Follow request
Van-e idegesebb, pezsgőbb, várakozástelibb időszak az életünkben, mint az érettségi előtti napok? Ott állunk az élet kapujában, és mintha minden lehetőség és elvárás egyszerre robbanna be az életünkbe. Mit csinálsz, ha úgy érzed, nincs más hátra, menned kell, az se számít, eljutsz-e a célodig, vagy megállsz valahol félúton?
Olvass bele a legújabb Tilos az Á könyvbe!
Holnap szóbeli, fel kellene kelnem, de legszívesebben átaludnám a napot, mert ilyenkor, ha felébredek, egész nap az előző estén szoktam kattogni, és még Szilvike sincsen itt, akivel ki tudnám beszélni, mi hogy volt. Valamikor az éjszaka közepén veszítettük el egymást, mikor az az András, akinek olyan kék a szeme, mint Zac Efronnak, megfogta Szilvike kezét, és átvitte a tömegen. Szilvi könnyű préda. Büszke rá. Mindig azt mondja, a jelenben él, és a tapasztalás a legjobb tanár. Ilyenkor azt is hozzáteszi, ezt az egyet tanulta a nagyapjától, aki egy hülye alkesz volt, de ezt pontosan fogalmazta meg. Irigylem is ezért Szilvikét, mert én erre képtelen vagyok, inkább tervezgetni szeretem a jövőt, nem beleugrani az ismeretlenbe.
Rendeld meg most!
Nem is emlékszem, hogy valaha beleugrottam-e csak úgy bármibe. Mindent százszor átgondolok, és minden döntés csupa szorongás. Általában minden szorongás, a bulik másnapjai is szorongásosak. Túl sok az inger, túl sok a megfejthetetlen gesztus, az értelmezésre váró pillantás. A másnapok meg még rosszabbak, és nem is a másnaposság miatt, az valahogy sosincs, talán nem is iszom eleget hozzá, hanem hogy mindenre emlékszem, de általában nem tudom, mit hogyan kellett volna érteni. Vajon mikor Gergővel olyan hosszan néztük egymást, az azt jelentette, hogy lenne nála esélyem, vagy csak a haverjával összebeszéltek, és gyűjtötték a szemezős skalpokat? Vagy nem is volt ez hosszú összenézés, csak az időérzékemet veszítettem el? Pedig éreztem, hogy tűzforró az arcom, és lassan kiszárad a szemem, ha nem pisloghatok, de pislogni, azt nem lehetett.
De ha mégis lenne esély, az mit jelentene? Azt, hogy tényleg járna velem, vagy csak a tegnap estét? És ha igen, akkor mit pontosan? Szilvikének száz ilyen története volt már. A kolivécében, ami végül olyan undorító volt, hogy nem is tudta magát beleélni, és inkább igyekezett minél gyorsabban végezni, meg volt a közös zuhanyzás két sráccal, és persze kipróbálta már lánnyal is, de az nem hatott rá. Csak bírta, hogy nézi őket két csávó, akik teljesen készen voltak ettől. Én egy ilyen zuhanyzást nem bírnék, kezdésnek semmiképpen, mert a zuhanyzókban nincsen sötét. Nekem pedig elsőre jól jönne a sötét, hogy ne látszódjanak a hibák. Ahhoz, hogy megmutassam a hibákat, már sokkal több kell, mint egy ilyen szemezés. Ahhoz már ismerni kell egymást, már kell valami bizalom. De ha csak elképzelem, végül is lehet zuhanyzóban is, mert akkor fejben kiradírozom a hibákat. És úgy nem kell szégyellnem, hogy van egy kis hasam. Főleg akkor látszik, ha leülök. Mondjuk, Szilvike sem tökéletes... közel sem, de neki van egy stílusa, amivel ezt feledteti.
Olvass el egy cikket a regényről!
Amúgy nem csak a pasik miatt tudok szorongani, túl sok az inger, és kész. Ezt egyszer fel is írtam ide a koliágyra. Belevéstem a fába. „Túl sok az inger”. Már nincs egy hónap, és ki kell költözni innen. Hiányozni fog ez a felirat. Meg az egész. Szilvike hülyeségei, a röplabdaedzések, Singer tanár úr, Varga Bori, akit már tizenegyediktől tegezhetünk, meg a vadgesztenyefák. Az egész város tele van velük, és nagyon jó a hangulata ezeknek a fasoroknak. Mikor jöttem felvételizni, ez egyből megragadott, ez volt az egyetlen, amiért úgy éreztem, ki fogom bírni, hogy el kell jönnöm otthonról.
Nálunk a faluban nem voltak rendes fák, még az egyetlen térre is szilvafákat ültettek. Mindenhol szilvafa volt, meg fosószilva. Egy értelmes fa nem volt. Mondtam is egyszer anyának, hogy ültessenek a terasz mellé egy ilyen vadgesztenyefát, hogy legyen mi alá kiülni, tanulni, de anya a napernyőket preferálta. Szerzett három napernyőt valamelyik kuncsaftjától, és ezekre baromi büszke volt. Az egyiken Borsodi sör volt, a másik kettőn Cornetto jégkrém. Egyébként utálom ezt a szót, hogy kuncsaft, de anya mindig így mondja, kuncsaft, olyan, mint a fridzsider meg a nejlon. Na meg még a frigó... az nagyon gáz. Na mindegy...
Itt találod a szerzővel készített interjúnkat!
Otthon a faluban épp annyi inger volt, amennyi még simán feldolgozható. Sőt, voltak ingermentes napok. Akkor azt mondtam, megőrülök, ha holnap is ilyen lesz, aztán ez a város pofán vágott. Most viszont azt érzem, kábé egyensúlyban vagyok, megtanultam, mik a játékszabályok, és otthonossá vált itt. A mérete is pont nekem való, nem túl nagy, nem egy Budapest, csak épp akkora, hogy történnek a dolgok. Persze a bulik mások, azok túl intenzívek, és most, hogy mindjárt vége van a sulinak, buli bulit követ. Nagyjából háromféle bulitípus van. Vannak a spontán bulik, ezek lehetnek kolibulik valamelyik szobában, vagy lehet házibuli valakinél, aki eleve a városban lakik, és lehet kocsmai buli. Van itt a Capri, ami egy pizzéria, de este már inkább kocsma, és ott szoktunk összegyűlni. Oda átjönnek a szakközepes srácok is, itt kábé mindenki megfordul a korosztályból. Aztán vannak a hivatalos sulibulik, ezek elég ritkák, legutóbb érettségi szünet közepén volt a felezőbuli, az volt idáig a legnagyobb, és vannak a hivatalos kolibulik, amik most az érettségi időszakban nagyon megszaporodtak. Gyakorlatilag minden eseményre lehet szervezni egyet. Az összes írásbeli nap után volt buli. Ezek közül elég sokat kihagytam a tanulás miatt.
Tegnap is kolibuli volt, ide a szakközepes srácok is átjöttek. Gergő is oda jár. Informatikus. De egyáltalán nem kocka, mert focizik, nem is érdekli az infó, csak a szülei ragaszkodnak az érettségihez, ő meg úgy volt vele, hogy a focin kívül a COD érdekli a legjobban, és ezért ment oda tanulni. Sport tagozat nincsen a megyében, messzebb meg nem volt hajlandó menni, mert az edzések itt vannak, és nem akart csapatot váltani. Ezeket sajnos nem tőle tudom, csak bekövettem a csapat oldalát a Facebookon, és ott minden csapattaggal van egy interjú, abban olvastam.
