Ufók a pusztában
Történetünk színhelye, a Wingroden nevű település még az álmos falu minősítésre se méltó. Nem falu, szinte nincs is. Egy pár, még éppen el nem hagyott tanya egymás mellett, egy fogadó, néhány ház. A világ seggluka, Ben szerint, pár romos ház egy pampán, ha finomabban akarjuk megfogalmazni. – Kovács Tamás ajánlója
Történetünk színhelye, a Wingroden nevű település még az álmos falu minősítésre se méltó. Nem falu, szinte nincs is. Egy pár, még éppen el nem hagyott tanya egymás mellett, egy fogadó, néhány ház. A világ seggluka, Ben szerint, pár romos ház egy pampán, ha finomabban akarjuk megfogalmazni.
Ben tizenhat éves, tehát sok kilométeres körzetben messze a legfiatalabb. Nagyon sokat olvas, és még többet gondolkodik. Élete nagy részét egyre inkább leépülő nagyapjának ápolása és az autószerelés tölti ki, illetve arról álmodozik, hogy felújított Volkswagenével elutazik Afrikába. Anyukája egy teljesen ismeretlen együttessel turnézik, teljesen kiszámíthatatlanul, keresztül-kasul Európán, apja pedig repülőbalesetben meghalt jópár éve. Ben haragszik az anyjára, amiért elhanyagolja, haragszik nagyapjára, mert fárasztó gondozni, és haragszik az egész világra, amiért neki Wingrodenben kell tengetnie az életét korához és érdeklődéséhez alig illeszkedő társaságban.
Wingroden lakói esténként a Schimmel nevű fogadóban gyűlnek össze. Érettségije szinte senkinek sincs, inni csak alkoholt iszik mindenki. Ha nem történik semmi, már az is izgalmas. Itt kijózanodni sem érdemes, pont, mint ahogy a Kelet-Európáról szóló vicc tartja. A történet napjainkban játszódik, mobilja még sincs szinte senkinek. Minek is lenne, este úgyis találkoznak a Schimmelben, amúgy meg nem történik semmi.
Egyetlen ember van, aki bízik abban, hogy Wingroden nincs halálra ítélve, és egyszer még lehet híres-neves település. Ő Maslow, a helyi mindenes, aki szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb szlogenekkel és emléktárgyakkal próbálja eladni a települést, de hát nincs kinek. Legújabb őrült ötlete egy ufó építése, mellyel barátait, Wingroden lakóit akarja becsapni. A cél, hogy a naiv ufóészlelők odavonzzák az újságokat, akik meg a turistákat, a település pedig örökre ismert lesz… Ben azonban nem támogatja a tervet. Becsapni se akarja a barátait és az ötlet sikerében sem hisz, de Maslowot se hagyhatja cserben, barátja és bizonyos értelemben főnöke is.
Ben története szélsőséges példája a kamasz problémáknak. Ennyire elzárva mindentől és mindenkitől kevesen élnek. Karaktere elég pontos és részletesen megalkotott ebben az amúgy szinte környezet nélküli, vákuumban lebegő történethez képest.
Ben sok mindenről pontos elképzelésekkel rendelkezik. Az életét például határozottan utálja. Az afrikai utazás legfőbb álmai közé tartozik, apja nyomába akar eredni. Nem akar kertészkedni, és nagyon akar végre találkozni egy lánnyal. A lány, Léna, egyszer csak meg is érkezik Lusie nevű hippikocsijával. Maslow újságírónak hiszi Lénát, Ben meg őrültnek Maslowot. A történet további kibontakozása tényleg nagyon fordulatos és izgalmas, történik egy haláleset, egy betörés, Léna és Ben csókoloznak (végre!), kiderül, hogy Maslow gyakorlatilag fizet az embereknek, hogy ne menjenek el Wingrodenből, és így tovább. Hirtelen felgyorsulnak az események, minden összekavarodik, de a történet vége mégis kellemesen megnyugtató.
Szerencsére azért nem sablonos naplemenetés-repülő hattyús / szakadós esős villámlós. Valahol a kettő között van, és ami a legfontosabb, hogy amikor Bent egy évvel később, 17 évesen látjuk, már nem utálja az életét. Elfogadta a nehézségeket, és a lehetőségekhez képes nagyon harmonikus életet él. Sok mindennek, de legfőképpen Lénának köszönhetően felnőtt, átesett a legnehezebb időszakon. És hogy Wingrodenről se feledkezzünk el, a település az ufónak köszönhetően ismert és népszerű lett, de nem egészen úgy, ahogyan azt Maslow elképzelte. De a végeredmény tekintetében mindegy is talán, hogy miért és hogyan jön be végül az őrült ötlet, a lényeg, hogy Wingroden már nem pampa többé.
