Vagány apák karácsonyi listája

Válogass a legszuperebb apás könyvek és játékok között!

Megmutatjuk, hogyan ünnepelnek az apukák, akik mindig kaphatóak egy jó kis heccre, szeretik a vicces meséket olvasni, szórakoztatni a családot, és szívesen játszanak mindig valami izgalmasat. Ebben a szemlében csupa olyan apás könyvet és játékot találsz, amiket érdemes beszerezni az ünnepekre, vagy az egyszerű hétköznapokra!

Könyvek

3847034.jpegApaidő

A könyvben a modern szülők szemüvegén keresztül 52 személyes és szórakoztató rövid történet segítségével pillanthatunk be abba az egy évbe, amikor a szerző minden szerdát a kisfiával töltött és nem dolgozott.

Modern szülőként nap mint nap számtalan elvárással találjuk magunkat szembe, jöjjenek azok belülről vagy kívülről. Tervek, vágyak, hitek és feladatok csapnak össze bennünk, a munka és a magánélet egyensúlyát keresve boldog és kiegyensúlyozott gyerekeket szeretnénk felnevelni úgy, hogy közben a házasságunk is megmaradjon és a karrierünket is építhessük. Mivel szülői kihívásainkra nincsenek konzervválaszok, a mi feladatunk, hogy megtaláljuk a saját kérdéseinkre a saját válaszainkat.

Még ha néha magányosnak is érezzük magunkat a szülői szerepben, jó ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül: sokan vannak, akik ugyan úgy értik és élik ezeket a problémákat, és van egy apa, aki meg is írta saját tapasztalatait némi humorral vegyes öniróniával, szórakoztatóan és hitelesen.

Rendeld meg karácsonyra itt!

szinbad_borito_1000px.jpgSzinbád

Megjelent Harcos Bálint legújabb versese meséje, mely a nagy kalandorról, Szinbádról mesél a gyerekeknek.

A fiatal kereskedő a nyüzsgő, fűszerillatú, forró Bagdadban él. Mindent megkap, amire csak vágyik, de ő egész nap csak unatkozik fényes palotájában. Szíve mélyén tengerész, aki új kalandokat keres!

Egy nap lóra, vagyis inkább tevére száll, a tevéről hajóra, és elindult bebarangolni ,,az emberek országait”. A hajója hamarosan kikötött egy kopár, növények nélküli szigeten, amely egy gyakorlott tengeri medvének azonnal gyanús lenne, de Szinbád még nem rendelkezik kellő tapasztalattal. Ezután nem sokkal a vízben találja magát, és elkezdődik utazása a hét tengeren át...

A gyönyörű kötetet Fodor Kata illusztrálta.

Rendeld meg most!

3_5_8_perces_sarkanyos_mesek_borito_1000px.jpg3-5-8 perces mesék sárkányokról és más varázslatos lényekről

Volt egyszer egy, a messzi Kínából érkezett sárkánygyerek, aki szüleivel Magyarországra költözött, ahol köztudottan nem élnek sárkányok, ezért egy közönséges hüllők számára épült óvodába adta be az anyukája. A kissárkány pedig attól félt, hogy a többiek majd megijednek tőle, vagy akár ki is gúnyolják, ezért elbújt az óvoda koromsötét pincéjében...

Volt egyszer egy...

Ilyen és hasonló meséket olvashattok a 3-5-8 perces mesék sorozat legújabb kötetében. Igazi varázsmeséket, hiszen egyikből se hiányoznak vasorrú bábák, pilleszárnyon rebbenő tündérek, tréfás kedvű koboldok és persze sárkányok. És azért is varázsmesék, mert mindegyik valami másról is szól: arról, hogyan álljunk ki magunkért, hogyan győzzük le a félelmeinket, hogyan legyünk igaz, megértő barátok... Emellett sok más, a felnőtt olvasók és gyerek hallgatók (vagy gyerek olvasók és felnőtt hallgatók, hiszen a háromperces mesék például olvasásgyakorlatnak is tökéletesek!) számára fontos üzenetről.

Rendeld meg most!

atvaltozott_gyerekek_borito_1000px.jpgÁtváltozott gyerekek

Karácsonyi jelenettel zárul Szabó Borbála meséje is, mely a Babzsák Könyvek sorában találta meg a helyét.

