„Nem költőket, hanem verseket válogattam”
Mit keres egy kötetben Babits a mai kortárs költőkkel? Hogyan lesz valakiből költő? Mi alapján kerültek be versek a Lehetnék bárki című kötetbe? És egyáltalán kinek ajánljuk ezt az antológiát? Megjelent a Szívlapát "folytatása", a Lehetnék bárki, amelyben 30 év alatti költők verseit olvashatjátok – most a kötet szerkesztőjével, Péczely Dórával beszélgettünk.
A 2017-es Könyvhétre jelent meg a Szívlapát című versantológia, amivel kamaszokat sikerült megszólítani a kortárs költészet segítségével. Most 2020-at írunk, és úgy tűnik, továbbra is a kamaszok és a költészet foglalkoztatnak. Egy új antológiát szerkesztettél, és ehhez egy új, friss, nagyon érdekes keretet találtál, ez lett a Lehetnék bárki című antológia.
A Szívlapát megjelenése óta gondolkodom, hogyan lenne érdemes „folytatni” ezt a sokak érdeklődésére számot tartó válogatást. A Szívlapátban az akkor élő költők verseiből válogattam össze 150-et, különböző ciklusokba rendezve, azzal a vezérelvvel, hogy a szövegekhez jó eséllyel tudjon kapcsolódni a középiskolás korosztály. A Lehetnék bárki koncepciója is erre épül, csak a szerzők korosztálya jóval közelebb került a remélt olvasókéhoz. Az antológia ugyanis a mai huszonéves költők antológiája lényegében, noha vannak köztük, akik még 20 évesek sincsenek.
A kötet alcíme mégis az, hogy „Kortárs és kortalan versek”, miért?
Tavaly, amikor komolyan elkezdtem gondolkodni azon, hogyan is nézne ki az új antológia, szerettem volna egy különleges ízt adni hozzá. A Szívlapát szerkesztésének legelején, amikor még nyitott volt, kik kerüljenek egy fiataloknak szóló antológiába, felvetődött, hogy vegyesen legyenek a klasszikus költők és a kortársak, és csak lassan jutottam el oda, hogy ezt szűkítsük le a köztünk élő költőkig. De azóta is dolgozott bennem az ötlet, milyen érdekes lenne, ha helyet kapnának egy új kontextusban a magyar költészet nagyjai egy antológiában. Így jutottam el oda, hogy kerüljenek a Lehetnék bárki című gyűjteménybe Adytól Weöresig „kortalan” költők is, de kizárólag olyan verseikkel, amelyeket 30 éves koruk előtt írtak.
Locsmándi Mátyás illusztrációiA kötet elején találunk egy mottót, amit Nemes Nagy Ágnestől kölcsönöztél, A női táj című versből: „S kinyílik vállamon a szellem, mint jóllakott virág.”
Utána pedig ciklusokba rendezted minden idők legjobb magyar fiatal korban íródott verseit. Én nagyon szeretem a ciklusokban való gondolkodást, rettenetesen izgalmas egymás után Arany Jánost (El tudjátok képzelni a kamasz költő Aranyt?!), Berzsenyit, majd Csete Somát olvasni. Ugyanakkor itt egy kicsit bonyolódott a kötet felépítése. A Szívlapátban öt ciklust különítettél el, egyet szenteltél a szerelemnek, egyet a születés-elmúlás kérdéskörének, egyet a lételméleti kérdéseknek, egyet a művészetről való gondolkodásnak és egyet a történelmi és közéleti költészetnek. Most miért és miben változott az antológia felépítése? Miért pont a Nemes Nagy-idézet (ami amúgy az „...egy tájba állva muszáj kapcsolódni, / és minden táj magához igazít” című ciklusban egészében is olvasható) az, ami összefogja a kötetet?
