Az időkapu őre
Berg Judit szuper, fordulatos regényt írt az Abszolút Töri sorozatba! A középpontban ezúttal Petőfi Sándor áll és az 1840-es évek. Olvasd el az első fejezetet!
Az időkapu őrzése nehéz feladat. Pedig a múltból nem támadnak gonosz seregek, nem érkeznek fosztogatók, tolvajok, kémek, akiktől meg kell védeni a világunkat. A múltbeli emberek számára meg sem nyílik az időalagút a jövő felé. Senki sem tud az időkapu létezéséről, csak a mindenkori kapuőrök, akiknek legfőbb feladata az átjáró őrzése.
De miért nehéz őrizni azt, amit senki sem keres, aminek a létezése amúgy is teljes titok? Éppen a titoktartás miatt! Az időkapu őrének a legnehezebb feladata, hogy sosem beszélhet titkos küldetéséről.
Tempi Borbála rátermett kapuőr volt. Sosem fecsegett, és nem is célozgatott a nagy titokra, hogy a vénséges vén, budai platánfa gyökerei között járatok kanyarognak, amelyek átvezetnek az elmúlt korokba. Bori néni ismerte az összes időalagutat, de hallgatott. Mivel az ősöreg platánfa mellé iskola épült, és naponta gyerekek százai rohangáltak körülötte az Első Kerületi Vitéz János Nyolcosztályos Gimnázium udvarán, Bori néni megtalálta a kapuőrséghez legjobban passzoló állást: büfés lett az iskolában. A büféből szemmel tarthatta a platánfát és az időkapu láthatatlan bejáratát, miközben egyetlen percig sem unatkozott. Sőt! Pont az vette körül, amit a legjobban szeretett a világon: gyerekek és finomságok.
Kattints ide és szerezd meg a könyvet!
Éppen ez okozta a bajt. Bori néni tudott titkot tartani, kibírta, hogy soha senkinek ne beszéljen az időkapuról, de túl nagy volt a kísértés, hogy valamiképp ne hasznosítsa titkos tudását. Ezért kitalálta, hogy tanítás után vagy a tanórák alatt, amikor úgysem látja senki, átugrik a múltba, hogy a régi idők különleges finomságaiból hozzon kóstolót a büfébe. Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere: Fügés Mátyás az igazságos király udvarából, Nomád Burger a honfoglalás idejéből, Kuruc Rétes a Rákóczi-szabadságharc korából. A gyerekek és a tanáraik mindig tömött sorokban álltak a büfé előtt, Bori néni pedig boldog, titokzatos mosollyal szolgálta ki őket, majd zsebelte be az elismerő sóhajokat, hogy „jaj, ilyen finomat még életemben nem ettem!”.
Most éppen a sült oldalas fogyott el, amit sehol sem készítenek olyan ízletesen, mint a budai Arany Bárány vendéglőben 1844-ben. A csontokról lefejtett, omlós húsból készült 44-es szendvics az iskolai kosárcsapat kedvence volt, bár soha senkinek nem jutott eszébe rákérdezni, miért pont ezt a nevet kapta a büfében. Kacziba tanárnő, a tornatanár szerint annyi energia van benne, hogy még a strucc is megtanul tőle repülni. Hétvégén a Vitéz Jánosban tartják a kerületi kosárlabdakupát, Kacziba tanárnő és a sulicsapat hetek óta keményen edz, utána viszont farkasétvággyal vetik rá magukat a jóféle 44-es szendvicsre. Kacziba tanárnő külön kérte is, hogy a hétvégi kupára legyen elegendő a kedvenc üzemanyagukból, mert – állítása szerint – ez már félút a győzelemhez.
Kacziba tanárnő még pont időben szólt. Bori néni tudta, hogy ha pénteken, a nagyszünet után beszerzi a sült oldalast, és délután mindent előkészít, akkor másnap reggel, a hétvégi bajnokság nyitómeccsére már halomban fognak állni a finom 44-es szendvicsek, hogy a Budai Vitézeket győzelemhez segítsék!
Olvasd el a szerzővel készített interjúnkat!
Alig várta, hogy becsöngessenek. A büfét gyorsan bezárta, vállára kapta a hátizsákját, és amint elcsendesedtek a folyosók, már futott is az udvarra. Az időkaput nyitó kódot rendszeresen változtatta, de szerencsére sosem felejtette el, melyik az aktuális állás. Megnyomta a vén platán törzsének megfelelő göcsörtjeit, aztán megrántott egy lelógó gallyat, majd miután feltárult a fa addig láthatatlan nyílása, lopva körülnézett, és belépett az odúba, amely azonnal be is zárult mögötte.
