„Elég vagy.”
A Bocs, hogy élek egy formabontó, szinte előzmény nélküli kötet. Ebben az interjúban a szerző és az illusztrátor, Balássy Fanni és Korbuly Ági mindent elmesél erről a különleges könyvről. Olvass tovább!
Balássy Fanni
A saját definíciód szerint mi a műfaja ezeknek az egymáshoz hol szorosabban, hol lazábban kapcsolódó szövegeknek?
B.F.: Kisprózaként aposztrofáltuk a fülszövegben, de nehéz lenne műfajilag behatárolni őket, mivel nem is tartottam szem előtt ilyen kérdést a születésükkor. Rövid, tömör prózai szövegeket szerettem volna, és keringett néhány téma a fejemben, amit szerettem volna megírni. Nevezzük őket bocsánattöredékeknek.
Kattints ide és szerezd meg a könyvet!
A regény címe Bocs, hogy élek, ugyanakkor a mottóként szereplő Vonnegut idézetben azt olvashatjuk, hogy nincs több bocsánatkérés. Hogy viszonyul a cím és a mottó egymáshoz?
B.F.: Egyszerűen rengeteg olyan dolog miatt kérünk bocsánatot, ami miatt nem kellene. De miután kiszabadkoztuk magunkat, be kell látnunk, hogy nem szabad fülünket-farkunkat behúzva, földön csúszva bocsánatért esedezni olyan dolgokért, amelyekben nem mi vagyunk a ludasak. Nem szeretném, ha ezt a könyvet felbujtásként értelmeznék arra, hogy egyáltalán nincs szükség bocsánatkérésre. Ellenkezőleg, ha több bocsánatkérés történne a világon, ha a vétkesek valóban beismernék a felelősségüket, és szembe mernének nézni azzal, hogy ők is lehetnek hibásak egy helyzetben, akkor egészen más minőségű világban élnénk. Abból viszont elég volt, hogy minden különösebb ok nélkül lábtörlőként kínáljuk fel magunkat.
Korbuly Ági illusztrációjaNagyon erősen megjelenik a könyvben az a fajta szorongás, vagy útkereső bizonytalanság, ami késő kamaszkorban indul és talán csak a harmincas évekre múlik el, ha elmúlik egyáltalán. Hol találkozik a kényszeres szabadkozás és rettegés a meg-nem-feleléstől?
B.F.: Szerintem nem találkoznak, hanem kezdettől fogva kéz a kézben járnak. Emellé még betársul az imposztorszindróma, és voilà, megkaptuk korunk fiatalját.
Mit gondolsz milyen ennek a könyvnek a hangulata? Sokszor olyan felemelően reflektál az emberi bénaságainkra vagy a fiatalkori szerencsétlenkedéseinkre, hogy még ha nehéz is a téma, olvasóként mégis elmosolyodik az ember. Ugyanakkor a kötet végére mintha egyre sötétebb erdőbe jutna az olvasó. Hogy lett ez egy ilyen, egyszerre vicces és komor könyv? Már, ha szerinted is így van.
B.F.: Ahogy haladunk előre az időben, kénytelenek vagyunk belátni, hogy mindaz, amit megoldhatónak és egyszerűnek láttunk gyerekként, az ördöglakatként kifog rajtunk, és bonyolultabb, mint gondoltuk. És felnőtt korunkra egyre gyakrabban találkozunk a betegség, az esélyegyenlőtlenség, az emberi pusztítás problémáival, az elmúlásról nem is beszélve. Felnőtt korunkra is muszáj megőriznünk valamit a gyermeki derűből a túlélés érdekében, de fontos nyíltan kibeszélnünk a fájdalmainkat, nem nekiengedve persze magunkat a búsulásnak. Beszélnünk kell arról, ami fáj, különben elüszkösödik a seb, és már menthetetlen lesz a helyzet.
Korbuly Ági
Korbuly Ági illusztrációjaTalán nem túlzás azt állítani, hogy a hazai piacon nem szokványos egy olyan, nagykamaszoknak-fiatal felnőtteknek szóló könyv, ahol ennyire szoros kapcsolatban áll a szöveg és az illusztráció. Hogyan lehet nekikezdeni egy ilyen, szinte előzmény nélküli, könyv illusztrációinak elkészítéséhez?
K.Á.: A főszereplő életének egyes eseményei segítik térben, időben, kontextusban elhelyezni a benne zajló lelki folyamatokat. Egy-egy pillanatban ragad meg és bont ki olyan szituációkat, történéseket, amikkel valószínűleg mindannyian találkoztunk életünkben, vagy jó eséllyel szembe találjuk magunkat ilyen vagy hasonló feladatokkal. Viszont mindvégig az érzelmek, érzések, impulzusok és ezek dinamikája, változása marad a középpontban – számomra legalábbis a többszöri elolvasás után így tisztult le, hol és hogyan lehetne fogást találni az egymáshoz kapcsolódó, mégis különálló történetrészleteken, amik kicsit egy kamasz naplójára is emlékeztettek. Rajz szempontjából abban találtam egy izgalmas kihívást, hogy vizuálisan mi és hogyan adja meg azt a többletet, mélységet, ami működik a folyton „rohanó” firkás rajzaimmal és meg tudja érinteni az olvasót.
Miután először elolvastam a szöveget, hagytam „működni”, jegyzeteltem mindent, ami beugrott, majd újra és újra elolvastam és írtam. Az illusztrációk végleges változata rajzolás közben született, sok apró részlet, plusz információ, réteg ekkor épült hozzá.
