A döntés joga
„Egy kisbaba van odabent. Nem látni, mégis meghatározó a jelenléte.” Ha ezeket a szavakat egy húszas vagy harmincas, esetleg negyvenes éveiben járó nő szájából halljuk, önkéntelenül elmosolyodunk, hiszen milyen csodálatos dolog is a várandósság. De mi történik akkor, ha mindezt egy elkeseredett kamaszlány mondja egy egyéjszakás kaland után? Szánk elé kapjuk a kezünket, és elgondolkodunk: vajon mi lesz a lány sorsa, és persze mi lesz a magzat sorsa? De mit érezhet az a tizenéves, aki ilyen helyzetbe kerül? Mit tegyen? Kire hallgasson? Hogyan döntsön?
Döntések. Életünk során kismillió akad belőlük. Míg kisgyerekként az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy a Kánaánnak tűnő szupermarket tömött polcai előtt állva epres vagy barackos joghurtot válasszunk uzsonnára, az idő előrehaladtával, a kamaszkor közeledtével egyre komolyabb döntéseket kell meghoznunk. Mint például, hogy „mik legyünk, ha nagyok leszünk”, vagy összespórolt pénzünkből melyik cipőt, esetleg elektronikai kütyüt vegyük meg, vagy könyvmolyként a könyvesboltban összeválogatott nagy halom könyv közül melyik legyen az az egy, kettő, esetleg három, ami hazajöhet velünk.
Abban a pillanatban ezek óriási döntésnek bizonyulnak, szinte úgy érezzük, az életünk múlik rajtuk. Pedig, ha jobban belegondolunk, különösebb hatásuk nincs a jövőnkre nézve, bármikor változtathatunk. Sőt, ha valamilyen oknál fogva nem tudnánk dönteni adott helyzetben, valakitől tudunk tanácsot kérni, legyen az Anyu, Apu, testvér, barát, barátnő, nagynéni, nagybácsi, nagymama, nagypapa, és még sorolhatnám. Persze, mi, kamaszok csak akkor kérünk segítséget, ha már nagyon-nagyon muszáj, hiszen kevés dolgot utálunk jobban, mint mikor – nem túl szalonképes, ám elterjedt, és épp ideillő kifejezéssel élve – „belepofáznak” az életünkbe. Különösen akkor irritál ez minket, ha a „nagyok” teszik ezt, akik a tapasztaltságukra hivatkozva feljebbvalónak, bölcsebbnek érzik magukat.
De mi történik akkor, ha nagyon-nagyon szükségünk van valakinek a tanácsára, de mindenki csak annyit mond: „Ezt neked kell eldöntened!”? Általában ez a helyzet akkor áll elő, ha valaki már jócskán túlvan a középiskolás éveken, és, mondjuk, állást vagy lakást keres, esetleg azon gondolkozik, hogy szerencsét próbál külföldön. Viszont az is előfordulhat, hogy valaki idő előtt áll olyan döntés előtt, amit csak és kizárólag ő maga hozhat meg. Nos, ez történik Perlával is.
Az önfejűségen kívül a kamaszok másik ismertetőjegye a szerelem utáni vágyakozás. Legalábbis a többségnek ez a vágya, és ez alól Perla sem kivétel. Látszólag felkeltette egy fiú, bocsánat, A FIÚ érdeklődését. Persze, melyik lány ne szeretne a suli legmenőbb srácával járni? Aki ráadásul Perlának óvodás kora óta tetszik. A szokásos menetrend: flörtölés, randi, a fiú hazakíséri a lányt, majd a ház előtt állva romantikusan megcsókolja, lehetőleg szakadó esőben, mert az úgy totál „hollywoodi”, aztán még több randi, még több csók és happy end, nos, mindez felborul. A két fiatal filmbe illő csók és egyéb körítés nélkül, a sportnapi bulin, az öltözőben esik egymásnak. Szerelmük, vagy jobban mondva, fellángolásuk gyümölcse pedig egy Perla pocakjában növekvő „sejtcsomó”.
Igen, felelőtlenek voltak. De vajon elítélhetjük emiatt Perlát? Nem hinném. Megteszi ő ezt saját maga is. Abban viszont egyetérthetünk, hogy segítségre van szüksége. De kihez forduljon? Az észszerű válasz az lenne, hogy a szüleihez. De hogyan, ha otthon folyamatos háború dúl anya és apa közt? Legjobb barátnője, egyben bizalmasa, Allegra hiába próbál segíteni, egy növekvő embrió sorsa nem olyan probléma, amit két 16 éves lány egyedül meg tudna oldani. A fiú, Cesare pedig az öltözős eset után elillant, mint a kámfor.
Perla egyre elkeseredettebb. Nem tudja, egy gyerek mellett hogyan hódolhat szenvedélyének, a futásnak, hogyan fejezi be az iskolát, és egyáltalán lesz-e lehetősége így a továbbtanulásra. Ugyanakkor elborzasztja a gondolat, hogy megfossza az élettől a kisbabát.A könyv olvasása közben mindannyian feltesszük a kérdést, hogy mi mit tennénk hasonló helyzetben, s körmünket rágva várjuk, Perla hogyan dönt. Egyáltalán létezik jó döntés? Nem valószínű. Egy valami azonban biztos: Perlának ezt a döntést, minden külső tanácsot, legyen az kedves vagy éppen parancsoló, figyelmen kívül hagyva, saját magának kell meghoznia, ami nem egyszerű. Sőt. Nehezebb, mint a matek feladatgyűjtemény hátulján lévő legbonyolultabb feladatok megoldása. Pedig az nagy szó.
Ha tetszett a cikk, akkor olvasd el ezt is:
Neked volt már abortuszod? - Minden, amit a szüleiddel nem mertél megbeszélniHa érdekel hogyan dönt Perla, akkor rendeld meg kedvezményesen a regényt innen!
Prikazovics Júlia írása
Reggel 7:00-kor születtem. Nem 6:59-kor, nem 7:02-kor, pontban 7:00-kor. Azt hiszem, ez sok mindent elárul arról, milyen is vagyok. Prikazovics Júliának hívnak, de a nevem bármilyen becézésére hallgatok - hála 16 és fél (és az a fél igenis fontos!) év tapasztalatának. Immár harmadik éve koptatom a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium padjait. Életcélom, hogy életcélt találjak magamnak. Szabadidőmben többnyire sportolok, a barátaimat boldogítom, vagy a színházban jegyszedőként próbálom meggyőzni a kedves nézőket, hogy nem, nem a nyolcadik, hanem a kilencedik sorba szól a jegyük, és nem, nem adták el kétszer ugyanazt a helyet. És az egyik legfontosabbat, ha nem a legfontosabbat a végére: olvasok. Sokat. Aztán gondolkodom, hogy mégis hova rakjam a könyveimet, látva, hogy a polcaimon már egy bolhának se lenne hely. De aztán valahogy mindig összehozom.
