Titusz vajon gumimatrac?
Régóta tudni szeretnéd a választ a legégetőbb kufli-kérdésekre? Most itt az alkalom! Játékunkban a legnagyobb kuflirajongók kérdezték Dániel Andrást, aki nem csak tíz, de rögtön tizenegy legfrappánsabb kérdezőt választott.
Játékunkban ti kérdezhettétek Dániel Andrást a legnagyobb kufli-titkokról, írásról, rajzolásról, érzésekről, kacatokról… egyszóval bármiről! A szerző pedig kiválasztotta tizenegy kedvenc kérdését, és kíméletlenül megválaszolta mindegyiket.
A kíváncsiság persze nem maradhatott jutalom nélkül: gratulálunk a tizenegy kérdezőnek, mindannyian kufli-könyvet nyertetek!
Dr. Berezvai Mária:
Azóta szeretném tudni, mióta elolvastam az első kufli-könyvet: honnan jöttek a kuflik, és vannak-e még többen valahol?
Jó kérdés! Én annyit tudok erről, hogy a kuflik hosszú időn keresztül bolyongtak hontalanul a világban. Nem is akarok belegondolni, hogy mi lett volna velük, ha véletlenül Magyarországra tévednek az elhagyatott rét helyett… Lehet, hogy valahol messze-messze létezik (vagy létezett egykor) egy kufli-föld (Kuflisztán? Kuflónia?), amit valamiért el kellett hagyniuk, és az sem kizárt, hogy ezen a hét kuflin kívül más kuflik is élnek a világban. Ezekre a kérdésekre kitartó nyomozással bizonyára megtalálhatnánk a megfelelő válaszokat. De én úgy gondolom, hogy olykor izgalmasabb a titok, mint a biztos tudás – és ez így van a kuflik esetében is. Szívesen bízok ezt-azt az olvasó képzeletére is!
Lachóné Gitye Tünde(egy kíváncsi édesanya és még kíváncsibb 3 éves kisfia, Lacus):
Honnan jött az ötlet a történetre és erre a névre, hogy kuflik?
Egy firkával kezdődött minden. Elég sokat rajzolok csak úgy, lefirkálom, ami éppen az eszembe jut. Egyszer rajzoltam egy furcsa, kukacszerű lényt, amit látva rögtön eszembe jutott a kufli név, ami a kukac és a kifli szavakból van összegyúrva. Ez megtetszett, és arra gondoltam, hogy ki kellene találni egy történetet, amiben ilyen lények szerepelnek. Az eredmény ismert…
Mennyi idő alatt készül el egy-egy történet szövege?
Ez attól függ, hogy mi mindennel kell még közben foglalkoznom. Na meg attól is, hogy eszembe jut-e elég vicces dolog… Van úgy, hogy lesz egy ötletem, amiből aztán nagyon gyorsan, két-három nap alatt megírom a kész történetet. De olyan is előfordul, hogy írás közben megakadok, és eltelik egy idő, mire rájövök, merre kanyarodjon tovább a mese. Ezért van, hogy sokszor két-három kuflitörténetet farigcsálok egyszerre. Ha az egyiket épp nem tudom folytatni, átugrom egy másikra, és azon dolgozom tovább.
dr. Végh Melitta:
A kislányom (Farkas Kata, 5 és fél éves) kérdése: Mennyi ideig tartott a kufli-könyveket megrajzolni?
Nem használnám a múlt időt, hiszen jelenleg is rajzolok egy új kuflitörténetet. Hogy mennyi ideig tart egy mesét elejétől a végéig megrajzolni, az – ahogy az írás esetében is – attól függ, hogy közben mennyi egyéb dologra kell közben időt szánnom. Ha nem lenne semmi egyéb dolgom, és mindennap reggeltől estig ezzel foglalkoznék, akkor körülbelül egy hét alatt megrajzolnék egy mesét. (Ebből is látszik, milyen ügyesen tudok már kuflikat rajzolni!:) De persze ilyen nincs, hiszen sokféle kuflikon kívüli egyéb munkám és elfoglaltságom van, ezért általában tovább tart, mire elkészülök.
