Szépséget kilóra
Miután a sarki jégsapkák elolvadtak, és a tenger elárasztotta a szárazföld egy jelentős részét, a megmaradt országok lakosai a kontinensek közepére húzódtak vissza. A kis kolóniákban csak a fiú csecsemők számítottak értékesnek, ezért a nők száma drasztikusan lecsökkent. Hogy a kihalást elkerüljék, a tudósok kidolgozták az évákat, a nem természetes úton létrejövő, tökéletes asszonyokat, akiket kizárólag a férfiak boldoggá tételére terveztek... Örökké a tiéd.
Disztópia női sorsokra összpontosítva
freida és isabel 16 évesek, de egyáltalán nem olyan az életük, mint más lányoknak ebben a korban. Mindketten olyan évak, akik az utolsó hónapjaikat töltik az európai zóna nevelőintézetében. Vizsgák helyett ebben az ,,iskolában” a Ceremónia zárja le az utolsó tanévet, amikor az Örökösök (az évákkal egykorú, 16 éves férfiak) eldöntik, hogy kire milyen életút vár: házastársként egy éva a körülményekhez mérten szabad életet élhet, ágyasként ki kell szolgálnia a teremtés koronáit, vagy szűznővérként a fiatalabb nemzedékeket oktatja majd.
Hősnőink sorsa gyökeresen megváltozik a Ceremónia közeledtével, fontossági sorrendet kell felállítaniuk barátság, elfogadás és szerelem között. Vajon melyik utat választhatják, ha a környezetükben mindenféle érzelemnyilvánítás elítélt? Bár érzik, hogy nem lehet megmenekülni a sors elől, mégis felhelyezik az utolsó lapot az imbolygó kártyavár tetejére.
Púdert az érzelmekre
Az évák megfelelnek a férfiak legtökéletesebb elvárásainak: szépek, nem gondolkoznak, nem haragszanak, nem sírnak. Tökéletes félgép feleségek, akiknek nem kell virágot venni a boltban, egyrészt azért, mert a Földön már nincsenek igazi állatok vagy növények, másrészt azért, mert az éváknak udvarlás nélkül is ki kell szolgálniuk a párjukat, sőt még viszonzást sem várnak.
Az emberi Barbie babák olyanok, mintha a bolt polcain sorakoznának; egy szám, majdhogynem vonalkód jelöli őket, és bárki a kosarába pakolhat annyit, amennyit csak akar a házastársakból, ágyasokból.
Sosem leszel tökéletes
Louise O'Neill (a vele készített interjúnkat itt találod) könyvében a lányokat az intézetben csak arra nevelik, hogyan legyenek szépek, hogyan öltözködjenek, hogyan maradjanak soványak, sminkeljenek, számolják a kalóriákat. Folyamatosak az intrikák, minden egyes nap kiértékelik társaik külsőjét, és egymást kigáncsolva versenyeznek az No. 1-ségért, és nem riadnak vissza a másik totális kikészítésétől sem. Egy pillanatra sem feledkezhetnek meg a kinézetükről és a hibáikról, ugyanis minden termet tükör borít, még a padok lapja is a saját arcukat mutatja. Bár számunkra tökéletesnek tűnhetnek, ők sosem rendelkeznek elég önbizalomhoz arra, hogy kimondják: szép vagyok. Éjszakáik álmatlanul telnek, amikor végre élvezhetnék a magányt, a folyamatos ,,Üzenetek” zavarják meg nyugalmukat, amik azt szajkózzák: A jó lányok nem sírnak.A mérges lányokat senki sem szereti. Mindig lehetsz tökéletesebb.
Itt beleolvashatsz a kötetbe!
A valóság elől függőségekbe, virtuális világba menekülnek, minden percben frissítik a myFace státuszukat, mert úgy érzik, ha senki sem látja őket, nem léteznek. Az érzéseiket elfojtják, és arra várnak, hogy valaki kivigye őket a zárdából, ahol mindenki szép, és egy pillanatra sincs megállás. De vajon az ágyasság, a házastársság, vagy a szűznővérség jobb lehet, mint a versenyistálló, ahol szabályozzák szinte még a lélegzetvételüket is? Van-e egyáltalán olyan helyzet, amikor boldogok lehetnek az olyan nők, akik azt sem tudják, mi az a boldogság?
Szívbemarkoló regény két lányról, akik nem illenek a rendszerbe. Groteszk tükör, ami az arcunkba nyomja: mi sem vagyunk különbek.
- Szurop Szonja ajánlója -
Ha szeretnéd megrendelni a könyvet, itt a helyed!
Szurop Szonja vagyok, hamarosan leszek 16 éves - bár szerintem egy ember életidejét sokkal jobban lehetne definiálni az általa elolvasott könyvek számával. Minden kötet borítója egy ajtó, vagy ha kicsit jobban elrugaszkodunk a szokványos példáktól, akkor egy időkapu, melynek segítségével több életet zsúfolhatunk bele a szűk órákba, amik a rendelkezésünkre állnak. Talán ez az, amit annyira szeretek a történetekben: az ember tapasztalhat a karosszékben ülve, a békésen kopogó eső zajából kürtszó és dobpergés kél, a tea gőze egy vulkán füstjévé válik.
Az olvasáson túl imádok fotózni, írni, színházba járni, vagy éppenséggel felfedezni Budapest legeldugottabb kávézóit a barátaimmal. Régebben rengeteg időt töltöttem a blogom, a Szonidea fejlesztésével, de mostanában sajnos már nem jut annyi időm erre a tevékenységre a sok sulis elfoglaltságom miatt.
