasonlítanod Petőfit, kit neveznél meg? Szerinted milyen szerepet töltene be Petőfi, ha ma élne?
Hogy kihez hasonlítanám? Őszintén szólva nem tudnék mondani senkit, és nem azért, mert csak Mezzo Tv-t nézek és azt is rádión, hanem mert nem nagyon látom, kivel lehetne párhuzamot vonni. Talán azért, ha nem ábrándult volna ki a politikából, Hadházy Ákossal szimpatizálna. De ezt valószínűleg csak én akarom belelátni. Milyen klassz ez is Petőfiben, hogy a teljes politikai paletta képes magáénak érezni az eszméit. Ahogy Rojik Tamás novellájának címe is mondja, Petőfi összehoz. Mindenesetre nem tudnék olyan kulturális vagy bármilyen influenszert mondani, akiben látnám a Petőfi-féle radikális, harcos lendületet és újító szándékot.
Hát, jó kérdés, mit csinálna itt. Nem tudom, ha a segesvári csatából megmenekülve ide kerülne, valószínűleg sok mindent átértékelne, szegény, biztos meg lenne zavarodva. Aztán vagy írna tovább vagy megpróbálná a világjobbító szándékait sikerre vinni, de ki tudja. Lehet, mindennel elégedett lenne. Bár ezt azért kétlem...
A te életeden milyen szerepet töltött/tölt be Petőfi? Változott a hozzá fűződő személyes viszonyod a kötet szerkesztése során?
Herbszt László illusztrációjaAhogy az első kérdésnél már utaltam rá, gyerekkoromtól kezdve jelen van az életemben. Először csak esti meseként, édesapám tolmácsolásában hallgattam a János vitézt és az A helység kalapácsát. Aztán, ahogy egyre többet tudtam meg az életéről is, azt hiszem, valami szuperhőst faragtam belőle, egy olyat, aki miközben verseket ír, harcol, küzd és végül, bár elesik, de mindenki tudja, hogy valójában ő nyert. Egy időben meg a hideg rázott ki a spleenes, meg népies verseitől és attól, amilyen képet festettek róla sok esetben a kortársai - egy kiállhatatlan, lobbanékony, sértődős, ki-ha-én-nem figura. Utána meg megint lenyűgözött, amikor Bánki Éva egyetemi előadását hallgattam a János vitézről, meg a szlovák, evangélikus mészárosgyerekről, Petrovics Sándorról, aki kitalálja, hogy akkor innentől ő az igaz magyar református költő, és magyaros viseletben, rozsdás karddal az oldalán borzolta a kedélyeket a pesti utcán. Mostanra pedig, azt hiszem, az összes erényével, hibájával együtt megbarátkoztam vele, és ha nem is olvasom rendszeresen, de azért időnként előkerül egy-egy verse, vagy a “Petőfi Sándor gatyába táncol” kezdetű örökbecsű darab a kislányom előadásában.
A kötet szerkesztése közben nem sokat változott, inkább egyfajta tisztelgésként, köszönetként gondoltam magára a kötethez kapcsolódó munkára. Ami viszont nagyon izgalmas volt, hogy az antológiába kerülő szerzők hányféleképp közelítettek hozzá, mit hangsúlyoztak, mit róttak fel, hogyan kapcsolódtak Petőfihez, és hogy ezekből a különböző nézőpontokból hogy áll össze maga az antológia.