Ha voltak, milyen könyvek, alkotók hatottak rád, amikor ennek a könyvnek nekikezdtél?
K.Á.: Az elején mindig zenék, dallamok, tánc- vagy más színpadi előadások jutnak eszembe, illetve keresem is ezeket. Fontos ilyenkor, hogy ne szavak vagy konkrét képek idézzenek fel már ismert érzéseket, élményeket, emlékeket, hanem olyan megfogalmazásmódok, amik teljesen más törvények szerint kommunikálnak. Ebből kezd formálódni valami „filmszerűség”, amit oda-vissza tudok pörgetni magamban, közben a könyv részletei is egyre jobban beleszövődnek, én meg „nézem” ezt a mozit és ahol azt érzem, hogy „megvan”, ott „megállítom” és rajzolom.
Könyvek közül főleg a képregényekből tanulok sokat, a Bocs, hogy éleknél még kettő könyvet forgattam gyakran: Dániel Andrástól A nyúl formájú kutyát (Pagony 2018) és Jamie Hewlett monográfiai kötetét/art bookját (Jamie Hewlett. 40th Ed. Taschen 2023).
Korbuly Ági illusztrációjaNagyon érdekes a képek színvilága - a fekete-fehér rajzokat csak itt-ott töri meg egy pirosas árnyalat. Hogyan és miért alakult így?
K.Á.: Először úgy volt, hogy legyen fekete-fehér, de itt mindannyian éreztük, hogy be kell hozni egy plusz színt, annyi érzelem, erő, energia sűrűsödik a szövegben, amit egy pirossal lehet igazán kihozni, megmutatni. Sikerült egy nagyon vibráló árnyalatot találni, ami nyomtatásban is olyan élénk, amilyennek szerettük volna.
Illusztrátorként mi jelentette ennek a könyvnek az érdekességét, mi volt a kihívás benne és mi volt, ami közel tudta hozni hozzád a szövegeket?
K.Á.: Az érdekessége, hogy a ciklusok egy ívre fűzik fel a mozaikszerű eseményeket. Olyan, mintha különböző időszakokban bepillantanánk egy ablakon vagy felütnénk valahol egy naplót vagy fotóalbumot. A kihívást részben az egyensúly megtalálása, megteremtése jelentette: a rajzok mennyiben illusztrálják a konkrét szituációkat és mennyiben mutassanak túl azon, és ezt hogyan tegyék. Hogyan legyen egyszerre a főszereplő szubjektív belső megélése, tapasztalása és ugyanakkor hogyan szóljon minden/bármelyik fiatal felnőtt nevében.
Fanninak és Gergőnek (Grancsa Gergely, a kötet szerkesztője. A szerk.) nagyon hálás vagyok, mert abszolút szabad kezet adtak az illusztrációkkal kapcsolatban, sőt biztattak is, hogy bátran legyenek intenzívek, dinamikusak. Nyitottak voltak a kevésbé megszokott megoldásokra is, például a képregényes részre vagy amikor szinte mondatokra daraboltam a szöveget és az egyes részleteket külön-külön, teljes oldalpárt betöltő illusztrációkon helyeztem el. Pais Andinak és Gráf Dórinak (A Kiadó grafikus munkatársai. A szerk.) pedig a tördelésért: a kiemelt mondatok, szövegrészletek vizuálisan is emelték, kiegészítették, erősítették a rajzokat, így a szöveg is bővült egy ilyen új szereppel és funkcióval is.
Az együttgondolkodás és a csapatmunka egy folyamatos erőt, töltést, megújulást adott a könyvnek. Nem a befejezettséget érzem benne, hanem hogy kerek lett, de nagyon sok irányba ki lehetne még bontani, sok lehetőség van benne, vizuálisan is mindenképp!
Közös kérdések
Korbuly Ági illusztrációjaFanni, van kedvenced Ági illusztrációi közül?
B.F.: Onnan tudom, hogy kivételes összhang volt közöttünk Ágival, hogy nem volt olyan rajza, amire azt tudtam volna mondani, hogy nem tetszik, gondoljuk át. Minden úgy volt tökéletes, ahogy ő azt elsőre megalkotta. Minden képét nagyon szeretem, de talán az utolsó prózához készített grafikái ragadtak meg a legjobban.
Ági, van olyan szöveg a kötetben, ami a többinél jobban a szívedhez nőtt? Ha igen, melyik az és miért?
K.Á.: Nehéz lenne választani. Mindegyik részlet más miatt lett kedves számomra.
Ti mit üzennétek a kamaszkori önmagatoknak?
K.Á.: Ez talán kissé közhelyes, de „kövesd bátran a szíved”.
B.F.: Ne legyél olyan beszari, merj bátran nemet mondani, és ne tartsd magadban soha a véleményed.
És mi lenne az az egy mondat, amit szerintetek minden fiatal felnőttnek hallania kellene?
B.F.: Elég vagy.
K.Á.: Teljes vagy, elég vagy.
Szerintetek ki fogja legjobban élvezni a Bocs, hogy éleket? Kinek ajánlanátok a kötetet?
K.Á.: Mindenkinek.
B.F.: Nagyon boldog lennék, ha a kamaszok, akiknek elsősorban szántuk, kapaszkodót találnának benne. De annak is örülnék, ha a mi korosztályunk, a húszasok-harmincasok is megtalálnák magukat benne. Meg tulajdonképpen bárki, akiben kortól függetlenül hasonló érzések kavarognak.
