Két egymásra felelő vers
Megérkezett a Tilos az Á könyvek legújabb versválogatása, a Viszek egy szívet. Győri Hanna szerkesztésében klasszikus, újabb és kortárs versek felelnek egymásra, alkotnak láncot, értelmezik egymást újra és újra és újra. Olvass el két verset a kötetből!
Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?
Varró Dániel: Minek-minek?
Minek nevezzelek, cica,
ha rakoncátlan ujjaid,
e gátlástalan kis hullarablók
fekete pulcsim zsebében matatnak,
s a gyökerüknél nyíló négy gödör
mélyére dugdossák a szajrét
(összegyűrt szív,
szerelmetes rajongás
meg más efféle bóvli) –
minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
ha hangjaid,
e piros csőrű, náthás kiskacsák,
kiket hallásom csobbanó taván
úsztatsz a partközelben,
hol izgatóan hümmögetve,
hol túlüvöltve metrókattogást
negédes hápogásba kezdenek,
hogy mint a nád, az ember meghajol –
minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha buzgón forditasz
Nyitott fájlok és szótárak között,
S egyszerre rám szökkented pillantásodat,
E szemtelen, doromboló cicát,
s míg hízelkedve hozzám dörgölöd,
tekintetem, ki ugyancsak galamb,
vernyákoló szájába röppen,
s e kétszinű dög martaléka lesz –
minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
ha elgurulsz
lepottyanván, mint ingemről a gomb,
és elvesződsz magányod szőnyegén
(menet közben rád lép a sok hülye)
s én négykézláb kereslek mindenütt,
tegyük hozzá, hiába,
legjobb esetben is
csak gombostűbe nyúlok –
minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
Harmadszor is cica,
konok kislány, ki koplalásba kezd,
atyáskodó szemek ha nem vigyázzák,
mulasztásaim ürügye,
minden félelmeimnek gondosan
megágyazó mama,
hiúságom csiklandozója,
hamis, büdös kis tolvajom,
minek nevezzelek?