A grafikusok nem alszanak sokat
Szinvai Dániel neve nemsokára minden bizonnyal megkerülhetetlen lesz az illusztrációs szakmában. A fiatal alkotó a Második Budapesti Illusztrációs Fesztiválon a Silent book kategória díja mellett A legjobb pályakezdő illusztrátornak járó elismerést is bezsebelte, arról nem is beszélve, hogy a Pagony Kiadó különdíjával is őt jutalmazták. Dániel nagyszerű grafikáival A hold emlékei mellett mostmár a Szevasz antológiában is találkozhatsz. Ismerd meg ebből az interjúból!
Mesélj az utadról! Hogy lettél tervezőgrafikus és illusztrátor? Egyáltalán mit csinál egy tervezőgrafikus?
Már gyerekként is elég céltudatos voltam, kisiskolásként is, ha megkérdeztek, azt válaszoltam, hogy grafikus leszek. Na, nem mintha harmadikosként tudtam volna, hogy mi is pontosan a grafika, vagy hogy mit jelent a brand design, vagy mi az a cmyk, de azt tudtam hogy szeretek rajzolni. És ha rajzoltam, ahhoz mindig projekteket, koncepciókat, történeteket, narratívákat találtam ki. Elmerültem a világalkotásban.
Anyukám keramikus, apukám pedig szobrász, szóval nem volt lázadás a művészpálya felé orientálódni. Elég korán elkezdtem tanulmányrajzra is járni. Anyukám vezetett egy szakkört, ott kezdtem, és később grafika felkészítőre is jártam a Corvinba, Pálfi Gyurihoz, aki abszolút régi vágású, illusztráció fókuszú tudást adott át.
Így aztán egy nagyon illusztratív és szinte teljesen manuális portfolióval jelentkeztem a MOME Tervezőgrafika szakára, és elsőre fel is vettek, rögtön érettségi után, amin utólag csodálkozom kicsit. Az egyetemen aztán kinyílt a világ. És bár a grafika összes területén kipróbálni magam, de szinte mindig belecsempésztem valami illusztratív megoldást a feladatokba.
Egy tervezőgrafikus nagyon sok mindennel foglalkozik, foglalkozhat. Gyakorlatilag minden belefér a grafikába ami vizuális kommunikáció. Ebből a nagy halmazból engem leginkább az érdekel, amikor a kép történetet mesél el. Ez lehet persze egy plakát vagy egy könyvborító, ahol egy képen belül van a történet, de lehet képregény vagy könyvillusztráció is, ahol képek sorából áll össze a narratíva.
Szerintem az utóbbi évtizedekben az illusztráció először perifériára szorult a grafikán belül, majd úgymond saját jogán, inkább külön szakmaként most megint egyre menőbb. Szóval ezért e kettős cím.
Itt rendelheted meg a Szevaszt!
A honlapodon látható portfoliód abszolút európai szintű! Tanultál esetleg külföldön is?
Örülök hogy ezt gondolod. Nem tanultam soha külföldön. Tavaly a MOME Image Pro tanfolyamon vettem részt, ahol a legjobb magyar illusztrátorok közül kerültek ki a tanárok.
Hogy lehet, hogy valakinek ennyire fiatalon ilyen kialakult stílusa van? Mely művészek inspiráltak régebben, és honnan merítesz ihletet most?
Belülről én nem látom annyira egységesnek a stílusomat, mint amennyire valószínűleg kívülről látszik. Szeretek kísérletezni a stílusommal. Azt hiszem részben a tervezőgrafikai gondolkodásmódnak is köszönhető, hogy mindig az adott témához, szöveghez legmegfelelőbb kifejezésmódot, stíluseszközöket próbálom megkeresni.
Persze magam számára fontos, hogy folyton változni, megújulni tudjak, nehogy megunjam magam. Ez persze nem azt jelent, hogy kaméleon lennék. Mivel az illusztrációm az én gondolkodásmódom szűrőjén át láttatják a világot, – egy témát, vagy egy konkrét szöveg világát – ezért ezer és ezer apró részletben, vizuális megoldásban tükröznek engem, kötődnek hozzám.
Abszolút szerelmes vagyok ebbe a szakmába, szóval igyekszem minél többet foglalkozni vele. Azt hiszem hogy az elmúlt években szép lassan elkezdett összeérni a dolog, elkezdett összeállni a saját stílusom. Az útnak persze soha sincs vége. És ez benne a legjobb. Minden munka, minden kép egy új kihívás, és mindig picit meg is változik az ember.
Hogy kik inspirálnak? Inspirál például Tom Waits, ahogy a kezével salapálva áll a mikrofon előtt, és recsegő hangját egy membránon keresztül elektromos kábelbe préselve időn és téren át eljuttatja a fejhallgatómba. Vagy inspirál például az ötvenes hatvanas évek Amerikája. Még rossz filmeket is képes vagyok megnézni, ha ebben a korban játszódnak. De az írók közül is Updike, Paul Auster, és Richard Brautigan nagy kedvenceim.
Az illusztrátorok közül inspirál többek között Malika Favre, Andre Ducci, Darya Shnykina, Cyril Pedrosa, Charlie Davis, Tom Haugomat, Thomke Meyer, Mark Smith, Joshua Noom, Kazuhisa Uragami. Sok mindenkit követek az instagramon. De a magyarok közül is sokan hatással voltak, vannak rám, de itt nem bocsátkoznék felsorolásba.
Inspirálnak továbbá az égbe karmoló csupasz fák ágai, az építészet, házak, városok, a retro tárgyak, oldtimerek vagy a bő öltönyök.
Biztos sok minden változott, de nem tudnék határvonalat húzni a régi és a mostani méretkezéseim között.
