Zöld glübős földönkívüliek a kisboltban
A Szerencsére a tej egy apa története, aki reggel lemegy tejért a boltba, majd onnan hazaérve magyarázkodni kezd gyerekeinek, hogy miért maradt el olyan sokáig. Eddig nem is lenne túl érdekes a dolog, de ha számításba vesszük, hogy a könyv írója Neil Gaiman, a fantasy mestere, akkor sejthetjük, hogy nem mindennapi világ tárul elénk. Izgalom, humor, tej. – Milán, a Pozsonyi Pagony új boltosának karácsonyi ajánlata apáknak
Neil Gaimantől először a Tükör és füst című novelláskötetet olvastam, nagyjából kétszázötven évvel ezelőtt. Azt a könyvet a legnagyobb jóindulattal sem lehetne a gyermekirodalom esernyője alá venni, ezért mindig különös érzés olyan írással találkoznom tőle, ami gyerekeknek készült – legyen szó a Csillagporról, de a Coraline is ide tartozik. Szóval megint meglepődtem, mikor megláttam a Pagony egyik polcán a Szerencsére a tejet, és persze azonnal érte nyúltam.
A történet egy hős apukáról szól, aki nem riad vissza a kihívástól, amikor egy reggel szembesül a leírhatatlannal: gyerekei reggelijéhez nincs otthon tej. Hősünk szerencsére azonnal átlátja a helyzetet és cselekszik, mégpedig azt teszi, amire talán sokan nem is gondolnánk ilyen helyzetben: lemegy tejért a boltba. És hát sajnos eddig tartott a könyvben a fantázia és az izgalom, mert innentől csak azt kapjuk, amit az effajta könyvektől megszokhattunk. Először zöld, glübős földönkívüliek rabolják el, azt követelve, hogy mint a Föld lakója, azonnal írassa át a bolygót az ő nevükre, hogy felújíthassák azt. Innen egy, a tér-idő kontinuumot kint tartani hivatott ajtón át egy kalózhajóra kerül, ahonnan egy hőlégballonnal utazó tudós stegosaurus menti meg. Aztán jön a szokásos: egy vulkánisten, sok piranha, wámpírok (sic!), törpék, és persze a tej. Nem is folytatom, hisz már egyrészt százszor végigjártátok ezt az utat magatok is, másrészt számtalanszor olvastuk már ugyanezt a sztorit más köntösben.
Na jó, komolyra fordítva a szót: a Szerencsére a tej egy sodró lendületű, humoros könyv, aminek célja – a szórakoztatáson kívül – az ismeretterjesztés. Gaiman a könyv első pár oldalára egy levelet írt nekünk, amelyben elmondja, hogy a Szerencsére a tejben helyre akarja tenni az apák hírnevét és hát lássuk be, itt volt már az ideje, hogy valaki végre lerántsa róluk a leplet. A könyv elolvasásával rengeteg új információt szerezhetünk ezekről a családunkban élő, egyszersmind rejtélyes, újságot olvasó, autót vezető, sokáig alvó lényekről. Mert míg azt gondolnánk, hogy apáink dolgoznak, autót takarítanak, vagy épp a boltba mennek tejért, ők valójában ufókkal, piranhákkal és wámpírokkal küzdenek meg. Ja, és közben néha megmentik a világegyetemet is a pusztulástól. Ha pedig még ez se volna elég, hát tejet is hoznak.
Ami nagyon tetszett a könyv olvasása során, az az, hogy nem vagyunk szemtanúi az apa kalandjainak. A tejvásárlás és az azt követő események közben ugyanis mi is ott ülünk a gyerekeivel a konyhában és csak várjuk és várjuk, hogy végre hazaérjen a tejjel. Ekkor a fia szemén keresztül látjuk a világot. Az apa történetét mi is csak utólag ismerjük meg, a gyerekekkel együtt. És miközben mesél, az olvasóban is végig ott lappang a gyanú, amit a fiú ki is mond hangosan: az apa valószínűleg csak találkozott valakivel a sarki boltból hazafelé jövet és eldumálta az időt. Én azonban olvasás közben nagyon szeretek teljes naivitásba burkolózni és ha tehettem volna, kíméletlenül lepisszegem a fiút. Erre több alkalmam is lett volna, hisz mindkét gyerek – a fiú húga is – többször megszakítja az apa élménybeszámolóját kérdésekkel és kétkedő megjegyzésekkel, ami az egész történetet még élőbbé teszi, szinte zsizseg a könyv a kezünkben. Szerencsére Gaimant se olyan fából faragták, hogy teljesen nyilvánvalóvá tegye a történet valóságos voltát, vagy annak teljes hiányát, és ebben is tökéletes partnerre lelt Skottie Young illusztrátorban. Merthogy a Szerencsére a tej egy gazdagon illusztrált könyv, amiben a betűk és a rajzok közti határok néha ugyanúgy elmosódnak, mint a történetben a valóság és a képzelet köztiek. És, ahogy azt Gaiman a könyv eleji levélben elmondja róla, Young valóban tudja, hogy fest egy hőlégballonban utazó stegosaurus. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ezt azért az ismerőseim köréből kevés emberről tudom elmondani.
Kiknek ajánlom a könyvet? Elsősorban magamnak, mert szeretem Gaimant. Aztán magamnak is, mert belül én is egy gyerek vagyok (úgy hiszem, nagyjából hat és tizenhárom év közötti, de inkább közelebb a tizenháromhoz) és szeretek álomvilágokban időt tölteni furcsa kinézetű, de annál szerethetőbb lények társaságában. Ajánlom aztán még magamnak is, mert előbb-utóbb én is apa leszek és ez a könyv hasznos darab lesz a fegyvertáramban, amikor inspirációra lesz szükségem ahhoz, hogy a gyerekeim hétköznapjait megtöltsem varázslattal. A Szerencsére a tej egyébként is fiús könyv, ahol a kislány kimondott kéréseit, azaz pónik és meg nem értett, romantikus wámpírok beleszövését a történetbe az apa vagy csak egy gyors kitérővel oldja meg, vagy teljesen elutasítja – romantikus, meg nem értett, csinos wámpírok nem voltak. Ezt a fricskát Gaiman valószínűleg különösen nagy élvezettel helyezte el a történetben. Én pedig különösen nagy élvezettel olvastam, ahogy az egész történetet is. Szerencsére jó könyv.
