Önállóvá válni jó!
Mit jelent földimalacnak lenni? Pim elhatározza, hogy kideríti. Hupp, a sötétben félős bagoly, Szuzi, az elcsavargott kiscica, Ottó, az okoskodó pingvinfióka, Pongó, a gondoskodó gorillakölyök és Hilda, a családra vágyó tyúkocska után elérkeztünk Jill Tomlinson-sorozat záró kötetéhez. Pim, a kis földimalac ugyanolyan kedves, okos és kíváncsi állatkölyök, ahogy az eddigi Jill Tomlinson–Anna Laura Cantone hősök. Az ő nagy gondja az önállóság.
A földimalac, aki semmiben sem volt biztos
Pim, a kis földimalac csak egy dologban biztos: hogy a tej, ami az anyukájából jön, finom, és az odú mélyén összebújni jó. Ám ahogy nő, egyre több mindent észrevesz a világból, egyre több minden felébreszti kíváncsiságát. Amikor először marad a mamája nélkül, elcsodálkozik és megrémül, hogy van egyáltalán nélkül, és kimászik az odúból. Attól fogva kérdésekkel bombázza a mamáját, és elkíséri útjaira, hogy megtanuljon mindent, amit a nagyok tudnak, és igazi földimalaccá váljon. De időközben egyre több és több saját, önálló kalandja (és élménye) lesz. Megismeri a szavanna állatait, kitapasztalja, hogy honnan számíthat veszélyre és kik barátságosak vele. Azonban hosszabb-rövidebb kalandjai végén mindig visszatér a mamájához megpihenni.
Ugye, ismerős a helyzet? A kisgyerek, aki elszalad, de pár méter után visszapillant? Az ovis, aki a homokozóban ismerkedik, de a zöldségesnél elbújik a mama szoknyája mögé? A földimalac egyszerre egy kisállat és egy kisgyerek, aki megismeri a világot, és ahogy egyre jobban kiigazidok benne és egyre több megerősítést kap a mamájától egyre biztosabb a dolgában. A veszély közeledtére elsőre például megdermed, és a mamája menti meg, de aztán megtanul menekülni és verekedni - még jobban, mint a mama! Odút ásni is fáradságos munka, amihez eleinte sem kedve nincs, sem önbizalma. Ám a szülői biztatás, megerősítés, hogy neki is sikerülni fog, ő is tudni fogja, meghozza lassan a kedvét, és ő ássa a legjobb odúkat, és már hajlandó egyedül aludni. Egy dologra nem hajlandó: tej helyett termeszt enni. Itt a mamája egyszerűen annyit tesz, hogy a háttérbe húzódik. A kis földimalacának már úgysem ő jelenti a világ közepét, így amikor éjszaka közepén megéhezik és meghallja a termeszek apró lábainak topogását, akkor magától áll neki önállóan enni, és ezzel végképp lemond az anyai gondoskodásról. Persze nekünk, embereknek szerencsére nem kell ilyen végletesen elválni egymástól. De akárcsak a kis földimalacot, a gyerekeket is ez a három segíti előre: a tapasztalat, a saját élmények és a szülők biztatása. Így lesz Pimből, aki eleinte semmiben sem biztos, okos és ügyes földimalac.
