Héraklész a színpadon - és a mindennapokban
A Budapest Bábszínház hatalmas sikerrel mutatta be Tasnádi István Helló, Héraklész! című darabját, aminek regény változata a Pagony kiadó gondozásában debütált a Könyvhéten. Az előadásról Wágner Eszter, a Pagony munkatársa, és a Kabóca Bábszínház egykori bábszínésze írt élménybeszámolót. Olvass tovább!
Gyerekként a Herkules volt a kedvenc Disney-rajzfilmem. Mikor 10-15 évvel később az unokahúgaimmal újra megnéztem, rájöttem, hogy még mindig a kedvencem, csak már más helyeken nevetek. Aztán mikor újabb öt év múlva a későbbi férjemmel láttuk, konstatáltam, hogy ez valószínűleg már a kedvenc rajzfilmem marad. A Budapest Bábszínház Helló, Héraklész! című előadása után az jutott eszembe, bárcsak még húsz évig játszanák ezt a darabot, hogy a mostani tizenkevés éves nézők elhozhassák rá az unokaöccseiket/húgaikat, aztán a párjukat is, mintegy próbatételként: ha értette, akkor maradhat.
Számomra az volt a leglenyűgözőbb a Tasnádi István - Tengely Gábor féle Helló, Háraklész!-ben, hogy ugyanannyira élveztük mi, fiatal felnőttek, mint a tizenéves célközönség. Rengeteget nevettünk, de mindemellett ennyire elgondolkodtató darabon - covid ide vagy oda - nagyon rég voltam. Míg a kiskamaszok az iskolai jeleneteket érezték át - talán a kicikizett Eurüsztheusszal vagy a nagy nyomás alatt lévő menő gyerekkel, Héraklésszal szimpatizáltak -, addig engem leginkább Alkméné sorsa érintett meg, de átéreztem Amphitrüón tehetetlenségét is, aki nem hibáztathatja a feleségét, mégis minden nap szembe kell néznie Alkméné és Zeusz fiával, a nála nevelkedő Héraklésszal.
Lehengerlő volt az előadás vizuális és bábos kreativitása is. A tárgyanimáció egyébként is a szívem csücske, de itt egészen nagyszerűen keltették életre a párna-bárányokat. Izgalmas és elképesztően látványos volt a farkasok és Kerberosz megjelenítése, ahogy a hatalmas karmok és állkapcsok a bábosok testével összeolvadva jelenítették meg a Héraklészra leselkedő veszélyeket. A tizenkét próba kevésbé látványos részeit is nagyon ötletesen oldották meg, hangosan felnevettem például a Szuper Máriót idéző jeleneten, mikor az aranyalmákat mint egy futós-ugrós videojáték gyűjtögethető kis kincseit szerezte meg Héraklész.
Vedd meg a jegyed a Budapest Bábszínház oldalán!
Éltető Anna fotójaA bábok mellett a díszlet és jelmezek is nagyon kifejezőek és ötletesek voltak. A lepukkant királyi lak és az Olümposz-villa ellentéte, de Héra és Alkméné hasonló fejdíszei is külön történetet meséltek: egyiké aranyból, másiké polifoam hajcsavarókból készült. Egyedül talán Megara rózsaszín anime-lányos hacukáját nem tudtam hova tenni, de ez valószínűleg annak a jele, hogy öregszem.
A Helló, Héraklész!-nak van egy címszereplője és egy főszereplője. Tasnádi István író egy vele készített interjúban azt mondta, Tengely Gábor rendezővel együtt ötletelve találták meg Iphiklész alakját, akit alig említenek meg a legendák - csak egy mítoszvariánsban szerepel - de aki nélkül Héraklész nem tudta volna véghez vinni a tizenkét küldetést. Őt választották hát narrátornak: az elfelejtett ikertestvér szemén keresztül nézzük végig, hogy lesz az agresszív osztály bikájából igazi hős. A történet Héraklészról szól, de Iphiklész Héraklészáról, a tesóról, és ez a nézőpont egészen friss hangon szólaltatja meg az ismert legendát.
Többek között az a zseniális ebben a darabban, hogy mindenki tud valamelyik szereplővel azonosulni. A szülők bizonyára mindenkinél jobban meg fogják érteni Alkméné és Amphitrüón szerető, de megsebzett családi dinamikáját. A tizenévesek számára ott a menő srác, Héraklész, aki megtanulja, hogy erősnek lenni nem mindig elegendő, és hogy a barátai nélkül a legnagyobb hős is gyenge. Eurüsztheusz, akit fél életében cikiztek, és aki hatalomhoz jutva élvezettel kívánna bosszút állni, de végül rájön, hogy a megbocsátás és a barátság sokkal többre visz, mint a pillanatnyi szemétkedés vagy a végtelen fogat fogért. Megara, aki keresi a helyét a hatalmak csatározásaiban, aki aktív cselekvője akar lenni a sorsának, de meg kell küzdenie azzal, hogy döntenek fölötte. Van-e ennél kamaszabb életérzés?
És hogy mi a helyzet Iphiklésszel? Na, az ő és Hippolüté története szól csak igazán nekünk, fiatal felnőtteknek, de remélem, a kiskamaszok emlékeiben is nyomot hagy, hiszen nagyszerű példakép! Iphiklész kezdetben szubmisszív, önzetlen segítő. Később megküzd benne a felheccelt büszkesége és a testvére iránti őszinte szeretet. Végül megtanulja, hogy a segítségéért, a kevésbé látványos, de nem kevésbé pótolhatatlan értékeiért igenis jár neki az elismerés és a hála, és nem kell ünnepelt sztárnak lennie ahhoz, hogy sikeres, hogy önmaga legyen. Megtalálja a helyét, a reflektorfényen kívül, de elismerten, megelégedetten és boldogan. Hippolüté pedig, aki amazonként végigharcolta az életét a férfiakkal, rátalál az okos és érzékeny srácra, akivel végre “nem kell játszmázni”, és boldogan élnek, amíg meg nem...
Az előadás nem akar mindenbe belemenni, ami nagyon jót tesz neki. Rengeteg fontos dologról szól, de csak azokról, amik a kiskamasz nézőket, és a szüleiket is relevánsan érintik. A Helló, Héraklész! összetett színházi élményt nyújt a nézőknek. Elgondolkodtat, miközben remek szórakozás, történelmi és modern, múltba tekint, de a mindenkori jelenről mesél. És - ahogy a regény is - tényleg mindenkinek szól 9-től 99 éves korig.
Tedd kosárba a regényt, és nézd meg az előadást is!
Wágner Eszter élménybeszámolóját olvastad.
