Verses túlélőkészlet kamaszoknak
Szívlapát címen jelenik meg kamaszoknak szóló versantológia a 2017-es Könyvhétre a Tilos az Á kiadónál. A kötetet Dániel András illusztrációi díszitik, aki első alkalommal kirándul a gyereknek szánt könyvektől az ifjúsági irodalom birodalmába. Vele beszélgettünk.
– Festőművész, valamint gyerekkönyvszerző és -illusztrátor is vagy, ráadásul a két éned két – első ránézésre – nagyon különböző vizuális világot teremt. A kamaszoknak szóló versantológiába készített illusztrációid elkészítésekor melyik vizuális világból merítettél?
– A Szívlapát rajzainál a felnőtt képzőművészi tapasztalataimat kellett használnom. Nyilvánvaló, hogy nagyon más feladat verseket illusztrálni, mint mesekönyvet. Más „rajzoló-szerveidet" működteted az egyiknél, mint a másiknál. Bár ugyanaz a kéz dolgozik, a kétféle munka során mintha nem egészen ugyanaz a tudat irányítaná a ceruzádat. Nagyon élveztem ezt a kalandot, jól is esett kicsit kilépni a gyerekkönyvek világából.
– Hogyan készültek a rajzok? Mi mozdított meg benned valamit egy-egy szövegben?
– Rajzos széljegyzeteket készítettem a versekhez. Egy közvetlen, erős benyomást szerettem volna rögzíteni, azt az képet, amit a vers keltett bennem az első találkozáskor. Azt szerettem volna, hogy vizuálisan kicsit olyan legyen a Szívlapát, mint egy vázlatkönyv, amiben nyugodtan lehetsz személyesebb, kísérletezhetsz, játszhatsz az ötletekkel. Ez a módszer szerencsére az esetek többségében működőképesnek bizonyult, kevés vers akadt, aminek többször is neki kellett futnom.
– A gyermekeid pont a kötet célközönségébe tartoznak. Hogyan, mivel ajánlanád nekik az antológiát?
– Mint valamiféle verses túlélő készletet, amiben majdnem minden élethelyzetben találhatsz egy verset, amiből saját örömed, fájdalmad vagy kétségeid néznek vissza rád. Azt nem mondom, hogy feltétlenül megoldásokat is találsz bennük, hiszen egy versantológia nem életvezetési tanácsok gyűjteménye. De támaszt, kapaszkodót talán igen.
– Írtál valaha verset? Ha nem, akkor érzel-e esetleg magadban késztetést erre?
– A kötelező kamaszkori próbálkozásokon túl nem nagyon írtam verset. Manapság azért előfordul, ha úgy adódik, hogy valamelyik szövegembe éppen szükség van rá. Ilyenkor többnyire sikerül is valami versre emlékeztető dolgot írnom, de ettől messze nem érzem magam költőnek.
– Ezt az interjút június elején, egy szép reggelen készítjük. Melyik az a vers a kötetből, amelyik leginkább megszólít téged most? Melyik jellemzi leginkább a hangulatodat?
– Köz-hangulatomhoz való verset most a kötet utolsó ciklusában találnék. Mint te is említetted az imént, már nagyok a gyerekeim. Ha körülnézek, egyre nagyobb bennem az aggodalom, hogy milyen országban kell elkezdeniük a felnőtt életüket. Amennyiben ezt az országot választják... Most még úgy tűnik igen, de ha mégis úgy adódna, hogy útra kelnek, akkor remélem, hogy néhány más fontos könyv mellé a Szívlapátot is beteszik majd a bőröndjükbe.