A te gyereked is szokott bosszankodni azon, hogy a kisebbeknek mennyivel jobb dolguk van? Vagy azon, hogy a felnőtteknek mindent szabad? Az átváltozott gyerekek most lehetőséget ad a másik bőrébe bújni, és onnan szemlélni a világot.

Az ötéves Kamilla ugyanis arra ébred, hogy a kisbaba testvére testébe került, a hétéves Miklós pedig az apukája életébe csöppen be főszereplőként. Innen nézve mégis kicsit más a helyzet...

Kattints ide és szerezd meg!

a_metro_borito_1000px.jpgA metró – A fúrópajzstól a mozaikcsempéig

A járművekért való lelkesedést nem lehet elég korán kezdeni – de akit egyszer ez elért, az már talán egy életre rajongó marad. Kovács Tamás György szerző és Szinvai Dániel illusztrátor az Év Gyerekkönyve díjat is nyert A villamos című kiadványt követően most a metrókat veszi górcső alá.

A rendkívül informatív, de nagyon érthető és könnyed stílusban megírt szövegekhez igazán részletgazdag, már-már böngésző-szerű rajzok párosulnak. Ettől lesz a könyv lebilincselő, és minden korosztály számára letehetetlen alkotás. A közlekedés rajongóinak kötelező olvasmány – és garantáljuk, hogy kedvenc is lesz! –, akik pedig még nem tudja, milyen izgalmas a kötöttpályás járművek világa, az is vegye kézbe ezt a könyvet, és ne habozzon: utazzon el metróval Stockholmba, Kairóba vagy akár New Yorkba. Az izgalom és kaland garantált!

Tedd a kosaradba!

a_villamos_borito_1000.jpegA villamos

Kovács Tamás könyve egészen biztosan évekig ott lesz a kezetek ügyében! Egyrészt, mert a villamos – és a kötött pályás járművek úgy általában – mint téma kicsiktől a nyugdíjasokig minden generációban rengeteg rajongót számlál. Másrészt, mert Szinvai Dániel egész oldalas, részletgazdag, halálvagány illusztrációit egyszerűen nem lehet elég sokáig böngészni! Tudjatok meg mindent a villamosról Budapesten és más európai nagyvárosokban is! Ebbe a kötetbe még azok a gyerekek is első látásra bele fognak szeretni, akik alapból nem érdeklődtek igazán a kötött pályás járművek iránt!

Szerezd meg!

A világ legjobb apukája – Megtöltve emlékekkel tőlem neked, rólunk (6+)3842460.jpeg

Ennél jobb ajándékot nehezen tudunk elképzelni a világ legjobb apukái számára. Személyes történeteken, hétköznapi apróságok észrevételén keresztül tudjátok nekik elmondani: számotokra ők a legeslegjobbak! A gyönyörű kötet különlegessége, hogy személyes tartalommal tölthetitek meg, ettől lesz igazán őszinte és szívhez szóló ez az album.

A gyerekek úgy rajzolhatnak bele, úgy töltik ki, akár egy foglalkoztatót, de ez annál természetesen sokkal több. Saját érzelmeiket rendszerezik vele, az édesapjukhoz fűződő egyedi viszonyukat vetik papírra. A kreatív feladatok segítenek elmesélni a világ legjobb apukájának, hogy milyen sokat jelent ő a családnak, és mennyire szeretitek!

Szerintünk ebben a kiadványban az a legjobb, hogy nemcsak apa kap ezáltal, hanem a gyerekek és anya is. Csodaszép pillanatokat hozhat mind a könyv kitöltése, mind az ajándék átadásának megható percei. Ne hagyjátok ki!

6 éves kortól ajánljuk.

Tedd a kosaradba itt!

