Mit olvasson a gyerek, ha tízéves?
A gyerek, ha tízéves, a mesékből, úgy tűnik, végérvényesen kinő. Felolvasva esetleg még meghallgatja, nosztalgiázik egy kicsit, esetleg ő maga is felolvassa a kistestvérének. Amúgy már rég otthonosan mozog a kalandregények és komoly meseregények világában, hiszen öt-hatéves kora óta ismeri a Ruminit, a Tündér Lalát, az Ózt – sokan még a Harry Pottert is. De ha maga olvas (és, tegyük hozzá, tud és szeret is olvasni), tízévesen nem fog sem népmeséket, sem képeskönyveket, sem első olvasós könyveket olvasni. Akkor mit? - Kovács Eszter, a Pagony főszerkesztőjeajánlja a Pagony új, 10pluszos könyveit!
Valószínűleg nem olvas Ruminit, Tündér Lalát és Ózt sem, maximum a Harry Pottert – ha még nem olvasta, akkor azért, ha meg már hallotta vagy látta, akkor azért – egyedül olvasva mégiscsak más! Sokaknál egyébként, tudjuk, éppen a Harry Potter hozza meg a váltást – észrevétlenül megtanulnak vele gyorsan olvasni, és innentől jöhetnek sorra a több száz oldalas könyvek, értelemszerűen főleg azok, amiket még nem hallott felolvasva, és amelyek ily módon csak az övé. Ezek sokszor kalandregények, van bennük mágia, fantasztikum, olykor ez a fantasztikum keveredik a valósággal (A tovajok ura, A kőmajmok háza) – sokszor pedig csak a valóság van, de nem a szépített, hanem az igazi (erre nagyon jó példák Jacqueline Wilson könyvei, amelyek amellett, hogy nagyon szórakoztató lányregények, komoly társadalmi problémákat érintenek).
Erre a könyvhétre a Pagony most két ilyen, tízéven felülieknek szóló (de még nem Tilos az Á-s) könyvet jelentetett meg, az egyik a német Anja Stürzer Somniavero-ja, a másik a holland Francine Oomen Léna listái című naplóregénye. Mindkettő 10 éven felülieknek – mégis két teljesen különböző regénnyel van dolgunk.
A Somniavero fantasztikum, utópia (az egész pontos műfaji megjelölése: jövőregény) – és elsősorban fiúknak való (persze lányok is bátran elolvashatják!).
A főszereplő fiúval, Jochanannal először 2031-ben találkozunk. De hamar kiderül, ő 2031-ben csak időutazó, aki 2121-ből jött vissza. Kétszeres jövőregény tehát, láthatjuk az elképzelt és nem olyan távoli 2031-et, és Jochanan beszámolóiból sokat megtudhatunk a jóval távolabbi, ám annál rémisztőbb 2121-ről. A cél pedig: Jochanant vissza kell juttatni 2121-be, hiszen ott vannak a szülei, ott az élete, ott a helye.
A regény öt nagy fejezete öt különböző szereplő szemszögéből mutatja be és viszi végig az amúgy tényleg nagyon izgalmas történetet: az első rész Jochanané – itt derül ki, hogy a fiú, családjával együtt, időturista 2031-ben (a családok csak együtt utazhatnak, és senkivel nem állhatnak szóba, nehogy, ahogy Vissza a jövőbe című klasszikusból is tudjuk, a tér-idő kontinuum megváltozzon). 2031-ben a világ, és benne Berlin, a regény helyszíne, tulajdonképpen hasonló a mai világunkhoz, csak rosszabb: sok helyen árvizek pusztítanak, olyannyira, hogy Európában nemcsak gazdasági, de úgynevezett klímamenekültek jelennek meg, a társadalmi különbségek kiéleződnek – ugyanakkor még vannak állatok, vagy van például tenger. Jochananék épp ezért turistáskodnak a múltban (a mi jövőnkben): megnézik az állatkertet, elmennek fürdeni a tengerhez – hiszen mindez 2121-ben már nem létezik! Azonban egy napszemüveges idegen, bárhova is mennek, állandóan a nyomukban van... Mihamarabb vissza kell jutniuk a saját idejükbe! Ami ehhez (azaz az időutazáshoz) szükségeltetik: egy bizonyos időben, bizonyos helyen megnyíló időkapu, és a somniavero – ez a különleges folyadék, kis üvegcsében, ami azonnal elaltat, az időutazás ugyanis csak álomszakaszban, öntudatlanul történhet. A tragédia itt történik: Jochanan elhagyja a somniaveróját, és itt marad (illetve ott marad), teljesen egyedül 2031-ben. Egyenesen beleszalad a napszemüveges dr. Paulus karjaiba.
A második fejezetet dr. Paulus szemszögéből olvashatjuk (aki mellesleg tudós, az időutazást kutatja), a harmadik fejezet Merliné, aki Jochanan barátja lesz, elrejti őt a lakásukban, és segít megszervezni a visszautat. A negyedik rész mesélője Akascha, Merlin osztálytársa és jó barátja, klímamenekült – Pakisztánból jött, és amióta meghalt a nagynénje, egyedül és teljesen kilátástalanul él a lepukkant Kreuzbergben. Végül az ötödik fejezet Michaelé, Merlin kisöccséé, aki mégsem olyan hülye és idegesítő kisöcs, mint amilyennek az elején tűnik.