A mottóvá váló Nemes Nagy Ágnes-idézetet azért választottam, mert az antológia hátoldalán olvasható szöveggel szerettem volna összekötni, amely így kezdődik: „Antológiát szerkeszteni annyit tesz, mint virágcsokrot kötni. Majdnem szó szerint is, mert az anthosz azt jelenti: „virág”, a lego pedig: „gyűjteni”. A gyakorlatban meg a végtelen versrétekről lehet összegyűjteni egy bokrétára valót egy antológiában. A Lehetnék bárki című versgyűjteményben száztizenkét magyar költő százhatvan verse olvasható, szóval egy kisebb mezőnyi költemény van itt csokrétába kötve.” Ugyanakkor a Nemes Nagy Ágnes-hasonlat felfogható a verseskötet szimbólumaként önmagában is.
A ciklusok jól működtek a Szívlapátban is, és az új versek olvasásakor elkezdtem figyelni, ebben a friss kötetben milyen témák köré volna érdemes csoportosítani a verseket. Így az elsőben a gyerekkor és a család, a másodikban a fiatalkori identitás versei olvashatók, aztán jönnek a szerelmes versek, majd az egzisztenciális kérdésekre, a létbe vetettség állapotaira reflektáló költemények, ezeket táj- és városversek követik, utána jön egy „égi” ciklus (istenes versek, mitológia, kozmikus nézőpont), végül pedig az évszakok ciklus alkotásai nyomán szembesülhetünk azzal, hogy az évszakok toposzán keresztül hányféle úton haladhat tovább egy vers.
Mi alapján válogattad a kötetbe kerülő verseket és szerzőket? Volt olyan klasszikus, aki a korosztály vagy a személyes ízlésed miatt kiesett? Okozott a régiek közül így vagy úgy, de meglepetést számodra?
Bár az alapkoncepció már tavaly ilyenkor kikristályosodott bennem, először a kortárs verseket kezdtem válogatni, mert kíváncsi voltam, mekkora anyaggal tudok majd dolgozni. A Szívlapát megjelenése óta akkor két év telt el, és bár folyamatában követtem a legfiatalabb költőgeneráció megjelenéseit, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal többen vannak jelen a folyóiratokban és az online oldalakon, mint azt korábban érzékeltem, és nemcsak számszerűen, hanem minőségben is jelentős hangsúllyal. Azt talán fontos elmondanom, hogy nem költőket, hanem verseket válogattam. Nyilván jobban a szemem előtt voltak azok a szerzők, akiknek már évek óta követem a pályáját, hiszen néhányan már a Szívlapátban is szerepeltek, de arra koncentráltam, hogy az esztétikai minőség viszonylag egyenletes színvonala mellett minél színesebb legyen a kötet. Ezért is állítottam fel azt a szabályt, hogy egy vagy két vers kerülhet az antológiába a szerzőktől. Szerettem volna, ha például szonett is kerül a kötetbe, de úgy, hogy ne reprezentálódjon felül a formában írt versek száma, hiszen nem ez jellemzi a kortárs fiatal költészetet.
Melyik ciklusát szeretted a legjobban az antológiának?
Szeretni mindet szeretem, de a tájverseket emelném ki, mert amikor felvetődött bennem, hogy legyen egy ilyen ciklus, kérdéses volt, hogy lesz-e elég vers hozzá, vagy tudok-e ugyanolyan erős ciklust összeállítani belőle, akármennyire tágítom a „tájvers” fogalmát, mint mondjuk a városversekből. Nem hiszem, hogy sokan gondolnak úgy a kortárs magyar irodalom legfiatalabb szerzőire mint tájversek alkotóira. Ennél a ciklusnál úgy dolgoztam, hogy újraolvastam azoknak a költőknek a verseit, akiktől más versek kerültek volna be első körben, és megnéztem, van-e olyan ütős költeményük, ami ebbe a ciklusba passzol. Így épült napról napra ez a ciklus, de aztán elengedhettem ezt a szempontot, mert jöttek maguktól is a „tájversek”.
Melyik vers áll most hozzád a legközelebb?
Térey Jánostól a Fészekalja című. Bámulatos volt rátalálni erre a versre, amely annakidején nem emelkedett ki számomra a Térerő című kötetből, aminek már a címébe is szerelmes voltam és vagyok. A gyerekkor kitüntetett pillanatának olyan érzékletes verse ez, amit ha valaki átélt valaha, pontosan be tudja azonosítani: a nem túl súlyos betegség áldott állapota, ami megállítja az időt, de egyben ki is ragad belőle. Térey János 28 éves kora előtt írta ezt a verset, a kötet 1998-ban jelent meg, és már akkor lehetett tudni, hogy mekkora költő.
