minden kötet megírása felér egy hegymászással
Nem kell tovább várniuk a Panthera-rajongóknak. Megérkezett a sorozat legújabb kötete, a Zúdulók! Elképesztő kalandok várnak a hógömbbön kívül és belül is! Kertész Erzsit az új részről, a sorozatról, és a közönségéről is kérdeztük. Olvass tovább!
Az önálló regényeidhez képest milyen kihívásai, vagy éppen könnyebbségei vannak a Panthera sorozat jellegének?
A könnyebb részével kezdeném. A Panthera világába visszatérni kicsit olyan nekem, mintha hazamennék. Nem kell különösebben keresgélnem a hangulatot, mérlegelnem a szereplők jellemét és megszólalásaikat, mert a felépített és bejáratott mechanizmusokat rövid ráhangolódás után könnyen működtetni tudom. Ezen kívül én magam is átélem azt, amit a sorozatok kedvelői: milyen jó, hogy nem kell végleg elszakadnom a számomra kedves karakterektől, mert időről időre visszatérhetek hozzájuk egy-egy kaland erejéig. Más kérdés, hogy amikor pár száz oldal után kiteszem az utolsó pontot, mindig azt mondom magamnak: ez lesz az utolsó rész…
És ezzel el is jutottunk a kihívásokhoz. Nagyon erős összpontosítást és fegyelmezettséget igényel a kötetek írása. Nem tartanám jónak, ha például hosszabb szüneteket iktatnék be írás közben, így mindig csak akkor vágok bele, ha úgy érzem, hogy minden összeállt és folyamatosan tudok haladni a szöveggel. Minden részletre kiterjedő figyelemmel és alapossággal, ugyanakkor új ötletekkel is fel kell vérteznem magam, így számomra minden kötet megírása felér egy magashegyi hegymászással. De nem panaszkodom, hiszen általában nagy örömmel teszem.
Rendeld meg a legújabb kötetet itt!
Az ötödik kötetre már egy egészen kiterjedt és részletes Panthera-univerzumról beszélhetünk. Már az első könyv írásakor a fejedben volt az egész? Esetleg útközben bővült és alakult az inspirátorok és szabotőrök, havonjárók és zúdulók világának működése és kapcsolatrendszere?
Az első kötet befejezése állítólag többek számára sugallta a folytatást. Pedig én akkor erre nem gondoltam ‒ úgy éreztem, hogy lezártam a sztorit. Kovács Eszter, a sorozat szerkesztője inspirált a folytatásra. Eleinte fejtörést okozott, hogyan folytassak egy kalandregényt, ha a helyszínt bedugtam egy hógömbbe. Merész vállalkozásnak tűnt innen továbblépni. Azt hiszem, a második kötettel vállaltam be igazán a fantasy-irányt, mert a kiinduló helyzetből így tudtam tovább szőni a cselekmény fonalát. Ma már nem bánom, hogy egész népcsoportok bevonásával egy új mikrokozmosz teremtése vált lehetővé, mert ebben a közegben tényleg nagy szabadsággal tudom tetszőleges irányokba kanyarítani a történetet. A havonjárók, majd a zúdulók is csak az adott rész írásakor jutottak eszembe, nem szoktam kötetekkel előre tervezni.
Ebből a cikkből megismerheted a teljes sorozatot!
Öt év telt el az első Panthera-könyv megjelenése óta. Ez kiskamaszkorban rengeteg idő. Hogyan tud a sorozat alkalmazkodni ahhoz, hogy lassan felnő a közönsége?
A gyerekek sokkal gyorsabban olvasnak, mint ahogyan én írok. Bár, úgy gondolom, az sem túl lassú. Néha azért viccesen kétségbe tudok esni, amikor valaki elmeséli, hogy a gyermeke másfél nap alatt elolvasta azt a kötetet, amit én mondjuk öt hónapon át írtam. Azt hiszem, nem nagyon tudok mit tenni azzal, hogy kinőnek a gyerekek a sorozatból ‒ talán csak reménykedem, hogy az újabb generációt is érdekli majd a sztori. Egyébként a szereplőim is öregszenek: azt hiszem, másfél-két év már biztosan eltelt a kezdeti kalandjuk óta. Nemrég egy dedikálás során volt egy kedves élményem: egy 16 éves kamaszlány boldog és önfeledt ugrálásba kezdett, amikor megtudta, hogy hamarosan érkezik az ötödik rész. Szóval úgy gondolom, hogy vannak kamasz olvasóim is, a borítóra írt felső életkori határ szerencsére rugalmasan kezelhető.
A Zúdulókban a régi, ismerős karakterek mellett számos új, izgalmas szereplőt is bemutatsz. Mi az érdekesebb számodra íróként? Új színt vinni ebbe a már így is részletesen kidolgozott univerzumba, vagy éppen a régi karakterek fejlődése és dinamikája?
A megújulás számomra mindig kulcskérdés. Rosszul érezném magam, ha úgy vinnék végig egy kötetet, hogy csupán a bevált dolgokat működtetem. Valójában nagyon szeretek egyensúlyozni az ismerősség és újdonság mértéke között, mert mindkettőt fontosnak találom egy sorozatban. Újdonságot adhat például az is, ha egy ismert szereplőt új oldaláról ismerhetünk meg, ugyanakkor sablonos tud lenni egy új helyszín vagy helyzet akkor, ha csak a csomagolás változik, de nincs benne valamilyen újszerű dinamika. Ezeket mindig elég tudatosan mérlegelem, és csak akkor vágok bele egy új részbe, ha elégedett vagyok az arányokkal. Például az ötödik résznél jutott először eszembe, hogy Rozi nénit a maga kis akcióival most jobban parkolópályára kellene tennem, mert a problémamegoldások során más szereplők képességeire szeretnék építeni. Kicsit meg is ijedtem, mit fog szólni. De szerencsére nem sértődött meg, nem az a típus.
Itt találod az összes Panthera-kötetet!
Van kedvenc részed a Zúdulókból?
Érdekesen alakult a Zúdulók írása, mert a szokásos kettős cselekményszálból végül nem az vált erősebbé, amit eredetileg terveztem. Részben a Pantherán, részben a gyerekek világában játszódik a történet, és végül a pantherás szál kapott erőre, mert a titokzatosság és rejtély ezúttal ott összpontosul. Öröm volt újra nagyobb szerepet szánni Jácintnak, és úgy tűnik, Jávor figurájában még mindig van annyi erő, hogy ebben a részben is aktívan kuszálja össze az eseményeket. Mindez nem azt jelenti, hogy a főszereplő gyerekcsapatról megfeledkeztem volna: mindenki hozza a formáját, Noémi például újra bujkál és hallgatózik egy kicsit, ahogyan az első részben tette. Az új gonosz szereplőket pedig, remélem, borzongással vegyes lelkesedéssel fogadják majd az olvasók: Bernát Barbi zseniálisan hozza képileg az új karaktereket. Én mind a mai napig elképedek, hogyan tud így ráérezni az elképzeléseimre, sőt, tovább is gondolja, és igazán élővé teszi az alakokat. Kedvenc képem a kötetből egyébként Ingola az ingával. Szerintem lenyűgöző rajz, majd keressétek meg!
