Első cikk, melyben a kamaszkritikus megkísérel bemutatni, egyszersmind értékelni egy regényt
Néha, magányosnak érzed magad. Néha én is magányosnak érzem magam. Néha mind magányosak vagyunk. Ennek a regények hősei sem különböznek tőlünk. Az ilyen elhagyatottságot pedig nem oldhatja meg egy rövid időre betoppanó báty, töméntelen mennyiségű szóvicc, de még két beszélő macska sem. Bár az biztos, hogy segíthetnek…
Kamaszkritika Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című regényéről.
Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című regénye akár tizenegynéhány éveseknek is szólhatna. Néhány rész talán értelmezetlen maradna, és semmiképpen sem szabadna ez esetben a kötet denotációján túllépni. Akkor lehetne egy mese: történet egy lányról – aki nem túl nagy hatékonysággal – a pótvizsgájára tanul, mikor is szembesül vele, hogy a macskái, név szerint Frici és Dezső, tudnak olvasni. És nem csak, hogy az újságot bújják, de bagóznak is, illetőleg egyre különösebb helyekre kalauzolják a főhőst.
E mögött viszont megannyi tragikum húzódik, amikről a legtöbb családtag inkább nem is beszél, mert talán ha elég erősen koncentrálnak ezek nemlétére, akkor meg is szűnnek. Talán, ha Nagymama elég vidáman csicsereg, el tudja felejteni, hogy náluk minden beszélgetés veszekedésbe fúl. Apa pedig képes lerázni a bűntudat terhét a válláról, ha időnként küld egy kis pénzt a gyerekeknek, akik bár az övéi, de mennyivel egyszerűbb dolga lenne nélkülük... Akkor törődhetne nyugodtan a másik családjával, és nem kellene példának okáért a problémás, serdülő lányával foglalkoznia. Aztán ott van az Anya és az ivás témakör tabuja.
Nem csoda hát, hogy a lány, akinek a szemszögéből mindennek tanúi lehetünk, nagyon is elvágyik otthonról, lázad, dühöng és sír. Valójában pedig minden, minden amit tesz segélykiáltás, csak nincs, aki meghallja.
Hogyha a regény alapvető hangulatát kéne egy idézettel bemutatnom, egészen biztosan azt a néhány sort választanám, amivel Apa búcsúzik, miután lánya segítséget kért tőle. Ő viszont nem képes beismerni, hogy tényleg baj van:
„ – És, tudod, a lényeg: nem kell félni! Minden rendben van, mindenki szeret. Itt vagyunk. Itt vagyunk – mondja.
És elmegy.”
Ezek után szerintem a legvarázslatosabb történetben, hogy a szinte teljes terjedelmét átszövő hangulattal ellenben mégsem ez az, amiről szól. Hanem a remény az. A hit. Az élet. És az egyik, talán mind közül a legfontosabb: a biztos tudat, hogy akármennyire is hibázunk néha – vagy nem is néha – van egy pont, ahol még változtathatunk. Van egy pont, ahol még dönthetünk jobban, sőt, ahol dönthetünk jól. Élvezhetjük a fiatalságot, a sok-sok színt, az emlékeket. Kihasználhatjuk azt az időt, mikor még csak lesz minden, mikor még minden lehetőség nyitva áll előttünk.
(A kép forrását itt találod.)
Ezért az üzenetért hiszem azt, hogy mindenkinek el kéne olvasnia a kötetet, aki volt már csalódott, vagy reményvesztett. Magányos, vagy tehetetlen. Neked is. És ezért kellett elolvasnom nekem is.
Viszont mielőtt nekikezdesz, feltétlenül tudnod kell, hogy élvezetesebbé teszi az olvasást, ha tudsz egyet s mást Kosztolányi és Karinthy műveiről. Ugyanis, mint már említettem, a történetnek része két macska, akik a Frici és a Dezső nevekre hallgatnak, és még beszélnek is. Néha pedig emberi alakot öltenek, és előszeretettel idéznek saját maguktól...
Cseh Noémi Angéla kamaszkritikus írásaHa a polcodon szeretnéd tudni a könyvet, akkor kattints ide és szerezd meg kedvezményes áron! :)
Olvass bele a Nincsenapám, seanyám-ba!