Széna Bogi és a kócos szombat szena_bogi_es_a_kocos_szombat_borito1000px.jpg(3+)

Az egyik legfrissebb kiadványunkat ajánljuk a hosszú téli szünetre apukáknak és gyerekeiknek közös olvasásra – és ha lehet, a közös palacsintasütések mellé is. Hogy miért ez az egyik kedvenc apás mesekönyvünk? Azért, mert imádjuk, hogy Bogiéknál teljesen természetes, hogy apa süti a palacsintát, apával lehet este fürdeni, és az esti elalvásnál is apa mesél, aztán mesél még egyet, és még egyet, és még egyet... Olvassatok egy tökéletes hétvégéről, ami apa nélkül egészen biztos nem lenne az igazi!

Bogi mindent, de mindent eltervezett erre a szombati napra! Hiszen az óvodai napokon nem jut idő postásat játszani, palacsintapartit tartani, nagyit meglátogatni, és még sorolhatnánk – pontosabban sorolhatná Bogi, akinek a boldog izgatottsága hajnali négytől az esti utolsó utáni meséig kitart. Apa minden játékban benne van, apa nagyon vicces, és apa azt is tudja, hogyan lehet Bogit megvigasztalni, ha arra van szükség.

Szerintünk nincs szükség többre egy tökéletes szombaton, vagy egy tökéletes téli szünet összes napján!

Itt a tedd a kosaradba!

Julia Donaldson – Axel Scheffler: Bot Benő 23461.jpg(2+)

Szerintünk ez AZ a mesekönyv, amit minden apukának és gyereknek érdemes karácsonykor összebújva, nevetgélve elolvasni. Ráadásul egymás után jó sokszor! Egyrészt azért sokszor, mert semmi kétségünk, hogy a gyerekek ezt kérni fogják – Julia Donaldson és Axel Scheffler ezúttal is letehetetlen mesét alkotott. Másrészt ez a történet az apukáknak is nagy kedvence: Bot Benő róluk szól, ő minden elfoglalt, gyerekeihez igyekvő apuka, akit annyira szeretünk!

A verses mese egy bot-apuka vicces és megható történetét tárja elénk: szegény Bot Benő csak futni indult, de folyton bajba keveredik: hol egy kutyának dobálják, hol zászlórúdnak használják homokvárhoz, hol meg pecabotnak. Senki nem érti, hogy ő nem egy egyszerű bot, hanem Bot Benő, komoly háromgyerekes családfő, akinek haza kell jutnia. Még szerencse, hogy előbb Benő menti meg a Mikulást, majd a Mikulás őt – azzal, hogy hazaviszi a gyerekeinek, akiknek a visszakapott apuka a legeslegjobb karácsonyi ajándék!

Mi nagyon szeretjük a történet szimbolikáját főleg így karácsony táján. Biztosan sok szülőnek ismerős érzés, hogy mindenhol jelen kell lenni, mindig el kell intézni valamit, de igazából az minden nap legjobb része, amikor végre otthon együtt van a család. A történet kis botcsemetéi is visszakapják mindenfelé sodródó apukájukat, és így lesz teljes a boldogság. Szerintünk erről szólnak az ünnepek.

Rendeld meg a könyvet itt!

a_medve_aki_a_karacsonyfaban_lakott_borito_1000px.jpg
A medve, aki karácsonyfában lakott (3+)

Liza minden vágya egy háziállat, de apukája szerint a kutya túl nagy, a cica hullajtja a szőrét, a hörcsög mindent megrág, a papagáj pedig túl hangos…Apu indokait Liza elfogadja ugyan, de hamarosan itt a karácsony, és a kislány titkon mégis reméli, hogy egy Igazi Állatot kap majd. Aztán a nagy napon Liza és apu karácsonyfát vásárolnak. Liza kiválaszt egy JÓ nagyot. Apu hazacipeli. JÓ nehéz! Liza és apu feldíszítik a fát. De NAGYON furcsa hangok jönnek a fa belsejéből… Mi lehet ez? A titokra karácsony estéjén fény derül…

Ünnepi mesekönyvében Harcos Bálint gondoskodott arról, hogy ne csak a gyerekek, de a szülők figyelmét is végig ébren tartsák az izgalmas és humoros váratlan fordulatok, így a cselekmény a felolvasó szülőt is mindvégig garantáltan leköti majd. Ez pedig egy olyan mesekönyv esetében, amit valószínűleg igen sokszor kell majd felolvasni az ünnepek előtt, egyáltalán nem elhanyagolható.

