Öt tökéletes könyv!
Az idei Év gyerekkönyveit egytől egyig érdemes elolvasni, megismerni! Rövid összefoglalónkban szemlézzük, hogy hogyan ajánlották őket - határtalanul lelkesen - a Pagony kritikusai. Szépek, jók, irodalmak - fogyasszátok egészséggel!
Az Év ifjúsági könyve Lakatos István Óraverzuma (Magvető) lett, ami Milán szerint és egészen különleges és szokatlan fantasy. "Lakatos Istvánnak kiváló érzéke van a különböző korok, stílusok, nyelvezetek vegyítéséhez. Merthogy a lassú kezdet után bizony beindul a történet. A Seon lakói egy felettébb ritka, de annál látványosabb jelenségre készülnek: hamarosan átszelik felettük az Óraverzumot az úgynevezett légfellérek, ezek a hatalmas, csápos lények, melyek csillagokként ragyognak békésen a légben, de ha valaki az útjukba kerül, azt kegyetlenül elpusztítják. Nem akarok túl sok poént lelőni, de a kedves-tréfás-fingós bevezetés után nemsokára egy léghajón találjuk magunkat, válogatott szörnyűségek közepette. A könyv az egyik pillanatban gyerekkönyv, a másikban fantasy, a harmadikban horror, és az egészet átszövi egy teljesen egyedi humor. Mintha Rejtő Jenő és Stephen King összeültek volna Terry Pratchettel, hogy írjanak egy közös regényt.”
Hajdú Zsanett, a Pagony irodalmár-ínyenc kritikusa és versszakértője ajánljaKollár Árpád első gyerekverses kötetét, a Milyen madár (Csimota) címűt, ami az Év gyerekkönyve lett.
"Megérte várni erre az izgalmas kötetre! Mert pont erre van itt szükség! Nyers, progresszív gyerekversek és hozzá illő, sőt, még a versekbe is bemászó nyers, progresszív illusztrációk. A kötetet rengeteg embernek megmutattam, és egyáltalán nem csodálkozom, hogy egyes ismerőseim mély értetlenséggel fogadták, mégis azt gondolom, ez az, ami képes újfajta vers-élményeket nyújtani a gyerekeknek, ez az, ami képes meghökkenteni őket.
A lírai én a kötetben leggyakrabban a gyerek szemszögéből szólal meg, és a versnyelv ezúttal, úgy tűnik, alkalmasnak bizonyul arra, hogy adekvát módon tegyünk fel fontos kérdéseket, (és ne válaszoljunk azokra egyértelműen, sőt gyakran a versek maguk a kérdések, a válaszadás, és minden további párbeszéd már a befogadó feladatköre). Kollár Árpád nem riad vissza a közvetlen, szókimondó hangvételtől, hiszen az olyan problémakörök, mint hogy ki vagyok én, mi a halál, mi a világ, hol a határa, mi is az élet, mi az idő múlása, mi a normális és mi a jó, mi a nyelv, mi a teremtés, megkövetelik a nyílt, provokatív hangnemet.”
A Két Egér alapítója, a képek és szövegek világában egyaránt jártas Mészáros János el volt ragadtatvaDániel András Mit keresett Jakab az ágy alatt (és mi történt ott vele?) (Pagony) című nagyalakú képes esztrádkönyvétől, amely az Év legeredetibb könyve lett: "Az előzmények ismeretében a Jakabot úgy jellemezhetnénk, hogy a Kicsibácsiból a sűrítést, a groteszk látásmódot és a nyelvi leleményeket és igényességet, a Kuflikból pedig a szabadságot, a keresetlen lazaságot örökölte. Azonban itt egy olyan szerves szövedék jött létre, hogy az ember egyszerűen nem tudja abbahagyni, az elejétől végéig egyszerre kell olvasni ezt a könyvet. Nehéz momentumokat, motívumokat kiemelni, mert annyira egyben van minden.
Szerencsés helyzet, ha valaki meg is tudja rajzolni, amit elképzelt, különösen abban az esetben, ha az illető író. Dániel András nem egyszerűen illusztrálja a saját szövegét, mint korábban a Kicsibácsinál, hanem a kép és szöveg megbonthatatlan (itt most tényleg megbonthatatlan!) egységét hozza létre. A Jakab tehát egy sziporkázó könyv arról, hogyan olvasunk (alkotunk újra magunkban) egy-egy történetet, és hogyan hatnak ránk a képek. Közben persze erről konkrétan nem sok szó esik (hacsak nem számítjuk ide a képeken egy-egy apró, furcsa alak önreflexív megjegyzéseit). Mint ahogy véletlenül sem szól semmi arról, hogy Jakab hogyan győzi le a félelmét. Vagy ha véletlenül mégis, akkor is annyira metaforikusan, hogy talán nem is. Így érdemes gyerekkönyvet írni!"
Otfried Preussler klasszikusát Nádori Lídia ültette át nagy végre magyarra, kiérdemelve az Év fordítója címet. Torzonborz (Kolibri) az ő magyar hangján mindannyiunknak elrabolta a szívét: “Preussler nagy találmánya, hogy az ijesztő népmesei szörnyeket, különösen azokat, amelyekkel a gyerekeket szokták ijesztgetni, megszelídíti. Megmutatja a gyerekeknek, hogy nem kell félniük a képzeletbeli lényektől, mert barátságosak - egyáltalán: elmesélhető történetük van. De ha nem is kedvesek, akkor: nevetségesek. Hiszen a nevetés szintén jó fegyver, ha ártalmatlanná akarjuk tenni bősz ellenfelünket.
Ez a kettősség: a vad, népmesei kalandok és a két főszereplő gyerek hétköznapisága teszi Torzonborz rabló meséjét nagyon szerethetővé. Ugyanakkor látszik a szövegen, hogy a szerző rádiós hangjátékok írójaként kereste kenyérét: minden fejezetben történik valami, a cselekmény egyszerű, lineáris, de jól felépített és még mai szemmel is pörgős - de nem is válik a túlzsúfolt akciók áldozatává. A szöveg tele van szituációs és nyelvi humorral: ilyen a gonoszok neveinek állandó kiforgatása, ami természetesen a gonoszok egzisztenciájának nevetségessé tétele, a legyőzésük fegyvere. Preussler könyvét nem véletlenül fordították le immár több tucatnyi nyelvre és adták el sok tízmillió példányban. Mert Torzonborz, a rabló egyszerre hagyományos és modern, kedves és kalandos, egyszeri és humoros. Azoknak is kiváló olvasmány, akik mai szépirodalmat szeretnek olvasni a gyerekükkel, és azoknak is, akik ragaszkodnak a hagyományosabb mesei témákhoz és történetekhez.”
