Az eltűnő mágus rejtélye...
Egy váratlan vonatkésés miatt Sherlock Bones és nyomozótársa, Dr. Jane Catson Berlinből Párizs felé veszik útjukat, egy hiéna, egy tehén és egy bűzösborz társaságában egy hálókocsiban. Catson éjjel egy macskamágussal találkozik, de reggelre már sehol sem találja. Vajon a többi utas tud róla valamit? Ki sántikál rosszban a vonat utasai közül? Az aluszékony lajhárpár? A vonat végén utazó művészcsoport? A főpincér? Mindenki gyanús, és a detektívnek nincs sok ideje, hiszen a vonat nemsokára Párizsba ér... Olvass bele az eltűnő mágus rejtélyébe, Demény Eszter kiváló fordításában!
Másnap este kimentünk az állomásra. Egy fekete gőzmozdony pöfögött be csinos, piros kocsikat húzva maga után, és elborítva bennünket a füstjével.
Az első kocsi ajtajánál két lajhár várakozott nehéz bőröndökkel. Mögöttük egy nagy medve és egy jávorszarvas állt, a hátuk mögött pedig egy elefántcsorda, cickányok és gibbonok tülekedtek a felszállásra várva.
– Úgy tűnik, másoknak is törölték a járatát – állapítottam meg. – Remélem, nem kell egész éjszaka állva utaznunk. A hiúzkalauz kinyitotta az ajtót, és a lajhárok lassan felkecmeregtek. Őket követte a medve és a jávorszarvas, majd az összes többi állat is bepréselődött.
A hátsó ajtóhoz siettünk, és felugrottunk. Minden kocsiban három fülke volt hat üléssel, a bal oldalon pedig egy keskeny folyosó futott végig.A hátsó fülkét egy vombat, egy menyét, egy kopasz macska és egy rozsomák foglalta el, a következőt egy elefántcsalád, az azután következőt pedig egy törpecickánycsalád.
Ismerd meg Bones korábbi eseteit itt és itt!
A következő kocsiban találtunk egy fülkét, ahol még volt néhány szabad hely, úgyhogy gyorsan odarohantunk, mielőtt elfoglalták volna előlünk. A bal 
oldalon egy tehén ült egy hatalmas zsák fűvel az ölében. Mellette egy bűzösborz foglalt helyet, szemben velük pedig egy hiéna mélyedt el a könyvében.
Én az ablak melletti ülést foglaltam el a bűzösborz mellett. Bones velem szemben helyezkedett el, és elővette a Mancsnyomok nagykönyvét.
Felharsant a sípszó, és a vonat elindult. Hamar kiderült, miért maradtak üresen az üléseink. A bűzösborz mellettem szörnyű záptojásszagot árasztott. A hiéna egy viccgyűjteményt olvasott, és minden poén után idegesítően felvihogott. A tehén pedig folyamatosan lapátolta a füvet a szájába, és hangosan kérődzött. Azon gondolkodtam, hogy fogok aludni ebben a hangzavarban. De akkor eszembe jutott Bones könyve.
Átnyúltam hozzá, és megkocogtattam a térdét.
– Felolvasna belőle egy kicsit? – kérdeztem.
– Hogyne! – felelte Bones. Megköszörülte a torkát. – Az amerikai buldog csuklópárnája egy leheletnyivel keskenyebb a francia buldogénál. Ez a fajta 
valamivel súlyosabb is, vagyis mélyebb nyomot hagy a homokban, hóban és a sárban...
Bones darálta tovább a szöveget, én pedig éreztem, ahogy a fejem lassan előrebukik. A hiéna röhögése és a tehén csámcsogása a háttérbe veszett, a bűzösborz bűze szétfoszlott a levegőben.
Amikor kinyitottam a szemem, teljesen sötét volt. Beletelt egy pillanatba, mire rájöttem, hol is vagyok, és miért száguldok hátrafelé.