Ráadásul Agócs Írisz illusztrátor számos apró rajzzal kedveskedik a kisebb olvasóknak, így számukra is mindig akad majd újabb és újabb böngésznivaló részlet.


Rendeld meg!

24404.jpgApanap (3+)

A legkezdőbb apák képeskönyve az Apanap, Philip Waechter német illusztrátor rajzolta a fiának. Egy apa-fia kapcsolat első momentumainak pillanatfelvételei: az első ölelés, az első közös séta, homokozó, reggeli ébredés, Állatkert – mindez finom iróniával, amely rávilágít a gyerekkel való együttlét árny- és fényoldalára.

Hogy fárasztó korán kelni, és nevetséges, hogy utána persze a gyerek alszik vissza mi takarónk alatt, de mégis milyen édes, ahogy ott alszik. Egy gyerekkel a dolgok egyszerűen nem az előre elvárt, kiszámítható medrükben mennek, hanem mindig másképp, mint ahogy gondolnánk. Ebben a kis könyvben rengeteg szeretet, kedvesség és humor van – nagyon jó apa-ajándék, közös nézegetésre.

Rendeld meg itt!

adi_a_kiskaloz_borito_1000px.jpgÁdi, a kiskalóz (2+)

Ádi óvodáskorú kisfiú, és az apukájával él egy kalózhajón. Az élete – bár a tengeren zajlik – meglehetősen hasonló a szárazföldön élő ovisokéhoz: néha hiányzik neki a mamája, szeretne háziállatot, és van, nem akarja megenni az ebédet. A papája és a marcona külsejű (de aranyszívű) kalózok segítségével persze a mese végén mindig megtalálja a megoldást a problémáira.

A kis kötet 5 verses mesét tartalmaz, amiket Papp Gábor Zsigmond fordításában olvashatunk (neki köszönhetjük a Julia Donaldson-mesék magyar változatát is). Olvass el egy mesét itt!

Már eleve az is izgalmas, hogy egy kisfiú egy csapat kalóz között cseperedik, na de ki gondolta volna, hogy a zord kalózok annyira szeretik a gyerekeket, hogy még megfürdeni is hajlandóak, hogy jó példát mutassanak nekik?

Tedd a kosárba itt!

21671.jpgA gorilla, aki olyan akart lenni, mint az apukája (5+)

Ez a mese viccesen segít a nagyobb ovisoknak, hogy jobban megértsék önmagukat, a világot, ami körülveszi őket, és le tudják küzdeni kétségeiket, félelmeiket.

A kisgorilla szeretne egyre nagyobb és erősebb lenni, hogy olyan hatalmas legyen, mint az apukája. De azért alapvetően még a játékon, evésen és a világ felfedezésén van a hangsúly az életében. Ahogy növekszik Pongó, egyre inkább teljes értékű tagjává válik a csapatnak. Főleg, miután egy vadász puskájától is megóvja a húgát némi atyai közreműködéssel. Pongó akkor válik vezérgorillává, mikor Apinak segít felmászni egy nagy sziklacsúcson.

A régi vezér átadja a stafétát Pongónak, aki, miközben azzal volt elfoglalva, hogy mikor lesz már olyan, mint az apukája, szép lassan felnőtt és igazi nagy, erős és gondoskodó gorilla lett. Olyan, amilyen mindig is szeretett volna lenni.

Tedd kosárba!

einstein_es_az_idogepek_borito_1000px.jpegIsteni szikrák-sorozat (8+)

Szórakoztató ismeretterjesztő könyvekből sosem elég! Főleg, ha olyan viccesek, mint az Isteni szikrák-sorozat kötetei! Ami újszerű és szuper ezekben a mesés tudományos könyvekben, hogy ezt a hatalmas mennyiségű információt narratívába helyezve olvashatják a gyerekek. Nem csupán rájuk van öntve egy nagy halom szakkifejezés, hogy kezdjenek vele, amit tudnak, hanem egy történetbe csomagolva, humorral fűszerezve találkoznak eddig ismeretlen tudományágakkal, felfedezésekkel.

A könyvek felépítése leginkább egy képregényre hasonlít, sok-sok szenzációs illusztráció díszít minden oldalt. Ezek magyarázatként is remekül működnek, megkönnyítik az információk feldolgozását, és ráadásul nagyon viccesek is.