Halász Mónika:
Őszinte kérdésem: Manapság mindenhonnan a "tökéletesség” ömlik elénk (hercegnők, életmentő kutyusok stb.), és divatosak is (sajnos!, de ez már csak az én személyes véleményem, nem tartozik a kérdéshez). Nem tartottál attól, hogy a "furcsa" rajzok, figurák ijesztőek lesznek, netán nem lesznek népszerűek a gyerekek és/vagy szülők - hiszen ők vásárolnak - körében?
Már nem egyszer megkaptam, hogy a rajzaim nem egyszerűen furcsák – de egyenesen rondák! Ez nem zavar, hiszen az ilyesmi nyilván ízlés dolga… Már az első könyvem után megígértem magamnak, hogy írás és rajzolás közben sosem fogok reménybeli vásárlókra gondolni, külső elvárásokra figyelni. Úgy teszem majd a dolgomat, ahogy én jónak gondolom (miközben titkon persze bízom benne, hogy azért néhány embernek rajtam kívül is tetszeni fog, amit csinálok). Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekelnek az olvasók, hanem azt, hogy a kereskedelmi szempontoknál fontosabb nekem, hogy sajátomnak érezzem a könyvet. De szerencsére úgy tűnik, az én furcsa vagy/ésronda könyveim is megtalálják a maguk közönségét, úgyhogy szerintem nincs miért izgulnom... De valóban így van: jobban vonz a világ szabálytalan, itt-ott ütött-kopott, de (számomra) érdekesebb oldala, mint a tökéletesre retusált, hibátlan unalom.
Nagy Gabriella:
Te mit szeretsz legjobban a gyerekekben?
Hogy nem felnőttek – ez már önmagában nagyon nagy pozitívum! Nagyra tartom a nyitottságukat és az őszinteségüket. Sok író-olvasó-találkozón veszek részt különböző életkorú gyerekek társaságában, és nagyon tetszik, hogy nem udvariaskodnak, kimutatják, mit gondolnak rólam és arról, amit mondok nekik. Meg kell dolgoznom a figyelmükért, hiszen (jó esetben) nem korlátozza őket afféle kínos tekintélytisztelet, ami sok felnőttre annyira jellemző. Nyitottak a humorra, és közülük sokan tele vannak fantasztikus, tótágast álló ötletekkel. Nagyon szomorú vagyok, amikor azt látom, hogy a felnőttek igyekeznek minél hatékonyabban kifegyelmezni belőlük mindezt. Pedig a merészen kalandozó fantáziát, a velük született nyitottságot, kreativitást inkább óvni kéne, semmint „fazonra igazítani” és korlátok közé szorítani.
Bármikor képes vagy írni (a kuflikról), vagy valamilyen különleges (lelki)állapot kell hozzá?
Ha bármikor talán nem is, de az biztos, hogy nem mindig várhatok valami különleges lelkiállapotra, ha írni akarok (kuflikról vagy bármiről). Akármennyire is sajátos munka az enyém, azért munka, ami más munkákhoz hasonlóan határidőkhöz kötött, ezért nagyon fontos, hogy „nyári napban, téli szélben, hajnalban, s ha hull a hó" képes legyek gyorsan ráhangolódni arra, amin éppen dolgozom. Szerencsére ez elég jól megy, még csak nagy csend és elvonultság sem feltétlenül kell hozzá. Sőt, például kifejezetten szeretek írni hosszabb utazás közben, mondjuk vonaton. Kint rohan a táj, jönnek-mennek körülöttem az emberek, én meg vígan dolgozom a szövegemen.
Szoktál álmodni a kuflikkal (esetleg történeteket velük)?
Nem, a kuflikkal még nem álmodtam soha. Talán mert túl sokat foglalkozom velük ébren… De arra kiváncsi lennék, hogy ők vajon szoktak-e álmodni rólam. Tényleg: a kuflik egyáltalán tudják, hogy én vagyok, és titkon figyelem minden mozdulatukat?! Ez is egy jó kérdés…
Bojti Zsuzsa:
Nekem az lenne a kérdésem, hogy a repülőgép megjelenítése mit szimbolizál, mit jelent a mesékben?
