A robozzum és a híd
Megjelent Tomoga János első könyve, ráadásul egy nem is akármilyen mesegyűjtemény. Robotos! Csodálkozz rá újra az ismerősnek hitt történetekre! Olvass El egy mesét a kötetből!
Nem is olyan régen, nem is olyan messze élt egy robozzum. Akkoriban jött le a szerelőszalagról, a borításán még alig száradt meg a fényezés. Illata a festék, a műanyag és a fém kellemes és tökéletes keveréke volt. A legújabb modell volt, és ez azonnal látszott rajta.
Legújabb LM10-es lebbencsmotorja könnyedén emelte fel karcsú robottestét az út fölé, és vitte sebesen a cél felé.
Legújabb 21.0-s operációs rendszere megoldott minden feladatot, és kezelt minden problémát.
Fényesen csillogó, zöld páncélja ragyogva verte vissza a fénysugarakat, a napra lehetett nézni, de arra a páncélra aligha.
Egyszóval tökéletes volt, és ezt tudta magáról a robozzum is. Ezért, mi tagadás, lenézte a többi robotot.
Tedd kosárba a mesekönyvet!
Akik szerinte lassúak voltak, hiszen a többségüknek még lebbencsmotorja sem volt, és a földön poroszkáltak.
Akik szerinte ostobák voltak, hiszen a többségüknek még csak 19.0-s vagy korábbi operációs rendszere volt, ami annyira, de annyira elavult!
Akik szerinte csúnyák voltak, hiszen a többségüknek csak kopott festése volt, sehol semmi fényezés.
Mivel a mi robozzumunk tökéletes volt, ezért természetesen a legfontosabb munkát bízták rá. Küldönc volt.
Mert, ugye, mi kellett ehhez a kulcsfontosságú álláshoz?
Kellő gyorsaság, hogy a küldeményeket gyorsan leszállítsa. Pipa.
Elegendő intelligencia, hogy a küldeményeket oda vigye, ahová kell. Pipa.
Szép fényezés, hogy… ööö… szóval ez kellett, és kész. Pipa.
A robozzum imádta az állását. Nem kímélte magát, de másokat sem. Lehetetlent nem ismerve száguldott a lebbencsmotorjával a cél felé, és ha kellett, könyörtelenül odébb lökte az útból a lassabban haladókat. Így sokszor kísérte az útját robotméltatlankodás és robotfelháborodás.
Különösen igaz volt ez egy keskeny híd esetében, ami a Vas-patak felett vezetett át a város erdő felőli szélén. Ez egy nagyon-nagyon régi híd volt, egyszerre csak egy robot fért el rajta, s amíg az az egy robot áthaladt, a többieknek várniuk kellett a híd két végén.
A robozzum mindig a sor elejére tolakodott, de még akkor is alig bírta kivárni, hogy a hídon lévő átérjen.
Egyfolytában gúnyolódott:
– Gyerünk már, te robotok szégyene, elszámolok végtelenig és vissza, amíg átcsoszogsz!
Vagy:
– Csak nem lefagytál, te ócskaság, hogy ilyen lassan kullogsz?
Vagy:
– Ha ilyen lassú lennék, én magam ugranék egy robontó szájába, hogy ne kelljen szégyenkeznem!
Hát így viselkedett ez a robozzum. Persze emiatt egy barátja sem volt, de ezt ő egyáltalán nem bánta, mert, mint mondogatta, elég neki a munkája.
Olvass el egy cikket a könyvről!
Egy szép napon a robozzumnak egy különösen fontos küldeményt kellett kiszállítania, és véletlenül éppen a nagyon-nagyon öreg hídon vezetett keresztül az útja. Ha lehet, ezúttal még kíméletlenebbül taszította félre az átkelésre várakozókat, és amikor látta, hogy senki sincs éppen a hídon, felpörgette a lebbencsmotort, zzzzzum, és nekilódult.
Azonban szinte azonnal fékeznie is kellett, mert a híd másik oldalán megjelent a semmiből egy másik robozzum. Ez is lebbencsmotorral lebegett, és csodaszép, sárga páncélja fényesen ragyogott a kora délutáni napfényben.
– Hé, én voltam itt előbb, menj az útból! – háborodott fel a robozzum, nemcsak azért, mert az útjába álltak, hanem azért is, mert ez a másik robozzum határozottan újabb volt, mint ő.
– Hogy oda ne rohanjak – feleselt a sárga –, én feleannyi idő alatt áthúzok, mint te, robotapó! Képes lennél arra kényszeríteni, hogy itt ásítozzak, amíg átérsz? Engedj utamra!
– Hogy mersz így beszélni velem? – dühödött fel a robozzum. – Nincs gyorsabb nálam a városban!
A sárga robozzum erre éktelen nevetésbe kezdett.
– Jaj, ne haragudj, de ez tényleg jó tréfa volt! Tán az ócska LM10-es lebbencsmotorodra vagy olyan büszke? Már mindenkinek LM12-es van, aki számít. Mint például nekem – húzta ki magát büszkén.
