„A mi feladatunk, hogy azoknak a gyerekeknek segítsünk, akik nehéz körülmények között élnek..."
Milyen iskola az, amelyet a gyerekek építenek, méghozzá műanyagból? Hogyan nő a vanília? Hát az ananász? Milyen templom az, ami állandóan figyeli az embereket? Kik járnak a jurtaoviba? Miért olyan nehéz levegőt venni a magas hegyek tetején? Ezekre és még sok más kérdésre választ kaphattok Berg Judit eddig egyik legérdekesebb regényéből, amelyben Trikó, Nyamm és Regina ellátogatnak a világ sok országába, és megismerik az ott élő gyerekeket és mindennapjaikat, mindezekről pedig beszámolnak budapesti barátjuknak, Matyinak. Olvassátok el az egyik ilyen levelet, ismerjétek meg a könyvet!
Kedves Matyi!
Gondolom, Nyamm leveléből is megértetted a lényeget, hogy egy kis időre szétváltunk. A Természettudományi Múzeumban megismertünk pár dínókutatót, akik egészen odavoltak tőlünk! Főleg én érdekeltem őket, mert sosem láttak még írástudó triceratopszot, de engem hiába győzködtek, hogy maradjak ott és segítsem a kutatást, eszemben sem volt elhagyni a barátaimat.
Mert Nyamm mindenáron menni akart. Eleinte amúgy neki is tetszett a múzeum, de amikor meglátta a kiállított tirexcsontvázat, teljesen kiborult. Biztos azt hitte, hogy valamelyik rokona az. Egyedül Reginát nyűgözte le a kiállítás, és amikor a helyi kutatók őt kezdték kérlelni, hogy maradjon, rábólintott. Azt mondta, segít a kutatóknak elképzelni, milyen volt a világ a zsírkréta korban. Mondjuk, ez a munka jobban illene egy magamfajta króniceratopszhoz, de én Nyamm mellett akartam maradni.
Tedd a kosaradba a könyvet itt!
A barátom komolyan gondolta, hogy megnézzük, Madagaszkárra utaztak-e a pingvinek! Helen elővett egy térképet, és miután elbúcsúztunk tőle, a gyerekektől és Reginától, Nyamm a medvefoggal rábökött az Afrika keleti partja mellett elterülő jókora szigetre. Máris forogni kezdett a világ, aztán egyszer csak potty! Egy majomkenyérfa alatt találtuk magunkat, amelynek legalsó ágáról csíkos kígyó tekergett felénk. A barátom nagyon bátor és mindig megvéd engem, így azonnal rátámadt. Amint belemélyesztette fogait a csíkos testbe, egy sereg váratlan dolog történt.
A fa ágán valaki felordított, aztán a kígyó lezuhant Nyamm-mal együtt a földre, és rögtön rájuk esett egy szürke bundás, kiabáló
maki.
Ismerd meg a kis dínók eddigi kalandjait ide kattintva!
– Vigyázz, kígyó! – visítottam én, mire a maki azonnal visszaugrott a fára, magával rántva a csíkos kígyót és a rajta csüngő barátomat. Ekkor derült ki, hogy a csíkos kígyó valójában a majom farka, amit Nyamm még mindig acsarkodva szorított.
– Ti még sosem láttatok gyűrűsfarkú makit? – méltatlankodott új ismerősünk a magasban.
– Fogadjunk, azt sem tudjátok, mi fán terem Madagaszkár! Nyamm megzavarodott.
– Madagaszkár fán terem? Hát nem egy sziget? A majom hahotázott.
– Nagyon éhes vagyok! Szedjünk Madagaszkárt a fáról! – bömbölte Nyamm, akinek az utazástól mindig korogni kezd a gyomra. A majom erre egy nagy bogarat pöckölt neki oda.
– Tessék, haver, jó étvágyat! Ugyan nem Madagaszkár, de finom!
Nyamm csámcsogva felfalta a bogarat, és rögtön megenyhült a tekintete. Így kötöttünk barátságot Bongóval, a gyűrűsfarkú makival. Madagaszkár a világ negyedik legnagyobb szigete, vannak rajta hatalmas hegyek, őserdők, de akadnak sivatagos területek is. Meseszép tenger veszi körül, és sok különleges állat él rajta, például a gyűrűsfarkú maki, a fossza és egy csomó kaméleon. Pingvin viszont nincs egy sem. Az emberek nagyon szegények. Többségük kunyhókban él, ahol nincs se fürdőszoba, se elektromos áram. Amikor megláttuk Nyamm-mal ezt a nagy sze génységet, azt gondoltuk, hogy itt biztos mindenki nagyon szomorú. Mert hiába kék a tenger és repkednek a papagájok, ha nincs se fürdőkád, se tévé, se finomságokkal teli hűtőszekrény. De aztán megismertük Harivolát, és rájöttünk, hogy a madagaszkári gyerekek éppen olyan vidámak, mint a világ többi részén élők. Harivola bőre olyan szép barna, mint a csoki, haja fekete és göndör, a szeme fehérje pedig csak úgy világít! Kék rövidnadrágot, sárga, rövid ujjú pólót viselt, és az érkezésünkkor egy jókora babnak tűnő, zöld rudacskát rágcsált a házuk előtt ücsörögve. Jöttünkre felragyogott az arca, és rögtön megkínált bennünket a babbal. Meg sem lepődött, hogy két világutazó dínóval találkozik!
