Zulejka Zoé piros traktora
Finy Petra Dagonyalényei Zánkán élnek. A történet helyszíne a nagy homokos gyerekstrand, ahol a gyerekek nap mint nap játszanak, és nap mint nap játékokat veszítenek el. Ez a homokos part látszólag teljesen átlagos, valójában azonban különleges lények lakják. Amint elmegy az utolsó család az egész napos pancsolásban jól elfáradt csemetéivel, a gázló homokja megelevenedik, és előbújnak a csodálatos dagonyalények. A dagonyalények kedves, melegszívű sárteremtmények, akiknek állandóan melegre van szüksége: a kis vaskályhályukból nyerik a meleget, és Dagonyanyanya, ez a hangos és melegszívű asszonyság, afféle dagonya-családfő, rengeteg sapkát, sálat köt nekik. De a szeretet is átmelegíti őket, amit a gyerekektől kapnak. A gyerekek pedig azért kedvelik a dagonyalényeket, mert a zánkai parton felejtett, vagy a strand játszóterén hagyott, netán a fürdőhely parkolójában elejtett játékokat mindig visszaviszik nekik.
A Zánkai Üdülőfalu homokos partján nagy élet zajlik. A nap hét ágra süt, a szülők az árnyékban pihegnek, nincs kedvük gyermekeik után rohangálni, így csemetéik szinte azt csinálhatnak, amit akarnak.
A strandon egyre több a gyerek és a játék. Egy kislány mutat közelről, aki épp pici piros traktorával játszik elmélyülten. Apja biztatóan odaszól neki a nagy fűzfa árnyékából:
- Azaz Zoé, vezesd csak ügyesen azt a traktort, pont úgy, ahogy apa szokta az ő nagy piros traktorját!
Zoé lelkesen brummog, és még lelkesebben tologatja a kis műanyag járművet.
De tekintete egyszer csak egy fiúra téved. Pontosabban nem is a fiút, hanem annak hatalmas, színes, óriáskerekű traktorját kezdi el sóvárgó szemekkel fixírozni.
Akárcsak a többi gyerek. Lapátok és vödrök hullanak le a földre, autók és homokozó formák maradnak gazdátlanul, mert mindenki azonnal körbe veszi a fiú csodálatos traktorját.
De este, amikor lemegy a nap, a legtöbb gyerek újra megtalálja saját játékait, és hazasétál vele.
Kivéve egy valakit.
Ez a valaki nem más, mint Zulejka Zoé, akit annyira elvarázsolt a gigantikus, tarka traktor, hogy eszébe sem jutott megkeresni a parton saját kis piros traktorját, és hűtlen módon ottfelejtette a homokban.
Érezte ugyan a lelke mélyén, hogy valami nagyon hiányzik neki, de erősebb volt a böszme traktor iránti epekedése, mint a régi, kis barátjához való ragaszkodása.
Csak dühösen veszekedett a szüleivel, és amikor a kis piros traktoráról kérdezték, állandóan csak a nagy szivárványos traktorról mesélt.
Szülei csodálkoztak rajta, de annyiban hagyták a dolgot.
Ám eközben a parton, ahogy az utolsó gyerek is hazaballagott a szülei kezébe kapaszkodva elpilledten az egész napos játéktól, hirtelen megelevenedett a homok. Két dagonyalény bújt elő, akik furmányos kis karjukat csavargatva egy csodálatos megfigyelőrendszert húztak elő a homokból.
- Te is láttad Dagonyadünny a kukucskálón keresztül, amit én láttam? Azt a Zulejka Zoé nevezetű kislányt, meg az orvul elhagyott piros traktorját?
- Láttam volna, ha a túlerős kezeddel nem roppantod ketté a kukucslencsét! Így csak el tudom képzelni.
- Ó, hát akkor az volt az a kis pukkanás… – felelte csodálkozva Dagonyagány.
- Na jó, az ilyen nagyon földhözragadt dolgok helyett inkább gondolkodjunk! Vagyis ki tudja, hol lakik Zulejka Zoé? – pattogott türelmetlenül Dagonydünny.
Még szerencse, hogy a dagonyalények keze mindenhová elér, így hamarosan megérkeztek Zoéék nyaralójához, ahol mindenki lefekvéshez készülődött. Az anyukák gyorsan átdörgölik a kádvízből frissen kiszállt gyermekeiket, és az aznapi örömeikről-bánataikról kérdezgetik őket. Dagonyadünny és Dagonyagány nemsokára halk suttogásra lett figyelmes.