Sosem volt szándékom szimbólumokkal terhelni az elhagyatott rétet. A kufli-könyvekben szereplő repülő nem más, mint egy egyszerű repülő, ami (aki?) időnként átrepül a rét felett. Ha jelent valamit, akkor talán annyit, hogy van egy réten túli világ, amivel foglalkoznunk ugyan nem kell, de a létezéséről azért nem árt, ha tudunk.
Katalin Csukovits:
Van valami, ami nincs mindig a kufliknál, ha úgy adódik, hogy szükség lenne rá?
Én sem tudom pontosan, mi mindent rejt a kuflik feneketlen zsebe, de úgy gondolom, hogy nem nagyon adódhat olyan probléma, amire ne találnának valami zseb-megoldást. Több olyan új kufli történet is van, amelyből mindenféle különös zseb-bigyójukra derül majd fény.
Vidák Mariann:
A kérdésünk, ami nem hagy nyugodni minket: minek egy varázsgombának létra??
Visszakérdezek: miért ne lehetne létrája épp egy varázsgombának? Vele sosem fordulhat elő, hogy fel kell másznia valahová? Mondjuk, betekerni egy villanykörtét vagy kiszabadítani egy fennakadt papírsárkányt… Csak azért, mert gomba?!
Nánási Anikó:
Kislányom, Doboss Emma Ilona, 6 és fél éves kérdése: Mikor sírnak a kuflik?
Olyat nem állíthatok, hogy a kuflik sosem szoktak sírni, hiszen biztos, hogy néha velük is történik valami szomorú. Mégis azt hiszem, elég ritkán törik el náluk a mécses. Egyrészt mert az elhagyatott rét alapvetően elég vidám hely, másrészt mert nem hiszem, hogy a kuflik bármiből túl nagy ügyet csinálnának. Könnyen túlteszik magukat sértődésen, csalódáson, megbántottságon meg a többi hasonló, sírásra késztető érzésen.
Rábainé Szabó Annamária:
Mi lenne Zödön, ha kacat lenne?
Hát, ha a traktorkardántengely kacatnak számít, akkor az.
A másik (amelyik tulajdonképpen egy ötlet): mire való Titusz vadpontyszőr kesztyűje?
Azt hittem, ezt mindenki tudja! Titusz akkor szokta felvenni a vadpontyszőr kesztyűjét, amikor hózsiráf-avató ünnepségre invitálják őt a pemzlifülű álpetymegek.
Magyar Katalin:
Négyéves kislányom azt szeretné tudni, hogy Titusz merő véletlenségből néz-e úgy ki, mint egy gumimatrac, vagy direkt, esetleg lehet, hogy egyenesen az is?
Az biztos, hogy Titusz nem gumimatrac, hiszen akkor az Egy kupac kufli című könyv helyett a Nagy rakás strandfelszerelés címűbe került volna be szereplőként. De elnézve az alakját, magam is elképzelhetőnek tartom, hogy a felmenői között előfordulhatott egy gumimatrac, esetleg egy rugós ágybetét.
Hétéves fiam pedig azt kérdezi, hogy: a jóbogyó csak úgy jó, ahogy a finomfőzelék finom? Mert ha az is becsapás, akkor sosem kóstoljuk meg!
Hát igen, vannak ilyen átverések (például a szépapám sem biztos, hogy szép volt…), de a hétéves érdeklődőt megnyugtathatom: a jóbogyó tényleg jó, hiszen a kufliknak máskülönben eszük ágában sem lenne telente tonnaszámra tömni magukba. Úgy gondolom, ha ennivalókról van szó, a kuflik ízlésében bátran megbízhatunk!
Érdekelné továbbá, hogy Zödönnek van-e tetoválása. Mert feltételezi, hogy van.
Ez is érdekes kérdés, amire a választ én sem tudom biztosan. De magam is elképzelhetőnek tartom, hogy Zödönnek van tetkója. Hogy biztosan kiderüljön, majd írok egy olyan történetet, amiben le kell vennie a trikóját – akkor minden kiderül!