Hogyan válik valaki költővé?
Erről a kérdésről Kemény István jut eszembe, akitől egyszer megkérdezték, hogyan kell verset írni. A válasz, amit nem pontosan idézek, lényegében az, hogy reggel fel kell kelni, és aztán le kell ülni verset írni. Hozzáteszem, a napszak mindegy tulajdonképpen, de ahhoz, hogy valaki költő legyen, óriási szorgalom és türelem is szükséges. De önmagában ez sem elég, mert hol van még akkor a nyelv birtokba vétele, a saját hang megtalálása, a költészet mesterségének elsajátítása, és akkor még nem is beszéltünk arról, mit tud a versíró a költészetről magáról. Verset rengetegen írnak, de egy amatőr fel sem ismeri, miben különböznek a szövegei Petőfiétől. Amikor már van egy szerzőnek tapasztalata sem biztos, hogy egy verset nem javítgat napokig, hetekig, hónapokig, és akkor még milyen hosszú út vezet az első kötetig. Nem is beszélve a másodikról.
Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki egyszer egy ilyen antológiában a klasszikus vagy a kortárs oldalon megjelenjen?
Remélem, nem tűnik cinikusnak a válasz, de azon kívül, hogy sok munka, azaz jó versek a költő részéről, még szerencse is. Ha most állítanám össze ugyanennyi verssel, ciklussal és ugyanezzel a koncepcióval és címmel ezt az antológiát sem lennének benne mind ezek a versek, és nem azért, mert bármelyikkel elégedetlen vagyok. Hanem mert már azóta is jött velem szembe olyan szöveg, amely tovább árnyalná a képet a legfiatalabbak költészetről, és ha így látom, akkor mindenképpen szeretném látni az antológiában.
A „kortalanok” közé ebben az esetben nem tudott bekerülni olyan költő, akinek harmincéves kora előtt nem volt kötete, amelyből válogathattam volna, vagy nem volt olyan kötete, amelynek verseiről el tudtam volna képzelni, hogy sok fiatalt megmozgatnak. A klasszikus költőktől vagy nagyon ismert verseket választottam a kötetbe, bízván abban, hogy másként szólalnak meg ebben a kontextusban, mint a középiskolai szöveggyűjteményben, vagy olyan verseket, amelyik oldaláról nem annyira ismerjük az adott szerzőt. Hogy csak egy példát említsek, Babits versével indul a szerelmes versek ciklusa.
A kötet illusztrátora hatalmas meglepetés volt nekem. Locsmándi Mátyást hogyan találtad? Miért pont őt választottad?
Azt találtuk ki, hogy az illusztrátor is legyen harminc év alatti művész. A lehető leghihetetlenebb módon haladtunk, az Interneten néztük végig fiatal grafikusok munkáit, és közülük választottunk ki párat, akiket felkértünk próbamunkára, azaz néhány már kiválasztott verset kellett illusztrálniuk.
Locsmándi Mátyás munkáján első pillantásra látszott, hogy ő ezt a markáns stílust az egész köteten keresztül következetesen végig tudja vinni. Ez nagyon sokat nyomott a latban. Tetszett benne, hogy átgondoltan dolgozott, komolyan állt a feladathoz, és a rajzaiban megcsillant a humor, de ott volt a dráma is, ahol ott kellett lennie. Rábíztam, melyik verseket illusztrálja, bevált ez Dániel Andrással a Szívlapátnál is.
Te kiknek ajánlod az antológiát?
Akik szerették a Szívlapátot.
Akik szeretnék megismerni a legfiatalabb kortárs költészetet.
Akik a klasszikusok felől szeretnék megérteni a kortárs költészetet.
Akik a kortárs költészet felől szeretnék megérteni a klasszikus költészetet.
Olvass bele a Lehetnék bárki kötetbe itt!
Ha szeretnéd elolvasni az egészet, kattints a könyvért!
