Szabó T. Anna

Szabó T. Anna (Kolozsvár, 1972. június 4. –) József Attila-díjas magyar költő, műfordító, író

Nagyapja Szabó T. Attila nyelvész, édesapja Szabó T. E. Attila biológus,[1] nagybátyja Szabó T. Ádám nyelvész. 1987-ben családjával áttelepült Magyarországra. A gimnáziumot Szombathelyen végezte.

1991-ben Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–angol szakos hallgatója lett, 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát, majd elvégezte az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programot. Tagja, majd később néhány félévig tanára az Eötvös József Collegiumnak.

Jelenleg Budapesten él férjével, Dragomán György íróval és két fiukkal. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi és havilapban rendszeresen közöl verseket, esszéket, rövidprózát.

Író, műfordító (többek között James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker írásait fordította), tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak és a Magyar Könyv Alapítványnak, cikkeket és kritikákat ír.

A szívem mélyén mindig karácsony van
2024-12-07
#Kávé mellé

Karácsony, ünnep, várakozás, versek, írás és az egyik legnagyobb kortárs költőnő, Szabó T. Anna, akinek adventi kötete igazi ajándék az egész családnak! Minden oldalán egy-egy rövidebb-hosszabb vers, december elsejétől kezdve egészen karácsonyig. Hangolódj az interjúval!

Tovább olvasom...
Mi már tudjuk, mit fogtok olvasni a fa alatt!
2024-12-06 - Wágner Eszter
#Ezt olvassuk

Szeretnéd időben letudni az idei ajándékvadászatot? Segítünk! Ebben a szemlében összegyűjtöttük neked a legfrissebb Pagony-könyveinket, melyek mind-mind a Mikulással, az adventtel és a karácsonnyal kapcsolatosak. Van itt újdonság Marék Veronikától, csodaszép, Mikulás-váró mese Jarvistól, a Medve és Madár-mesék alkotójától, adventi mesék Czernák Eszter bájos Pankájával, de egy igazi amerikai klasszikust is elhoztunk imádnivaló humorral és szívhez szóló üzenettel. A legkisebbektől egészen az alsós korosztályig mindenkinek van egy jó könyvünk! Nem hiszed? Kattints, és járj utána!

Tovább olvasom...
A karácsony mindenkié!
2024-10-29 - Fodor Andrea
#Ezt olvassuk

Karácsonykor mindenkinek jut valami. Szenteste igazából nincs gazdagabb karácsony, szegényebb karácsony: ahol szeretet van, ott ünnep van. Ezt meséli el Fűzfándy úr karácsonyfájának története megannyi humorral, bájjal – pont úgy, ahogy a gyerekek azt imádják! Olvass róla tovább!

Tovább olvasom...

Sütihasználati beállítások