- Melyik az? Nem az? Amaz? – kérdezi kedvesen Dagonyanyina, de hallani, hogy már elfáradt a keresgélésben.
- Amaz? Pimasz! Ráléptél a lábamra! – ez természetesen az örökké dohogó Dagonyadünny, akinek Dagonyagány sétált át az előbb a lábán.
- Bocsika, azt hittem, hogy az egy kis gyökér. Még jó, hogy nem haraptam bele, pedig már olyan éhes vagyok.
- Hogyhogy? Dagonyadagi nem küldött valami kis elemózsiát az útra? – kérdezi kedvesen Dagonyanyina.
- Hááát, berakott pár szelet zellerkrém-tortát a traktor ülésére, de nagyon éhes voltam. És éhesen nem tudok cipelni.
- Te nem is cipelsz, csak mi meg a hangyahordárok - replikázik mérgesen Dagonyadünny.
- De tartom oldalról a traktort, hogy le ne essen a hátukról. – védekezik Dagonygány, úgy tűnik sikertelenül.
- Hagyjátok már abba, na – kérleli őket kedvesen Dagonynyina. – Itt van a ház. Osonjunk be.
Zulejka Zoé az ágyban ül, és valakivel beszélget:
- Ne nézz így rám, kék traktor. Téged nem foglak sehol sem ottfelejteni. Hiszen te nagyobb is vagy, újabb is, fogasabbak a kerekeid is. És színes is vagy. Majdnem olyan szivárványos, mint az a hatalmas tarka traktor a parton. Hogy szerették miatta azt a fiút a gyerekek. Mindenki őt csodálta… Persze a kis piros traktorral játszottam a legjobbakat… És hogyha újra kézbe foghatnám, többé nem engedném el soha. Nem, nincs igazad.
Közben a dagonyalények az ágy alá érnek a kis piros traktorral. Dagonyagány értetlenül kérdezi:
- Szerintetek kihez beszél?
- Kihez, kihez? Hát a kék traktorjához. Miért, baj az? Én is szoktam beszélni a járgányaimhoz.
A beszélgetés közben a hangyák és a dagonyalények kis csapata lassan felkúszik az ágytakarón, és megérkezik Zulejka Zoé fejéhez.
- Hé, kislány! Te vagy a traktoros Zulejka Zoltán traktorokkal játszó Zulejka Zoé nevű kislánya? – kérdezi Dagonyadünny kedvesen. A kislány nem reagál.
- Tessék, Dagonyadünny, itt van a hangosbeszélő. Azzal próbáld meg, olyan kicsik vagyunk, hogy nem hall meg minket - azzal Dagonyanyina elővesz egy kürt formájú csigát.
- Hé, kislány! Te vagy a traktoros Zulejka Zoltán traktorokkal játszó Zulejka Zoé nevű kislánya? – hangzik most már emberi fülnek is hallható hangerővel ugyanaz a kérdés.
- Igen - feleli Zoé. – És ti kik vagy…- de nem tudja befejezni a kérdést, mert meglátja a kis piros traktort, és azonnal a nyakába borul. – Jaj, kis piros traktor! Úgy hiányoztál, a kicsiségeddel, kopottságoddal, hiányzó kerekeddel együtt!
- Pont úgy ölelgeti a traktort, ahogy én szoktam a dagonyalényeket – jegyzi meg elérzékenyülve Dagonyanyina.
- Köszönöm, köszönöm… - rebegi hálásan Zoé
- De melegem lett hirtelen… - duruzsolja vidáman Dagonyagány. – Csak éhes vagyok. Az elején még fáztam, viszont nem voltam éhes. Vajon melyik a jobb? – töpreng magában.
- Szóval kik vagytok? És mivel tudnám meghálálni, hogy visszahoztátok a traktorom?
Dagonyagány gyorsan kikapja a kürtöt Dagonyadünny kezéből, és gyorsan belekiabálja:
- Dagonyalények vagyunk, és egy kis kaját szívesen fogadnánk! Van egy kis karalábé-bonbonod esetleg? Vagy egy adag sárgarépafagyid?
- Hát, ha az pont nincs is, de krumplisaláta biztosan van a hűtőben… – mondja elgondolkodva Zulejka Zoé, aki még soha nem látott ilyen furcsa és kedves népséget.
