Utazás az időtükrön át
A Megálljatok, tolvajok! a Pagony legújabb sorozatának, a Zseblámpás könyveknek egyik első megjelent kötete.
Az időutazós könyvekkel egyszerűen nem tudnak betelni a gyerekek, amit mi maximálisan meg is értünk, ugyanis mi is ugyanígy vagyunk ezzel. Ezúttal Alex és Ruby lépnek át a múltba egy régi tükrön keresztül, és a saját ükszüleik világában találják magukat, ahol ráadásul egyéb megfejtésre váró rejtélyek is várják őket…
Biztosan sokan ismeritek a Most én olvasok!-sorozatot és az Abszolút könyveket is. Előbbi az épphogy olvasni tudó korosztályt segíti abban, hogy megismerjék azt a sikerélményt, amit egy önállóan olvasott mese nyújtani tud. Utóbbi pedig a 9-12 éves korosztályt célozza nekik, róluk szóló, hol vidámabb, hol kicsit elgondolkodtatóbb témájú regényekkel.
De volt egy igencsak ordító űr a kettő között, amit mi is érzékeltünk és ti is jeleztetek felénk: mi van azokkal a gyerekekkel, akik már túl vannak a Most én olvasok! szintjén, de még túl nagy kihívás számukra egy több száz oldalas regényt elolvasni?
Pedig ők az a korosztály, akiket a legfontosabb lenne megnyerni az olvasásnak. Nagyon lényeges, hogy olyan könyvek közül választhassanak, amik egyszerre jelentenek kihívást és sikert, ugyanakkor maiak, szórakoztatóak és lekötik a figyelmüket.
A cél az, hogy a gyerekek élvezzék az olvasást, így a Zseblámpás könyvek egytől egyig vidám, kalandos és pörgős olvasmányok. Teljes mértékben regény hosszúságúak, 150-200 oldalasak, de még vannak bennük fekete-fehér képek, viszonylag nagy a betűméretük és szellősen szedettek.
Az időutazós könyvek népszerűsége az elmúlt években az egekig emelkedett. Ennek az okát magunk is kutatjuk, rengetegszer téma köztünk a kiadóban, de végül mindenki arra jutott, hogy egyszerűen szuper izgalmas az alapötlet, hogy más korokba léphetünk át, és megismerkedhetünk azoknak sajátosságaival.
Nem is beszélve arról, milyen jó rájönni, hogy a régen élt embereknek ugyanolyan problémáik, küzdelmeik, örömeik voltak, mint nekünk.
Úgyhogy valószínűleg nem vagytok meglepve, hogy muszáj volt a Zseblámpás sorozatban is helyet kapnia egy ilyen kötetnek, különben még a végén felzúdulás lenne! Hiszen a friss olvasóknak is jár ez a kaland, nem igaz?
Itt elolvashatod, hogy kezdődik a könyv!
A Megálljatok, tolvajok! egy hamisítatlan kalandregény - a múltban. Két főszereplőnk, Alex és Ruby testvérek, minden nyáron két hetet nagy-nagynénjüknél, Joanna néninél töltenek, aki egy kis fogadót vezet. Az ódon házban aztán van lehetőség a mókázásra, azt elhihetitek, de az igazi kaland akkor kezdődik, amikor Alex egyszer belenéz a hallban található tükörbe, és nem magát látja viszont, hanem egy másik fiút. Sőt, azt is hallja, hogy a fiú beszél valakihez.
Tedd kosárba itt!
Alex nem tartozik azok közé az emberek közé, akik titkos átjárókban vagy földönkívüliekben és más effélékben hisznek. Viszont még a józan ész és a racionalitás híveinek is hinniük kell a saját szemüknek.
A kisfiú megfogadja, hogy senkinek sem beszél az esetről, de egy nap testvére, Ruby is meglátja a rejtélyes alakot, sőt, arra is rájönnek, hogy a tükör valójában egy átjáró - de azt nem tudják, hová. Ez persze rövidesen kiderül,az a sokk azonban, amit a megérkezés a múltba okoz, semmi ahhoz képest, amikor rájönnek, hogy nem tudnak visszamenni.
Talán nem lőjük le a poént azzal, ha eláruljuk, hogy természetesen vissza lehet jutni a jelenbe, de hogy milyen áron, mennyi kaland és veszély által, azt már csak a könyvből tudhatjátok meg!
De annyit mondhatunk, ezt a regényt tuti senki nem fogja letenni, ha szeret olvasni a gyerek, azért, ha nem érzett még rá, azért ajánljuk!
Tedd kosárba itt!