Ki vagy az emlékeid nélkül?
A science fiction és a futurisztikus történetek a gyerekirodalomban is ugyanúgy hódítanak, mint a felnőtt könyvekben. Kolozsi László regénye, A Hold emlékei is egy ilyen kötet. A Földön egy különös hullám suhan körbe, amelynek hatására szinte mindenki elveszíti az emlékeit. Pedro, a magyar űrhajós, és a maroknyi emlékező feladata, hogy kiderítsék, mi is történt, és rajtuk múlik, visszatér-e az ismert élet a Föld nevű bolygóra. A Hold emlékei gyönyörű, lírai történet, egyenesen filozofikus. Kik és mik vagyunk az emlékeink nélkül? Tudunk-e kapcsolódni, ha nem emlékszünk senkire, akihez kötődtünk valaha?
Abszolút izgalmas, Abszolút elgondolkodtató, Abszolút megható. Igazi Abszolút könyv.
Az I. Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórum nyertes filmtervét, Kolozsi László történetét most regény formában olvashatják gyerekek és felnőttek egyaránt. Fontos kiemelni, hogy nem csupán gyerekek számára izgalmas ez a sci-fi-vel fűszerezett, egyedi utópia, melyben egyszerre ízlelhetjük meg a varázslat és misztikum édes, valamint a valóság kesernyés ízét. A történet különlegessége, hogy egyszerre nyújt könnyed szórakozást váratlan fordulataival, szerethető karaktereivel, valamint gondolkodásra is ösztönöz, mely során kénytelenek vagyunk szembenézni azzal a ténnyel, hogy fogalmunk sincs róla, kik is vagyunk valójában.
A történet a világűrben indul – egy olyan bevezető szöveggel, amihez foghatót keveset olvastam az elmúlt 10 évben, pedig igen sok könyv megfordult a kezemben ez idő alatt. Főhősünk, Pedró, a magyar űrhajós, aki a könyv első oldalain az elképzelhető legmagányosabb állapotban létezik; a világűrben lebegve tekint le a lábai alatt lévő, néptelennek tűnő Földre. Az emlékei között kutakodó, mindentudó elbeszélő mondataiból viszont egy még magányosabb állapot rajzolódik ki, pedig a történetei még arról az időszakról szólnak, mikor Pedró emberekkel körülvéve élt a Földön. Ekkor fut végig egy hullámnak tűnő valami a Föld körül, mi pedig egyből sejthetjük, hogy nagy a baj.
Pedró visszatér a Földre, ahol egy teljesen zavarodott, elveszettnek tűnő emberiség fogadja: senki sem emlékszik semmire. Pontosabban tudnak beszélni, tudják, mi az az űrhajós, és hogy a munkáért fizetség jár, de elfelejtették, hogy kik is ők valójában, hogy mi a nevük, és hogy milyen volt a gyerekkoruk. Pedró sokáig abban a nyomasztó hitben él, hogy űrhajós társain és rajta kívül nem maradt más, aki emlékezne az emberiségre, így neki kell megmentenie a társadalmat. Szerencsére segítségére lesz egy neurológus professzor és egy apró, de annál nagyobb szívű kislány, Matilda, aki különleges tehetségével képes visszaadni az emberek emlékeit, és kitartásával, bátorságával sikerül megtalálni azt a félelmetes lényt is, aki a szörnyű katasztrófa előidézője.
A Hold emlékeinek fő kérdése, hogy mi is az ember, azaz mi is az az én? Hová lesz az öntudat, különbek vagyunk-e az állatoknál, létezik-e morál és erkölcs emlékek nélkül? A könyv legfontosabb állítása, hogy az emlékeink nem tárolódnak sehol az agyunkban. Nincs egy “raktárhelyiség” az agyunk valamely eldugott szegletében, melyben kutakodva egyszer csak előránthatjuk egy múltbeli esemény pontos másolatát, mintha csak egy dvd-re írta volna rá az agyunk. Amikor előhívunk egy emléket egy inger hatására (gondoljuk csak Proust madeleine süteményére) az agy kutatásba kezd, és apró információmorzsákból építi fel az emléket. Azaz nem a konkrét emléket tároljuk, hanem az emlék elemeit, amiket az előhívás során az agy újra és újra egésszé gyúr össze. Ez azt is jelenti, hogy minden alkalommal módosul az emlékünk. A sokadjára előhívott emlék már az eggyel korábban felidézett emlékünkből épül fel. Azaz az emlékezés folyamata maga hozza létre az emlékeket. Ne legyünk tehát túl magabiztosak abban, hogy pontosan emlékszünk az 5 éves korunkban kapott szülinapi ajándékunkra, vagy a óvodáskori kedvenc játékunk színére, még ha az agyunk ezt is akarja velünk elhitetni.
De miért is olyan fontosak az emlékek? Nem csupán azért fontos Pedró számára megmenteni a kollektív emlékezetünket, mert minden múltbeli tapasztalat odavész nélküle, hanem azért is, mert emlékezet nélkül a jövő sem létezik. Ahhoz, hogy előre tudjuk vetíteni a jövőben bekövetkező lehetséges eseményeket, szintén az emlékezetünkre van szükségünk. Ha sem a múltba, sem a jövőbe nem tudunk belegondolni, akkor tényleg csak a jelen idejű vágyaink maradnak: a pillanatnyi örömszerzés, azaz az állatias ösztöneink.
A történet igazán izgalmas párhuzamokkal is operál. Matilda minden erejével azon igyekszik, hogy visszaadja mások emlékeit. Azt a tehetségünket, amivel az agyunk jelez számukra, hogy amit a pillanatban tapasztalunk, az nem a jelenben történik, hanem egy múltbeli esemény lenyomata. Matilda súlyos emlékeket őriz saját múltjából, melyek flashback szerűen törnek rá. Az ilyen (PTSD esetén megtapasztalható) emlékek során az agyunk nem jelzi számunkra, hogy ez az esemény a múltban történt, azaz nem vált “emlékező üzemmódba”, mint normál esetben. Így olyan, mintha újra és újra átélnénk a traumatikus eseményt. Matilda adja vissza mások emlékezőképességét, miközben a sajátja nem működik.
A könyvből kibontakozó legérdekesebb kérdés – a felelősségvállalás, összetartozás, klímavédelem, önfeláldozás mellett –, hogy ha az emlékezetünk ennyire dinamikus, vajon mennyire valóságos és stabil az énképünk? És ha nincs egy változatlannak mondható én, akkor mennyire fenntartható a jelenlegi individualista gondolkodásmódunk, szemben egy közösségibb, egységesebb, szervezetként funkcionáló társadalommal?
Kolozsi László könyve egy letehetetlen, gördülékeny regény, mely amellett, hogy beindítja az ember gondolatait, fordulatos cselekményével izgalomban is tartja az olvasót. A Hold emlékei olyan, amilyennek egy igazán jó könyvnek lennie kell: minden a kötetről felidézett emlékkel megváltozik valami az olvasóban… jobbá és komplexebbé.
Frindt Julcsi ajánlóját olvastad
