Pöttyös néni és az elveszett kulcs
Így kezdődik Kiss Noémi varázslatos meseregénye, a Lámpaoltó Pöttyös néni. Olvass bele a könyvbe!
Amália és Dodó ikerpár, a Kolumbusz utcában laknak, egy társasházi lakás keskeny, virsli alakú gyerekszobájában. A szoba tulajdonképpen lehetne egy hajó, hisz a padlója fából van, a fa itt-ott lukacsos, és szőnyegek takarják. Van benne két ágy, számtalan polc, fiók és titkos szekrényzug. Csíkos a tapétája, a plafonról pedig foszforeszkáló csillagok lógnak cérnákon. Csak úgy bele lehet gabalyodni, olyan rendetlenek és kuszák. Gülü Békától, a barátjuktól kapták ajándékba, a hatodik születésnapjukra. Ha éjszakára kinyitjuk a kerek ablakot, mindjárt óriásira nő a tér. Ellátni a Holdra. Onnan meg lehet szagolni a Marsot. (Sárszagú.) Az Esthajnalcsillag pedig simán megpöckölhető. (Vigyázat, tűzforró!) Ilyenkor a Városliget felől csípős, hideg szél fúj be a réseken. Először a zuglói házak kéménye körül kering, aztán szélujja beszüremkedik a szobába, végigkúszik a játékokon, az ágy szélén, és a plafonból lógó cérnákat jól összekeveri. Még a függönyt is megremegteti. Majd, mint aki jól végezte dolgát, süvítve távozik. Épp esteledik. Lámpaoltó, pongyolás, hegyes orrú Pöttyös néni lyenkor kapcsolja le a városban a villanyokat. Amália és Dodó A néni kezében távirányító, azzal hadonászik, integet és rikácsol: Szívesen olvasnál még olyan meséket vagy novellákat, amit Budapestről (is) szólnak? Kattints ide!
Egyszer csak éles fényszóró csíkja világít be a szobába. Az ágyak fölé ér a fénysugár, körbepásztázza a falat. Valami nincs rendben, irtóra villog a fény. Közben már rég koromsötétnek kellene lennie. Odakintről sistergő hangot hallani, aztán mérges szitkokat. Egy kormos felhő szálldos az égen. Körbe-körbejár, gőzölög meg köpköd. Éles szeme van, gömbölyödő szája. Megint köp egyet, aztán még prüszköl is, mintha valamivel csiklandoznák habos orrát. Egy görbe néni ül a felhőn pongyolában. Ő csiklandozza a felhő orrát. Ide-oda billeg a háta, himbálódzik föl és alá. Pöttyös pongyolája kigombolva lobog a szélben. Beteríti a fél utcát. Elrepül az éjjel-nappali és a gyógyszertár felett. Aztán visszakanyarodik a papírbolt felé.
– Ki vitte el a szekrénykulcsomat? Megtalálom én! Fentről minden élesebb! Reszkessetek, sunyi városi tolvajok! Átnézek minden gyerekszobát! Ágyat és a dunyhát! Tűvé teszem, ha kell, egész lapos Pestet és a sziklás Budát! Nemhogy abbahagyná, a rikácsolás egyre erőteljesebb, már tisztára fülsüketítő. Csak úgy porzik a hangja.
– Az erdőket végigjárom, a tavakat kiiszom! A mozikat és a színházakat végigtrappolom! Bekukkantok minden kávéházba, klotyó- ba és kórházba! A gyerekek hevesen kapálóznak, hátha észreveszi őket a fura néni:
– Hé, itt vagyunk! Hahó! Gyere le! – integetnek neki. – Dodó, ma nem megy le a nap! Nem kell lefeküdni! Vegyük le a pizsamánkat! Nincs, aki eloltsa a lámpánkat! – mondja Amália, és máris elkezd öltözködni, bedobja a pizsamáját a papírszemetesbe.
– Akkor nem mosok fogat! Gyere, Amália, szedjük le a nénit az égből! Nem bírom hallgatni a sípolását. Olyan hangosan kiabál, hogy a végén még megsüketülünk. Pöttyös néni rájuk se hederít, ordibál tovább. Amália bemászik az ágyába, gyorsan bedugja a fejét a párna alá. Ilyenkor a legjobb a paplan alá rejtőzni. Dodó közben végigkutatja a polcokat. Kacat kacat hátán. Fülbevalók, csatok, babahaj, pelenka, szirénák és mentőautókerekek között kotorászik.Olvasd el az interjúnkat Kiss Noémivel itt, majd tedd a kosaradba a meseregényt itt!
