A nagyszülőknél minden kicsit más!

Így vakációznak Kicsimackóék a nagymamánál

Kicsimackó és Málnamaci csodaszép napokat töltenek a nagyszülőknél! Olvassatok bele Vadadi Adrienn legújabb meséjébe, és tudjátok meg, milyen gyerekkönyvek kerülnek elő este az ágyban a nagymamával. Lapozz tovább!


kicsimacko_a_nagymamanal_borito_1000px.jpgVéget nem érő esti mese

Nagymamáéknál egészen másféle mesekönyvek vannak, mint Kicsimackónak otthon. Régiek. A szaguk is régi, a lapjaik is megsárgultak, némelyikből kijárnak az oldalak. Kicsimackó összegyűjtögette a könyvespolcról mindet, és Dugó néni meg Dugó bácsi mellé pakolászta őket az éjjeliszekrényre. A bocsok a dunnába bújva várták a nagymamát. Kicsimackó égnek emelt tappancsait nézegette, Málnamaci pedig a babatejet szopogatta. Nagymama megkereste az olvasószem­üvegét, felkapcsolta az olvasólámpát, behajtotta a spalettákat, és bevackolódott a mackók közé.

– Melyiket meséljem? – kérdezte.

– Azt, amelyikben elalszik a kis Balázs! – választott Kicsimackó.

Nagymama kikereste a könyvet, fellapozta, és duruzsolva mesélni kezdett.

„Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház, dunna alatt alszik a rét, aludj el szépen, kis Balázs.” Miközben mesélt, Málnamaci mancsából egyszer csak kiesett a cumisüveg.

A mesekönyvet itt tedd a kosaradba!

kepernyofoto-2024-11-04-141642.pngEgri Mónika illusztrációja– Elaludt – mosolygott nagymama, és betakargatta a kismacit.

– Én még nem alszom! – jelentette ki Kicsimackó, és újabb könyvet választott.

– Volt egy török, Mehemed... – folytatta a mesélést nagymama.

Azután végigolvasta a Gőgös Gúnár Gedeont, a Bors nénit, az Öreg néne őzikéjét, de még az Ezüstmackót is! Későre járt. Az óra ketyegett, csak ketyegett, de Kicsi­mackó mégsem volt álmos.

– Most Misi mókust meséld el! – rakott egy újabb könyvet nagymama kezébe.

– A mama hány mesét olvas este? – érdeklődött nagymama.

– A mama? – kérdezett vissza Kicsimackó. – Csak egyet, de te sokat olvass, mert te nem a mama, hanem a nagymama vagy!

Nagymama levette a szemüvegét, megtörölte a szemét, megköszörülte a tor­kát, és kinyitotta Misi mókus kalandjait. Ám alig lapozott egyet­kettőt, a mese hirtelen abbamaradt. Kicsimackó türelmesen várt egy darabig, de a mese csak nem akart folytatódni. Kicsimackó szemügyre vette nagymamát.

– Elaludt – mosolygott.

Miután betakargatta, elmesélte a maradék meséket, halkan, susmorogva, hogy szépet álmodjon Málnamaci és nagymama.

Rendeld meg a mesekönyvet itt!

További Kicsimackó-könyvekről olvass itt!

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságainkról, akcióinkról és különleges programjainkról, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre!







Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

  • Mi van a dobozban?

  • 3+1 tipp a békés karácsonyhoz

  • Kicsimackóval kerek a világ...

  • Színezd ki Kicsimackót!

  • Amikor Kicsimackóból nagytesó lesz

  • Testvérke

  • Pillants be a kulisszák mögé!

  • Irány a Balaton, nyaraljunk Kicsimackóval!

  • Tudok úszni?

  • Ahol Babaróka és Kicsimackó találkozik

  • Fogócska

  • Ismerjétek meg Kicsimackót!