Az eddig megjelent kötetekben négy olyan lángelme életébe és felfedezéseibe nyerhet betekintést az olvasó, akik vitathatatlan tudományos érdemeik mellett nagyon érdekes és szimpatikus emberek is. Kiváló inspirációt jelenthetnek a felnövekvő jövendőbeli kis tudósoknak!

A sorozat legfrissebb része Albert Einsteinéletéről és munkásságáról mesél, de a korábbi részekben olvashattok Marie Curie-ről, Hawkingról és Leonardo da Vinciről is!

Rendeld meg a sorozatot itt!


32635.jpgTüsi és Lobonc megmenti Bam Bandit (6+)

Ezt a meseregényt olyan családoknak ajánljuk, akik imádják a kacinfántos neveket, szeretik a hasukat fogni a nevetéstől, és nem áll tőlük távol az abszurd humor. Tökéletes felolvasós mese, tuti, hogy az iskolás nagytesó is hegyezni fogja a fülét!

Az egész   ott   kezdődött, hogy Bam Bandit elrabolták. Vagy ott, hogy Hüvelyk úr megalapította a Nemzeti Fogvájó Dinasztiát. Vagy ott, hogy Bam Bandi apukája, Bam Balázs fogpiszkálókészítő-mester, milliárdos üzletember lett. Vagy talán még Bam Balázs hányattatott gyerekkorában, amikor is mindenki Bambának csúfolta.

A lényeg, hogy most Tüsinek és Loboncnak a kezébe kell vennie az irányítást, és megküzdenie a szuhadákkal (szúnyogok, hangyák és darazsak elképesztően veszélyes keverékei) és a krotikkal (akik krokodilok és tigrisek szerelméből születtek), majd ki kell szabadítania legjobb barátjukat Sam Öldök fogságából. Akinek ráadásul három szeme van!

Őrületes nyomozás, sok-sok kétbalkezes, vicces és szeretnivaló karakter és rengeteg nevetés vár rátok!

Tedd a kosárba!

25480.jpgCharlie és Lola-sorozat (3+)

Ismered Charlie és Lola történeteit? Ha nem, pótold gyorsan a hiányosságot, amíg nem késő! Lauren Child a brit gyerekirodalom sztárja. Nem csoda, meséi a szabad játék és fantázia bibliái, ami nem csak a gyerekeket, hanem minden képzelőerővel megáldott felnőttet is magukkal ragadnak.

Charlie a vicces, játékos és türelmes, de már komolyabb báty és határait mindig feszegető Lola, a huncut, minden lében kanál kishúg együtt mindent megoldanak.

A Nem vagyok álmos, és nem akarok lefeküdni című kötetben Charlie szeretné lefektetni Lolát este, de ez csak úgy megy, ha az uncsi vacsit, fürdést és fogmosást mind Lola fantáziavilágába meséli át. Így minden csak móka, ám Lolát sem kell félteni, mert a leleményes kislány egy szempillantás alatt úgy forgatja a játék logikáját, hogy megtréfálja a bátyját. A Sohadesoha nem eszem paradicsomot egy könnyed, vicces humorú könyv arról, ha valamit nem szeretünk, de még is meg kell ennünk. Az Egy valami pedig megtanít számolni, ügyesen vásárolni, osztozkodni. Ez a mese is olyan szuper lett, hogy jelölték a British Book Awardsra, megnyerte a Smarties Aranyérmet és a A Kate Greenaway Érmet is. Az izgalmas képi világa szintén csillagos ötös!

Itt találod a sorozat összes részét!


21666.jpgÖrdögbőr grófja - rettentő kalózmesék (5+)

A másik tipikus apa mesél könyv az Ördögbőr grófja: van egy apuka és egy kisfiú, akik este egy rövid párbeszéddel vezetik fel az esti mesét. Itt mindig kiderül az adott kontextus, ami párbeszédbe lép a történettel. 

