Interjú Kolozsi Lászlóval
Kik vagyunk az emlékeink nélkül? Hogyan lesz egy forgatókönyvből regény? És hogy lehet, hogy minden hét-nyolcéves tudja, ki az a Farkas Berci? Kolozsi Lászlót legújabb ifjúsági regényéről, A Hold emlékeiről kérdeztük. Olvass tovább!
A Hold emlékei az I. Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórum nyertes projektje volt. Sokat alakult a történet, míg filmtervből regény lett?
Egyszer olvastam valahol, hogy az egyik kedvenc íróm, Garcia Marquez a meg nem valósult, el nem készült filmjeinek forgatókönyvét dolgozta bele a Száz év magányba. Azért olyan sűrű a szöveg, azért olyan szerteágazó, izgalmas, mert nagyon sok, vagy tizenöt forgatókönyve került bele.
A filmforgatókönyv-írók egyik alapproblémája, hogy nagyon sok könyvük nem valósul meg. Engem ez kevésbé frusztrál, mivel a filmes ötleteimet rendszerint tovább gondolom, átalakítom regény vagy novella ötletté. Ez az ötlet, amit pitcheltem, az egyik kedvencem volt, nehezen engedtem volna el, és nem is tettem még most sem le arról, hogy film is legyen belőle.
A korábbi verziókban nem volt benne a gonosz. Odaadtam egy rajzfilmrendező ismerősömnek a forgatókönyv első vázlatát és ő világította rá arra, hogy kell bele egy érdekes antagonista. Én is azt gondolom, hogy a Batman például semmit sem érne Joker nélkül. A hős is érdekes, de nekem legalább annyira érdekes, kivel áll szemben, és azt is fel kellett építenem, hogy felismerjük, a maga sajátos szempontjai szerint az antagonistának is igaza van. Ha nem is annyira, mint annak, akinek szurkolunk, de majdnem annyira.
Miért lett Pedro éppen űrhajós? Esetleg te is annak készültél gyerekként?
A nagyobbik gyerekemnek az osztályában az első vagy második évben az volt az órai feladat, hogy beszéljenek a nagyszülőkről, mit tudnak róluk, mivel foglalkoztak. Hazajött a gyerekünk, és elmesélte, hogy náluk ez az óra addig tartott amíg az egyik kis barátja, Marci fel nem tette a kezét. Az ő nagyapja ugyanis a Farkas Berci.
Egyszerűen ennél nem lehetett nagyobbat mondani, nem tudott utána senki megszólalni. Minden hét-nyolcéves tudta, hogy kiről van szó. Űrhajósnak lenni ennyire nagy dolog. Nem sok van belőle. Főleg magyar űrhajósból nincs sok.
Akkor ültem le kifundálni ezt a történetet, amikor a fiunk lelkesen mesélt Farkas Berciről, és azt mondta, ő is egyszer szeretné látni fentről a Földet. Onnan biztos sérülékenyebbnek látszik, ha mindenki fentről látná, jobban vigyázna rá, az űrből nézve rendkívül csodálatos lehet.
A könyved tudományos és filozófiai szempontból is érdekes és elgondolkodtató. Milyen volt ezeket a bonyolult témákat összehozni az ifjúsági sci-fi műfajával? Milyen kihívásokkal néztél szembe az alkotás során?
Számomra egy ifjúsági könyvnél nagyon fontos az edukáció. A tanulás folyamata is érdekes persze, a saját tanulási folyamatom: az engem érdeklő tudományterületek – neurológia, agykutatás, elméleti fizika, matematika – szerintem nem könnyen közvetíthetők a gyereknek, ezért is tekintem kihívásnak, hogy ezeket hogyan tudom érthetővé, megszerethetővé tenni, hogyan tudok úgy írni ezekről, hogy az olvasó gyerekek aztán utána olvassanak, kutassanak a témának.
Ez a rész a könyvben csak egy héj, egy réteg. Van egy filozófiai rétege is: azt a kérdést feszegeti, hogy mik lennénk az emlékeink nélkül, élhető e értelmes élet az emlékek nélkül.
Van olyan szereplője a regényednek, aki valamiért közelebb áll a szívedhez?
A kislány figuráján sokat dolgoztam: nem szerettem volna, hogy nagyon fiús könyv legyen, ami adta magát, hiszen van benne űrhajó, lezuhanó repülőgép, baleset, közelharc, menekülés egy barlangrendszerben, és azt is el szerettem volna érni egy karakterrel, hogy a gyerekek gondolkozzanak el azon, hogy mit jelent az, ha egy családtag iszik, annak milyen romboló hatása van.
Kattints ide Frindt Julcsi ajánlójáért!
Dolgozol most éppen valamin? Számíthatnak tőled újabb regényre a fiatal olvasók?
A pandémia alatt szinte csak gyerekkönyveket írtam, tehát már van egy másik kész könyvem is, aminek a főhőse visszaadja az embereknek az áramot. Ugyanis ez egy disztópia. Az emberiség nem vette komolyan a klímaválságot, és a mindent elsöprő homokviharok eltömítették az áramforrásokat (kicsit olyan, mint az Interstellar eleje). Már senki nem emlékszik arra, milyen volt az a világ, amikor még volt áram, amikor is egy tehetséges, de kissé furcsa kisfiú újra felfedezi az áramcsinálást.
De már a harmadik könyvemnek is, ami Levédiában játszódik (igaz, nem tudjuk pontosan, hol volt), megírtam néhány oldalát. Ennek a főszereplője egy kislány, aki leszakadt a többek közt vikingek elől menekülő és az őshazát éppen sietősen elhagyó magyaroktól, a későbbi honfoglalóktól. Utol kell érnie a családját. Ez a könyv nekem azért érdekes, mert megpróbálom beleépíteni mindazt, amit tudok az ősmagyar hitről, a sámánizmusról, illetve azon új kutatásokat, melyeknek szimbolikus alakja számomra ma Sudár Balázs.
