A reménytelen szerelem őrlődéseit a saját kamaszkoromból ismerem, a lányaim csak segítettek átismételni a leckét
Milyen lehet 16 évig a Barátok közt dramaturgjaként dolgozni? Milyen lehet egy költő feleségeként élni? Milyen érzés belezúgni a legjobb barátunkba?
Szirmay Ágnes dramaturggal beszélgettünk családról, munkáról, sorsokról és első könyvéről, a Szerelemre castingolváról!
- „Az egyetlen családtag, aki nem ír szépirodalmat,” állítják rólad egy cikkben, ami költő férjed és szintén az íráshoz köthető lányaid egyik fellépését taglalja. Nemcsak szépirodalmat, de mondhatjuk, irodalmat sem nagyon „csináltál” eddig. Mikor és hogyan jött az ötlet egy regény megjelentetésére?
- Annak idején én is rendes bölcsészként indultam, regényírói tervekkel, és némi irodalomkritikusi gyakorlattal. Aztán, éppen mivel a férjem költő, jobban fizető foglalkozás után kellett néznem. Így lettem először tévériporter és reklámszövegíró, majd szappanopera-dramaturg és forgatókönyvíró. Aztán a gyerekek felnőttek, és már nem kell őket etetni, én meg abban a helyzetben találtam magam, hogy újra választhatok, hogy mit is szeretnék csinálni. Másfél évvel ezelőtt az Én még sosemegyik kötetbemutatóján Péczely Dóra vetette fel, hogy nincs-e kedvem megpróbálkozni egy ifjúsági regénnyel. Utólag visszagondolva valószínűleg csak poénnak szánta, de én komolyan vettem, és pár hónap múlva elküldtem neki a kéziratot.
Kemény Zsófi az Én még sosem kötetbemutatóján /Fotó: Szöllősi Mátyás/
- Hogy semmi olyan ne maradjon benne, ami egy az egyben a valóság. Vagyis nyugodt szívvel ki lehessen írni a végére, hogy a történet és a szereplők fiktívek, a valósággal való egyezés maximum a véletlen műve. Azt mindenki tudja, hogy egy szappanoperában van recepciós, sminkes és fodrász, meg kameraman, rendezőasszisztens és színészek minden korból és nemből, tehát nálam is ők népesítik be a stúdiót. De nagyon igyekeztem, hogy ne mintázzam őket valós személyekről. És bizony hiába vagyok tele szuper forgatási sztorikkal, újakat kellett helyettük kitalálnom. Plusz egy komplett szappanoperát, szereplőkkel, történetekkel, helyszínekkel.
- Sokat hallani, hogy egyre többen fordulnak a kortárs szépírók közül is az ifjúsági irodalom felé: te miért emellett a műfaj mellett döntöttél?
- Mert Péczely Dóra egy ifjúsági könyvkiadó főszerkesztője.
- A könyv egy kamaszlányról szól, aki egy nap egy szappanopera szereplőjeként ébred, amitől gyökeresen megváltozik az élete. Nemcsak a regényben elhelyezett forgatókönyv-részletekből, de a stúdió leírásából is feltűnik, milyen sokat tudsz a szappanoperák világáról: szimpla rajongás vagy emögött több is van?
- A sorozatokhoz való viszonyomat sok mindennek lehet nevezni, talán a rajongás nem a legjobb szó rá. 1998-ban, vagyis a sorozat indulásakor kerültem a Barátok közthöz, és tizenhat évig napi huszonnégy órában határozta meg az életemet. Két éve „csak” külsős dialógíró vagyok. Szerintem mindent tudok a forgatókönyvről és a gyártásról is, amit tudni lehet. (Kicsit túlzok, mert például a VFX térkezelése a mai napig magas nekem, geometriából nem voltam túl jó.) Természetesen ennek a tudásnak csak apró darabkáit használtam fel, hiszen a regény nem erről szól, hanem arról, hogy mi vár arra, aki tizenévesen bekerül színésznek egy napi sorozatba. Lehet, hogy sokaknak kicsit kiábrándító is lesz az elvárt csillogás helyett ez a nagyon is valóságos világ. De azért remélem, hogy inkább érdekes lesz és szórakoztató.
- A könyv hűen visszaadja egy reménytelenül szerelmes kamaszlány őrlődéseit. Önéletrajzi ihletésű-e a regény vagy talán a lányaid kamaszkorából merítettél? Valós személyekről mintáztad-e a szereplőket?
- A reménytelen szerelem őrlődéseit a saját kamaszkoromból ismerem, a lányaim csak segítettek átismételni a leckét. De természetesen pont ez pont így egyikünkkel sem történt meg. Mikor írás közben magam elé képzeltem a szereplőimet, Dé Patrick Verona képében jelent meg, Réti Bence pedig Jordan Catalano volt, ők valós személynek számítanak?
- Mit tanácsolnál egy kamasznak, aki belezúg a legjobb haverjába, de ő nem érdeklődik iránta?
- Épp azt, amit a főszereplőm meg is tett: próbáljon meg minél több időt tölteni a szeretett lénnyel, hátha egyszercsak kialakul valami. A regényem úgy kezdődik, hogy Viru (az elbeszélő) észreveszi, hogy a fiú, akibe szerelmes, szomorú. Azonnal beindul a fantáziája, hogy mivel vidíthatná fel, és egy komplett új életet talál ki a fiúnak. Főleg azért, hogy annak ne legyen ideje más lányokkal foglalkozni. Az más kérdés, hogy ez a terv működik-e.
- Az a tapasztalatom (és erről is rengeteg igazi, vagyis sajnos felhasználhatatlan sztorim van), hogy a nézők a mai napig azonosítják a színészeket a karakterükkel. Vagyis ha orvost játszanék, akkor lépten-nyomon recepteket akarnának felíratni velem, ha meg boltost, akkor folyton viszonteladói ajánlatokkal bombáznának. Épp ezért leginkább egy rendkívül sikeres, okos és vicces írónőt szeretnék játszani, akinek tízezres példányszámban fogynak el a könyvei, és verekszenek a producerek a megfilmesítési jogaiért. Ráadásul, ha szereplő lennék, a kisujjamat se kéne mozdítanom, mert nálam sokkal okosabb és viccesebb emberek megírnák helyettem a könyveimet is.
- A könyv egy sorozat első része: hány kötetesre tervezed és mikorra várhatók az újabb részek?
- Már nyakig benne vagyok a második kötetben, de a fejemben készen van a harmadik is, ha az olvasók szeretik az elsőt, és van értelme folytatni a sorozatot, még 2017-ben megjelenne mind a kettő.
Az interjút Borda Réka készítette.
Olvasd el Réka írását a könyvről:
Ha híres leszek, akkor boldog is - vagy mégsem? - Egy kamaszlány őrlődései a szappanoperák színfalai között
A fiúkat is sminkelik?Ha szeretnéd a polcodon tudni a könyvet, akkor katt ide!