Vérbeli tengerimedvék komisz nyelvezetén íródott a mese: tele humorral. Burjánzik a szövegben a szóvicc, remekül keveri, tükrözi egymásra a különböző nyelvi rétegeket, stílusokat: a kalóz-szlenget, a hajózási szakkifejezésekkel, a gyermeknyelvet, a felnőttek irodalmi és köznyelvi elemeit, ami végül valami egészen sajátos játékot tesz lehetővé, sőt, azt kell mondjam, ez a vegyes-színes nyelvi alapállapot a mese mozgatója, minden mesei történés és humor eredete.

Az első mese megadja a további történetek keretét, Kiskartács kapitánnyal kezdődik és az általa felépített fregattal végződig a szöveg. Ennél többet erről nem mondunk, mert ez az egész legszebb része. A második mesében egyszer csak felbukkan Ördögbőr grófja, a hírhedt kalóz, és beindul a történet akciódús része. A kedvencünk, amikor megjelenik a nyakkendős ellenőr cápa a kalózszabályzat betartatása végett, meg persze, mert szeret büntetést kiszabni. Szerencsére a helyzetkomikum ebből is kivágja a Ferihajó martalócait. És amellett, hogy ennyire kalandosak, és ennyire viccesek ezek a mesék, még mélységük is van.

Egészen finoman tematizálódik benne az irigység, lustaság, hatalom-, hon- és szeretteink utáni vágy. Öröm felolvasni minden sorát! 

Tedd a kosaradba!


25074.jpgStuart Horten mágikus masinái (7+)

Mindannyian jól tudjuk, hogy egy könyvet nem szabad a borítója alapján megítélni, de Lissa Evans kötetével kapcsolatban nyugodtan kivételt tehetünk, hiszen a gyönyörű borító egy rendkívül fordulatos és pörgős sztorit takar.

A történet teljesen hétköznapi módon indul: Stuart Horten és családja új városba költöznek, aminek a tízéves fiú egyáltalán nem örül. Ráadásul pont nyár elején, amikor amúgy sem lehet semmit sem csinálni! Azonban Stuart egyre többet tud meg a nagybátyja, a hivatásos bűvész Tony titokzatos körülmények között megsemmisült műhelyéről. Megkezdődik a nyomozás, és persze ezzel együtt a veszélyes kalandok is...

Megrendelni itt tudod!

25757.jpgStuart Horten talányos trükkjei (8+)

Az alsósod pár nap alatt befalta az első részt? Aggodalomra semmi okt, hiszen meglepheted a Stuart Horten Talányos trükkjeivel!

Ebben a részben Stuart elvállalja a feladatot, hogy ő legyen a múzeumban kiállított bűvésztárgyak kurátora, és végre-valahára alaposabban is szemügyre veheti Tony bácsikája hagyatékát. Ahogy Stuart és a szomszéd lány, April megismerkednek az eszközökkel, úgy derül ki egyre több titok.

A piramisból egy igazi sivatag nyílik, egy tükör segítségével Stuart megsokszorozódik... A kalandok Tony bácsi varázstudományának az eredményei, és mind azt a célt szolgálják, hogy Stuart és April rájöjjenek a műhely összes rejtélyére.

Tedd kosárba!


25900.jpgKepler62 - sorozat (8+)

Timo Parvela az egyik legnépszerűbb gyerekkönyves személyiség. Történetei már nem csak a kicsiknek, hanem a nagyobbaknak, iskolásoknak is szólnak. Főleg a Kepler62-sorozat

Ez a könyv úgy szippantja be az olvasót, ahogy a Kepler62 nevezetű számítógépes játék Arit és Jonit. Itt az ideje tisztázni: mi is a Kepler62? Játék? Könyv? Esetleg még valami? Járjunk utána! A Kepler62 a világ legizgalmasabb és legtitokzatosabb játéka, amelyre minden gyerek vágyik abban a futurisztikus világban, amelyben Ari és Joni, a két testvér anyukájával él, ám többnyire inkább egyedül. Itt a gyümölcs és a „rendes” élelmiszer ritkaságszámba megy, mindig mindenki kukoricát eszik. Ezen a helyen nemcsak felnőttek dolgoznak, hanem felturbózott gondolkodású gyerekek is. A kormány pedig mindenkinek a barátja.