– Kértek vaníliát? – kérdezte.
– Fagyi? – szimatolt körbe izgatottan Nyamm, majd csalódott morgásba kezdett, amikor megtudta, hogy az a zöld rúd a vanília, amit
a kisfiú rágcsál.
– A vanília sárga por, amiből puding, fagyi és madártej készül – dohogta.
– A vanília egy futónövény, ami itt terem a szigeten, és a szüleim meg a falubeli gyerekek szülei termelik – mondta Harivola büszkén.
– Nagyon sokat kell vele dolgozni, mire le tudjuk szüretelni a termést. Az egész világba szállítanak innen!
– Ha ilyen menők vagytok, akkor miért ilyen vacak kunyhóban éltek? – kérdezte duzzogva Nyamm, akivel nem az udvarias modora miatt barátkozom.
– A vanília nem a miénk. A szüleim csak művelik, a gazda pedig keveset fizet a munkásoknak – tárta szét a kezét Harivola.
– De azok sem járnak jobban, akik a szegfűszegerdőkben dolgoznak. Most már én is meglepődtem. Az a pici, kemény szegfűszegmagocska, amit az almakompótba és a mézeskalácsba teszünk, erdőben nő? Ki hitte volna! Harivola mutatott is nekünk egy szegfűszegfát, ami körül finom süteményillat terjengett, aztán a faluban is körbevezetett minket. A legszélső kunyhó mellett fémcsövek futottak, amelyekre kis csapokat szereltek.
– Ez a kézmosó hely – mutatta. – Nálunk minden gyerek tudja, milyen fontos a kézmosás.
– Utálok kezet mosni! – dünnyögött Nyamm. – Én azt szeretem, ha a mancsom ragad a sok zsírtól és piszoktól!
– Tudod, mifelénk sokféle betegséget lehet kapni, és nincsenek kórházak, sem elegendő gyógyszer – magyarázta Harivola. – 
Egész nap kint dolgozunk, gondozzuk az állatainkat, szinte mindig piszkosak leszünk. Fontos, hogy legalább a kezünket alaposan megmossuk! Meleg víz ugyan nincs, de szappant kaptunk a segítőktől!
Helenre gondoltam. Lám, ebbe a faluba tisztálkodószereket küldött!
– Engem ugyan nem érdekel a kézmosás! – biggyesztette a száját Nyamm, aztán hirtelen futásnak eredt, mert meglátott az úton egy jókora csótányt.
– Nasi! – kiáltotta, és a szájába tömte szegény bogarat. Harivola fintorogva nevetett. Egész délután Harivolával és a környékbeli gyerekekkel játszottunk. Ma nem kellett iskolába menniük, ezért mindenki ráért. Rongyból készült labdával fociztak, faágra hurkolt kötélen hintáztak, énekeltek. Bongó a társaival együtt a fejük fölötti fákon ugrált. Estefelé megéheztünk, de hiába vágytunk sült csirkére vagy pizzára. Nyamm azt mondta, hogy neki akár dínós nuggets is megfelelne. Ám Harivola anyukája üres lepényt sütött, azt lehetett elropogtatni. De csak kézmosás után! Az összes gyerek sorba állt a csapnál, kézről kézre járt a szappan. Nyamm titokban megnyalta, hátha finom, de nem ízlett neki, csak az orra lett habos, ezért inkább elment a bokrok közé csótányra vadászni. Fél óra múlva elégedett vigyorral, dagadó pocakkal és 
zsíros manccsal tért vissza. A lepényből nem is kért! Leszállt az este. Harivola hívott minket a kunyhóba aludni, de mi inkább Bongót követtük a majomkenyérfa ágai közé, mert megengedte, hogy puha, csíkos farkával takarjuk be magunkat. Már majdnem elaludtam, amikor Nyammnak csikarni kezdett a hasa. – Mégiscsak mancsot kellett volna mosnod! – mondtam neki szomorúan.
– Dehogy! – vágott vissza ő.
– Szerintem csak túl sokat ettem. Azt a négy pókot már nem kellett volna a kilencedik bogár után… Nehezen aludtunk el. Másnap reggel Harivolától egy vaníliavirágot kaptunk búcsúzóul. Most már én is búcsúzom, de hamarosan újra írok neked, mert Nyamm-mal hamarosan újra útra kelünk! Amúgy te tudod, hol van Madagaszkár? Ha nem, keresd meg a térképen! Szia: Trikó Utóirat: Nehogy eszedbe jusson pókot enni vacsorára!
Ui. 2.: Nyamm többször is megjegyezte: kész szerencse, hogy Regina nem jött velünk, így legalább senki sem idegesíti. Szerintem hiányzik neki
Itt tudod a könyvet a kosaradba tenni!
