3 vers
Mi a közös Ady Endrében, Babits Mihályban és Biró Krisztiánban? Mi foglalkoztatott egy költőt 100 éve, és mi ma? Olvass el három verset, és még utána 157 másikat a Lehetnék bárki című kötetből!
Ady Endre
AZ ANYÁM ÉS ÉN
Dió-szeme lángban égett,
Csípője ringott, a büszke
Kreol-arca vakított.
Szeme, vágya, eper-ajka,
Szíve, csókja mindig könnyes.
Ilyen volt a legszebb asszony,
Az én fiatal anyám.
Csak azért volt ő olyan szép,
Hogy ő engem megteremjen,
Hogy ő engem megfoganjon
S aztán jöjjön a pokol.
Bizarr kontyán ült az átok.
Ez az asszony csak azért jött,
Hogy szülje a legbizarabb,
A legszomorubb fiút.
Ő szülje az átok sarját
Erre a bús, magyar földre,
Az új hangú tehetetlent,
Pacsirta-álcás sirályt.
Babits Mihály
ANYÁM NEVÉRE
Hajnalka volt az édesanyám,
hajnalra születtem én.
S lelkemben már ily fiatalon
nincs hajnal, semmi remény,
nincs hajnal, semmi vidámság,
nincs hajnal, nincsen öröm.
Hajnalka volt az édesanyám
s csak alkony az örököm.
Hajnalka volt az édesanyám:
Kedélybeteg, árva nő ma;
Mióta meghalt édesapám,
házunk oly szomoru, néma:
Mióta meghalt édesapám,
házunk oly hallgatag, árva:
Gyermekkoromba’ – szegény fiú:
e házba valék bezárva.
Novemberben születtem én,
Hajnalka volt az anyám:
Ah, annyi gondja volt, szegény,
hogy gondolt volna reám?
Hogy gondolt volna fiára,
ki titkon búra hajolt?
(Hajnalka volt az anyja, de ő
November gyermeke volt.)
Síromra, ha meghalok, ez jön:
»Itt nyugszik az, ki nem élt:
Nem nyúlt az eléberakotthoz,
jöhetleneket remélt.
Világa nem a nap vala,
csak a kölcsönfényü hold:
Hajnalka volt az anyja – de ő
e hajnal alkonya volt.«
Biró Krisztián
DUGA-1
Ma temették az öreget, aki mindig
az orosz fakopánccsal riogatott.
Persze nem tudtuk, mi lehet az,
egy harkályt képzeltünk el, ami
valószínűleg szereti a vodkát.
Az öreg volt vagy negyven kiló, és
csak akkor láttuk, ha átpattant hozzá
a labda. Olyan nevetségesen fenyegetett,
hogy néha direkt az ablakát céloz
-tuk-
tuk-tuk. Aztán hamar megunva
a falut, a különféle madarait, megnéztük,
meddig lehet eldobni a bányató mellől.
Úgy tűnik, nekem egy pesti sörpadig
sikerült. Szemben családnevek ültek:
vagy utcáik voltak, vagy dallamuk.
Amikor először kezet fogtam velük,
valamiért nem mondtam az enyémet.
A harmadik sör után csörrent meg a
telefon. Hallottad, mi lett az öreggel?
Kirágta az agyát az orosz fakopáncs.
Persze mindketten egy negyvenkilós
remegést képzeltünk el, aki szereti
a vodkát. Már tudtam, hogy az orosz
fakopáncs egy monoton zaj, valami,
ami kopogtatni tud a halánték körül.
Valami, ami elvitte a fél családom,
én pedig Pestig menekültem előle.
Miután leraktam, végig a kavicsokat
néztem. Az érdekelt, hogy melyik
szállhat a legmesszebb. Csak akkor
szólaltam meg, amikor a szemek
megaszalódtak az asztal túloldalán,
és már minden költőt kibeszéltünk.
Tudtátok, hogy májkómában a beteg
karjai gyakran megrándulnak?
Utánozni kezdtem a nagybátyám.
És képesek voltak ezt a kényszermozgást
szárnyverdesésnek elnevezni.