Hogyvagy bácsi, Klári néni, Pudli bácsi, Ancsa, meg a többiek...
Miért jobb a fekete-fehér tévé, mint a színes? Miért csak háromféle sajtot lehetett régen a boltban kapni? Milyen gép az, ami csúnya szavakat is képes leírni? Milyen autó a Moszkvics? És a Sellő? Hogyan vigyáz ránk egy őrangyal? Hol van az NDK, és mit jelent egyáltalán ez a három betű? Aki ezekre és még sok más kérdésre választ szeretne kapni, az legjobb, ha megkérdezi a nagymamáját. Vagy elolvassa Paweł Pawlak könyvét Ancsáról.
Ancsa egy kedves, határozott kislány, aki, ha ma élne, biztosan YouTube-videókat forgatna legújabb kalandjairól, rengeteg könyvet elolvasna a közelgő Mars-misszióról és a szupermarketben könyörögne anyukájának, hogy vegyen neki szénsavas üdítőt. De Ancsa nem mai kislány, sőt, ma már inkább nagymamakorú. Nagyon régen, az 1960-as évek Lengyelországában nőtt fel. Pont ezért YouTube-videók helyett bábelőadást szervezett a nagymamájánál, Mars-misszió helyett élőben nézte végig a Holdra szállást, szénsavas üdítőital helyett pedig narancsízű pezsgőport vásárolt a sarki kisboltban, és aztán nem megitta, hanem... De ne szaladjunk előre!
Szívesen beleolvasnál Ancsa kalandjaiba? Itt megteheted!
Azért Ancsa nem különbözik annyira a mai lányoktól sem: ugyanúgy szeret csomagokat kapni távoli rokonoktól, ugyanúgy szereti az állatokat, a jégkrémet, és ugyanolyan szívesen pózol kiöltött nyelvvel a fényképezőgép előtt. Ugyanolyan szívesen látogatja meg a nagymamáját, és pont ugyanannyira szeret sütögetni, mint a gyerekek manapság. De amíg a mai kislányok gyakran meglátogathatják a csomagot küldő rokon néniket, Ancsa soha nem hagyta el Lengyelországot, ahol született, és az amerikai Klári nénit csak a titokzatos csomagjain keresztül ismerhette meg. Állatokkal nem csak akkor találkozhatott, amikor a nagymamájánál nyaralt vidéken, hanem akár a városi tömbházuk előtt az udvaron, a kerítésnél és az orgonabokrok tövében. Ha pedig Ancsa kiöltötte a nyelvét egy fényképen, akkor akár hetekig várnia kellett, hogy a fotós előhívja a felvételt, és láthassa, ahogy grimaszol. 
Amikor Ancsának sütögetni támadt kedve, akkor nem elég egy gombnyomás, mint manapság, hanem az apukáját kellett megkérnie, hogy egy gyufával gyújtsa be a gázt a sütőben. Ha pedig tévét szeretne nézni - szigorúan fekete-fehérben! - akkor át kell kopognia a szomszédba Hogyvagy bácsihoz, mert ő az egyetlen a háztömbben, akinek van televíziója.
Meg szeretnéd tudni, hogyan készül az igazi lengyel derelye, Ancsa kedvence? Itt többet olvashatsz a világ étkezési szokásairól!
A könyvből megtudhatjuk, milyen volt egy tanévkezdés Lengyelországban, 1969-ben. Azt is, hogy milyen volt egy iskolán kívüli zongoraóra a szigorú Pudli bácsival, és mit énekeltek szívesen a lengyel kislányok. Vagy azt, hogy Lengyelországban a vaníliás jégkrém kék-fehér papírját három pingvin díszítette ekkoriban. A szerző illusztrációi a szobánkba varázsolják a régi Lengyelországot, tömbházastul, cseresznyefástul, faliszőnyegestül.
Paweł Pawlak könyve jó választás minden olyan gyerkőc számára, aki kifogyhatatlan kérdésekből, ha a múltról van szó, és minden olyan nagyszülő számára, aki az esti meseolvasás során újra szeretné élni gyermekkora világát. A kedves, naplójegyzet-szerű történetek pedig kiválóan alkalmasak önálló olvasásra is, akár hatéves kortól, de ha közben meg szeretnétek tudni, hogy a fél évszázaddal ezelőtti Magyarországon mit adtak elő tanévkezdéskor, vagy hogy milyen ízű volt a jégkrém és mi volt a papírján, akkor nagyszülői felügyelet feltétlen ajánlott!
A könyvet itt rendeld meg!
