Hogy kerül a lánctalp az asztalra?
Népmesék robotokkal? Izgalmas játék vagy szentségtörés? Úgy kell hagyományt őrizni, hogy befagyasztjuk az időben, vagy frissíthetjük a mostani oprendszerünkkel kompatibilis verzióra? Tomoga János A hét kisrobot és a robontó című mesekönyvét szedjük bitekre.
Először is: mindenki nyugodjon meg, ez a könyv robotgyerekeknek szól. Benne van az alcímében. Így: mesék robotgyerekeknek. Ezt tartsuk végig szem előtt, az átiratoknak elsődlegesen ők a célközönsége. Persze embergyerekek is beleolvashatnak. Talán javukra is válik. Könnyebben megértik majd a robotgyerekeket, ha az ő szempontjaikat is megismerik. Ráadásul nekik ínyencségeket tartogat a könyv, mert a mesék eredeti változatát már ismerik. Olyan lehet ez nekik mint nekünk, emberfelnőtteknek a Nothing Else Matters-t hallgatni Dave Gahan előadásában. Vagy egy Quimby számot a Csík Zenekaréban. Mindenesetre nem árt már az elején tisztázni: ezek a mesék robotgyerekeknek szólnak, csak hogy a népmese-átiratokat ellenzők vitorlájából kifogjuk egy kicsit a szelet, legalább amíg esélyt adnak egy ismerkedésre ezzel a játékkal. A játék ugyanis az, amit mi, felnőttek nagyon szeretünk irodalomban, zenében, színházban. Az ismert történetek más előadásban. Más íz, más szempontok, miközben a jól ismert sztori nem változik. Ezt a gyerekek is szeretik.
De szorul-e egyáltalán védelemre a népmese szerzői átirata?
Mayer Tamás illusztrációjaVan egy alapítvány, a The Long Now Foundation, aminek az a célja, hogy hosszútávú gondolkodásra bírja rá az emberiséget. Ezt többek között egy rendkívül magas színvonalú szeminárium-sorozattal teszi. Ennek a sorozatnak a legnézettebb, leghallgatottabb, legtöbbet idézett előadását Neil Gaiman, író tartotta. A címe: Hogyan maradnak fenn a történetek? (How Stories Last?)
„Fejlődnek-e a történetek? Elég egyértelmű, hogy igen – bárki, aki tanúja volt ahogy emberek továbbadnak egy viccet másoknak, láthatja, hogy azok tudnak fejlődni, változni. Terjednek-e a történetek? Nos, igen. Nyilván nem maguktól – általában emberi hordozókra van szükségük. Mi vagyunk a közeg, amiben szaporodni tudnak; mi vagyunk a petri-csészéik… A történetek gyakran nőnek, néha meg összemennek. És terjednek és szaporodnak – megihletnek más történeteket. És természetesen, ha nem változnak, a történetek meghalnak.“
A történetek meghalnak, ha nem változnak. Márpedig az élő történetekre szükségünk van. Gyerekkorunkban különösen, de igazából egész életünkben. Ebben a csodálatos előadásban Gaiman elmondja hogyan fejlődünk, növekszünk, leszünk jobbak a történetektől, érdemes végighallgatni. Előadása azonban elsősorban arról szól, hogyan maradnak fenn, meg hogy tartósabbak tudnak lenni, mint bármilyen más tudást hordozó médiumunk. Egy jó történet tartósabb mint az SDD.
Mayer Tamás illusztrációjaHa múzeumi tárgyat csinálunk belőle: azzal nem tartósítottuk, hanem egy halott változatát rögzítettük. Gombostűvel, táblára. Fontosak a múzeumban őrzött halott tárgyak, sőt: szépek is. A XIX. századi gyűjtések szó szerinti megőrzése, felolvasása, előadása, iskolában tanítása fontos is, szép is. Ez viszont nem jelentheti azt, hogy a népmeséket, rögzítésük (gombostűre tűzésük) pillanatától nem szabadna tovább mesélni. Két legjobb mai mesemondónk a legszebb példa: a pontos, szép rögzítésre Berecz András, a tovább mesélésre Zalka Csenge Virág. Nem kell választani közülük. Semmi szükség szekértábort választani. Főleg ha nincs is.
De hogy jönnek mindehhez a robotok?
Mayer Tamás illusztrációjaAz operációs rendszerünk rengeteg aprólékos és (jó esetben, főleg ha sokat olvasunk) folyamatosan frissített tervrajzot tárol a világ legkülönbözőbb dolgairól. A világunk működéséről, már amit eddig megtudtunk róla. Néhányan időnként el is felejtjük, hogy ezek a tervrajzok háromdimenziósak (minimum). Mert mindig csak rájuk pillantunk egy villanásnyi időre, amikor szükségünk van rájuk a mindennapokban. Villanás, kattanás, átfut felettük meghajtónk olvasófeje.
Amikor egy olyan történetet olvasunk, hallgatunk, amiben kecskemama, gidák és farkas helyett kisrobotok, robontó és atomóra szerepelnek, a szoftverünk kénytelen elővenni az egész tervrajzot, és ide-oda forgatni. És néha alulról látjuk, néha belátunk apró kis zugokba. Ja tényleg, ez is itt van! Már el is felejtettem, hogy ezt a mütyűrt ez a kis ügyes lendkerék mozgatja.
Ez a trükkje a remix-mesének. A vázát ismered, de a környezetét, világát, szereplőit érdeklődve vizsgálod, figyeled amíg hallgatod. Észreveszel dolgokat. Néha annyira izgalmasan furcsának találsz dolgokat, hogy a rendszered nevetésnek nevezett kitöréssel reagál. Ettől egy időre úgy nézel ki, mint akinek akadozik vagy megugrik a rendszere. Rázkódás, hülye hangok, grimasz, minden hibakód nélkül.
„Semmi nem huzalozza úgy át az agyad, mint egy történet.“ Ezt pedig Angus Fletcher mondja, a világ első irodalom-neurológusa. „Narratívában gondolkodunk. Pontosabban: narratívában tanulunk meg gondolkodni. Személyiségünk fejlődésének kulcsa mindig a jól betaláló történet. Mindig.“
Itt olvashatsz egy interjút a Hét kisrobot szerzőjével!
Mayer Tamás illusztrációjaSzóval, kedves robot-szülők, olvassatok bátran ezekből a mesékből kicsinyeiteknek mielőtt töltőre teszitek őket.
Embergyerekek szülei: ti pedig tágítsátok gyermeketek szemléletét, empátiáját most a skót, görög, vagy közép-afrikai népmesék után robotokéval!
Rendeld meg ezt a különleges mesegyűjteményt!
Király Hunor ajánlóját olvastad.