Kinéztem az ablakon. Távoli dombok sötét körvonalait láttam. A hajnalpír még nem jelent meg az ég alján. Meg kellett próbálnom újra elaludni, de ez nem ígérkezett könnyűnek a kényelmetlen vonatülésen.A tarkómat masszíroztam, és közben a többieket néztem.
A hiéna, a bűzösborz és a tehén mélyen aludtak, Bones is elbóbiskolt a nyitott könyve fölött. Talán saját magát is álomba untatta.Már éppen újra lehunytam volna a szemem, amikor észrevettem, hogy a fülkében van még valaki Egy vörös macska ült az ajtónál. Tudtam, hogy már láttam valahol, de zavarodott állapotomban nem tudtam rájönni, ki lehet az.
Csak amikor megláttam a széles csokornyakkendőjét, jöttem rá, hogy a Nagy Otto az.Felém intett, és láttam, hogy remeg a mancsa.
Olvasd el cikkünket a regényről!
– Örülök, hogy újra látom – suttogta. Hátracsapott füllel lesett ki a folyosóra.
– Mit keres itt? – kérdeztem. – Azt hittem, minden este van előadása.
– A következőt nem tartom meg – mondta. – Bajba kerültem. Mondhatnám, vészhelyzetbe.
Próbáltam kérdezgetni, de azon kaptam magam, hogy ásítozom. Levette a kalapját, és előhúzott alóla egy bolyhos műgalambot.
– Használja ezt párnának, ha szeretné – mondta. – Talán ezzel vissza tud aludni.
– Köszönöm – mondtam, és a galambot az ablaknak támasztottam. Még mindig jobb volt, mint előrerogyni. – Biztos, hogy nem lesz rá szüksége?
– Abszolút – suttogta. – Más szóval, nem hinném, hogy sokat fogok aludni ma éjjel. Meg akartam kérdezni, mi aggasztja ennyire, de csak valami mormogás jött ki a számon. Újra elbóbiskoltam.Ragyogó napsütésre ébredtem, meg kellett lazítanom a sálamat, hogy lehűljek. Sűrű fenyőerdők mellett suhantunk el, amit lapos mezők és rozoga, tanyasi házak látványa tört meg. Aztán egy alagúthoz értünk, és néhány másodpercre teljes lett a sötétség.
A szám olyan volt belülről, mintha felnyaltam volna az almot, és ekkor jöttem rá, milyen mélyen aludtam.A tehén a reggeli füvén csámcsogott, a bűzösborz büdös sajtot, erjesztett heringet és nyers fokhagymát rágcsált.
Szemben velem a hiéna Bonesnál próbálkozott az egyik viccével.
– Melyik a legvidámabb kutya? – kérdezte.
– Érdekes kérdés – felelte Bones, és az állát simogatta. – Úgy tudom, hogy a berni pásztorkutyák jóindulatúak és barátságosak. Ez a helyes válasz?
– A bol-dog! – A hiéna fejét hátravetve röhögött, de Bonesnak arcizma sem rándult.
– Értem – mondta. – Érdekes.
Lehet, hogy a barátom ragyogó detektív, de humorérzéke az nincs. Egyszer elvittem megnézni Csíkos Csomát, a stand-upos tigrist. Egész este a füzetébe jegyzetelt, de még csak mosolyra sem húzta a száját.
– És ehhez mit szól? – folytatta a hiéna. – Mit mond a bűvész, ha úszni tanítja a pókot?
Hirtelen bevillantak az éjszaka történtek.
– Erről jut eszembe! – szóltam közbe. – A Nagy Otto itt járt a fülkénkben tegnap éjjel. Az üres ülésre mutattam az ajtó mellett.
– Biztos benne? – kérdezte Bones. – Hatkor már fenn voltam, és semmi nyomát nem láttam...
Érdekel, hogy folytatódik a történet? Tedd a kosaradba a könyvet, és tudd meg minél hamarabb!