Ebből a fullasztó és unalmas helyzetből nyújthat állítólag kiutat A játék. De hogyan szabadíthat ki a való világból egy virtuális játék? Eljuttathat egy új, szebb és jobb otthonba? Lehetséges ez egyáltalán? Ha érdekel, hogyan csöppen egy életre szóló kalandba két fiatal srác, kezdj bele a Kepler62-sorozatba! Ismerd meg ezt az izgalmakkal teli világot!

Itt találod a sorozatot!

Játékok

Aki látott már apukát a gyerekével társasozni, az már minden bizonnyal elgondolkozott azon, vajon apa játszik a kicsi kedvéért, vagy a gyerek játszik apa kedvéért? Mindenesetre imádjuk, ahogy lázba jönnek, stratégiát építenek, versenyeznek – közben pedig ellágyulnak és segítik is a kicsiket, hogy minél ügyesebbek legyenek társasozásban is. Íme a legszuperebb játékok vagány apáknak! Ja, és a gyerekeiknek.

Pizsamaparti Babarókánál (2+)pizsamaparti_babarokanal_3d_crop_1000px.png

Ha olvassátok Babaróka történeteit, akkor a kis rókát és családját már nem kell bemutatni, ahogy a könyvekben felbukkanó többi állatkölyköt sem. De ennyire sokan még nem gyűltek össze egy partira. Ez viszont most egy különleges alkalom, egy pizsamaparti, ahol persze senki sem szeretne aludni menni. Hogy a kisállatok idejében elmenjenek lefeküdni, meg kell találni őket a puha és színes takarók alatt.

Memóriajáték egy kis csavarral! Aki a legügyesebben tippeli meg, hogy mely állatkölykök bújtak el a takarók alatt, az nyer. A dobozban kisebbeknek és nagyobbaknak is találtok játékvariációkat, sőt egy kooperatív változat is van benne.

Kattints ide a játékért!

Árnyékmókus (3+)arnyekmokus_3d_crop_jav.png

A Pagony legújabb társasjátékának ötletét Berg Judit Sári és a mókusok című meséje adta, amiben a gyerekek az utcán látható árnyékokon lépkedve és ugrándozva érnek haza. Az izgalmas és szórakoztató, tapintást fejlesztő társasjáték 4 féle játékvariációban játszható, így akár 1-2 év elteltével is elő lehet venni újra.

Lehet versengő módban játszani, de van kooperatív változata is, így azoknak a gyerekeknek is szórakoztató, akik nem szeretnek veszíteni. A játék során a kártyákon szereplő formák elemeit kell kihúznotok egy vászonzsákból és tükrözve megalkotni a rajtuk látható autók, jelzőlámpák, fák és cicák árnyékát, hogy a gyerekek azokon ugrándozva hazaérjenek. A játék Agócs Írisz grafikájával készült.

Kattints ide a játékért!

Csend apó kertje
csend_apo_kertje_3d_crop_1000px.png
Ha szerettétek Bojti Anna könyvét, a Csend apó kertjét, az agyafúrt matematikai rejtvényeket és logikai feladványokat, akkor Győri Zoltán a könyvön alapuló társasjátékát imádni fogjátok. A titokzatos Csend apó kertjében megértek a gyümölcsök: a lila akebi, a sárga csillaggyümölcs, a narancsszínű kiwanó, a piros gránátalma és a savanyú, zöld egres - már csak le kell szedni! Lehetőleg többet, mint a többi játékos, hiszen aki a legtöbb gyümölcsöt szedi le, Csend apó bőségesen megjutalmazza.

Járd végig a kertet, szüreteld a gyümölcsöt, köss barátságot a kertben élő sünökkel és repülő malacokkal, vagy idézd meg a kert titokzatos őrzőit, de vigyázz! A barátságuk nem mindig olyan gyümölcsöző, mint első pillanatban gondolnátok!

Tedd a kosaradba!Yunka (8+) yunka_3d_crop_1000px.png

Ha nem riadtok meg egy összetettebb, okosabb játéktól, akkor a Yunkát mindenképpen próbáljátok ki! Térben gondolkodós, ügyesen helyezkedős, alakzatépítős játék a Yunka, amiben minél jobbá válik valaki, annál ügyesebben tudja akadályozni, szívatni a többieket.

