Egy hely, ahol nincsenek felnőttek
Nick és Allie nem ismerik egymást, soha még egy pillantást sem vetettek egymásra, de egy végzetes baleset összefonja útjaikat a fény felé. Lief évtizedek óta hagyta el világunkat, és azóta nem is létesített kapcsolatot senkivel, egészen a baleset napjáig. A három fiatal nekivág a fénylelkek világának, hogy megtalálják régi életük elvesztett fonalát.... Neal Shusterman magával ragadó új könyve életről, halálról, és mindenről, ami közötte lehet.
Nick és Allie tehát nem halnak meg: Everlostba kerülnek. Érdekesebbnél érdekesebb emberekkel találkoznak, akik számukra ellenséget, barátot, akár szerelmet jelentenek. Everlostban, vagyis Elveszettlétben nincsenek felnőttek. Kihez forduljanak? Hazajutnak, vagy elérik a fényt? Talán egyik sem? Megtalálják a boldogságot?
Neal Shusterman sok-sok kérdést tár elénk, de ezek közül kevésre válaszol. És ez szerintem ez nagyon is jó! Nincs is jobb azoknál a könyveknél, amelyek az olvasótól várják el, hogy végiggondolja az eseményeket, és a nagy gubancot különálló szálakra bontsa. A fent felsorolt kérdésekre egytől-egyig nekünk kell megtalálnunk a választ, és ez mindeninek megmozgatja a fantáziáját. Míg Harry Potternek ugyanez csak varázspálcával sikerült, Allieék csupán kérdéseket – és ezáltal hatalmas rejtélyt – hagytak maguk után.
A könyv olvasása során könnyedén a három főhős helyébe képzelhetjük magunkat, a bőrükbe bújjunk (vagy ahogy a könyv mondja, ”bőrtérítsünk”), hiszen ők is kamaszok, kamasz érzésekkel és gondolatokkal. Persze ők is, mint minden ember, különböznek egymástól, és nem sablonkarakterek, saját háttértörténettel rendelkeznek. Az elvált szülők gyereke, a különc, akire senki sem figyel az iskolában, az okoskodó… Biztos, hogy mindenki rátalál a saját hasonmására.
Olvastad A gyűrűk urát, és tetszett, hogy az egyes lények saját nyelvvel rendelkeztek? Everlost pont úgy fel van építve, mint az orkok beszéde. Az író minden egyes építőkövét kitalálta ennek a csodálatos világnak, és a legnagyobb odafigyeléssel komplett országot teremtett. A helyszínek, Mary Hightower könyvei, és az emberek régi (általában szomorú) élete mind-mind a történet apró, jelentéktelen szilánkjai, amelyek csak akkor lesznek majd fontosak, amikor az összetört képet össze kell ragasztani, hiszen hogyha egy darabka is hiányzik, a kép homályos marad. Ha pedig alaposan odafigyeltünk, és egyetlen szilánk sem maradt a földön tétlenül, Everlost sokkal érthetőbbé, és kevésbé sivárrá válhat – hiszen mégis csak egy halott (de legalábbis már nem élő) gyerekekkel teli hely.
"A nevem Szűts Anna, 12 éves vagyok, Pesten élek és a Fazekas Mihály Általános Iskolában hatodikba járok. Nagyon szeretem a zenét, különösen a popot, de az elektronikus számokon kívül mindenre nyitott vagyok. Három éve tanulok németül, az angolt most fogom elkezdeni. De amit legjobban szeretek, az egyértelműen az olvasás. Amit csak tudok, elolvasok, a regényektől kezdve az újságokon át egészen a versekig. Két kedvenc íróm/költőm John Green és Kosztolányi Dezső."
Olvass el egy másik véleményt is a könyvről, ha pedig beleolvasnál,kattints ide!