A Szevasz nem az első munkád a Pagonynál, A Hold emlékeinek vagány borítóját is neked köszönhetik az olvasók. Honnan az ismeretség a kiadóval?
Baranyai Andris mondta nekem, hogy küldjek portfoliót a Pagonyba, amikor tanított engem az Image Pro tanfolyamon. A kiadónak pedig tetszett a portfolióm, és nagy örömömre később meg is kerestek ezzel a két projekttel. Kolozsi László A Hold emlékei című könyve egy sokrétegű, okos és élvezetes történet, amikor elolvastam, nagyon tetszett. Szerintem nem csak kamaszoknak, hanem a felnőtteknek is szól, így hát lelkesen álltam neki a borítónak. A Szevasz pedig egy iszonyat vagány összeállítás kortárs magyar novellákból.
Ismerd meg A hold emlékeit Frindt Julcsi ajánlójából! Tetszett? Akkor tedd kosárba most!
Olvass bele a Szevasz antológiába itt!
Milyen volt a Szevasz illusztrációin dolgozni? Könnyebbséget, vagy éppen kihívást jelentett, hogy ennyi egyedi szöveghez kellett egységes grafikákat készítened?
Péczely Dóra erős válogatást rakott össze, tényleg szinte minden novellát imádtam benne. Az egész pont annyira lett sötét és menő, pont annyira retro és kortárs egyszerre, pont annyira laza és szorongó-szorongató, ahogy én szeretem. Szóval testhezálló feladat volt, nagyon élveztem dolgozni rajta.
Azzal, hogy mindegyik egy másik – egyébként jobbnál jobb – író tollából való, egyszerre volt felszabadító és nehéz is. Az, hogy mindegyik kicsit más világ, egy nagyon sokszínű munkafolyamatot eredményezett. Ennek ellenére törekedtem a stílusbeli egységre, hogy az egész kötetnek legyen egy egységes képe. A kötet vizuális vezérfonala az erős fény-árnyék hatás, ami a novellák szubjektivitását és érzelmi töltetét hivatott hangsúlyozni.
Szóval kihívás volt, de szeretem a kihívásokat. Folyton egyensúlyoznom kellett a sokszínűség és az egyneműség határán, ami talán egy fokkal több munkát jelentett, olykor vissza is nyúltam egy-egy rajzhoz a későbbiek fényében. De ettől lett az egész munkafolyamat igazán izgalmas. És szerintem összeállt a dolog. Nem könnyű kimondani, mert alapvetően kétkedő ember vagyok, de büszke vagyok erre a kötetre.
Wágner Eszter cikkéből megtudhatod, miért ne hagyd ki a Szevaszt!
Úgy tudjuk, tanítasz is. Mennyire tartod fejleszthetőnek a kreativitást?
Igen, a Corvin rajziskolában tanítok tervezőgrafikát. Azt gondolom, hogy a lényeg egyfajta gondolkodásmód elsajátítása, a vizuális látásmód, a design szemlélet kialakítása. Szerintem ez abszolút fejleszthető. Rengeteg feladattal halmozom el a diákjaimat, mert szerintem az egyik legfontosabb dolog, hogy minél többet kell csinálni, gyakorolni. Aztán a konzultáció során kapott visszajelzésekből szerintem szép lassan kialakul valami kép.
A Második Budapesti Illusztrációs Fesztiválon többek között a legjobb pályakezdő illusztrátornak járó elismerést is te kaptad. Mit tanácsolnál azok számára, akik szintén az illusztrátori, grafikusi szakmával kacérkodnak?
A legfontosabb szerintem a rengeteg befektetett idő és energia, hogy nem szabad abbahagyni, nem szabad leállni. Ha éppen úgy tűnik, hogy reménytelen, akkor is hinni kell benne, hogy érdemes tovább csinálni. Alázat és kitartás kell hozzá. A grafikusok nem alszanak sokat.
Amikor megkaptam a díjakat, az nagy elismerés volt számomra, és megerősített abban, hogy nem volt hiábavaló a sok munka. Hiszen a szakma elismerését jelentik, ráadásul az illusztrátor szakma és a könyvkiadói szcéna részéről egyaránt. A Legjobb pályakezdő díj már nevével is azt üzeni, hogy érdemes folytatni. A Silent book kategória díja pedig – a másik amit én kaptam - azért külön nagy öröm, mert eszerint az illusztrációim jól beszélnek a vizuális kommunikáció nyelvén, hiszen önmagukban, szöveg nélkül is érdekesen, és érthetően el tudnak mesélni egy történetet.
Van valamilyen álom-projekted, amit még nem valósítottál meg?
Szeretnék egyszer egy könyvet csinálni, amiben az illusztráció és a szöveg nem csupán egymás mellett él, hanem szervesen kiegészítik egymást. Ahol a tipográfia játékos, folyton változó, követi a szöveg milyenségét, és minden oldalon a rajzokkal együtt alkot egy grafikai lapot. Ez a problémakör eléggé érdekel, itt ráadásul találkozhatna a tervezőgrafika az illusztrációval.
Aztán van egy tervem, amiben egy fickó alkut köt az ördöggel. Ezt egy képregény féleségnek szántam, el is kezdtem dolgozni rajta, de aztán másfelé vittek a dolgok. Egyszer szívesen visszatérnék hozzá. Bár most már lehet hogy teljesen másképp, de maga a téma még mindig érdekel.
Min dolgozol jelenleg? Milyen kötetben keressék majd az olvasók a legfrissebb munkáidat?
Egyenlőre nem tudok semmi konkrétat mondani. Még csak körvonalazódnak a jövőbeli projektek. Viszont akinek még nincs meg a Szevasz, azt mindenképp olvassa el!