A robozzum csak még idegesebb lett.
– A sebesség nem minden, senki sincs olyan okos, mint én.
A sárga erre már tényleg majdnem eldőlt a nevetéstől, még az LM12-es lebbencsmotorja is ki-kihagyott néha, annyira nevetett.
– A 21.0-s operációs rendszereddel? Amikor már mindenkinek 23.0-s van, aki számít? Mint például nekem. Ugyan már! – legyintett a sárga robozzum. – Na, jól van, ebből elég, fontos dolgom van!
Azzal a magukat másoknál felsőbbrendűnek gondoló robotok gőgjével fogta magát, és teljes sebességgel nekiindult. Hiába figyelmeztette a biztonsági rendszere az útban lévő másik robotra.
A másik oldalon a robozzumnak elvette az eszét a düh, hiába figyelmeztette őt is a biztonsági rendszere az ütközésre, nem törődött vele. Ő is teljes sebességgel nekilódult.
Kattints ide, és ismerd meg a kötet szerzőjét!
– Az ütközésig már csak 80 méter, hajtóművet leállítani! – parancsolta mindkét robot biztonsági rendszere.
De egyik robozzum sem akart meghátrálni.
– Az ütközésig már csak 40 méter, hajtóművet azonnal leállítani! – sikoltozott a két biztonsági rendszer.
De a két robozzum inkább még gyorsított is.
– Az ütközésig már csak 10 méter, hajtóművet… ááá… most már mindegy! – sóhajtott a két biztonsági rendszer.
– CSATT! RECCS! – hallatszott, amikor a két robozzum hatalmas csattanással és reccsenéssel összeütközött. Mindketten lerepültek a hídról a mélybe, a patak partjára.
A sárga robozzum szerencsésebb volt, nem tört el semmije. A földet érés után felpattant, és kicsit kótyagosan ugyan, de ellebegett. Nem is törődött a másikkal.
A zöld robozzum rosszabbul járt. Valami megrepedt benne, amikor lezuhant. Valami fontos.
– Jaj, csak ne a lebbencsmotor legyen, csak ne a lebbencsmotor! – suttogta rémülten.
– A lebbencsmotor tönkrement. A kár 100% – jelentette szinte azonnal az ellenőrző programja.
A robozzum nagyon elkeseredett. Ott feküdt egyedül a patak partján, és senki sem sietett a segítségére. A legtöbb robot csak lenézett, és már ment is tovább. Volt, aki rosszallóan ingatta a fejét, de volt olyan is, aki kárörvendően nevetett rajta.
A robozzum próbálta beindítani a lebbencsmotort, de nem sikerült. Próbálta hívni a központot, az sem működött. Mi lesz így vele?
Éppen elhatározta, hogy a kezével felvonszolja magát a patakpartról az útra, amikor…
– Szia!
A hang közvetlenül mellette szólalt meg, amitől a robozzum úgy megijedt, hogy hangosan felsikoltott, mint akit bontanak.
– Magasságos feszültség! – kiáltott fel rémülten. – Neked elment a memóriád? Miért settenkedtél a közelembe?
– Láttam fent, hogy mi történt, és gondoltam, megkérdezem, kell-e segítség – válaszolta a jövevény, egy piros kisrobot.
– Hacsak nem értesz a lebbencsmotorokhoz, akkor nem hiszem, hogy tudsz rajtam segíteni – mondta lemondóan a robozzum.
– Ki tudja? – mondta talányosan a piros kisrobot, és vizsgálódni kezdett. A nála lévő fedeles konténerecskéből előhúzott pár szerszámot és egy műszerolajos fiolát. Egy helyen levette a borítást, kihúzott pár kábelt, óvatosan matatott a robozzum belsejében. Helyére illesztett pár dolgot, és az egyik ujjával meghegesztette a megrepedt dolgokat.
– Próbáld beindítani! – kérte a kisrobot a robozzumot.
– Zum-zum-zzzzuuuum! – hallatszott a motorból a csodálatos hang. A lebbencsmotor működött! Nem volt kifogástalan, de működött. A robozzum annyira megörült, hogy meg is feledkezett a jótevőjéről. Mire újra hozzá fordult volna, a piros kisrobot már eltűnt.
A robozzum óvatosan fellebegett az útig, és lassan a küldeményelosztó felé indult. Fele olyan gyorsan tudott suhanni, mint addig, de még így is gyorsabban haladt, mint a legtöbb robot. Azonban már óvatosan kerülgette a többieket, és nem mérgelődött, amiért lelassítják. Mintha a lebbencsmotorjával együtt a dölyfössége is összetört volna odalenn a patakparton. Vagy a piros kisrobot nemcsak a fémtestén, hanem a lelkén is javított egy picit. Ki tudja?
ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE,
MENJ AZ ÚTBÓL, FÉLRE, FÉLRE!
Érdekel a többi mese is? Tedd kosárba most!