Világosságra sem volt szüksége, annyira kitapasztalta már, hol találja lába a gyökérterembe vezető létra legfelső fokát. Aztán lent, a mélyben mégis felkapcsolta a zseblámpáját, és az imbolygó fénysugár segítségével kiválasztotta a megfelelő alagutat, majd végigsietett a lejtős, kanyargós járaton. Egy idő után lassított, sorra vette az ajtókat, amelyek mindegyike más korba nyílott. Pár év tévedés talán nem jelentett volna gondot, de ő pontosan ott akart kilyukadni, ahol és amikor a legjobb sült oldalast készítik az Arany Bárányban.
A folyosón ruhakupacok várták, hogy a múltba visszatérő felvegye őket, és a kor viseletébe öltözve lépjen ki a kapun. Bori néni a Tabánban élő rác asszonyok hosszú, rakott szoknyáját öltötte magára, fejére kendőt kötött, hátára bélelt köpenyt kanyarított. Bár otthon a gesztenyefák virágoztak, tudta, hogy az időkapun keresztül téli hidegbe fog visszacsöppenni. Erszényében lapult jó néhány ezüsthúszas, pár rézkrajcár és öt pengő forint. Ez bőven elég lesz a vásárlásra.
Miután mindent elrendezett, nagy levegőt vett, kilesett az ajtón, és amint meggyőződött róla, hogy senki sincs a közelben, kilépett a szabadba. Az ajtó azonnal becsukódott mögötte. Borbála többször járt már itt, pontosan tudta, hogy a titkos átjáró a Gellért-hegy oldalába vágott pinceajtónak tűnik az emberek szemében. Továbbra is Budán volt tehát, ahonnét egyenesen rálátott a Dunára, a budai várpalotára és a Tabánra, erre a zegzugos, szűk utcákkal, alacsony házakkal és kis templomokkal szabdalt városrészre, amely a Naphegy oldalába kúszik fel.
Az ég ragyogóan kék volt, a hó olvadozni kezdett a napsütésben, a Duna medrében zajló jégtáblák úsztak. Bori néni ismerte a járást. Sietősen legyalogolt a partra, majd jobbra kanyarodott a Rudas fürdő felé. Az Arany Bárány fogadót a fürdő alsó szintjén üzemeltette Szabó János, Borbála régi ismerőse. A büfésnő jókedvűen nyitott be az ajtón, amely fölött a fogadó díszes cégére lógott.
Itt találod a könyvről szóló ajánlónkat!
A fogadós azonnal elősietett az ajtónyikorgásra, de a szokásos örömteli üdvözlés helyett rögtön szabadkozni kezdett.
– Szokatlan időben érkezett, Borbála asszony! Milyen kár, hogy nem üzente meg a jövetele napját! Tegnap akkora mulatság volt itt a Tabánban, hogy pincét-padlást kisöpörtünk, s így is alig laktak jól a vendégek.
– No de csak maradt egy kevés sült oldalas? – kérdezte rosszat sejtve Bori néni.
– Nem maradt egyetlen falatka sem, angyalom. Mondom, hogy itt az utolsó morzsáig mindent felfaltak.
Bori néni megijedt. Mármost honnan fogja beszerezni a megszokott alapanyagot, amitől a csapat helyt fog állni a bajnokságon? Nehogy rajta múljon a Budai Vitézek diadala! A fogadós látta, hogy igencsak szükség volna arra az oldalasra, ezért óvatosan azt javasolta, hogy Borbála asszony próbálkozzon meg az Arany Sas fogadóban, ahol éppen ilyen jól készítik az oldalast.
– Hol van az Arany Sas? – húzta össze a szemét Bori néni, mivel nem rémlett neki a Tabánban ilyen nevű vendéglő.
– Pesten, a Hatvani kapu közelében. Egy fertályóra alatt odaér, miután partra szállt a Duna túlpartján! – biztatta Szabó János. – Itt a Tabánban mindent kifosztottak, a Hétválasztóban reggelig táncoltak a polgárok, Budán ma sült húst biztosan nem talál.
Érdekel a folytatás? Kattints ide és szerezd meg a könyvet!