A lapkákból lassan kirajzolódik egy egyre nagyobb dzsungel térképe. Mindenki a maga érdekein teszi le őket. Mindenki látja a másik érdekeit: minden játékos előtt ott fekszik egy átlátszó ablak, amire egy random alakzatot rajzolt fel egy másik játékos. Ezt próbálja fejben rávetíteni a térképre, képzeletben ide-oda forgatva. Gyönyörű kivitelű, egyszerűen tanulható, de rengeteg lehetőséget magában hordozó játék – felnőtteknek is!

Tedd kosárba most!

evjateka_kuflik.jpgA kuflik és az esőtánc (3+)

Kooperatív társasjáték izgő-mozgó gyerekeknek. A Kuflik és az esőtánc alapvetően a memória szabályaira épül, de annál sokkal több: jól meg lehet kavarni egymást és saját magunkat is, így remekül fejleszti a koncentrációt, emellett a mozgás is teret kap játék közben.

Egy csomó tánclapka tartozik a játékhoz, amiken az elhagyatott rét lakói prezentálják, milyen mozdulatokat kell bemutatni a játékosoknak ahhoz, hogy össze tudják állítani az esőtánc koreográfiáját. Az sem baj, ha a gyerekek még nem tudnak olvasni, az illusztrációkról azonnal érteni fogják, mi a teendő, és onnan már a memóriáé a főszerep! Az agymunka mozgással való kombinációja egyrészt pihentető lehet a kicsiknek, másrészt szuper mozgásfejlesztő játékká is teszi az Esőtáncot, hiszen olyan feladatokat kell végrehajtani, mint például a helyben futás vagy a saját fejünkön való dobolás.

A játék már 3 éves kortól játszható, úgyhogy a kicsik sem maradnak ki a mókából! A szabálykönyv szerint sokféle verzió kipróbálható, a legegyszerűbb változattal pedig teljesen biztos, hogy a család legifjabb tagjai is megbirkóznak majd.

Rendeld meg itt!

evjateka_rumini.jpgRumini - Hajónapló (8+)

Rumini és barátai a hajónaplót lapozgatva felidézik, milyen sok helyen jártak már, és mennyi izgalmas kalandban volt részük. De kik is voltak ott a legfontosabb pillanatokban? Ha már régen olvastátok a könyveket, segítünk: ott volt Balikó, Galléros Fecó, Sebestyén, Negró, Bandi, Rozi, Bojtos Benedek Kapitány, Johanna…. és az óriáspolip.

A Rumini - Hajónapló gyors, pörgős kártyaalapú játék. Nagyon egyszerű és gördülékeny, családilag vagy az osztályban, kiránduláson vagy egy buliban – jó lesz! A 32 jelenetkártyán megelevenednek a könyvekből ismert karakterek, helyszínek. Apró figyelmesség a készítőktől, hogy az adott jelenetben szereplők nevét kiemelték a képek alatt, így azok is be tudnak szállni a játékba, akik nem ismerik fel álmukból keltve is az egérkéket. A kezünkben lévő karakterkártyák közül csak azt játszhatjuk ki, aki szerepel a jelenetben. Egyszerre akármennyi egérkét letehetünk, viszont egy karakterből csak egyet, függetlenül attól, hány egyforma lap van nálunk.

A játék nyolc körből áll, és annyira lendületes, hogy biztosra veheted, egy meccs után nem fogtok megállni!

Rendeld meg!

25654.jpgGóóól! kártyajáték (5+)

A foci egyszerűen megunhatatlan! Ha szeretnétek nosztalgiázni, vagy igazi focis hangulatot teremteni, akkor vegyétek elő a Góóól!-t, ami mindig fantasztikus!

5-99 éves korig megunhatatlan partijáték, amit az egész család imádni fog! Ráadásul 3 teljesen különböző játékot találsz egy dobozban! Vicces grafikák (Baranyai (b) András), logika, blöff, szerencse... Pont, mint a sport!

Kosárba teszem!

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

  • Mi már tudjuk, mit fogtok olvasni a fa alatt!

  • A 3-5-8 perces mesék titka

  • Apaidő apák napján is

  • Apu mesél