Nem nehéz észrevenni a könyv zöld üzenetét – és fontos is. A gyerekeknek persze nem emiatt fog tetszeni, hanem mert letehetetlen, csavaros, kalandos – de, mint minden utópia, ez is elgondolkodtató: mit kéne másképp csinálni ma, hogy ne így legyen akkor?
A Léna listái teljesen más, az ezredforduló valósága, egy kiskamasz szemével – és lányoknak szól (csak nekik. Fiúk kizárva!)
Léna tizenegyéves, nagyon vagány, nagyon jó fej, tulajdonképpen átlagos kislány – de persze amennyire átlagos, olyan különleges is: igazi egyéniség. Imád focizni, imádja a fiús dogokat, imádja a kutyákat. Mindennél jobban imád azonban egy valamit, ami nemcsak hogy jellemzi, de szervezi is Léna életét, ez pedig a listaírás. Mindig, mindenhol, minden élethelyzetben listákat ír – el is nevezik Lista Lénának. Listát a legapróbb dolgoktól kezdve a legkomolyabbakig, a jó fejekről, a hülyékről, hogy mit vegyen fel az iskolába, hogy mit tegyen körömrágás ellen, hogy mi legyen a vacsora, hogy mi lesz, ha nagy lesz, hogy hogyan ne látsszanak az éppen növésnek indult mellei, és hogy miért sokkal jobb fiúnak lenni, mint lánynak. Egy lista nem csak egyszerű felsorolás, egy lista (egy Léna-lista) úgy teljes, ha a lista összes opciója megvizsgáltatik.
Például:
„Léna hétfői szerelése
1. az új szépruha pólóval
2. farmer és póló
3. rövidnadrág csíkos pólóval
4. fürdőruha bundával
5. szemeteszsák”
Részletezve (a teljesség igénye nélkül):
„1. Az új szépruha pólóval
Ha az emberen ilyen ruha van, akkor nem tud focizni. Ha például túl nagyot lép, rögtön elszakad a ruhája.
2. Farmer pólóval
Ez a farmerom már rövid, és a térdén szív alakú folt van. Dedós! Másik két farmer a szennyesben.
3. Rövidnadrág csíkos pólóval
Sírva röhögnének rajtam. Az osztályban senki sem hord rövidnadrágot. A rövidnadrág kisbabáknak való.
4. Fürdőruha és bunda
Nincs is bundám. Még szerencse, mert az nagyon rossz lenne a szegény kis nyulaknak és mókusoknak.
5. szemeteszsák
Egy szemeteszsák jó lehet ruhának is. Csak lyukat kell vágni rá kétoldalt és felül.”
Lénának listaírás közben mindenféle őrültség is eszébe jut (lásd szemeteszsák, vagy a fürdőruha-bunda kombó), de igazából a listák komoly dolgok, segítenek eligazodni az életben, és segítenek dönteni.
De Léna élete egy dologban nagyon megváltozik, és úgy tűnik, itt még a listaírás sem segít: a szülei már nincsenek jóban egymással. Apja beiratkozik egy főzőtanfolyamra: az még hagyján, hogy egyre furcsább dogokat főz vacsorára, az viszont gyanús, hogy mennyire jóban van a főzőtanfolyam indonéz vezetőnőjével. Olyannyira, hogy – egy balul sikerült párizsi békülési kísérlet után – el is költözik otthonról. Egy másik nőhöz, másik gyerekekhez. Aztán, belátva, hogy ez így nagyon drasztikus váltás, kivesz egy kis lakást, csak magának, de ahova Léna bármikor mehet.
Egy válás bontakozik ki előttünk, pontról pontra, egy gyerek szemszögéből – nagyon fájdalmasan, nagyon plasztikusan, de amennyire lehet, megnyugtató véggel. Mert nem, Léna szülei nem jönnek újra össze – de igen, ha már egyszer válnak, igyekeznek mindezt a lehető legnormálisabban, egymást tiszteletben tartva és Lénát szem előtt tartva tenni. Lénának mindez természetesen nagyon rossz, itt most igazán nehéz okosnak lennie – nem is neki kell annak lennie, hanem a szüleinek. Akik, amennyire lehet, igyekeznek is azok maradni. Egyben legalábbis biztosan nagyon következetesek: Lénát mindketten továbbra is ugyanúgy szeretik, és Léna mindörökre összeköti őket akkor is, ha amúgy már nincsenek összekötve. Lénának pedig be kell látnia: „minden más lett, de ez most már nem tűnik annyira szörnyűnek”.
De Lista Léna története – illetve, a történetének hangvétele – igazából mégis könnyed, mégis vidám, és főleg nagyon igazi – akkor is, amikor rossz dolgok történnek vele. Rossz dolgok mindenkivel történnek – de jó dolgok is. Érdemes elolvasni a Léna listáit, hogy magunkra ismerjünk, gyerekeinkre ismerjünk, nevessünk és szomorkodjunk, és tanuljunk valamit ettől a nagyon szimpatikus és talpraesett listaíró kislánytól arról, hogy hogyan érdemes az élet kis és nagy, jó és rossz dolgaihoz viszonyulnunk.
