3 vers

A Lehetnék bárki című kötetből

Mi a közös Ady Endrében, Babits Mihályban és Biró Krisztiánban? Mi foglalkoztatott egy költőt 100 éve, és mi ma? Olvass el három verset, és még utána 157 másikat a Lehetnék bárki című kötetből!

Ady Endre

AZ ANYÁM ÉS ÉN

lehetnek_barki_borito_1000px.jpgSötét haja szikrákat szórt,

Dió-szeme lángban égett,

Csípője ringott, a büszke

Kreol-arca vakított.


Szeme, vágya, eper-ajka,

Szíve, csókja mindig könnyes.


Ilyen volt a legszebb asszony,

Az én fiatal anyám.


Csak azért volt ő olyan szép,

Hogy ő engem megteremjen,


Hogy ő engem megfoganjon

S aztán jöjjön a pokol.


Bizarr kontyán ült az átok.


Ez az asszony csak azért jött,

Hogy szülje a legbizarabb,

A legszomorubb fiút.

Ő szülje az átok sarját

Erre a bús, magyar földre,


Az új hangú tehetetlent,

Pacsirta-álcás sirályt.




Babits Mihály

ANYÁM NEVÉRE

Hajnalka volt az édesanyám,

hajnalra születtem én.

S lelkemben már ily fiatalon

nincs hajnal, semmi remény,

nincs hajnal, semmi vidámság,

nincs hajnal, nincsen öröm.

Hajnalka volt az édesanyám

s csak alkony az örököm.


Hajnalka volt az édesanyám:

Kedélybeteg, árva nő ma;

Mióta meghalt édesapám,

házunk oly szomoru, néma:

Mióta meghalt édesapám,

házunk oly hallgatag, árva:

Gyermekkoromba’ – szegény fiú:


e házba valék bezárva.

Novemberben születtem én,


Hajnalka volt az anyám:

Ah, annyi gondja volt, szegény,

hogy gondolt volna reám?

Hogy gondolt volna fiára,

ki titkon búra hajolt?


(Hajnalka volt az anyja, de ő

November gyermeke volt.)


Síromra, ha meghalok, ez jön:


»Itt nyugszik az, ki nem élt:

Nem nyúlt az eléberakotthoz,

jöhetleneket remélt.

Világa nem a nap vala,

csak a kölcsönfényü hold:

Hajnalka volt az anyja – de ő

e hajnal alkonya volt.«



Biró Krisztián

DUGA-1

Ma temették az öreget, aki mindig

az orosz fakopánccsal riogatott.

Persze nem tudtuk, mi lehet az,

egy harkályt képzeltünk el, ami

valószínűleg szereti a vodkát.


Az öreg volt vagy negyven kiló, és


csak akkor láttuk, ha átpattant hozzá

a labda. Olyan nevetségesen fenyegetett,

hogy néha direkt az ablakát céloz

-tuk-
tuk-tuk. Aztán hamar megunva

a falut, a különféle madarait, megnéztük,

meddig lehet eldobni a bányató mellől.


Úgy tűnik, nekem egy pesti sörpadig

sikerült. Szemben családnevek ültek:

vagy utcáik voltak, vagy dallamuk.

Amikor először kezet fogtam velük,

valamiért nem mondtam az enyémet.


A harmadik sör után csörrent meg a


telefon. Hallottad, mi lett az öreggel?

Kirágta az agyát az orosz fakopáncs.

Persze mindketten egy negyvenkilós


remegést képzeltünk el, aki szereti

a vodkát. Már tudtam, hogy az orosz


fakopáncs egy monoton zaj, valami,

ami kopogtatni tud a halánték körül.

Valami, ami elvitte a fél családom,


én pedig Pestig menekültem előle.


Miután leraktam, végig a kavicsokat

néztem. Az érdekelt, hogy melyik

szállhat a legmesszebb. Csak akkor

szólaltam meg, amikor a szemek


megaszalódtak az asztal túloldalán,

és már minden költőt kibeszéltünk.


Tudtátok, hogy májkómában a beteg

karjai gyakran megrándulnak?

Utánozni kezdtem a nagybátyám.

És képesek voltak ezt a kényszermozgást

szárnyverdesésnek elnevezni.